Kategóriák
Mesegyűjtemény Vidám mesék

A gomba alatt

A Hangyát egyszer utolérte egy nagy eső. Egy apró kis gombát látott meg a tisztáson. Odaszaladt, és elbújt a gomba kalapja alá. Üldögélt a gomba tövében, várta, hogy elálljon az eső. Egy agyonázott Pillangó vánszorgott a gombához:
-Hangyácska, Hangyácska, engedj emgem is a gomba alá!
-Magam is csak éppenhogy elférek alatta!
De azért beeresztette a Pillangót.
Az eső meg csak egyre zuhogott. Futva jött Egérke.
-Engedjetek a gomba alá engem is!
-Ugyan hogyan engedhetnénk ide?’ Nincs itt már szabad hely!
-Húzzátok egy kicsit összébb magatokat!
Összébb húzták magukat, és beengedték az Egérkét a gomba alá.
Az eső zuhogott, sehogy sem akarta abbahagyni. Arra ugrándozott a Veréb.
-Engedjetek be engem is a gomba alá az eső végét kivárni!
-Nincs már több hely!
-Húzódjatok összébb, nagyon kérlek benneteket!
-Na jól van.
Összébb húzódtak. Jutott hely a Verébnek is.
Ekkor a Nyúl ugrott ki a tisztásra, és meglátta a gombát.
-Mentsetek meg! Üldöz a Róka!
-Sajnálom a Nyulat – szólt a Hangya. – Tudjátok mit? Húzdózkodjunk összébb!
Alighogy, a Nyulat elrejtették, odaért a Róka is.
-Nem láttátok a Nyulat? Nem itt bújt el?
-Ugyan, hogy bújhatott volna ide?
Megcsóválta a farkát a Róka, és elment.
Közben az eső is elállt, a nap is kisütött. Előbújtak a gomba alól mindahányan, és örvendeztek. A Hangya elgondolkozott, és hangosan ezt mondta:
-Először még nekem is alig volt helyem a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértünk!
Mindannyian a gombára néztek, és nyomban kitalálták, hogyan történhetett az, hogy előbb egynek is alig akadt helye a gomba alatt, a végén mégis mind az öten elfértek.

(Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

Kategóriák
Vekerdy Tamás

Mi az érzelmi intelligencia?

“Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.” (Vekerdy Tamás)

Kategóriák
Cikkek

Hagyatékaink

Mesélésen, a meséinken keresztül a napi események, történések feldolgozhatóvá és könnyen megérthetővé válnak a gyerekeink számára. Az általunk megalkotott karakter, mesebéli lény, figura személyre szabható, kedvessé tehető, aki szintén jár óvodába, akinek kistestvére születik, eltörik a kedvenc játéka, csúnyán beszél a nagymamájával, nem szereti a spenótot vagy épp teljesen más akar lenni, mint ami, aki valójában. Meséinkkel a hétköznapokon túl segíthetünk feldolgozni a családban bekövetkező tragikus eseményt, haláleset vagy a szülők válását.

Saját meséink nagy előnye, hogy nincs kőbe vésve a keret. Vannak szereplőink, helyszíneink, történéseink, megoldásaink, melyek még menet közben is rugalmasan alakíthatóak, formálhatóak a gyerek pillanatnyi érzelmi állapota, befogadóképessége, visszajelzése és igénye szerint.

Saját meséink kincsek. Lelki táplálékok, melyek alapjai a szülő-gyermek kapcsolatnak, a megfelelő kötődés kialakulásának, a gyermek érzelmi biztonságának, a későbbi, kamaszkori esti beszélgetéseknek és a felnőttkori látogatásoknak, telefonhívásoknak. Saját meséinkben nem az írói véna és bravúr a lényeg, hanem a rítus, az a misztérium, az a varázslatos hangulat és titkos belső világ, melyet közösen építünk és alkotunk meg gyermekünkkel: szeretettel, törődéssel, összebújva.

