Címke: elfogadás

Kategóriák
Vekerdy Tamás

Aki önmagában erősen áll

“El tud-e tölteni valamiféle örömmel, csodálattal hogy a másik ember más? Ezt csak az élheti át, aki „megvan”. Aki önmagában erősen áll. Aki magát – mindenestől – elfogadja. A gyenge nem élheti át. A gyenge diktátor. A gyenge terrorista. Az erő kultuszában – a folytonos „harc” kultuszában – él, mert ő gyenge. Nem engedheti meg magának, hogy elismerje a másikat. Nem élvezheti a másik másságát. “Mindenki – és minden – legyen olyan, mint én vagyok! A többi fenyegető! A többi ellenség!” Csak akkor nyugszik meg, ha az egész világ körülötte: ő. Mert belül nincs meg. Ott – ahol lennie kellene – hiányzik az énmag.”

Vekerdy Tamás

Kategóriák
Cikkek

Apák napja margójára

Holnap apák napja. Már napok óta lázasan készülnek az anyukák az óvodás csoportokban, ötletelnek, felteszik a kész alkotásokat. Már ma lehet látni büszke feleség és anya posztokat a világ legjobb apukájának címezve, aki természetesen tulajdon férjük és gyermekük apja. És ez jól is van így, mégis úgy érzem, hogy kell egy kicsit szólni azokhoz, akiknek nem ezt osztotta a sors. Azokról, akik egy “nem annyira jó apával” élnek együtt, vagy épp hol így hol úgy, nem túl fényes körülmények között.

Ahogy nincs tökéletes anya, úgy nincs tökéletes apa sem. Egészen egyszerűen azért, mert tökéletes nincs. Arra csak törekedni lehet. Viszont ahogy van “elég jó anya”, van “elég jó apa” is!

Annak idején, amikor férjhez mentünk és apának választottuk jelenlegi társunkat, biztos vagyok abban, hogy a legjobbnak gondoltuk. Tökéletes volt a szemünkben minden hibájával együtt. Aztán jöttek a gyerekek – akiket ráadásul annyira akartunk és vártunk -, majd minden megváltozott. A szerepváltásra egyszerűen nem vagyunk felkészülve, és nem is annyira magára az apaságra (vagy az anyaságra), hanem annak tudattalan hozadékára. Azokra a mintákra, melyeket jó mélyen bevéstünk és elraktároztunk gyermekkorunkban és amelyek most, mint egy gombnyomásra aktivizálódtak, így személyiségünk részeként megnyilvánulva befolyásolják döntéseinket, érzéseinket, viselkedésünket. Vettük a mintát, és mintha valami külső kényszerítő erő hatna ránk: adjuk.

Arra szeretném biztatni a jelenleg “nem túl jó apukákkal” élő és talán reményvesztett, szomorú anyukákat, hogy ne adják fel! Az élet egy tündérmese, mely tele van gonosz boszorkákkal , varázslókkal, melyek nemzedékeket átkoztak el. Az élet egy tündérmese, amire igenis van hatásunk! Az élet egy tündérmese, mely tele van csodákkal! Vegyétek kezetekbe a varázstollat, és írjátok meg, hogyan fordul jóra a ti tündérmesétek! Meglátjátok, az írás minden pillanata felszabadít és gyógyít! Megoldásokat tár elétek, varázssegítőket küld nektek, akikkel együtt könnyedén megszabadíthatjátok a királyfit a gonosz átoktól, akinek szintén nem könnyű nap, mint nap a békát látni a tó tükrében. A mese végén pedig elnyeritek ti is méltó jutalmatokat, hogy boldogan éljetek, ameddig meg nem haltok.

Lássatok egy kicsit a béka mögé! Szeressétek benne azt, akit a gonosz átok miatt megváltozott külső rejt. Szeressétek benne azt, amit annak idején is. Higgyetek abban, hogy ott van, még ha kicsit el is veszett és most nem látjátok. Készítsetek neki apák napjára egy kis ajándékot. Nem kell nagy, nem kell sok. Csupán egy apró figyelmesség is elég, mely segíti az emlékezzésben, hogy valódi önmagára találjon, arra a világ legjobb apukájára, akivé szíve mélyén mindig is válni szeretett volna.

