Címke: Mesegyűjtemény

  • Dinnyeházikó

    Dinnyeházikó

    Dél volt, mikor a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér batyut kötött, s elindult vándorolni.

    • Hová, hová ilyen korán? – rikoltozott a körtefán a telhetetlen cinke.
    • Túl árkon, bokron, dombokon, sárga rét áll a homokon. Elmegyünk hát, és felkeressük mert kincset őriznek ott a tücskök.
    • Kincset? Miféle kincset? Nem hiszem!
    • Elhiheted, cinke, hiszen hallhattad te is. A nyári éjben cirpelte mind vagy reggelig:
    Cirr-cürr, cirr-cürr,
    csörren a kincs, a kincs!
    Cirr-cürr, cirr-cürr,
    a kincs, a kincs!

    Ment, ment tehát a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér végig a kerten, kert mögött, a kert mögötti fák között. Éjfélre már oda is értek.

    Éppen akkor bújt elő a hold. Aranyos fénye mind lefolyt az éji tájra. Arany csillant a dombokon, a domb előtti homokon. Arany csurrant a fákra.

    • De szép! Ó, milyen csodás! Egérkém, drága, jer, no lásd, itt kell a kincset megkeresni!

    Kéz a kézben osontak bokron át, lapuleveses sűrűn át. A tücskök énekeltek:

    Cirr-cürr, cirr-cürr,
    csörren a kincs, a kincs!
    Cirr-cürr, cirr-cürr,
    a kincs, a kincs!

    De a két barát nem talált mást, csak egy sereg jánosbogárkát.

    • Ne menjünk tovább, kis veréb! – kérlelte társát az egér. – Jaj, félek, nagyon félek!
    • Mitől félsz, mondd, ó, kis bohó? Nincs erre héja, macska, se mohó bagoly vagy mérges kánya. Csak a bogarak élnek itt s a kincset rejtő tücskök.

    Futottak hát tovább, tovább, de kincset egyik sem talált a tücsökzenés réten.

    • Ó, miből veszünk kalapot? Napernyőt meg gombos botot? Nyakkendőt néked és nekem szép, nyloncsipkés inget? – sírt, sírt a kedves kis egér, de jókedvű kis veréb ismét csak megnyugtatta:
    • Ne félj, míg engem látsz, szívem! E csodás réten nem hiszem, hogy ne akadna egy rézgaras se.

    Futottak hát tovább, tovább, és egyszerre csak egy óriási görögdinnyére leltek.

    • Mit mondtam? – szólt a kis veréb. – Itt van a tündérvárunk! Kívül fénylő zöld, belül piros, egyszóval modern és csinos, bár ki kell tatarozni.

    A két jó barát azonmód szorgos munkába kezdett. Ajtót fúrt, három ablakot, kéményt is rakott, jó nagyot, és belül a dinnyét kirágta kényelmesre.

    Beköltözött a két barát, bezárták a ház ajtaját, s a tücskök énekeltek.

    Pufók szellő a dombokon felébredt. Szállt a homokon át egyenesen a dinnyeházhoz. Megtetszett néki, ott maradt, és lágyan ringatni kezdte.

    • Érzed, egérkém? Mily csodás! Mint a legpuhább hintaágy, oly kellemes a fészkünk! – örült a bátor kis veréb a szellő játékának.

    Majd eső jött. A zöld tetőt öklözte, egyre mosta.

    • Hallod, aranyos egerem? Eső kopog az ereszen! A legjobb dob sem verne ki ennél vidámabb ritmust. Jer, táncoljunk egy kopogóst, vagy járjunk el egy topogóst, ahogy a szél is járja.

    Szélvész rikoltott mérgesen. Jégeső vert az ereszen. A két barát csak táncolt.

    Dühöngő orkán jött. Ó, rettenet! Kicsavarta a tölgyeket a szemközti erdőben! Majd a tündöklő házikót, a kedves dinnyeházikót száráról – hopp! – letörte, sebes patakba lökte.

    • Mit búsultok a partokon? Fityiszt se félünk! Nem bizony! – kiáltott ki a kis veréb a rémült tücsköknek. – Leúszunk mi a tengerig, hajókázunk ott reggelig, és meghívjuk a cápát vacsorázni.

