Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

“Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget ezekért. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzuk meg egyes szám első személyben.”

“Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ha asszertív kommunikációval nem lehet megoldani a helyzetet, akkor elkerülni azokat a személyeket, akik csökkentik önbecsülésünket vagy nem tisztelik kellő kép az érzéseinket.”

“Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyerekeink érzéseit is, visszatükrözve számára, hogy érzi magát egy-egy helyzetben.”

“Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzelmeit, ezzel visszaigazolva számára, hogy ez fontos és jó dolog!”

“Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: “Gyere próbáljuk meg együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé.”

“Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is szavai erre.”

“A gyermek azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog.”

“Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül lehet fejleszteni.”

“Fontos, hogy soha nem utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.”

“MINDEN érzést el lehet fogadni, csak a cselekedeteket szükséges korlátozni!”

“Az énközlés része a viselkedés leírása (…), a saját érzelmek kifejezése a másik személy viselkedésének következményeként (…), és a viselkedés következményeinek megfogalmazása a saját személyünkre nézve.”

“Az érzelmi biztonság megalapozásában fontosak a megfelelő határok. (…) Ahhoz, hogy a korlátokat megfelelően kijelöljük, a gyermekben egyértelműen tudatosítani kell, mi az, ami tilos és mit tehet helyette. Ismerjük el kívánságait, de fogalmazzuk meg a korlátokat is, és a beteljesíthetetlen kívánság helyett ajánljunk számára alternatívát. Fogadjuk el és értsük meg ellenérzéseit is.”

“Szülőként teljes mértékben jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznünk emiatt, hiszen a gyermekben így tudatosul, hogy nem vagyunk közömbösek cselekedetei iránt, és hogy vannak határok, amelyeket tisztelnie kell. Jogunk van kifejezni haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg ezzel gyermekünket. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani!”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (9.)

“Mindannyian azzal a létfontosságú késztetéssel születünk, hogy a hozzánk legközelebbi személyek által megéljük a világot. Őket keressük, ha örülünk, és náluk vigasztalódunk, ha szomorúak vagyunk. Jó esetben az ő feltétlen szeretetüket nem kell megszerezni, sem kiérdemelni – Erich Fromm szavaival élve “ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, oda az élet minden szépsége.”

“A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet.”

“A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet nekünk egy szülő az, hogy általa megtapasztalhatjuk az érzelmi melegséget, biztonságot adó kapcsolatot.”

“Hatéves korban a gyermekek 84%-ánál ugyanazt a kötődési mintázatot találták, mint egyévesen, vagyis az alapokon később már nehéz változtatni, akár jól rakták le azokat, akár rosszul.”

“Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, hogy megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát – és egyben az érzelmi intelligenciát is megalapozzuk. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk.”

“A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet.”

“Ha a gyermek megtapasztalja azt, hogy az érzelmileg hozzáférhető, érzékeny a szükségleteire, kifejezheti neki a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsa, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét.”

“Bizonytalanul kötődő gyermekből is válhat mély érzésű, intim kapcsolatokra képes felnőtt. A gyermekkori minta átírása azonban hosszú folyamat, ami csak stabil kapcsolatokban lehetséges. Ebben segíthetnek a biztos hátteret, kapcsolatot nyújtó barátok, a partner, valamint egy lélektani szakember is.”

“Amennyiben az anya a családjában nem tanult meg biztonságosan kötődni, akkor a negatív minta generációról generációra adódik tovább mindaddig, amíg az egyik leszármazott életében egy mély, bensőséges kapcsolat meg nem töri ezt az “átkot”. Önerőből csak bizonyos határig jutunk el ebben a folyamatban, komolyabb probléma esetén szakember segítségére van szükség.”

“A kötődés fontosságáról nem lehet elég sokat beszélni, mert megdöbbentő, hogy az e tekintetben egyéves korban, illetve húsz évvel később végzett vizsgálat eredménye mennyire szorosan együtt jár – főleg a biztonságosan kötődő és az elkerülő típus esetében. Nagyon nem mindegy, hogy milyen alapokat rakunk le!”

