Kategóriák
Vekerdy Tamás

Az örömteli tevékenység

“Az örömteli tevékenység azt hozza elő az emberből, ami benne a leghasználhatóbb, legértékesebb, amire a társadalomnak legnagyobb szüksége van.”

(Vekerdy Tamás)

Kategóriák
Cikkek

Személyközpontú szemlélet

Annyiszor hangzik el mostanában és egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a személyközpontúságnak az oktatásban és a nevelésben legyen az családi vagy intézményi. De vajon tudjuk mit is takar ez valójában?

Saját magam és gyerekeim példáján is látom, érzem a poroszos rendszer elavultságát, idejét múltságát és hiányosságait. Azokat a csapdákat, melyekbe belelépve épp intellektusú, kreatív gyermekekből szorongó, problémás, SNI-s kisdiák válik. De nem csak a gyerekeknek érdeke a szemléletváltás. Mennyivel több siker érné a pedagógust is munkája során, ha merne élmény alapú, személyiségközpontú módszereket választani, és így csupa csillogó szemű, érdeklődő gyerek ülne körülötte, és nem vele szembe az órán!

A személyközpontú elmélet Carl Rogers, nagyhatású amerikai pszichológus, a humanisztikus pszichológia szülőatyjának nevéhez fűződik. Megkülönböztető vonása az emberek önmegvalósítási és önirányítási képességének állandó hangsúlyozása. Az elmélet legforradalmibb gondolata, amely elválasztja más rendszerek materialista determinizmusától, a személy hatalommal való felruházásának látszólag jelentéktelen ténye, a bizalom abban, hogy az egyén képes megtalálni saját önmegvalósítása legmegfelelőbb útját.

Az önmegvalósítás önállósághoz, a korábbi élettapasztalatok gazdagodásához vezet. Feltételezi, hogy az ember rendelkezik egy ún. ösztönös értékelő folyamattal, ami értékeli tetteinket, tapasztalatainkat, hogy azok elősegítették-e az önmegvalósítást. Az ösztönös értékelő folyamat – vezérfonal az egyén életében, mely megfelelő viselkedéshez vezet. Ha az ösztönös értékelés rosszat jelez, a bizonytalanság „a valami nincsen rendben” zavarát éljük át.

Ez a szemlélet megújult figyelemmel fordul az egyénben rejlő lehetőségek összességének megvalósítása felé, és olyan jelenségek felé, mint átélés, organizmikus értékelés és érzés, amelyeknek az elmélet szerint központi jelentőségük van e lehetőségek megvalósítása szempontjából. Korábban az átélést főképp úgy tekintették, mint a szubjektív érzések gazdagságának tudatosságát. Ha azonban az átélést csak mint az érzésekről és testi folyamatokról való tudatosságot értelmezzük, ez legjobb esetben is az emberi lehetőségek teljes skálájának csak egy oldalát jelenti. Az átélés több, mint egyszerűen testi és érzelmi állapotok megtapasztalása. Azt is magában foglalja, hogy az ember tudatában van annak, ahogyan megfigyeli, felfogja, feldolgozza és integrálja a belső szervi világból, és a külső személyközi és fizikai világból jövő információkat.

“Rogers következetesen ellenállt azoknak a törekvéseknek, amelyek “gurut, eszményképet, egy mozgalom vezetőjét” akartak csinálni belőle. Képes volt arra, hogy “felvessen gondolatokat, megossza őket, ne hagyja, hogy dogmát csináljanak belőle, és egyedül neki tulajdonítsák” (Farson, 1974). Rogersnek ezek a jellemzői teljesen összhangban vannak a személyközpontú elmélettel. Magatartásával demonstrálja hitét, hogy minden embernek magának kell felfedeznie azokat az alapelveket, amelyek számára élményszerűen igazak. Így nincsenek kizárólagos társaságok, intézmények vagy folyóiratok, amelyek legjobban képviselik a személyközpontú szemléletet. Az elmélet természete maga, amely szemléletmód, életmód, attitűd, teszi lehetetlenné a kizárólagosságot és elkülönülést. Az elmélet érvényesül, amikor és ahol emberek elfogadják egymás eltérő valóságát egy olyan szellemben, amely különállás és ugyanakkor összetartozás. Az elméletnek bármilyen megközelítése, amely azt mint kizárólagosat kezeli, szemben áll az elméletben rejlő lehetőségekkel. Azonban – mint az élet minden területén – az elmélet annyit ér, amennyit alkalmaznak belőle, és az alkalmazás nem olyan könnyű, mint ahogy első pillantásra látszik. A személyközpontú elmélet tulajdonképpen megtévesztően egyszerű. Végső soron leegyszerűsíthető arra, hogy ez ember képes arra, hogy megvalósítsa a benne rejlő – önmagára és másokra vonatkozó – lehetőségeket; és ez a megvalósítás nem korlátozódik semmilyen csoportra, szervezetre vagy intézményre.” (Forrás: http://www.maszkpte.org/index.php/hu/irodalom/a-szemelykozpontu-elmelet)

