Kategóriák
Egyéb kategória

A három csibe

Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.

Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdőbe nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó.

A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be.

Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon:

  • Künn tágas, benn szoros! Építsetek magatoknak mások kunyhót!

Sírva bandukolt tovább a két kis testvér. Mentek, mendegéltek, míg egy másik szép kis tisztásra nem értek. Nekiálltak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlkozott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon:

  • Most aztán eredj, építs te is kunyhót magadnak!

A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes egyedül, nem segített rajta senki, nem volt se anyja, se testvére.

Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rátekintett, tüstént elfelejtette minden búját-baját.

A kis fehér csibe elmosolyodott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot, és így szólt hozzá:

  • Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár.

S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe csak ámult-bámult egy darabig, aztán tovább tipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban nekilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbámulta belülről, aztán beköltözött, és vacsorát főzött magának.

Alig telt el néhány nap, a róka megorrontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házához, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, míg a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyörgött neki, nem nyitotta ki az ajtót.

Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a másikat. Most már együtt futott a két ostoba jószág.

Éppen csak hogy elérték a fehér csibe házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogtatva a ravaszdi róka. A fehér csibe gyorsan kinyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete – hess! – beröppent.

  • Nyissátok ki, de tüstént! – morogta vészjóslóan a róka.
  • Hát csak gyere, ha tudsz! – ingerkedett a fehér csibe.

A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába döngette, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált:

  • No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk!

A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét.

A három pelyhes, a fekete, a vörös, meg a fehér csibe azóta boldog egyetértésben éldegél. Álló nap sütnek-főznek, vigadoznak.

Legyetek ti is a vendégeik!

(Átdolgozta: Tímár Éva)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
Külföldi népmesék Kiscsoport

A répa

Az apóka ültetett egy répát, és így bíztatgatta:

  • Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szépre kövérre, óriási nagyra!

Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.

Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az apóka az anyókát.

Anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az anyóka az unokáját.

Unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta Bogárka a tarka macskát.

Macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta a macska az egérkét.

Egérke húzta a macskát,
macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

(orosz népmese)

(Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Magyar Népmesék Mesegyűjtemény Nagycsoport

A csillagszemű juhász

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, volt egyszer egy király. Ez a király nagyon szeretett tüsszenteni. Ahogy reggel fölébredt, mindjárt tüsszentett egyet. De tüsszentett ebéd után is, vacsora után is, sőt még álmában is megesett vele, hogy eltüsszentette magát. Ilyenkor pedig mindenkinek azt kellett mondani:

  • Egészségére, felséges királyatyám.

Mondta is mindenki engedelmesen, mert a király nagyon hatalmas volt s az emberek féltek tőle.

Élt ennek a hatalmas királynak az országában egy juhász. Ennek a juhásznak a két szeme úgy ragyogott, mint az eleven csillag. Ezért csillagszemű juhásznak nevezték.

Egyszer a csillagszemű juhász behajtotta a nyáját a palota udvarára, mert a király birkapörköltet akart enni. Mikor a király meglátta a juhászt, nagyot tüsszentett. De a csillagszemű juhász nem kívánta egészségére. Hiába fenyegette a király, a juhász azt felelete, hogy ő ingyen nem kívánja egészségére a tüsszentést.

  • Hát mit kívánnál? – kérdezte a király.
  • Felséges királyatyám lányát kívánnám feleségül – válaszolt a juhász.
  • Hadd mehessek hozzá! – szólalt meg a királylány, mert nagyon tetszett neki a csillagszemű juhász.

De a király nem hallgatott a lányára, hanem parancsot adott a katonáknak, hogy a juhászt vessék a fehér medve tömlöcébe. Úgy is tettek. De a medve, mihelyt meglátta a csillagszeműt, mindjárt a lábához feküdt, a kezét nyalogatta. A juhász elővette a furulyáját, muzsikált rajta, a medve pedig táncolt hozzá. A nagy muzsikaszóra odaszaladt a király, hát látta, hogy a juhásznak semmi baja nem esett.

  • Mondod-e, hogy egészségemre? – kérdezte a király.
  • Én aztán nem, míg felséged a lányát nekem nem adja – válaszolta a juhász.

Megmérgesedett a király s megparancsolta, hogy a juhászt vessék a vadsündisznók börtönébe. Úgy is lett. Csakhát a vadsündisznók is megszelidültek, mihelyt a juhász rájuk nézett a csillagszemével. A juhász pedig elővette a furulyáját, a sündisznók meg reggelig táncoltak.

