Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az asztal

A sötéthajú férfi jól megpakolt tányérral állt az ebédlő közepén, és körülnézett. Felfedezett egy kétszemélyes asztalt, ahol csak egy ember ült. Odament, és megkérdezte: – Leülhetek?

  • Az asztalnál ülő öregember épp egy salátalevéllel volt elfoglalva, bólintott, és késével a szabad székre mutatott. A fekete hajú egy rövid fejbiccentéssel megköszönte, letette ételét, majd leült. Mielőtt megkezdte az evést, megáldotta az ételt, és összetette a kezét. Amikor az öreg ezt észrevette, ironikus vigyor ült ki az arcára. Majd felszúrt egy krumplit a villájára, kettévágta a késével, és a felét az asztal közepe fölött felemelte.
  • Ne spagettit olaszkám! – élcelődött hangosan. Az olasz röviden felnézett, majd anélkül, hogy válaszolt volna, elkezdett enni. Az öreg csak folytatta a szurkálódást:
  • Ha itt már eleget összeharácsoltál magadnak, mész vissza anyucihoz. Ott akkor majd újra minden nap lesz spagetti.
  • Ne gúnyolódjon anyámon! – válaszolt az olasz nyugodtan, és folytatta az evést. Az öreg rosszmájúan megjegyezte:
  • Ti, olaszok mindig az anyátok szoknyája körül maradtok. De azért mégiscsak férfiak vagytok, ha a mi lányaink után futtok! – Az olasz lecsapta kését és villáját az asztalra. Tekintete szúrós lett.
  • Hagyjon engem békén! – mondta keményen és hangosan. Az öreg azonban tovább bosszantotta. A többiek egyetértését keresve nézett körül az ebédlőben:
  • Ez a jöttment olasz most már elő is akarja nekem írni, mit csináljak. – Ezután újra odafordult az olaszhoz. – Ne felejtsd el, te itt csak megtűrt személy vagy, aki elveszi tőlünk a munkahelyeket! Nem szeretünk titeket. Elegünk van belőletek! – Az olasz felugrott, egész teste remegett. Segélykérően nézett a szomszéd asztalok felé, de mindenki mélyen a tányérjába bámult. Mindenki csak magával, és az ebédjével törődött. – Nyugodj le, olasz! – gúnyolódott az öreg. – Senki nem akar itt tudni rólad. Mindegyikük egyetért velem! – azzal megfogta az olasz férfi tányérját, és az asztal szélére lökte. – Faljál csak! hálásnak kellene lenned, hogy velünk egy asztalnál ülhetsz! – Ekkor az olasz a táskájába nyúlt, és elővett egy kést. Hangosan kinyitotta a pengéjét és közben remegett a keze. Hirtelen néma csend támadt az ebédlőben. Az emberek ijedten néztek a kétszemélyes asztal felé. Csak egy valaki mozdult meg a sarokban, hogy jobban lásson. Az olasz az asztal sarkához tette a kést. Csikorgó hanggal végig húzta a kés pengéjét az egész asztalfelületen, az asztal másik oldaláig. Az asztalt két részre osztotta a mély vágat.
  • Nem ülünk egy asztalnál – mondta hangosan. Ezután eldobta a kést a földre, és elhagyta az ebédlőt.

Visszacsatolás

  • Mi jut eszedbe először a fenti történetről?
  • Milyen mértékben befolyásolják belső meggyőződéseink a közösséggel való kapcsolatunkat?
  • Felismersz saját magadban más emberekre vagy csoportokra vonatkozó negatív meggyőződéseket?
  • Konkrétan mit tanulhatunk a történetből a másokkal való együttlét témakörében?
  • Miért esik gyakran olyan nehezünkre megfelelően cselekedni?

Felhasználási javaslatok

Állítsunk a kör közepére egy kis asztalt a történet vizuális megjelenítése érdekében, tegyünk rá egy kartonlapot, és egy nagy késsel szó nélkül metsszünk a kartonnal lefedett asztal közepére egy elválasztó vonalat a történet felolvasása után. Ezután együk a kést az asztalra. A foglalkozás során a megfelelő részeknél szimbolikusan újra meg újra felhasználhatjuk ezt a megjelenítést, például a “mi választ el bennünket egymástól”, vagy az “egymástól elfordító meggyőződések” aspektusoknál. Amennyiben a foglalkozáson két különböző vélemény ütközik, ezt megjeleníthetjük úgy, hogy a két véleményt moderációs kártyákra írjuk, és az asztal két, egymástól elválasztott oldalára helyezzük. Ezután feldolgozhatjuk a témát a következő szempontokból is: “Hogyan kezeljük ezeket a különböző véleményeket anélkül, hogy elfordítanának minket egymástól?”

