Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Dinnyeházikó

Dél volt, mikor a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér batyut kötött, s elindult vándorolni.

  • Hová, hová ilyen korán? – rikoltozott a körtefán a telhetetlen cinke.
  • Túl árkon, bokron, dombokon, sárga rét áll a homokon. Elmegyünk hát, és felkeressük mert kincset őriznek ott a tücskök.
  • Kincset? Miféle kincset? Nem hiszem!
  • Elhiheted, cinke, hiszen hallhattad te is. A nyári éjben cirpelte mind vagy reggelig:
Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

Ment, ment tehát a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér végig a kerten, kert mögött, a kert mögötti fák között. Éjfélre már oda is értek.

Éppen akkor bújt elő a hold. Aranyos fénye mind lefolyt az éji tájra. Arany csillant a dombokon, a domb előtti homokon. Arany csurrant a fákra.

  • De szép! Ó, milyen csodás! Egérkém, drága, jer, no lásd, itt kell a kincset megkeresni!

Kéz a kézben osontak bokron át, lapuleveses sűrűn át. A tücskök énekeltek:

Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

De a két barát nem talált mást, csak egy sereg jánosbogárkát.

  • Ne menjünk tovább, kis veréb! – kérlelte társát az egér. – Jaj, félek, nagyon félek!
  • Mitől félsz, mondd, ó, kis bohó? Nincs erre héja, macska, se mohó bagoly vagy mérges kánya. Csak a bogarak élnek itt s a kincset rejtő tücskök.

Futottak hát tovább, tovább, de kincset egyik sem talált a tücsökzenés réten.

  • Ó, miből veszünk kalapot? Napernyőt meg gombos botot? Nyakkendőt néked és nekem szép, nyloncsipkés inget? – sírt, sírt a kedves kis egér, de jókedvű kis veréb ismét csak megnyugtatta:
  • Ne félj, míg engem látsz, szívem! E csodás réten nem hiszem, hogy ne akadna egy rézgaras se.

Futottak hát tovább, tovább, és egyszerre csak egy óriási görögdinnyére leltek.

  • Mit mondtam? – szólt a kis veréb. – Itt van a tündérvárunk! Kívül fénylő zöld, belül piros, egyszóval modern és csinos, bár ki kell tatarozni.

A két jó barát azonmód szorgos munkába kezdett. Ajtót fúrt, három ablakot, kéményt is rakott, jó nagyot, és belül a dinnyét kirágta kényelmesre.

Beköltözött a két barát, bezárták a ház ajtaját, s a tücskök énekeltek.

Pufók szellő a dombokon felébredt. Szállt a homokon át egyenesen a dinnyeházhoz. Megtetszett néki, ott maradt, és lágyan ringatni kezdte.

  • Érzed, egérkém? Mily csodás! Mint a legpuhább hintaágy, oly kellemes a fészkünk! – örült a bátor kis veréb a szellő játékának.

Majd eső jött. A zöld tetőt öklözte, egyre mosta.

  • Hallod, aranyos egerem? Eső kopog az ereszen! A legjobb dob sem verne ki ennél vidámabb ritmust. Jer, táncoljunk egy kopogóst, vagy járjunk el egy topogóst, ahogy a szél is járja.

Szélvész rikoltott mérgesen. Jégeső vert az ereszen. A két barát csak táncolt.

Dühöngő orkán jött. Ó, rettenet! Kicsavarta a tölgyeket a szemközti erdőben! Majd a tündöklő házikót, a kedves dinnyeházikót száráról – hopp! – letörte, sebes patakba lökte.

  • Mit búsultok a partokon? Fityiszt se félünk! Nem bizony! – kiáltott ki a kis veréb a rémült tücsköknek. – Leúszunk mi a tengerig, hajókázunk ott reggelig, és meghívjuk a cápát vacsorázni.

Becsukta a két ablakot, és víg matróznótába fogott:

Liccs-loccs, liccs-loccs,
úszik a kincs, a kincs!
Liccs-loccs, liccs-loccs,
miénk a kincs!

