Címke: Kiscsoport

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

Egérke piros szegélyes kék kabátja

Volt egyszer egy öregapó, annak volt egy fekete kutyája. Olyan kicsi volt ez a kutya, hogy öregapó elnevezte Egérkének. Egérke nagyon szeretett vadászni. Ha gazdájával kiment az erdőbe, folyton szimatolt, nyüszített, egyre kisnyulat keresett.

Egy téli napon ismét kiment öregapóval az erdőbe. Egyszerre valami nagyon érdekes szag csapta meg Egérke szimatoló orrocskáját. Izgatottan nyüszítve rohant a bokrok közé. Az egyik bokor alatt lyukat látott meg s belebújt. Ez a lyuk egy alagút nyílása volt, s a csöpp kutyus sietősen totyogott előre az alagútban. Hirtelen megtorpant. Egy nyúl állt előtte, hosszú fülét, mulatságos orrát mozgatva. Egérke éktelen ugatásba kezdett:

  • Vau… vau… ! – A nyúl meg csak nézte, s mozgatta fülét meg az orrát.
  • Miért nem szaladsz el? – kérdezte Egérke. – Hogyan fogjalak meg, ha nem szaladsz előlem?
  • Miért akarsz engem megfogni? – kérdezte a nyúl.
  • Nem is tudom pontosan – mondta Egérke. – De úgy tudom, hogy a nyulak szoktak elfutni a kutyák elől. Nem félsz tőlem?
  • Nem hiszem – mondta a nyúl. – Tudod, te olyan pici vagy, hogy nem félek tőled, akármilyen hangosan ugatsz is! Különben is jobban tennéd, ha abbahagynád ezt a csúf lármázást. Nézd meg inkább a fiaimat, olyan aranyos kis jószágok!

Nyúlanyó az alagúton át a fészekhez vezette Egérkét, és megmutatta neki az öt aranyos nyulacskáját.

  • No, most már tudod a hozzánk vezető utat, gyere el máskor is – mondta Nyúlanyó Egérkének barátságosan.

Másnap reggel leesett az első hó. Öregapó azt mondta Egérkének, félti őt a nagy hidegben, ezért piros szegélyes kék kabátkát adott rá. Egérkét szorította, csiklandozta a piros szegélyes kék kabátka, próbált tőle szabadulni, de sehogy nem boldogult. Öregapó leült a kandallóhoz melegedni. Egérke meg fogata magát, és piros szegélyes kék kabátkájában nagy mérgesen csaholva az erdőbe vágtatott. Egyenest a nyúlcsalád fészkébe vezető alagút felé rohant.

  • Ó, egek! – kiáltott nyúlanyó, amikor meglátta Egérkét. – Milyen csinos a korcsolyaruhád!
  • Ez nem korcsolyaruha – vakkantott Egérke -, ez csak egy piros szegélyes kék kabát, ami szorít és csiklandoz. Kérlek, segíts leszedni rólam. Odaadnám takarónak a kisnyusziknak.

Nyúlanyó óvatosan leszedte Egérkéről a piros szegélyes kék kabátkát, gyöngéden ráterítette az alvó nyuszikra, s fölsóhajtott:

  • Nézd csak, milyen aranyosak! És gyere el, Egérke, kérlek, gyere el hozzánk máskor is!

Egérke hazaballagott, s mikor öregapó megkérdezte tőle, hogy hova lett az új kabátja, boldogan csaholta:

  • Vau… vau…

De öregapó nem értette, mit csahol Egérke, és még most is azon gondolkozik, ugyan hová tűnhetett a piros szegélyes kék kabátka.

(angol népmese)

(Átdolgozta: Bartócz Ilona)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék Mesegyűjtemény

A kismalac és a farkasok

Volt a világon egy kismalac, ennek volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:

  • Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van már idekint, fázom.
  • Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
  • Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzre. Kicsi idő múlva megint megszólal a farkas:

  • Ugyan, kedves kismalackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott:

  • Kedves kismalackám, ereszd be a két első lábam is.