A közös esti mesélések, a magunk által összerakott kis történetekből bátorságot adnak gyermekünknek arra, hogy szívvel, lélekkel, gondolatokkal, szavakkal belelépjen egy másik világba, kipróbáljon egy másik nézőpontot, új megoldásokat és lehetőségeket keresve. Mindeközben fejlődik érzelmi intelligenciája, szociális kompetenciája, problémamegoldó képessége, figyelme, felidéző képessége, nyelvi kompetenciája, bővül szókincse. Megtanul megérteni, különbséget tenni jó és rossz között, értéket képez, állást foglal, véleményt alkot.

A mesék fejlesztő hatása kiapadhatatlan forrás. A közös esti mesélés értéke felbecsülhetetlen. Mindez saját élményekkel és mesékkel gazdagítva hagyatékokká, nemzedékeket segítő utitársá válnak.

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (8.)

“Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van “érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására.”

“Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri nekünk, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani.”

“Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.”

“Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”

“A derű, a jókedv a kreatív problémamegoldásnak kedvez, amikor újszerű, szokatlan kapcsolatokat kell létrehozni, a szomorúság pedig a megfontoltabb stratégiáknak. Ebben az értelmezésben a szomorúságnak is számos előnye lehet, mert “messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad” – fogalmazta meg Márai Sádnor.”

Négy feladat, melyet az oktatásnak meg kell valósítani ahhoz, hogy a gyermek (és már a felnőtt ember) megfeleljen a jövő kihívásainak: “minden embernek meg kell tanulnia ismereteket szerezni, vagyis tudni; meg kell tanulnia cselekedni, vagyis dolgozni; meg kell tanulnia másokkal együtt élni; és meg kell tanulnia élni.”

“A nevelő nem a tudás abszolút birtokosa, hanem a tanulás támogatója, aki a gyermek tevékenységét megfigyelve egyénre szabott segítséget nyújt neki. Az így nevelt diák gyermekkora derűs, mert érzi a szeretetet, azt, hogy tiszteletben tartják személyiségét és biztosítják szabadságát.”

“Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.”

“A gyermekünkkel való szoros érzelmi kapcsolat megteremtése, az érzelmi intelligencia fejlesztése csak úgy lehetséges, ha azon folyamatosan dolgozunk: a gyermek méhen belüli életétől kezdve egészen serdülőkoráig. Ha egy szakasz “időhiány” miatt kimarad, az nehezen behozható hátrányt jelent, mert minden korszaknak megvan a maga jelentősége, szerepe ebben a folyamatban, melynek egyik kulcstényezője a szülő jelenléte, ideje, rendelkezésre állása és elköteleződése. A legértékesebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a vele töltött minőségi idő!”

“Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.”

“Amennyiben az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.”

“Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.”

“A szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.”

“Hogyan is várhatnánk el tőle, hogy önálló és kreatív legyen, ha megakadályozzuk ezeknek a képességeknek a kibontakoztatását?”

“Ha bármi megengedett, az érzelmi bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Így – egyes téves vélekedésekkel ellentétben – nem a szabad lelkületet alapozzuk meg, hanem az indulatait kezelni képtelen, függésre hajlamos személyiséget.”

“A gyermek érzelmi fejlődése szempontjából kiemelten fontos annak megélése, hogy szülei nem egy eszményképhez próbálják őt igazítani, hanem olyannak szeretik, amilyen – ez alapozza meg önbizalmát, biztonságérzetét, és hatalmas erőforrást biztosít számára a későbbi krízishelyzetek kezelésében. A feltétel nélküli elfogadás az érzelmi fejlődés egyik fontos katalizátora.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

“A könyvekben önmagunkról olvasunk, hiszen saját emlékeink, tapasztalatink mentén értelmezzük a szöveget. Éppen ezért ugyanannak a szövegnek annyi olvasata, változata, belső filmje van, ahány olvasója.”

“Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. (Külső képet jelent a leporellóval, bábbal illusztrált mese, valamint a rajzfilmes adaptáció is.) A tévénézés legfőbb veszélye, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott.”

“A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszer számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.”