Úszott, úszott a házikó, a kedves dinnyeházikó, vele a bátor kis veréb s a félénk kis egérke.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Egy furcsa kirándulás

Légy uram és Méhe néne kirándulni ment.

Kikocsizott a sziklacsúcshoz, és hozzáfogott a hegymászáshoz.

két hátsó lábával a sziklafokra állott, kettővel botot fogott, kettővel pedig kapaszkodott. A sziklacsúcsra már-már mind a kettő feljutott, amikor Méhe néne meglátott az egyik kiszögellésben egy pompás virágot.

  • Ó, miért is nincs hetedik lábam, amivel a virágot letépném?! – sírt Méhe néne – Légy uram, e szép virágnak sűrű mézét de megenném, de szeretném!

Ám Légy uram nem szerette a mézet. Így szólt tehát Méhe nénéhez:

  • Ó, Méhe, Méhe! Láthatod, hogy nekem is csak hat láb jutott! kettővel a sziklaperemen állok, kettővel botot fogok, kettővel pedig kapaszkodom. ne kívánd hát, hogy nyúlja érte, és miatta leessek a mélybe.

Mivel az, hogy szárnyuk is van, eszükbe sem jutott, és hetedik lábuk sajnos nem volt nekik, a sziklafalon civakodtak egészen estelig. Idejük így is letellett. Jött a kocsi, és menni kellett.

Így történt, hogy a síró Méhe néne és zsémbes Légy uram a sziklacsúcsra fel nem jutott, és a csodás tájból semmit sem láthatott.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Erdei bál

Erdő mélyén nagy a lárma.
Fut, siet az Anna-bálba
Minden állat. Aki van,
Ma még táncolni akar.
Itt a bál! Itt a bál!
Ez lesz ám a csuda bál!

Ötven dongó nagybőgője
Brummog, drummog: drum-drum-drum,
Ötven szöcske cimbalomja
Peng, zeng, dzummog: dzum-dzum-dzum.
Béka a víg klarinétos,
Fújja, fújja: tá-ri-ró!
Ezer tücsök hegedűje
Cincog, cirpel: ó, mi jó!
Ez a bál Anna-bál!
Ez lesz ám a csuda bál!

Nézd a karcsú Róka Bercit,
Hogy forgatja Bagoly Tercsit!
Mint csónakban ringatóznak,
Szellő szárnyán úgy suhannak.
Bagolyszoknya fodra lebben:
Tündérek se járják szebben!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Itt a szajkó nyakkendőben,
Mókus Dorka fejkendőben,
Vércse Janka félcipőben,
Nyúl Viktor meg nyúlcipőben.
Eljött, itt van Medve Pál.
Ez a bál Anna-bál!
Ez lesz még a csuda bál!

Tippen-toppan, dirmeg-dörmög,
Kurjongat, mint ötszáz ördög,
Hujujuju! Guggol s ugrik,
Térdét veri, forgolódik -
Így mulat jó Medve Pál!
ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Fácán Anna ott középen
Szárnyát tárja-csukja szépen,
S pipiskedve körbejár.
Dobbant, koppant mind előtte
Nagybajszú Borz Aladár.
Ez a bál Anna-bál!
Ez ám az igazi bál!

Ez itten a Varjú Anka,
Ez meg itt a Holló Panka.
Itt a kényes Szarka Ancsi
Meg a girhes Gólya Pancsi.
mennyi Anna, mennyi lány!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Eljöttek a víg legények, 
Csizmás, fokosos legények:
Vadkan Dávid és Sün Ábris,
Farkas Béni, Nyuszt Jónás is.
Itt van Szarvas Éliás,
Meg a vén Őz Tóbiás.
Ez a bál, ez a bál!
Ez ám az igazi bál!

Csizmasarkuk tippen-toppan,
Csizmatalpuk dibben-dobban,
Mind egyszerre jobbra s balra
Cifra fokosát lerakja,
majd felkapja, megforgatja,
Hujuju! Csizmáját csapja,
Csapja véle szaporán!
Ez a bál csuda bál!
Ez ám az igazi bál!

