Mesemondó blog

Címke: közösségfejlesztés

  • A parasztember, és hét fia

    Egy parasztembernek volt hét fia, akik nagyon szerették egymást. Amikor eljött az apa halálának órája, összehívta fiait, és mindegyiküket elküldte, hogy hozzon két-két, hüvelykujj szélességű ágat. Amikor újra ott voltak a fiai, utolsó erejével megpróbált még mondani valamit. Megkérte őket, hogy mindenki törje el az egyik ágat, amit gyűjtött. Nem volt nagy művészet: mindenkinek sikerült. Ezután megkérte a legidősebb fiát, hogy kösse nyalábba az el nem tört botokat, amit a fia meg is tett. Ekkor így szólt az apa: – Most próbáld meg eltörni a nyalábot! – A legidősebb fiú minden erejével próbálkozott, de nem sikerült neki. Ezután a fivérei is megpróbálták, ők is hiába. A parasztember arca felragyogott, utolsó erejével megpróbált felegyenesedni, és elcsukló hangon így szólt: – Az egység és az összetartás erőt ad nektek, és megvédelmez. Egyedül nem vagyunk képesek a sors viharaival szembeszállni. – Utolsó szavai ezek voltak: – Aki egyedül dolgozik, hozzáad a közöshöz; aki másokkal együtt dolgozik, megsokszorozza azt.

    Visszacsatolás

    • Hogyan foglalnád össze a saját szavaiddal a történet mondanivalóját?
    • Milyen gondolatokat ébreszt benned a történet?
    • Szerinted milyen témák miatt konfrontálódnak egymással az emberek?
    • Az elmúlt években/hónapokban történt-e olyasmi, ami csorbát ejtett a közösség egységén?
    • Milyen kérdésekben nem értesz egyet az osztállyal?
    • Hogyan ültethető át az apa üzenete a mi osztályunkra, közösségünkre?

    Felhasználási javaslat

    A feldolgozás módjára tett javaslat ebben a történetben szinte magától értetődik: hozzunk be a csapat léptszámának megfelelő mennyiségű botot, és zsinórt. Vagy kössük előre össze a botokat, és vegyük elő a történethez kapcsolódóan, vagy mindenki együtt kösse a pálcákat egy köteggé, amit végül az osztály szimbólumaként a gyerekek magukkal vihetnek, hogy otthon majd megfelelő helyet találjanak neki.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Most legalább megteheted!

    A legnagyszerűbb sikertörténetek közül jó néhány indult el egy szeretett személy bátorító szavának, vagy a másikba vetett bizalom kifejezésének a hatására. Nathaniel Hawthorne például Sophia, felesége nélkül talán nem vált volna nagy íróvá. Amikor egyszer hazament, s elmondta a feleségének, hogy nem vált be a munkahelyén, és elbocsátották vámhivatali állásából, legnagyobb meglepetésére a nő boldogan reagált: – Most végre megírhatod a könyvedet! – Igen, de miből fogunk megélni, amíg írom? – kérdezte a férj bizonytalanul. Sophia ekkor kihúzott egy fiókot, és jelentős mennyiségű pénzt vett ki belőle. – Hát ez honnan van? – fakadt ki a férfi. – Mindig tudtam, hogy zseni vagy – mondta Sohpia. – Tudtam, hogy egy napon majd megírod a mesterművedet. Ezért minden héten félretettem egy kicsit abból a pénzből, amit a háztartásra adtál. Így most van annyink, amennyi elég nekünk egy évre.

    A nő férjébe vetett hitének köszönhetően született meg az amerikai irodalom egyik legnagyobb regénye, A skarlát betű.

    Visszacsatolás

    • Hogyan fogalmaznád meg a saját szavaiddal a történet üzenetét?
    • Mit gondolsz a feleség viselkedéséről?
    • Tudsz példát mondani olyan esetre, amikor benned vagy a képességeidben valaki teljes mértékben megbízott?
    • Milyen hatással lehet egy közösségre, ha tagjaiból hiányzik az egymás tudásába és képességébe vetett kölcsönös bizalom?
    • A közösség tagjai közül kiben, és milyen szempontból tudnál teljes mértékben megbízni?
    • Milyen tanulságot vonhatunk le a történetből (az osztály számára)?