    Becsukta a két ablakot, és víg matróznótába fogott:

    Liccs-loccs, liccs-loccs,
    úszik a kincs, a kincs!
    Liccs-loccs, liccs-loccs,
    miénk a kincs!

    Úszott, úszott a házikó, a kedves dinnyeházikó, vele a bátor kis veréb s a félénk kis egérke.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Játékmackó

    Játékmackó

    Játékmackót valaki ottfelejtette az erdőben. Ült, ült a fűben.

    Gyönyörű, piros pillangó repült melléje.

    • Ó, de szép repülő szalag vagy! – örült Játékmackó.
    • Csacsi, én pillangó vagyok! – nevetett a pillangó és elrepült.

    Jött a kicsi sün.

    • Itt a szaladgáló tűpárna! – rikoltotta játékmackó.
    • Ugyan, én a kicsi sün vagyok! – felelte a tüskés állat. Gyere velem fogócskázni!
    • Játék lábakkal hogyan tudnék fogócskázni? – csodálkozott Játékmackó.

    Otthagyta a kicsi sün játékmackót. Hamarosan odaugrott mellé egy béka.

    • Úszógumi! Ugrik az úszógumi! – sikítozott Játékmackó a béka láttán.

    A siklót mozgó kötélnek nézte, a gombát baba-napernyőnek. A szarvasbogár szarvairól azt hitte, hogy azok ollók.

    A kis madártól pedig ezt kérdezte:

    • Gyomrodban gép van?
    • Ugyan miféle gépről beszélsz? – csodálkozott a kis madár.
    • Csicsergő-gépről. Valamitől kell, hogy csicseregj. Itt, az én gyomromban is van egy szerkezet és ha megnyomják, brummogok – felelte Játékmackó.
    • Gyomromban semmiféle szerkezet sincs. Igazi madár vagyok – sértődött meg a kis madár, és elrepült.

    Játékmackó szomorúan nézett utána. “Úgy látszik, megharagudott. Vajon miért?”

    Jött, futott a kicsi nyúl is. Játékmackó egyszeriben elfelejtette bánatát.

    • Ugrani is tudsz? – faggatta a kicsi nyulat.
    • Ó, persze hogy tudok! – kiáltotta a kicsi nyúl, és átugrotta a széles árkot.
    • Ilyen ügyes rugók vannak lábaidban? – kérdezte Játékmackó.
    • Jaj, de buta vagy! – kacagott a kicsi nyúl. – Igazi lábaim vannak.
    • Itt minden igazi? – csodálkozott Játékmackó.
    • Itt minden igazi. A fák, bokrok, állatok, madarak és bogarak – bólogatott a kicsi nyúl, és elsietett.

    Csakhamar leszállt az est. Játékmackó szomorkodni kezdett: “Igazi a sötét is. Jó lenne már aludni.”

    Cammogó léptek hallatszottak. Játékmackó érezte, hogy a cammogó valaki felveszi és viszi, viszi magával.

    Cammogó valaki jó sokára megállt, és egy szűk nyíláson bebújt egy barlangba.

    • Ide nézzetek, mit hoztam! – brummogta.

    Játékmackó körülnézett a tágas medvebarlangban. Három apró medvebocsot vett észre.

    • Játékmackók! – rikoltotta Játékmackó boldogan.
    • Ó, te kis oktondi, mi valódi medvebocsok vagyunk. Játékmackó te vagy – nevettek a medvebocsok.
    • Itt maradhatok veletek? – kérdezte Játékmackó.
    • Velünk maradsz örökre – hangzott a felelet.

    Játékmackó rámutatott a gyomrára:

    • Itt nyomjatok meg, és akkor brummogok.

    Jaj, de örült a három apró medvebocs a gyönyörű játéknak!

    Örült a Játékmackó is: “Igazi medvebarlangban lakom! Igazi medvék között, Igazi, igazi erdőben!”

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A kánya és a fürjek

    A kánya és a fürjek

    • Pity-palatty! Pity-palatty! Itt van már a pitymallat! – köszönti a fürjkakas a hajnalt, mint mindig.
    • Vár! Vár! Vár a róna, vár! – vágja rá a fürjtyúk, és hangos pity-pity-pityegéssel reggelizni hívja a kicsinyeit.

    Fut a tíz pettyes fürjcsibe a tyúk után.