Járja Berci, járja Tercsi,
Mókus Dorka, Szajkó Fercsi.
Totyog, táncol egérszüle
meg a pöttöm fülemüle.
Ide ugrik, oda ugrik 
a sok béka. Majd felugrik
hegytetőre Medve Pál.
Hujujuju! - jókedvében
tótágast áll már a nyár.
Ez a bál, ez a bál,
ez ám az erdei bál!

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A hold ruhája

A tó mellékén élt Rák Aranka, a híres varrónő. Meghallotta hírét a hold is. Gondolta, varrat nála új ruhát.

  • Unom már ezt a kifakult ezüstruhát. nem varrnál nekem egyet aranyból? – kérdezte a rákot, amikor felkereste.
  • Örömmel megvarrom. Ám előbb méretet kell rólad vennem – szólt Rák Aranka a kövér holdhoz.

Így is lett.

Rák Aranka elővette aranyollóját, és kiszabta a ruhát. Utána elővette aranytűjét, aranycérnáját, s a ruhát megvarrta. Várta a holdat ruhát próbálni. A hold meg is érkezett.

  • Furcsa dolog – szemlélte munkáját a rák. – Pontos mértéket vettem rólad, a ruha mégis bő.
  • Úgy látszik, fogytam – válaszolt a hold.
  • Majd beveszek a ruha bőségéből – mondta Rák Aranka.

Felfejtette és újra varrta az aranyruhát.

A következő próbán a ruha még mindig bő volt. A türelmes rák a ruhát ismét átvarrta. Várta, várta a holdat. A hold megérkezett. Olyan vékony, olyan karcsú volt, mint egy kifli.

  • Beteg vagy? Mi történt veled, hogy ennyire fogysz? – aggódott Aranka.
  • Nincs semmi bajom. Kitűnően érzem magam – felelte a hold.

Aranka a ruhát ismét felfejtette, átszabta és megvarrta. Várta, várta a holdat, de az nem jött. Kitekintett az égre. A hold ott sem volt.

Mikor a hold ismét megérkezett, Aranka csodálkozva látta, hogy meghízott.

  • Ki kell a ruhádból engednem, mert most meg szűk – sóhajtotta a rák.
  • Nem bánom, de igyekezz megvarrni – felelte a hold ingerülten. – Unom már ezt az örökös próbát! Még sohasem láttam ilyen ügyetlen varrónőt!

A szegény kis rák ismét hozzáfogott a varráshoz. Varrt, varrt szorgalmasan. Csillagokat is varrt a ruhára, hogy minél szebb legyen. Csillogott-villogott az aranyruha, mint egy csodálatos tündérköntös.

  • Ó, de gyönyörű! Igazi, tökéletes munka! Tündér Ilonának sincs szebb ruhája! – ámuldoztak a kis állatok.

A hold megérkezett. Gömbölyű, kövér volt, mint egy jókora labda.

  • Ó, jaj nekem! – sírt Aranka. – Ilyen csodát még sohasem láttam. Hol sovány vagy, hol meg kövér. Mi történt már ismét veled?

A ruha persze teljesen használhatatlan volt. A kövér teliholdra rá sem ment.

  • Mit tettél a gyönyörű aranyszövetemmel? – toporzékolt a hold. – Összeszabdaltad, szétnyirbáltad. most miben megyek a csillagok báljára?

A ruhán már nem lehetett javítani. A hold mérgesen hazaballagott.

Aranka, a rák pedig szégyenben leköltözött a tó fenekére.

Fel sem jött többé.

Ott lakik még ma is.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Cserebere

Regina, Pongrác, Bonifác, a három testvérmacska fogta Riska tehenet, a kedves öreg tehenet, és egy kocsira felpakolta.

Riskával elindult tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott a tehénnel. Találkozott a farkassal, a loncsos-lompos ordassal, ki szemközt jött a bakkecskével.

Farkas szólt:

  • Tunya Bonifác! Riska tehenet cseréld el! Vagy elviszed a vásárra? Három nap múlva jutsz oda. Cseréld el a kecskémmel!

Tehenét kecskére cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kecskebakkal. Találkozott a rókával, ravasz rókaanyóval, ki arra jött a kövér lúddal.