    Felhasználási javaslat

    Vigyünk magunkkal egy példányt A skarlát betű című műből, vegyük elő a megfelelő pillanatban a táskánkból, és tegyük a kör közepére. A foglalkozás teljes időtartamára ott maradhat, mint a kölcsönös bizalom megtestesítője, s szükség esetén újra meg újra visszautalhatunk rá.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A sündisznók

    Egy hideg, téli napon egy sündisznócsapat szorosan összebújt, hogy megvédjék egymást a megfagyástól. A tüskéik azonban szúrták egymást, ezért eltávolodtak egymástól. Mikor aztán újra melegre vágytak, és újra egymáshoz bújtak, megint előjött a kellemetlen érzés, majd ez a két rossz megoldás követte ismétlődve egymást, egészen addig, míg meg nem találták az ideális távolságot egymástól, amit hosszú távon is kibírtak – a távolságot pedig elnevezték udvariasságnak és jólneveltségnek.

    Visszacsatolás

    • Mit jelent ez a kis történet az osztály együttlétére vonatkozóan?
    • Szerinted mennyire szükséges, hogy az osztály tagjai közel álljanak egymáshoz, vagy távolságot tartsanak egymástól a hatékony és eredményes közös munka, tanulás érdekében?
    • Mely konkrét udvariassági formák azok, amelyekre feltétlenül szükség van a csapatukban?
    • Hogyan vonatkoztatható a tüske hasonlata az osztályra?

    Felhasználási javaslat

    Kinyomtathatjuk a történetet egy moderációs kártyára, és celluxszal mellé ragaszthatunk egy gombostűt, vagy át is szúrhatjuk a kártyát, hogy jól tartson. A hátoldalára a foglalkozás alakulásának megfelelően minden résztvevő egyenként feljegyezheti a gondolatait, és így állandó emlékeztetőként az íróasztalra állíthatjuk.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A világfalu

    A világfalu

    Ha le tudnánk kicsinyíteni a világot egy 100 fős falu méretére, és megtartanánk az egyes embertípusok arányait, a következő adatok jellemeznék a falu lakosait:

    57 ázsiai

    21 európai

    14 ember a nyugati féltekéről (északról és délről együttvéve)

    8 afrikai

    52 nő

    48 férfi

    70 nem fehér ember

    30 fehér ember

    70 nem keresztény vallású

    30 keresztény vallású

    89 heteroszexuális

    11 homoszexuális

    6 ember birtokolná az egész világ gazdaságának 59 százalékát, és mind a hatan az Egyesült Államokból származnának

    80 ember élne a létminimum alatt

    70 ember nem tudna olvasni

    50 ember lenne amputált

    1 ember haldokolna

    1 ember éppen megszületne

    1 (de tényleg csak 1!) embernek lenne felsőfokú végzettsége

    1 embernek lenne számítógépe

    Visszacsatolás

    • Hogyan hoznád összefüggésbe ezt a szöveget a mi közösségünkkel (iskolával, osztállyal, csoporttal)?
    • Milyen erősségei és milyen gyengeségei vannak a közösségünknek?
    • Mennyire fontos, hogy egy közösség színes és vegyes legyen?
    • Milyen előnyei és milyen hátrányai vannak egy homogén, illetve egy heterogén csapatnak?
    • Konkrétan mit tanulhat ebből a mi közösségünk?

    Felhasználási javaslat

    A szövegben található falut felvázolhatjuk egy moderációs táblára: középre felírjuk, hogy “világfalu”, és az egyes adatokat egymás után kör alakú moderációs kártyákon rögzítjük köréje. Így az egyes adatok között a felolvasásnál elegendő idő marad az átgondolásra, feldolgozásra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A vakok

    A vakok

    Egyszer egy vándorcirkusz egy város közeli istállóban szállásolta el az elefántjait. A város lakói még sohasem láttak elefántot. Négy kíváncsi városlakó felkerekedett, hátha vethetnének rájuk egy pillantást, már az előadás előtt. Amikor megérkeztek az istállóhoz, látták, hogy nincs fény, ezért sötétben kíváncsiskodtak.