“A tévé nézés másik problémája, hogy az a meghitt intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére, feldolgozására.”

“Bár a diafilm is külső kép, és emiatt vannak, akik ellenzik, a televíziós mozgóképpel szemben lehetőséget ad a feldolgozásra, a kérdezésre. Mivel állóképekről van szó, hosszabban el lehet időzni a részleteknél, és bármennyit lehet beszélni róla a gyermek igényeinek megfelelően. A diafilmet szülő és gyermek együtt nézi, így a gyermek nem marad egyedül az élménnyel, a meghitt légkör pedig közelebb visz egymáshoz.”

“A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót és az internetet, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson és szabadon játsszon.”

“Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.”

“A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyettesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel sem helyettesíthető!”

“Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, és amelyeket meg szeretnénk valósítani.”

“A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az életképzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik.”

„Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetben.”

„…mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor mégis igent kell mondanunk az életre. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy gyermekkorunktól kezdve milyen belső képeket dédelgettünk a szívünk mélyén.”

„Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni saját életében és környezetében kívánatos változtatásokért. Ő lesz majd az a változás, amit látni szeretne a világban.”

Kategóriák
Cikkek

10 alapelv a családi kommunikációban

  1. Az érzelmi nevelés alapfeltétele, hogy a gyermek BIZTONSÁGBAN érezze magát.
  2. Érzelmi készségeket nem lehet kognitívan fejleszteni. Az ember nem lesz parancsszóra kíváncsi, mint ahogy empatikusabbá, együtt érzőbbé sem válik, csak mert felszólítják erre.
  3. Az egymásra figyelés olyan készség, amelyet gyakorolni kell. Ha odafigyelünk a gyermek képzeletbeli barátjára is, ami egy érdekes gyakorlási lehetőség ezen a területen, azzal valójában azt üzenjük neki, hogy fontos a számunkra!
  4. Jó, ha kifejezzük negatív érzelmi állapotunkat, de mondjuk el annak okát is! A kritikus, vitatkozó szülők gyakori látványa is nagyon megrémíti a gyermeket – figyeljünk oda arra, hogy hogyan és miről vitázunk a gyerek előtt! Válás esetén, ha a szülő nyíltan gyűlöli, kibeszéli a másik szülőt, az az érzelmi rombolás egyik legkegyetlenebb formája!
  5. Szánjunk időt családi mókára, hancúrozásra, viccelődésre, legyen türelmünk megállni, nézelődni, homokozni, “pocsolyázni”. Mindezzel – a minőségi idővel – azt az érzést adjuk át gyermekünknek, hogy teljes szívvel jelen vagyunk a kapcsolatban.
  6. Ha egy ismerőssel való találkozás végeztével a gyermek előtt kibeszéljük a másikat, azzal meglehetősen romboló példát mutatunk – míg ha a gyermek azt látja, hogy hitelesek vagyunk a kapcsolatainkban, és azt mutatjuk ki, amit érzünk, akkor ez követendő út lesz a számára is.
  7. Fejezzük ki szeretetünket minél többször egymás iránt! “Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” (Virgina Satir)
  8. A verbális és a nonverbális kommunikációnk legyen összhangban egymással, ellenkező esetben kialakul a kettős kötődés. A gyermek nem tudja értelmezni az ellentmondásos helyzetet, ilyenkor fokozódik a bizonytalanságérzete és növekszik az érzelmi kiszolgáltatottsága. Amit érzünk, azt verbálisan és nonverbálisan is fejezzük ki!
  9. Inspiráljuk, biztassuk gyermekünket a kockázatvállalásra, az új dolgok kipróbálására. A gyermek nagyon büszke lesz magára, ha szülei megbíznak benne, és képességeihez mérten legyőzi az akadályokat.
  10. Arisztotelész szerint ritka az, ha valaki a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból, a megfelelő módon tud haragudni. Ne várjunk hát tökéletességet magunktól ezen a téren – elégedjünk meg az elég jó megoldásokkal.

Kádár Annamária: Mesepszichológia