  • Tündéri húgom! Reginám! Kis macskák közt legszebb te vagy! Bizony csúf ez a kecskebak. Okos cserémen kapva kapj, itt van, tied szép fehér ludam!

Kecskéjét lúdra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kövér lúddal. Találkozott a mókussal, tarisznyás, rongyos koldussal, ki arra jött egy girhes tyúkkal.

  • Ó, jótét lélek! Kedves macskafi! – szólt kapzsi Pongrácnak, aki bizony a tyúkot megkívánta. – Cseréld el tyúkommal a ludad. Tudom, nem bánod meg. Tyúkomnak naponta lesz tojása.

Lúdját tyúkra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a girhes tyúkkal. Találkozott egy víg sünnel, egy furfangos, kópé sünnel, ki arra ment egy fényes tűvel.

Fényes tű fényére megállt Regina, Pongrác, Bonifác.

  • Ó, milyen fényes, gyönyörű! Talán aranyból van e tű? Te sün, e kincs nem eladó?
  • Fényes tűm bizony eladó! Girhes tyúkért megkapható!

Tyúkját tűre cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a tűvel, a fényes, kedves gyönyörűvel. Hol Regina, hol meg Bonifác vitte. Hol kocsira tette, hol kezibe vette.

Óvta, vigyázta – el ne ejtse – Regina, Pongrác, Bonifác.

Váratlanul leszállt az est. Regina továbbmenni rest. Keresnek hát egy szalmakazlat, hol mindhárman lenyugodhatnak.

Regina, Pongrác lefeküdt, s Bonifácra bízta a tűt:

  • Vigyázz rá éjszaka, vigyázz te, testvér, Bonifác!

Bonifác őrizte a tűt. Fél éjszaka mellette ült. Úgy éjféltájban csak megunta. Fogta, a kazalba szúrta.

  • Jó helye lesz itt nagyon. Tudom, nyugodtan alhatom. Rabló rá nem találhat – szólt. S nyomban elaludt a mindig lusta Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác reggel a tűt sehol sem találta. Turkált, turkált a szalma közt, turkált a réti fű között, de fényes tűjét nem találta.

Regina, Pongrác, Bonifác csereberéje véget ért. Üres kocsival hazatért, üres zsebével hazaért nagy búsan s ostobán tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Játékmackó

Játékmackót valaki ottfelejtette az erdőben. Ült, ült a fűben.

Gyönyörű, piros pillangó repült melléje.

  • Ó, de szép repülő szalag vagy! – örült Játékmackó.
  • Csacsi, én pillangó vagyok! – nevetett a pillangó és elrepült.

Jött a kicsi sün.

  • Itt a szaladgáló tűpárna! – rikoltotta játékmackó.
  • Ugyan, én a kicsi sün vagyok! – felelte a tüskés állat. Gyere velem fogócskázni!
  • Játék lábakkal hogyan tudnék fogócskázni? – csodálkozott Játékmackó.

Otthagyta a kicsi sün játékmackót. Hamarosan odaugrott mellé egy béka.

  • Úszógumi! Ugrik az úszógumi! – sikítozott Játékmackó a béka láttán.

A siklót mozgó kötélnek nézte, a gombát baba-napernyőnek. A szarvasbogár szarvairól azt hitte, hogy azok ollók.

A kis madártól pedig ezt kérdezte:

  • Gyomrodban gép van?
  • Ugyan miféle gépről beszélsz? – csodálkozott a kis madár.
  • Csicsergő-gépről. Valamitől kell, hogy csicseregj. Itt, az én gyomromban is van egy szerkezet és ha megnyomják, brummogok – felelte Játékmackó.
  • Gyomromban semmiféle szerkezet sincs. Igazi madár vagyok – sértődött meg a kis madár, és elrepült.

Játékmackó szomorúan nézett utána. “Úgy látszik, megharagudott. Vajon miért?”

Jött, futott a kicsi nyúl is. Játékmackó egyszeriben elfelejtette bánatát.