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Johnny és a kecskebak

Johnny erős, jókötésű hároméves fiúcska volt. Egy szép napon összebarátkozott a szomszédban lévő kecskebakkal, Billyvel. Minden reggel szedett egy kis füvet és salátalevelet, majd elvitte Billynek reggelire. Olyan szoros lett a barátságuk, hogy Johhny órákat töltött Billy kedélyes társaságában. Egy nap Johnny arra gondolt, hogy jót tenne Billynek, ha kicsit megváltozna a menüje, ezért salátalevél helyett rebarbarát vitt a barátjának. Billy rágcsálta kicsit a rebarbarát, de megállapította, hogy nem ízlik neki, így eltolta magától. Johhny megfogta Billy egyik szarvát és így próbálta megetetni Billyvel a rebarbarát. Ez alkalommal Billy a barátját lökte el, először csak finoman, de amikor látta, hogy Johhny csak nem engedi el, olyan erősen meglökte, hogy a kisfiú egy nagy huppanással a fenekére pottyant. Johnny annyira megsértődött, hogy letisztogatta magát, mérgesen ránézett Billyre, és soha többé nem jött vissza hozzá. Néhány nappal később, amikor az édesapja megkérdezte, miért nem megy már soha a szomszédba Billyvel csevegni, így válaszolt: – Azért, mert visszautasított.

Visszacsatolás

  • Pontosan mi volt Johhny problémája?
  • Mennyiben hasonlítunk Johhnyra a gondolkodásunkban és tetteinkben?
  • Mennyire szeretnénk, hogy mások megfeleljenek az elvárásainknak?
  • Milyen hatással vannak az elvárásaink az emberi kapcsolatainkra?
  • Mire tanít minket ez a kis történet?

Felhasználási javaslat

A vizuális megjelenéshez bevihetünk egy kis rebarbarát és/vagy egy műanyag játékkecskét, hogy jobban rögzüljön a történet.

(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press kiadó)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A szöges cipős ember

Történt egyszer, hogy megkérdezte egy demokrata egy másiktól, mitől kell a mostani időkben a legjobban félni. A megkérdezett demokrata így válaszolt: – Szerintem már nem kell félni semmitől, csak a szöges cipős embertől. – Az előbbi demokrata egyáltalán nem értette ezt a hasonlatot, ezért a másik elmagyarázta neki: – Egyszer a Meese nevű erdőben volt egy fegyvergyár a háború alatt. a tizenkét bunkerra osztott gyár, melyeket fákkal, és közönséges csarabbal ültettek körbe, és aminek köszönhetően az épületek felismerhetetlenek voltak a levegőből, sértetlenül túlélte a háborút. Az egyik bunkerben teli vászonzsákok feküdtek, tartalmukat már nem dolgozták fel. A lakosság számára, akik évek óta szenvedtek a textil hiányától, az erős zsákvászon nagyon értékes volt. Sokan felkerekedtek, odalopakodtak a bunkerhez, kinyitották a zsákokat, kiöntötték a benne lévő szürke port egy eldugott sarokba, majd hazavitték a zsákmányt. Ez így ment, amíg lehetett, és a puskapor halom egyre csak nőtt. És akkor jött, aminek jönnie kellett: tudatlanságból, butaságból és gondatlanságból belépet a bunkerbe egy ember szöges cipőben. A szögek hatására szikrák csaptak fel a bunker betontalajából, a szikrák meggyújtották a hegyekben álló puskaport, majd egy robbanás szétvetette a bunkert, és mindenkit maga alá temetett, aki ott tartózkodott. – De mi köze van ennek a szöges cipős embernek a mai korhoz? – kérdezte az első demokrata. – Rajta kívül mástól nem kell félni – válaszolta a második. – Mert senki sem tudja, hol, de a puskapor egyre csak halmozódik.

Visszacsatolás

  • Mit szimbolizálhat a puskapor?
  • Te hogyan ültetnéd át ezt a történetet az egymás közötti kommunikáció témakörére?
  • Miért van az, hogy gyakran felhalmozzuk a konfliktusokat, ahelyett, hogy még időben megoldanánk őket?
  • Voltál már valaha a szöges cipős ember szerepében, és gyújtottad már fel akaratod és tudatod ellenére a “puskaport”?