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

“A mesék szinte észrevétlenül juttatják a gyermekeket a szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz. Aki elmerül egy tündérmese mondanivalójában, annak a számára a mese mély és csendes tóvá változik, mely ugyan a saját lelke képét tükrözi vissza, de mögötte felfedezheti a mélységeket, és azt is, hogyan érheti el a békét önmagában és a világban. (…) a történetekkel, mesékkel magokat ültetünk el a gyermek tudatába, amelyeket addig nem szabad bolygatni, ameddig képesek nem lesznek kicsírázni.” (Bruno Bettlheim)

“Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire is jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást.”

“A mese a gyermek lelkivilágát testesíti meg, segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetőek, kezelhetőek, irányíthatóak.”

“…a gyermekkorban hallott történetek együtt növekednek velünk, virágot hoznak, kiteljesednek és gyümölcsöt érlelnek. Csak meg kell őrizni őket.”

“Az új élethelyzet az egyensúly felborulásával, krízissel, kerülő utakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.”

“A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”

“Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.”

“A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésére is. A mesehősöktől megtanulhatjuk a “lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással.”

“A mese az életigenlés himnusza, ami arra biztat minket, hogy ne adjuk fel, bátran szálljunk szembe az akadályokkal, a megpróbáltatásokat pedig fejlődési feladatoknak tekintsük.”

“A mese olyan eszköz, amellyel az ember a nehéz külső körülmények dacára is folyamatosan megújíthatja életenergiáját, örömre való képességét.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (8.)

“Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van “érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására.”

“Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri nekünk, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani.”

“Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.”

“Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”

“A derű, a jókedv a kreatív problémamegoldásnak kedvez, amikor újszerű, szokatlan kapcsolatokat kell létrehozni, a szomorúság pedig a megfontoltabb stratégiáknak. Ebben az értelmezésben a szomorúságnak is számos előnye lehet, mert “messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad” – fogalmazta meg Márai Sádnor.”

Négy feladat, melyet az oktatásnak meg kell valósítani ahhoz, hogy a gyermek (és már a felnőtt ember) megfeleljen a jövő kihívásainak: “minden embernek meg kell tanulnia ismereteket szerezni, vagyis tudni; meg kell tanulnia cselekedni, vagyis dolgozni; meg kell tanulnia másokkal együtt élni; és meg kell tanulnia élni.”

“A nevelő nem a tudás abszolút birtokosa, hanem a tanulás támogatója, aki a gyermek tevékenységét megfigyelve egyénre szabott segítséget nyújt neki. Az így nevelt diák gyermekkora derűs, mert érzi a szeretetet, azt, hogy tiszteletben tartják személyiségét és biztosítják szabadságát.”

“Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.”

“A gyermekünkkel való szoros érzelmi kapcsolat megteremtése, az érzelmi intelligencia fejlesztése csak úgy lehetséges, ha azon folyamatosan dolgozunk: a gyermek méhen belüli életétől kezdve egészen serdülőkoráig. Ha egy szakasz “időhiány” miatt kimarad, az nehezen behozható hátrányt jelent, mert minden korszaknak megvan a maga jelentősége, szerepe ebben a folyamatban, melynek egyik kulcstényezője a szülő jelenléte, ideje, rendelkezésre állása és elköteleződése. A legértékesebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a vele töltött minőségi idő!”

“Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.”

“Amennyiben az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.”

“Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.”

“A szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.”

“Hogyan is várhatnánk el tőle, hogy önálló és kreatív legyen, ha megakadályozzuk ezeknek a képességeknek a kibontakoztatását?”

“Ha bármi megengedett, az érzelmi bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Így – egyes téves vélekedésekkel ellentétben – nem a szabad lelkületet alapozzuk meg, hanem az indulatait kezelni képtelen, függésre hajlamos személyiséget.”

“A gyermek érzelmi fejlődése szempontjából kiemelten fontos annak megélése, hogy szülei nem egy eszményképhez próbálják őt igazítani, hanem olyannak szeretik, amilyen – ez alapozza meg önbizalmát, biztonságérzetét, és hatalmas erőforrást biztosít számára a későbbi krízishelyzetek kezelésében. A feltétel nélküli elfogadás az érzelmi fejlődés egyik fontos katalizátora.”