    • Kurta, furcsa, suta tyúk! – kiáltja a mátyásmadár. – Ne vidd ki csibéidet a fészekből. Erre jár a kánya.
    • Pinty! Pinty! Pettyes csibe nagy kincs! – szólítja a pintyőke is.

    Alig hangzik el a figyelmeztetés, a fürjtyúk máris látja a kányát fent a magasban.

    • Sutty a fűbe kicsinyeim! – A pettyes apróságok fürgén lesuttyannak a fűbe, a pitypangok közé.

    Hát a fürjtyúk mit csinál? Ő is elrejtőzik? Ó, nem. Szárnyát leeresztve kibiceg az útra.

    • Béna tyúk, megfoglak! Hi-hi-hitty! – füttyent a kánya. Lecsap. A fürj persze nem várja be. Huss! Odébb repül. Ismét bicegni kezd. – Hi-hi-hitty! – próbálkozik ismét a kánya. Most sem jár szerencsével. A tyúk ismét odébb repül. Közben megérkezik a kiscsibék atyja, a kakas. Ő is csalogatni kezdi a mohó kányát. – Hi-hi-hitty! – A kánya hol a tyúkra, hol a kakasra csapna, ám hiába: azok nagy ügyesen mindig megszöknek. Csalogatják, csalogatják egyre messzebb. Amikor a kiscsibéket már látni sem lehet, a fürjmama és fürjpapa berepül a sűrűbe. A kánya csalódottan továbbáll.
    • Kurutty! Kurutty! Ügyes munka! – vartyogja a béka elismerően a latyakos nádas széléről

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Víg lakoma, víg muzsika

    Víg lakoma, víg muzsika

    Az egyszeri szarka mit gondolt magában? El kellene menni a messzi erdőre! A messzi erdőben pompás szarvast fogni! Azt a pompás szarvast meg kellene sütni! A jó barátokkal meg kellene enni!

    • Gyere, jó pajtásom! – szólt a szalmafickónak. – Mire vársz itt, kedves? Menjünk az erdőre!

    Gyűltek a vendégek. Gyűltek, gyülekeztek. Ám a szarka nem jött, szalmafickó sem jött.

    Az egyszeri szarka meg a szalmafickó nem fogták meg aznap azt a pompás szarvast. mert a szarvas így szólt:

    • Adok neked, szarka, egy marcipán szarvast! Jobb lesz lakomád is, vígabb muzsikád is.

    Így történt. Azt ették. Mégis jól mulattak, vígan zsivajogtak.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A lókötő róka

    A lókötő róka

    A kis sünnek volt két lova. A két ló akkora volt, mint két makk, de erős, mint két táltos. Sebesen futottak picike lábaikon, és a legnehezebb terhet is elhúzták.

    A kis sün tökből épített nekik icike-picike istállót.

    A kis sünnek valami dolga akadt az erdő túlsó végén. A két apró lovat bekötötte az istállóba, és az istálló ajtaját lezárta.

    Ment, ment vígan a kis sün.

    Erre várt a róka! Az icike-picike istállót lovastul a hátára vette és hazavitte.

    • Ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
    • Én nem – felelte a kis borz.
    • Én nem – felelte a kis nyúl.
    • Én nem – felelte a mókus.
    • Ki tudja, ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
    • Én nem – felelte a kis borz.
    • Én nem – felelte a kis nyúl.
    • De én tudom! – kiáltotta a mókus. – A róka vitte el. Láttam őt az odúm alatt elhaladni.

    A kis sün leült, és keservesen sírdogált.

    Nemsokára arra jött a medve.

    • Mi történt, kis sün?
    • Ó, kedves medvém, a róka ellopta icike-picike istállómat és két apró lovamat!
    • Miért nem kéred tőle?
    • Mert félek – sírta a kis sün.
    • No, majd én segítek neked – felelte a medve.

    A medve és a kis sün sietett a rókához.

    A róka az úton közlekedő két barát láttára sebesen beosont a rókalukba. A bejáratot lezárta.

    • Róka, róka, hova bújtál? Előlünk el mért futottál? – dörömbölt a medve a rókaluk ajtaján.

    A róka sírni kezdett:

    - Ó, jaj nekem! Áztam-fáztam,
    vörös bőrömig eláztam.
    Most a tűznél melegedek,
    mert kivert a láz s a hideg.

    A medve azonban tovább dörömbölt az ajtón.