  • Ugrani is tudsz? – faggatta a kicsi nyulat.
  • Ó, persze hogy tudok! – kiáltotta a kicsi nyúl, és átugrotta a széles árkot.
  • Ilyen ügyes rugók vannak lábaidban? – kérdezte Játékmackó.
  • Jaj, de buta vagy! – kacagott a kicsi nyúl. – Igazi lábaim vannak.
  • Itt minden igazi? – csodálkozott Játékmackó.
  • Itt minden igazi. A fák, bokrok, állatok, madarak és bogarak – bólogatott a kicsi nyúl, és elsietett.

Csakhamar leszállt az est. Játékmackó szomorkodni kezdett: “Igazi a sötét is. Jó lenne már aludni.”

Cammogó léptek hallatszottak. Játékmackó érezte, hogy a cammogó valaki felveszi és viszi, viszi magával.

Cammogó valaki jó sokára megállt, és egy szűk nyíláson bebújt egy barlangba.

  • Ide nézzetek, mit hoztam! – brummogta.

Játékmackó körülnézett a tágas medvebarlangban. Három apró medvebocsot vett észre.

  • Játékmackók! – rikoltotta Játékmackó boldogan.
  • Ó, te kis oktondi, mi valódi medvebocsok vagyunk. Játékmackó te vagy – nevettek a medvebocsok.
  • Itt maradhatok veletek? – kérdezte Játékmackó.
  • Velünk maradsz örökre – hangzott a felelet.

Játékmackó rámutatott a gyomrára:

  • Itt nyomjatok meg, és akkor brummogok.

Jaj, de örült a három apró medvebocs a gyönyörű játéknak!

Örült a Játékmackó is: “Igazi medvebarlangban lakom! Igazi medvék között, Igazi, igazi erdőben!”

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Gőgös Gúnár Gedeon

1. Gedeon és a Baromfiudvar

  • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – kiáltozott Gedeon, a gúnár kora reggel a baromfiudvarban.
  • U-u-úgy ám! – helyeselt a pulyka. – Gedeon még a gazdasszonynál is bátrabb!
  • Csak kárát ne lássa! – szólt közbe az öreg kotlós.
  • Ügyefogyott, gyáva népség! – feleselt Gedeon. – Van köztetek olyan, aki szembeszáll velem?

Csakugyan nem akadt ilyen jószág. Gedeon mindenkinél erősebb, nagyobb volt, így hát féltek tőle.

Úgy két hónap múltán az udvarba új lakó érkezett. Olyan volt, mint egy apró, fehér pamutgombolyag.

  • Vau-vau! Vak, vak vagy? – gurult a fehér gombolyag Gedeon elé.

Gedeon mérgesen sziszegni kezdett, s a fehér gombolyag jobbnak látta az udvar másik végében letelepedni.

  • Vak, vak vagy! – csaholta onnan is szelíden a fehér gombolyag, aki nem volt más, mint Zsiga, a kölyök-komondor.

2. Gedeon hadakozása az új lakóval

Zsigát a gazda és a gazdasszony nagy becsben tartotta: külön tálban kapott enni, és külön ólban lakott.

  • Gigá! Minek ennek a féregnek külön tál, külön ól? – toporzékolt Gedeon. – Gigá! Girhes jószág, hitvány jószág, semmi haszna sincsen.

Zsiga valóban naphosszat csak ült, ült ólja előtt. Csigát nem szedett, füvet nem evett, nem kapirgált, nem terelte a kislibákat a patakpartra fürödni, még csak a kiscsirkék veszekedését se csitította el.

  • Csak én vagyok bátor egyedül széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.
  • Ó, hát miféle kutya vagy te? – korholta Zsigát a mindentudó kacsa. – Gedeon kínozza az udvar lakóit, és te tűröd?
  • Vak, vak vagy! – válaszolta Zsiga, és bevonult óljába.
  • Vak vagy te! – mérgelődött a mindentudó kacsa. – Vak, vak: ennyi az összes tudományod?

Gedeon pedig üldözni kezdte Zsigát. Csípte, marta, ha a közelébe ért, sziszegett rá már messziről, s ivóvizét minduntalan felrúgta. Gúnyverset is írt róla:

Zsiga úr, kutya úr,
mint a malac földet túr.
Gigágá! Mikor meg már világgá?