A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak ez se volt elég, megint megszólalt:

  • Édes-kedves kismalackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas bejön hátal befelé, egyenesen abba menjen bele. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be.

A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, aztán hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldozódott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek? Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert ugye egyik se tudott a fára felmászni.

Nemsokára azután elhatározták, hogy egymás hátára állnak mindnyájan, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára mászni. A kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni. Így hát a több, mind az ő hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlen egy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:

  • Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek a lába, kinek a nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet.

A kismalac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

(Arany László)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény, Budapest, Tankönyvkiadó 1989.)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék

A farkas-tanya

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát. Azt kérdi tőle a ruca:

  • Hová mégy, tojás koma?
  • Megyek világra.
  • Én is megyek, menjünk együtt.

Mennek mendegélnek, előtalálnak egy kakast.

  • Hová mentek, ruca koma?
  • Megyünk világra.
  • Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt.

  • Hová mentek, kakas koma?
  • Megyünk világra.
  • Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot.

  • Hová mentek, tű koma?
  • Megyünk világra.
  • Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.

Mentek aztán mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás befeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák bemászott a dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba.

Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akié a kis ház volt.

A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni.

  • Phü, phü, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?

Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy ő bemegy, ha ezer ördög is van odabent, nem fél semmitől. Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelőször a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécsest gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni, akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkadt, szalad a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával, azután szaladt a törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg, nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba, amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte. Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg, szaladt, a többi farkashoz.

  • Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás! Földindulás! Valamennyi ördög mind odabenn van. Nyúlok a hamuba, meglőnek puskával. Szaladok dézsához, megvágnak ollóval. Kapkodok kendőhöz, banya szúr tűjével. Futok ajtó mellé, kilöknek lapáttal. Szaladok pitvarba, vesznek vasvillára! Egy kiált: hep-hep-hep! Más ordít: add feljebb! Akkor nagyot estem, bezzeg jaj volt nekem.

Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.

(Arany László)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Népköltészeti hagyományok a mai gyereklírában

Hangverseny

Csibe mondja: csip, csip, csip!
Jön a kánya, nyakon csíp!

Tyúk mondja: kotkodács!
Ha koplalsz, nincs tojás!

Lúd mondja: gigágá!
Gyalog megyünk világgá!

Ruca mondja: háp, háp, háp!
Hová lett a telezsák?

Pulyka mondja: rút, rút, rút!
Aki kapzsi, mindig rút!

Kecske mondja: mek, mek, mek!
Jól vigyázz, mert megböklek!

Borjú mondja: mu-u-u!
Minden sarkon újakpu!

Disznó mondja: röf, röf, röf!
Hun egy tócsa? hadd fürdök!

(Csanádi Imre)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Népköltészeti hagyományok a mai gyereklírában

Eső-biztató

Ess, ess, eső,
szomjas a mező!
Zab szaporodjon,
búza bokrosodjon,
fű zöldüljön,
kasza alá dűljön.

(Csanádi Imre)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre?

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki mennie messze útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is azt határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő odajár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba.

Gondolkozott rajta, hova tegye az írást? Már nem volt senki, akire bízhatta volna, kapta magát, felvitet a padlásra, eldugta a gerinc-gerenda mellé; azzal, mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba.

Estefelé hazament, kereste az írást, de biz’ azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se azután a kutya a disznónak.

Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.

(Arany János)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi Szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék

A kis nyúl

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.

Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.

  • Nem adom én, eleget adtam már! – válaszolt a fa.

Megharagudott a kisnyúl s elment a fejszéhez:

  • Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

A fejsze a fejét rázta:

  • Nem döntöm én, eleget döntöttem már!

Elment a nyúl a kőhöz:

  • Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
  • Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!

Nem boldogult itt sem a kisnyúl, a patakhoz járult hát:

  • Kérlek, patak, mosd el a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

De a patak csak ennyit mondott:

  • Nem mosom én, eleget mostam már!