Megint odament a király a börtönhöz. Megint látta, hogy a juhásznak semmi baja.

  • Mondod-é, hogy egészségemre? – kérdezte tőle.
  • Nem én, míg felséged a lányát nekem nem adja?
  • Akkor vessétek a kaszás verembe! – parancsolta a király.

Megfogták a katonák a juhászt s bedobták egy gödörbe száz éles kasza közé. De most sem lett semmi baj, mert a szeme világított s maga a kaszákat mind elkerülte. Reggel ott ült a gödör szélén s vígan furulyázott.

Belátta a király, hogy így nem boldogul a juhásszal, mást gondolt ki hát. Befogatott a hintójába, a juhászt meg maga mellé ültette. Mikor az ezüst erdőhöz értek, megszólalt a király:

  • Neked adom ezt az ezüsterdőt, ha azt mondod: egészségemre!
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Meghajtotta a király a lovakat. Nemsokára elértek az aranyvárhoz. Megszólalt a király:

  • Mondd, hogy egészségemre, s tiéd lesz ez a szép aranyvár.
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Közibe vert a király a lovaknak, szinte repült a hintó. Elértek a gyémánt tóhoz.

  • Látod-e ezt a gyémánt tavat? – kérdezte a király.

A juhász intett, hogy látja.

  • Ez is a tiéd lesz, ha azt mondod: egészségemre.
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Mit tehetett a király, odaadta a lányát a csillagszemű juhászhoz. Hét országra szóló lakodalmat tartottak. Az első tál étel tormás hús volt. A király a tormától akkorát tüsszentett, hogy lecsúszott az aranykorona a fejéről.

  • Egészségére királyatyám! – kiáltott a juhász, s attól kezdve egyre ezt ismételgette. Végtére a király kérlelni kezdte, hogy hagyja abba, inkább neki adja fele királyságát.

A csillagszemű juhász elfogadta a fele királyságot. Mindjárt megkoronázták őt is, feleségét is. Azóta is uralkodnak, ha még meg nem haltak.

(Kolozsvári Grandpierre Emil)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport

Én vagyok a szemétlapát

Én vagyok a szemétlapát,
a söprű a párom,
minden reggel négy sarokban
táncom vele járom.

(Weöres Sándor)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport

Karimás faodú

Karimás-fa-odú,
nagy fekete mélység,
kivonul, bevonul
csigabiga-népség.

Bükkfa ága himbál,
sötét varjú hintál,
föltekint, letekint,
csak ő tudja mit vár.

(Weöres Sándor)

(Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport

Van két fürge

Van két fürge kicsi szem,
széjjel-nézeget ideben.

Van két fürge kicsi láb,
végig-lépdeli a szobát.

(Weöres Sándor)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Nagycsoport

Egy kutyus meg a cica

Volt ott egy kis kutya, pincsi-féle, s azzal ez a Janika-fiú nagyon jól érezte magát. Nagyon jól megvoltak együtt. Janika-fiú bukfenceket vetett neki, s ha előre vetette, Samuka mindég rémülten hátra hőkölt. S ezen jókat lehetett nevetni. Ha meg hátra vetette, akkor Samuka előre ugrott és még ugatott is hozzá. Ezt ugatta:

  • Paff, paff, vitéz vagy te, vitéz vagy te, kluk, kluk.
  • Ugye, hogy vitéz vagyok – felelte Janika -, no lám.

S így éltek együtt.

Mikor is az a csoda történt, hogy apuka egy délután egy szép kis macskát hozott haza valahonnan. Képzeljétek. Egy tarka kis cicát, akinek csillagos, fekete folt volt a szeme fölött. Képzelhetitek, micsoda ribillió lett ebből!

  • Nem kell nekem, nem kell nekem – ugatta Samuka, mikor meglátta a cicát. (Bugyika volt ennek a neve.)
  • Csúf vagy, csúf vagy – kaffogta rendületlenül, miközben nézegette, s egyet ugrott előre, egyet hátra, annyira dühös volt.

Bugyika pedig púposra görbítette a hátát, sötéten nézett maga elé, s a szőrét borzolva még fújt is egy párat, s folyton csak ezt nyivákolta:

  • Utálim, utálim, uái, uái.
  • Még azt se tudod kimondani, hogy: utálom? Akkora csacsi vagy? – gondolta magában Samuka. – Ha-ha-ha! – És egy kicsit előreugrott, de nyomban utána rémülten menekült el mellőle. Úgy elszaladt, mint a golyó.
  • A mindenit neki – káromkodott magában -, hiszen ennek macska szaga van – gondolta magában és elbújt a sarokba. – Hát eddig így vagyunk.