“Az apa részvétele a gyermek gondozásában, és az a tény, hogy az anya támaszkodhat rá, a gyermek pozitív irányba történő fejlődését eredményezi.”

“Még egy nagyon fontos tényező befolyásolja az anya viselkedését és érzékenységét: ha ismeri az alapvető fejlődés-lélektani jellegzetességeket, és tudja, mit várhat el egy adott életkorú gyermektől.”

“A biztonságosan kötőd személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnereik szükségleteire, és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”

“A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílust jelent, amely a gyerek és a szülő közötti erős és érzelmileg stabil kapcsolat kialakítására törekszik. Így válhat a gyermekből olyan felnőtt, aki tud bízni önmagában, társaiban, a világban, képes érzékenyen, empátiával viszonyulni másokhoz, mivel azt tapasztalja, hogy hozzá is így viszonyultak szülei, gondozói. Ha a gyermek emocionális igényeit ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint fizikai szükségleteinek kielégítését, akkor érzelmi biztonsága szilárd alapokon nyugszik.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

“A könyvekben önmagunkról olvasunk, hiszen saját emlékeink, tapasztalatink mentén értelmezzük a szöveget. Éppen ezért ugyanannak a szövegnek annyi olvasata, változata, belső filmje van, ahány olvasója.”

“Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. (Külső képet jelent a leporellóval, bábbal illusztrált mese, valamint a rajzfilmes adaptáció is.) A tévénézés legfőbb veszélye, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott.”

“A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszer számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.”

“A tévé nézés másik problémája, hogy az a meghitt intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére, feldolgozására.”

“Bár a diafilm is külső kép, és emiatt vannak, akik ellenzik, a televíziós mozgóképpel szemben lehetőséget ad a feldolgozásra, a kérdezésre. Mivel állóképekről van szó, hosszabban el lehet időzni a részleteknél, és bármennyit lehet beszélni róla a gyermek igényeinek megfelelően. A diafilmet szülő és gyermek együtt nézi, így a gyermek nem marad egyedül az élménnyel, a meghitt légkör pedig közelebb visz egymáshoz.”

“A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót és az internetet, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson és szabadon játsszon.”

“Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.”

“A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyettesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel sem helyettesíthető!”

“Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, és amelyeket meg szeretnénk valósítani.”

“A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az életképzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik.”

„Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetben.”

„…mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor mégis igent kell mondanunk az életre. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy gyermekkorunktól kezdve milyen belső képeket dédelgettünk a szívünk mélyén.”

„Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni saját életében és környezetében kívánatos változtatásokért. Ő lesz majd az a változás, amit látni szeretne a világban.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (4.)

Négy gyermekem közül a legkisebb volt (és van) felvértezve hatalmas mennyiségű képzeletbeli baráttal. Egyikkel szorosabb a kapcsolata, másikkal kevésbé, de mindegyiknek neve van és számára mindegyik valódi. Egy alkalommal az óvó nénije megkérdezte tőlem, hogy: „ki az az Emi, van még egy testvére?” Emi a lányom képzeletbeli barátja, akiről olyan részletességgel, következetességgel és átélt érzelemmel mesélt az óvodában, hogy már az óvó néni képzeteiben is megelevenedett.

A képzeletbeli barát egy fontos társ a gyermek életében és ezt nem csak mint pedagógus, hanem mint anya is el tudom mondani. Teljesen más a legkisebb gyermekem megküzdési stratégiája, problémakezelése, másként dolgozza fel az eseményeket, a saját érzelmeit, mint az első három, akinek az életébe nem lépett be ilyen barát. Egészen biztos vagyok abban, hogy kicsi lánykámnak ez hatalmas előny lesz a későbbiekben, valamint hogy ez az élmény végig fogja kísérni és támogatni fogja hátralévő élete során.