Az ökör csak megsegít, gondolta a kisnyúl:

  • Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

Az ökör bődült egyet:

  • Nem iszom én, eleget ittam már!
  • Majd a mészáros! – reménykedett a kisnyúl.
  • Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
  • Nem vágom én, eleget vágtam már!

Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig:

  • Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
  • No, majd meglátjuk!

A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.

(Kolozsvári Grandpierre Emil)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék

A kóró és a kismadár

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.

  • Kis kóró, ringass engemet!
  • Nem ringatom biz én senki kismadarát!

A kismadár megharagudott, elrepült. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.

  • Kecske, rágd el a kórót!

Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast.

  • Farkas, edd meg a kecskét!

Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt, a kismadár, talált egy falut.

  • Falu, kergesd el a farkast!

Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet.

  • Tűz, égesd meg a falut!

Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet.

  • Víz, oltsd el a tüzet!

Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát.

  • Bika, idd fel a vizet!

Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót.

  • Furkó, üsd agyon a bikát!

Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégse ringatta kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget.

  • Féreg, fúrd ki a furkót!

Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast.

  • Kakas, kapd fel a férget!

Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kismadarat.

Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

(Arany László)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék

A két kicsi bocs meg a róka

Medve apó, medve anyó dolga után járt az erdőben. Volt nekik két kicsi bocsuk. Azok otthon heverésztek. Mikor ráuntak a heverészésre, elindultak sétálni. Ahogy sétáltak, egyszer csak meglátták az országutat. Az országúton emberek jártak, szekerek döcögtek. A két kicsi bocs egy bokor hűséből nézelődött. Az országút göröngyös volt. Egyik-másik szekér akkorát zökkent, hogy a kocsis majd ledőlt a bakról.

A két kicsi bocsnak a könnye is kicsordult, olyan jól mulatott.

Egyszer aztán keserves nyikorgást hallottak. Hát, egy hosszú szekér közeledett az úton, egy roskadásig megrakott hosszú szekér. A két kicsi bocs csendben kuksolt a bokorban s nézte, mi történik. Az történt, hogy az egyik kerék gödörbe szaladt, a szekér tetejéről pedig a földre gurult egy nagy fehér malomkő. Gurult, gurult, aztán elterült az árokban. A két kicsi bocs odaszaladt. Látták, hogy nem malomkő az, hanem egy szép, kerek, zsíros sajt.

  • No, ezt megesszük – mondták.

Azzal megfogták a sajtot kétfelől, s bevitték a sűrűbe, hogy megosztozzanak rajta. Csak hát egyik bocs sem bízott a másikban. Veszekedni kezdtek, a sajtot pedig ide-oda rángatták. S kiabáltak, ahogy a torkukon kifért. A róka éppen arra kószált. Gondolta, megnézi, min torzsalkodik a két bocs. Mikor látta, hogy a sajton kaptak össze, ajánlkozott, hogy majd igazságot tesz közöttük, elosztja a sajtot.

  • Elfogadunk bírónak, róka koma – mondta a két kicsi bocs.
  • Akkor menjetek oda a bokor mögé – szólott rájuk a róka. – Fordítsatok hátat, s addig ide ne nézzetek, míg hármat nem vakkantok.

A két kicsi bocs engedelmesen elbújt egy bokor mögött. A róka megnyalta a szája szélét s jóízűen hozzálátott a lakomához. Mikor a sajtot az utolsó harapásig felfalta, megint megnyalta a száját, s nesztelenül odébb állott.

A két kicsi bocs pedig várta, várta, hogy a róka hármat vakkantson. Telt az idő, múlt az idő, de nem vakkantott senki. Erre kukucskálni kezdtek a bokor mögül. S nagyon elcsodálkoztak, mivel a rókának színét sem látták. Mikor pedig kiderült, hogy a rókával együtt a szép kövér sajtnak is nyoma veszett, akkor a két kicsi bocs rettentően elszomorodott.

  • Ha jó testvérek lettünk volna, sajtot is ehettünk volna – mondták.

Azzal nagy búsan megindultak hazafelé.

(Kolozsvári Grandpierre Emil)