    - Róka, róka, mitől fáztál?
    Künn az erdőn miért áztál?
    Eső nem esett,
    harmat sem esett.
    Róka, róka, hova bújtál?
    Előlünk el mért futottál?

    A róka lelkendezve kiáltozott:

    - Nem bújtam el. Láttam, jöttök,
    s gondoltam: jó levest főzök.
    Azzal várlak benneteket,
    biztosan megéheztetek.
    Várjatok hát keveset!
    • Nem várhatunk, vörös róka! Engedj be a rókalukba! Hadd nézzem meg: ott mit őrzöl? – sürgette őt a medve.
    • Mit őriznék, kedves medve? – siránkozott a róka.
    • Talán az icikie-picike istállót és a két apró lovat.
    • Én nem őrzöm.
    • De te őrzöd! – kiáltott a kis sün. – A mókus látta, mikor erre hoztad.

    Erre a lókötő róka már nem tudott mit felelni. Ki is adta az icike-picike istállót a két apró lóval a medvének és a kis sünnek.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Cérna és cirmos

    Cérna és cirmos

    (Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Téli lakoma

    Téli lakoma

    Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.

    Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vette elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.

    Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kült az odúja elé.

    • Itt a finom, forró mézízű eledel! – rikkantotta.

    A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok:

    a róka,

    a farkas,

    a vadkan és a kit fia,

    az őz, a borz és a nyúl.

    A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.

    • Brumm, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.

    Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.

    A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.

    Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Elgurult az “o” betű

    Elgurult az “o” betű

    Elgurult az “o” betű a szék alá. Onnan pedig kigurult az udvarra. Meglátta a kis kakas.

    • Itt gurul az “o” betű! Hopp, hopp! Megofogom!
    • Ha megfognál, bekapnál! Nem várlak meg, kis kakas! – kiáltott a fürge “o”, s átgurult a kis kapun.

    Gurult, gurult a rétre, kerek réten a kúthoz. Ott megmosakodott és megtörülközött.

    Arra ment a csiga. Az “o” betű felült a csiga hátára. Kilovagolt az erdőre. Hatalmas málnabokorhoz ért. Az “o” betű falatozni kezdett. A málnabokor túlsó oldalán a medve evett.

    • Brumma, brumma, megfoglak! – kiáltott az “o” betűnek.
    • Próbált engem megfogni a kakas is. Ő sem fogott meg. A medve sem fog meg! – rikkantott az “o” betű, s hopp, leugrott a sűrűbe.

    Gurult, gurult az “o” betű. Kigurult az útra. Meglátta őt a róka.

    • Nini! Itt gurul az “o”! Hopp, megfogom!
    • Próbált engem megfogni a kakas is, a medve is. Ők sem fogtak meg. A róka sem fog meg! – nevetett az “o” betű, s fürgén tovagurult.

    Hát amint gurult, gurult, a kis rigó elé gurult.

    A kis rigó felkapta.

    Itt a vége, fuss el véle!

    (Forrás: Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyviadó)

  • Csigabiga-történet

    Csigabiga-történet

    Július volt. Sütött a nap hajnal óta. Kiült hát a puha fűbe Csiga Oszkár.

    Arra repült Szitakötő Béni.

    • Sütkérezel, Csiga Oszkár?
    • Sütkérezem. Azt olvastam az újságban, a napsugár jót tesz a derékfájásnak.

    Sütkérezett türelmesen Csiga Oszkár. Csorgott róla a veríték, s feje szédült.

    • Hű, de nehéz ez a ház! Leteszem csöppecskét!

    Le is tette a bokorba.

    • Ház nélkül csak kellemesebb, levegősebb! – rikkantotta Csiga Oszkár. – Tornászom kicsikét!

    Tornászgatott, hajladozott Csiga Oszkár.

    Meglátta őt a szomszédból Cincér Gáspár.

    • Nem jönnél át röplabdázni, kedves szomszéd?
    • Szívesen – szólt Csiga Oszkár. – Valamikor bajnok voltam, de régóta nem volt időm e mókára. Most ráérek, kedves szomszéd.

    Röplabdázott Csiga Oszkár s Cincér Gáspár.

    Mikor azután elunták a szaladgálást, leültek a kerti padra. Cincérné málnaszörppel kínálta meg őket. Valódi szalmaszállal szívták.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)