Zsiga úr egeret
se fog, szűköl: nem merek!
Gigágá! Mikor megy már világgá?

Zsiga úr kukacot 
látott, s sírva elfutott.
Gigágá! Mikor megy már világgá?
  • Ökör se tűrne ennyi sértést! – károgta az öreg kotlós.
  • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga.
  • Ó, ez a kutya még nálunk is gyávább! – mondták a többiek.
  • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.

3. Gedeon bajba jut, és elárulja társait

Gyönyörű nyári este lett. Ciripelt a sok tücsök, susogtak a fák, bokrok. Csirke, kacsa, pulyka aludni készült, amikor Zsiga szűkölni kezdett:

  • U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek, kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Veszedelem közeleg!
  • Összetöröm csontjaidat! – sziszegte Gedeon, aki nagy gőgjében még az óvatosságról is elfelejtkezett. – Ugyan miféle veszedelem közeleg, te pamutgombolyag?
  • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga. – U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Ott a róka a bokorban!
  • Ólba! Ólba! – kiáltotta a pulyka, és szempillantás alatt üres lett a baromfiudvar.

Gedeon azonban nem hitt a kutyának.

  • Ügyefogyott gyáva népség! – gúnyolta a többieket. – Zsiga úr megijedt a saját árnyékától! Úgy ám!

Gedeon kiáltozását a róka gyors léptei szakították félbe.

  • Gyönyörű gunaram! Gyönyörű vacsorám! – lopakodott Gedeon felé.
  • Ó, jaj nekem, ne bánts, róka! – esedezett a rémült gúnár. – Csont és bőr vagyok. Ott az ólban hízott kacsákat találsz!

Ügyet se vetett a róka a hitvány beszédre. Gedeon szárnyát megkapta, és már vitte is.

4. Zsiga kutya hősiessége

Úgy ám! Csak vitte volna! Zsiga azonban belemarkolt hosszú gubancos farkába.

  • Zsivány róka! Gunarunkat elengedd!
  • Örülj, hogy megszabadulsz ilyen hitvány madártól! – ravaszkodott a róka.
  • Zsivány róka! Gazdasszonyom jószágát én nem adom! U-u-ú! U-u-ú! Gyere, gazdám, gyorsan-gyorsan! Zsivány jár az udvarbon!

Zsivány róka a gazda szóra ijedten engedte el a gunarat. Úgy elfutott, hogy lába se érte a földet.

Gedeon reszketve köszönte meg a kis kutya hősies tettét.

  • Vak, vak vagy! – mondta Zsiga. – Csak azt tettem, ami a dolgom. Ügyet se vetettem volna rád, gőgös, gonosz állat, ha gazdámat és gazdasszonyomat nem szeretném.

Gőgös Gúnár Gedeon pünkösdi királysága véget ért. Csirke, kacsa kinevette, árulását nem feledte. Zsigát pedig szerették, becsülték attól kezdve mindannyian.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Vadmalacok

Öt csíkos hátú vadmalac hancúrozott az erdőben. Ügyesen kergetőztek, bújócskáztak a bokrok között. Csak hát minden jó játéknak vége szakad egyszer. Ők is elunták a szaladgálást, és új játék után néztek.

  • Ugorjunk árkot? Űzzünk lepkét? – tanakodtak.
  • Csináljunk kis kuckót – javasolta az egyik.
  • Úgy van! Úgy van! Csináljunk kis kuckót! – örültek a többiek a nagyszerű ötletnek.

Csakhamar neki is láttak. Orrukkal jókora mélyedést túrtak az árok oldalába. Oly ügyesen, hogy felülről nem is lehetett látni. Utána telehordták puha mohával, száraz fűvel, falevéllel.

Úgy két óra múltán készen állt a bélelt, illatos kuckó. Vidám röfögéssel belebújtak, és kis idő múlva már hangjukat sem lehetett hallani.

Úgy elfáradtak a nagy munkában, hogy elaludtak.

Csalafinta Csiga Oszkár ott ült az árokparton. Onnan figyelte a vadmalacok jóízű szuszogását.