Felhasználási javaslatok

Minden résztvevőnek kioszthatunk egy nagy szöget, amire egy papírzászlót erősítünk. Ezután mindenkinek fel kell írnia egy zászlóra, mit szeretne megjegyezni, mint legfontosabb leckét a történetből vagy a foglalkozásból. Barkácsáruházakban találunk szögeket, akár meglepően nagy méretben is. Egy másik megoldás, hogy a zászlókra már korábban a kommunikáció témaköréhez tartozó idézeteket írunk. Vagy bevihetünk egy pár sportcipőt fémszögekkel, ami még látványosabb. Rajzolhatunk egy cipőt egy A/4-es lapra, amit fénymásolhatunk úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. Minden résztvevő erre feljegyezheti a “konfliktus” témához kapcsolódó feljegyzéseit.

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az oroszlán ebédje

Egyszer egy oroszlán, egy tigris, egy párduc és egy sakál közösen vadászni indult. Sokáig vadásztak, majd végül elejtettek közösen egy gazellát, egy jókora vaddisznót, és egy nyulat. Amikor véget ért a vadászat, így szólt az oroszlán a tigrishez: – Tigris, oszd el te a zsákmányt! – A tigris gondolkodott egy ideig, majd így szólt: – Kapja az oroszlán a gazellát, én megtartom a vaddisznót, a sakál és a párduc pedig megosztozik a nyúlon. – Amikor meghallotta ezt az oroszlán, mérgesen felmordult, és nekiesett a tigrisnek. Egy ütéssel eltörte a lábát, majd ezt mondta: – Nem jól osztottad el a zsákmányt, tigris! Sakál, próbálkozz meg te az elosztással! – A sakál fogta a gazellát, az oroszlán elé fektette, és így szólt: – Íme a reggelid, hatalmas oroszlán! – Majd megfogat a vaddisznót, az oroszlán elé fektette, és ezt mondta: – Íme az ebéded, hatalmas oroszlán! Mi pedig megelégszünk a nyúllal. – Kitűnő – morogta az oroszlán. – Ez az elosztás tetszik. Mondd sakál, ki tanította ezt neked? – Tigris törött lába, hatalmas oroszlán – válaszolta a sakál.

Visszacsatolás

Felhasználási javaslatok

  • Vannak olyan pillanatok az életedben, amikor inkább eltitkolod a véleményed?
  • Mikor érezted úgy, hogy szeretnéd a saját elképzelésed nyíltabban kifejezésre juttatni?
  • Hogyan reagálsz, ha olyan emberekkel találkozol, akik a hatalmi helyzetükkel szembetűnően visszaélnek?
  • Előfordul veled is, hogy olykor visszaélsz a saját hatalmi helyzeteddel?
  • Ki az, akinek egyszer úgy igazán megmondanád a véleményedet?
  • Találtál párhuzamot a történet és a saját közösséged mindennapjai között?

A történet vizuális megjelenítéséhez vihetünk magunkkal játékfigurákat: egy oroszlánt, egy tigrist, egy párducot és egy sakált, valamint egy vaddisznót és egy nyulat. Letehetjük a földre a figurákat, vagy egy közeli kis asztalon is elrendezhetjük őket.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Érvek

Egyszer két kínai bérmunkás olyan heves vitába kezdett az utcán, hogy körülállták őket a kíváncsiskodók. Egy angol turista, aki szintén ott bámészkodott, megjegyezte kínai kísérőjének, hogy a két ember hamarosan egymásnak ugrik. – Nem hiszem – felelte a kínai -, mert amelyikük először megüti a másikat, az beismeri, hogy nem tud több érvet felhozni.

Visszacsatolás

  • Hogyan reagálsz, ha már nem tudsz több érvvel előállni?
  • Milyen esetekben veszíti el leggyorsabban a türelmét beszélgetéskor?
  • Ki engedhet meg magának többet veled szemben, mint mások, és miért?
  • Mi segíti a véleménykülönbségek esetén?

Felhasználási javaslatok

Szemléltető eszközként szimbolikusan egy pár bokszkesztyűt vagy furkósbotot tehetünk a kör közepére, majd az egész foglalkozás során hatásnövelő eszközként használhatjuk őket.

(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – Z-Press Kiadó)

Kategóriák
Mesegyűjtemény

A három fa legendája

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” – kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!”

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!”

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.

Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.”

A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!”

A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.”

Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta a asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.

Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Ettől lett erős a második.

És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

(Norvég népmese. Fordította: Szabó Ági)