    Az egyik az elefánt ormányát érintette meg, s ezután úgy gondolta, hogy az állat egy vízipipára hasonlít. A másik az egyik fülét érezte, ebből úgy gondolta, hogy az állat egyfajta legyező. A harmadik, aki az elefánt lábát fogta meg, élő oszlophoz hasonlította. Végül a negyedik, aki a kezét az elefánt oldalára tette, meg volt győződve róla, hogy egy trónhoz hasonló dolog áll előtte. Egyikük sem volt képes teljes képet kialakítani, vállalkozásuk eredménye teljes összezavarodás lett. Mind a négyen biztosak voltak benne, hogy igazuk van, a város lakói közül így senki sem érthette meg, mi történt valójában, mit tapasztalt ténylegesen a négy ember.

    Visszacsatolás

    • Milyen témákban különböznek a vélemények és a felfogások a közösségen belül?
    • Milyen pozitív és negatív következményekkel jár ez?
    • Valójában mennyire lehetünk biztosak abban, hogy ismerjük az igazságot?
    • Egy feltevés: Ön mit tenne, ha néhány mélyen gyökerező gondolatmenetéről – például a csapatmunkáról, a kommunikációról, a vezetésről, a kapcsolatokról és hasonlókról – hirtelen kiderülne, hogy már nem állják meg a helyüket?
    • Milyen következményekkel jár, ha szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van?
    • Milyen következményei lennének, ha mindig mindent megkérdőjeleznénk a közösségben?
    • Konkrétan mi a történet üzenete?

    Felhasználási javaslat

    Vihetünk magunkkal egy játék elefántot a vizuális megjelenés érdekében, vagy beszerezhetünk egy elefántot ábrázoló pecsétet, amivel a tréningen felhasználásra kerülő összes moderációs kártyát lepecsételjük. Esetleg minden résztvevőnek ajándékozhatunk egy elefántot, amit emlékbe elvihet magával. Ha elég kicsik az elefántok, a tréner meg is kérheti a résztvevőket, hogy néhány hétig hordják magukkal a nadrágzsebükben vagy a kézitáskájukban, hogy így emlékeztesse őket a tréningen elhangzott megállapodásokra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Segítsük egymást vagy mind elveszünk

    Segítsük egymást vagy mind elveszünk

    Egy Namen Choni nevű bölcs egyszer az országot járva meglátott egy embert, aki szentjánoskenyérfát ültetett. Megállt mellette, ránézett, és így szólt: – Mikor hoz majd ez a kis fa gyümölcsöt? – Az ember így válaszolt: – Hetven év múlva. – Ekkor a bölcs azt mondta: – Te bolond! Gondolod, hogy még élni fogsz hetven év múlva, hogy élvezd a munkád gyümölcsét? Ültess inkább olyan fát, ami hamarabb terem, hogy még életedben örülhess neki!

    Az ember azonban befejezte művét, boldogan nézegette, és így válaszolt: – Bölcs ember, amikor megszülettem, találtam szentjánoskenyérfákat, és ettem a gyümölcsükből, annak ellenére, hogy nem én ültettem őket, hanem az őseim. Olyan dolognak élveztem a gyümölcsét, amiért én semmit nem dolgoztam, ezért én is szeretnék ültetni egy fát a gyerekeimnek és unokáimnak, hogy ők is örömüket leljék benne. Mi, emberek, csak akkor jutunk előrébb, ha segítő kezet nyújtunk egymásnak. Látod, én egyszerű ember vagyok. Van azonban egy nagyon fontos mondásunk: egymást segítjük, vagy elveszünk.

    Visszacsatolás

    • Neked mi az első gondolatod a történet hallatán?
    • Mit gondolsz a bölcsről?
    • Mik azok a tettek a közösségünkben, a csoportban, amelyeknek a hozadéka csak később fog megmutatkozni?
    • Milyen jelentősége van az ilyen, jövőre irányuló befektetéseknek egy közösség számára?
    • Vannak-e olyan tevékenységek a közösségünkben, csoportunkban, amelyek azért nem valósultak meg, mert nem volt közvetlen hozadékuk, és előnyeit csak a közösség, a csoport későbbi tagjai élvezték volna?

    Felhasználási javaslat

    A történethez kapcsolódóan minden résztvevőnek adhatunk egy picike facsemetét emlékbe. Ha van rá lehetőség, egy kis “erdőt” is ültethetünk a csapatnak. Ha nincs kert, ültethetünk egy “benti erdőt” egy nagy bonszáj-tálba. Az erdő ápolásáért mindenki felelős, ehhez viszont szükséges, hogy egyeztessenek egymással.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A kisegér és az elefánt

    A kisegér és az elefánt

    – Jó reggelt, ducikám, mit szólnál egy sétához? – kérdezte a kisegér barátját, az elefántot.