Vaddisznó mama elindult megkeresni kisfiait. Csörtetett a bokrokon át, ki a tisztásra. Ó, de a vadmalacok nem voltak ott! Odaért az árokhoz, bele is nézett, de a kis kuckót nem vette észre.

  • Csemetéim, kisfiaim, hova bújtatok? – kiáltozott vaddisznó mama, de a vadmalacok semmit sem feleltek neki. Valamennyien békésen aludtak.

Csalafinta Csiga Oszkár pedig ült, ült az árok parton, és hallgatott.

Zorgó, a borz éppen arra járt.

  • Ugyan, kedves szomszédasszony, nem látta véletlenül a kisfiaimat? – kérdezte tőle vaddisznó mama.

Zorgó sem tudta, hogy a vadmalacok hova tűnhettek.

  • Csak nem az a zsivány farkas csalta el őket? – fontoskodott a szajkó, az erdő minden-lében-kanál madara.
  • Zsivány farkas? – ijedt meg vaddisznó mama. – Csemetéimet elvitte volna?
  • Ugyan már! Csak nem hisz el ilyen ostobaságot szomszédasszony?! Van is erre farkas! – vigasztalta a borz.

Csalafinta Csiga Oszkár ült, ült az árokparton és hallgatott.

Csakhamar híre kelt az erdőben a vadmalacok eltűnésének. Zúgtak, zsivajogtak az állatok:

  • Vajon hova lettek a vadmalacok? Vajon merre keressük őket?

Zörgött a bokor alja, hajlott a fű, koppant a fa a nagy keresésében, de a vadmalacokat nem találták.

Csalafinta Csiga Oszkár pedig ült, ült az árokparton, és hallgatott.

Cinke Cili bekukkantott minden odúba. Ott sem voltak a vadmalacok. Cammogi uram, a medve bejárta az összes barlangot. Ő sem találta meg a vadmalacokat. Zirregve indultak a méhek és a darazsak is a vadmalacok után. Ők sem jártak szerencsével.

  • Ó, jaj nekem! – sírt a vaddisznó mama. – Csemetéimet talán már sohasem látom többé.

Csalafinta Csiga Oszkár végre megunta a hallgatást:

  • Ott alszanak a csemetéid az árokban.

Volt öröm, volt kacagás, mikor álmosan, morcosan előkerült az öt, elveszettnek hitt kis lurkó.

  • Oszkár, Oszkár! – dohogott a borz. – Csak most jutott eszedbe szólni?
  • Csigavér, Zorgó! – felelte csalafinta csiga. – Várt öröm kétszeres öröm. Úgy ám!

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Úti kaland

Úton ment a piszkafa. Utána a sodrófa. Utána a vaslapát. Utána a nagykabát.

  • Olyan bús az életünk, hogy világ végére megyünk – mondták. – Ott házat rakunk, s abban négyen ellakunk.

Csakhamar egy árokhoz értek. Ott megtorpantak.

  • Ó, de széles szakadék! Olyan nagy, át se lépjük.
  • Ugorjunk! – szólt a lapát.
  • Ugorjunk! – szólt a kabát.
  • Úgy ám! Ugorjuk hát át! – helyeselt a piszkafa, helyeselt a sodrófa.

Ugrottak, és az árokba lepottyantak mind a négyen. Ott sírtak, ott kiáltoztak lenn a mélyben.

Odament a lompos farkas. Odament a morcos medve. Odament az okos róka.

Ó, de segíteni rajtuk nem tudott a lompos farkas. Úgy ám!

Ó, de segíteni rajtuk nem tudott a morcos medve. Úgy ám!

Okos róka segített. Okos róka hosszú farkát lenyújtotta az árokba. Úgy ám!

Csakhamar felmászott rajta mind a négy pórul járt vándor.

Örültek a szerencsének. Úgy ám!

Örömükben még azt is elfelejtették, hogy miért is indultak útnak. Okos róka segítségét megköszönték. Utána hazafutottak.

Úgy szaladt a piszkafa, úgy szaladt a sodrófa, úgy szaladt a vaslapát, úgy szaladt a nagykabát, hogy a lába se érte a földet.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)