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (7.)

A mai idézetcsokor üzenetét kifejezetten fontosnak tartom, mivel sok anya (apa) azért érzi magát beszorítva egy családba, főként egy vagy több gyerekkel – a szó pozitív értelmében – megáldott családban, kapcsolatban, mert gátolva érzi önmaga kiteljesedését. Mindezt úgy, hogy ha megkérdeznénk, hogy mit is jelent az önmegvalósítás, akkor lehet hogy igazán nem is tudna rá válaszolni, vagy felszínes célok jelennének meg a gondolataiban. Mindezért sok esetben még szeretteiket, gyermekeiket, kapcsolataikat vagy önmagunkat is be is áldozzák másoktól követelve az elfogadást, a megértést és a változást.

Az önmegvalósítás ennél sokkal több! Az önmegvalósítás valójában a másokért, szeretetből, de igazán szívből történő önfeláldozás. És itt nem a mártírságra gondolok! Hanem arra, amikor a másik szükségleteit felismerve meglátom abban a saját lehetőségeimet, fejlődésemet és utamat.

“Önmagunk elfogadás, szeretet és tisztelete az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk.”

“Az asszertív személyek nem félénkek, képesek kinyilvánítani érzelmeiket anélkül, hogy agresszívek vagy sértőek lennének. Akkor is hangot adnak véleményüknek, egyet nem értésüknek, ha ez érzelmileg nehéz helyzetet és veszteséget eredményezhet. Nem engedik meg másoknak, hogy zavarják vagy kihasználják őket.”

“Az önmegvalósítás arra a kérdésre ad választ, hogy képesek vagyunk-e megvalósítani a saját lehetőségeinket, és érdekeltek vagyunk-e egy jelentésbeli, gazadag és teljes élet keresésében, abban, hogy a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.”

“…ami az önmegvalósításukhoz szükséges: hogy merjenek álmodni, és valósítsák meg vágyaikat.”

“A függetlenség arra a személyre jellemző, aki tekintetbe veszi mások tanácsaid, de ha fontos döntést kell hoznia vagy cselekednie kell, elsősorban önmagára támaszkodik, autonóm. A független személy ritkán kapaszkodik másokba, hogy kielégítse érzelmi szükségleteit.”

“Empatikusnak lenni azt jelenti, hogy “érzelmileg olvassuk” a másik embert. Az ilyen személy nyugodt és kényelmes kapcsolatokban él, pozitív elvárásokat fogalmaz meg a társas érintkezéssel kapcsolatosan, és érzékeny mások irányában.”

“Az alkalmazkodás faktora a problémamegoldásunkat, a rugalmasságunkat és a valóság pontos észlelését foglalja magába. A problémamegoldás a tudatossággal, fegyelmezettséggel, módszerességgel, kitartással és rendszerességgel van kapcsolatban a nehézségekhez való viszonyulásban. A valóságérzékelés esetében a hangsúly a megfelelő észlelésen, valamint az érzelmek, gondolatok és ötletek hitelességén van. Ez azt jelenti, hogy úgy tapasztaljuk meg a dolgokat, amilyenek azok valójában, anélkül, hogy túlzottan fantáziálnánk vagy álmodoznánk róluk.”

“Aki nem csak magára figyel, hanem társaira is, annak a személyisége valóban mágnesként működik, mellyel észrevétlenül bevonzza a “jó” dolgokat, a “jó” személyeket az életébe. Ha minél több gyümölcsöző érzelmi kapcsolatot szeretnénk az életünkben, elsősorban nekünk kell többé válnunk!”