Esett, esett az eső, s a fűzfa alatt bűvös gomba nőtt.
Piros kalapban ült a fűben, s giling-galangozott, mint a harang. Meglátta a gombát a róka.
- Ez ám az igazi móka! A bűvös gombát letöröm, s a kalapomra kötözöm. Hadd harangozzon ott!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a róka.
De nemsokára arra jött a farkas.
- Ne búsulj, róka! Majd én letöröm.
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a farkas és a róka.
A róka, a farkas ült búsan. És akkor jött a medve.
- Mit búsultok? A gombát letöröm!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a medve, a farkas és a róka.
Nem akadt hát az erdőben senki fia, ki a gombával elbírt volna.
Körülülték az állatok, s hallgatták a gombát, ki harangozott és kacagott.
És akkor jött a kis madár, az icipici kis madár, ki kisebb volt, mint a mókus ökle, s a bűvös gombát, hopp, letörte!
Felrepült vele, fel a magas égre, a sugárzó tündöklő égre.
S a gomba ott is harangozott:
Giling-galang, furfangos róka! Ez ám az igazi móka! Farkas és medve nem bírt velem, az icipici madár elbírt velem. Giling-galang, elbírt velem.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 