„…a mese által kialakított belső kép egy életen át elkísérheti a gyermeket, és a képzeletbeli baráthoz hasonlóérzelmi biztonságot nyújthat.”

„A képzeletbeli barát a feltétel nélküli elfogadás megtestesítője.”

„A képzeletbeli barát tisztelete a gyermekvilág tiszteletének része.”

„Felmérések igazolják, hogy akinek van képzeletbeli barátjuk, jobban ki tudják fejezni magukat, ügyesebben kommunikálnak, nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint azok a társaik, akiknek nincs. A képzeletbeli barát segítségével biztonságos környezetben lehet gyakorolni az ismeretlen helyzeteket és a társas kapcsolatok működését.”

„Ha nem felejtünk el gyermekül gondolkodni, és értékelni tudjuk a nem látható és nem kézzelfogható dolgokat, akkor mi magunk is gazdagabbak leszünk gyermekünk képzeletbeli szereplői által. Fogadjuk el és szeressük őket!”

„Immunrendszerünk segítségével szervezetünk a betegségek 70%-át önerőből legyőzi. (…) talán lelkünknek is van „immunrendszere”. Ha kicsit is kibillenünk egyensúlyi állapotunkból, a rendszer működésbe lép, a természet törvényeinek megfelelően – akár olyan módon, hogy életre hív egy imaginatív társat, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre abban a helyzetben szükségünk van. Kiegészít. Támogat. Meghallgat.” (Mátéfi Enikő)

Kategóriák
Cikkek

6 év

Amikor gyermeket vállalunk, megszokott életünk megváltozik. Egyes szerepek háttérbe szorulnak, mások előtérbe kerülnek. Bizonyos tevékenységeink elmaradtak és újak jönnek helyettük. Egy időre. Mindez nem végleges, átmeneti. Az alap szocializáció az első 5-6 évben lezajlik. Kb. ez az az idő, ami valóban a miénk. Ebben az életkorban van szüksége teljes valónkban ránk, és csak ránk. Utána jönnek a társak, a bandák, a szerelmek. Persze utána is ott lesz, még egy darabig: ruházhatjuk, elé kell rakni az ételt, de már azt sem sokáig. Ha jól csináltuk az első 6 évet, akkor tudni fogjuk, hogy hol van, mit érez, felhív és hozzánk fordul, ha bánat éri.

6 év. Amikor kezd lötyögni az első fog, már tudhatod, hogy egy korszak lezárul. Új időszak következik. Visszatérhetnek a régi, szeretett szerepek, szokások és kapcsolatok. Több idő jut a társra, a család többi tagjára, barátokra, hivatásra, önmagunkra.

6 év belátható, kezelhető, tervezhető és szeretettel, törődéssel feledhetetlenné tehető!

Megtanultunk kétkerekűzni és az első fog már ki is potyogott. Nagy lány lett. Mindenkinek előre köszön, azóta nem szégyenlős, bátran kommunikál, csacsog és egyedül is elbringázik a park másik végére, ahol már nem hallja a hangom és látni is csak alig lát. Kihúzza magát, büszkén, peckesen jár. A bringa mellé elővettük az évek óta porosodó futócipőm, a megkopott ruhákat, a régi életem és énem egy darabját. Lassan, de biztosan, általa gyarapodva és megújulva lassan visszatérek. Hálás vagyok, hogy engem választott anyukájának, hogy ezt a 6 évet nekem adta, és hogy részese lehettem a csodájának. Még kicsit fogom. Ölelem, puszilgatom amíg lehet. Együtt játszunk, mesélünk, mert 1 év és már magának olvas. 1 év és már a tanító néni szava lesz a szent, 1 év és már mással játszik, 1 év és futni is egyedül mehetek. Valami véget ér és megint egy teljesen új korszak veszi kezdetét.