Történt ezután, hogy Janika kíváncsi volt, mit fognak egymással csinálni, letett tehát egy tányérban sajthéjat a szőnyegre. Aztán megfogta őket a bőrüknél fogva: Samukát egyik kezével, Bugyikát a másikkal. Ezek pedig a levegőben így szóltak egymáshoz epésen:

  • Utálim, utálim – nyafogta megint Bugyika. És még fújt is egyet.
  • Csúf vagy, csúf vagy – kaffogta megint Samuka.
  • Na, egyetek hát együtt – mondta Jani-gyerek, és odatette őket egymással szemben a tányérhoz. Bugyika megint púposra görbítette hátát, és kilökte farkát az ég felé. Samu viszont éppen ugrani akart ellene, de megállott, mert azt mondotta magának:
  • Milyen szép kis piros orra van ennek a nyavalyásnak. Tetszik nekem. És íme, már nem is fél, sőt, hempergőzik a földön, miközben kényesen nyafog, nem különös? – Ezért hát ezt ugatta feléje: – Ejnye, ejnye! Fura, fura, fura, vau, vau.

De Bugyika is feltápászkodott, és ős megnézte végre Samukát. Hosszan nézte.

  • Milyen csinos kis farkincája van ennek – gondolta magában. Ezért ezt nyávogta feléje:
  • Csinus, csinus!
  • Nem tudod azt mondani: csinos, te buta – gondolta magában Samuka, de azért odament és átugrotta őt. Amire Bugyi pofonvágta Samukát. S így aztán nagyon jól összebarátkoztak.

Nagyon is jól. Ha Janika sajthéjat, vagy egyebet tett a tányérba, akkor Samu ugyan odaszaladt, de aztán hamar visszaugrott. “Egyél, te girhes” – gondolta magában.

Bugyika pedig nyafogott ugyan, de azért megette a sajthéjat mind.

  • Nem hagytál nekem? – ugatott Samu.
  • Nem hagytam, nem hagytam – siránkozta Bugyika. Amire Samu odaugrott és pofonvágta őt, de mondhatom, nagyon barátságosan. Így éltek ezek együtt, és mondhatom, nagyon jól megvoltak egymással.

Mikor is egy nap, nagyonis nagy baj történt. Bugyika eltűnt. Senki se tudta, hová lett. Tűvé tették érte a házat. Nem volt sehol. Valaki ellophatta nyilván. Janika-gyerek sírt, apa a kulcsait csörgette mérgében, Samu meg folyton ugatott, s mikor Jani-gyerek pofonverte, bebújt a kályha mögé és nyüszített.

  • Hol van Bugyika? – ezt nyüszítette.

És íme, egyszer csak azt veszik észre, hogy Samu nagyon ugatja az ajtót. Azt ugatja:

  • Macskaszaga van, macskaszaga van.

Kiengedik tehát, kiszalad. Utána lám, szalad előre, mint a bolond.

Szalad és szalad, s Janika utána. (Hallottatok már ilyet? Hogy egy kutya kezdi keresni édes barátját, a macskát? Hát nem csodálatos ez?) Apa, anya pedig ott álltak, és nézték a dolgot.

Egyszer csak ott van egy ember Janika előtt, s a zsebéből siralmasan, nagyon siralmasan kikandikál Bugyika feje. S azt nyávogja:

  • A-u-a, a-u-a, ei – ami annyit jelent: – Samuk, Samuka, segíts, segíts.

Samuka nagyon csahol, az ember meg arra fordítja nyakát és hangosan nevet. Persze ő lopta el szegény kis Bugyikát, de azt nem gondolta volna, hogy a kutya-macska barátság akkora, hogy még neki, a híres macskatolvajnak is a nyomára akad.

Attól fogva megvoltak, békében.

(Füst Milán)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Nagycsoport

Huszonhárom király sétál

Huszonhárom király sétál,
jáspiskorona fejükben,
sárgadinnyét eddegélnek,
új Hold süt a bal kezükben.

Huszonhárom kölyök császkál,
csámpás sityak a fejükben,
görögdinnyét szürcsölőznek,
új Nap lángol jobb kezükben.

(József Attila)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Nagycsoport

Altató

Lehunyja két szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
vele alszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
s míg szendereg a robogás,
álmában csönget egy picit - 
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább - 
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundit a labda meg a síp,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is alszik - 
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg-
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tűzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka -
aludj el szépen, kis Balázs.

(József Attila)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)