    – Ha megint egyfolytában azt mondod nekem, hogy duci, mehetsz egyedül. Ezt nem bírom elviselni!

    – Miért húzod fel magad egyből? Nem bántásból mondtam.

    – Biztosan nem? – kérdezte az elefánt.

    – Egészen biztosan nem – felelte az egér.

    – Jó, akkor induljunk, kis törpe!

    – Micsoda szemtelenség! Hogy mondhatsz rám ilyet, hogy törpe? – háborodott fel a kisegér.

    – Épp úgy mondhatom, mint ahogy te rám azt, hogy duci. Ezenkívül pedig nem bántásból mondom.

    – Na, jó – mondta az egér -, akkor induljunk!

    Nagyon lassan haladtak, mert az egérnek igencsak pici lábai voltak. Ezért az elefánt felajánlotta az egérnek, hogy a hátára veszi. Kicsit leeresztette fejét, hogy az egér könnyebben felmászhasson, még a földre is leért az ormánya. Ekkor az egér felmászott, megkapaszkodott, és az elefánt nagyon óvatosan a hátára ültette. Micsoda gyönyörű kilátás tárult az egér elé, és így milyen jól haladtak! Sajnos a séta egy magas fal előtt véget ért.

    – Minden nap eljövök ehhez a nagy falhoz, de még mindig nem vagyok elég nagy, hogy átnézhessek fölötte. Pedig úgy szeretném tudni, mi van a túloldalon!

    – Ó, ez nem probléma – mondat a kisegér. – Tegyél le vissza a földre, és megmondom neked.

    – Hogy csinálnád? – kérdezte az elefánt elcsodálkozva.

    – Ó, ez pofonegyszerű. Ások egy pici lukat a fal alatt, majd pedig egyszerűen átmegyek a másik oldalra.

    Hosszú idő elteltével visszajött a kisegér (az alagútépítés ugyanis nagyon nagy munka egy egér számára), és elmesélte az elefántnak, milyen állatokat látott a túloldalon. Így már el tudta képzelni az elefánt, hogy néz ki a fal másik oldala, és elégedett volt. Az ő oldalán ugyanis épp olyan szép volt minden.

    Visszacsatolás

    • Az aktuális témához kapcsolódva hogyan tudnátok értelmezni ezt a történetet?
    • Mi az, amiben másnak érzed magad a csoporton belül, hasonlóan az egér és az elefánt történetében?
    • Mit szimbolizálhat átvitt értelemben a fal?
    • Átvitt értelemben vajon mi lehet a fal mögött a közösségünk számára?
    • Elhangzanak a közösségünkben is hasonló csipkelődő kifejezések, humoros célzattal, melyek azonban valahol sértőek is lehetnek?

    Felhasználási javaslat

    A vizuális megjelenés érdekében bevihetünk egy játék elefántot és egy játék egeret. Egy további lehetőség falat építeni moderációs tábla segítségével, ami mögött elképzelt célok rejlenek. Ekkor megkérhetjük a résztvevőket, hogy álljanak közvetlenül a fal egyik oldalára, és a foglalkozás további részét attól kezdve tartsuk azon az oldalon.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A háromlevelű lóhere

    A háromlevelű lóhere

    Élt egyszer egy király, akinek három fia volt. Amikor érezte, hogy élete a végéhez közeledik, magához hívatta a fiait, és így szólt hozzájuk: – Jól tudjátok, hogy mindegyikőtöket egyformán szeretlek. De épp ilyen fontos számomra a birodalmam, amit uralkodásom alatt még gyarapítottam is. Olyan nehéz eldöntenem, hármatok közül kire bízhatom a királyságomat, hogy a segítségetek nélkül nem is vagyok rá képes. Mindhárman fontosak vagytok a birodalom számára – mindenki a maga módján. Ezért kitaláltam egy módszert, ami segít meghozni a döntést. Tárgyakat könnyebb megítélni, mint embereket. Ezért arra kérlek titeket, hozzon mindenki magával egy tárgyat, ami kifejezi, hogyan irányítaná az országot.

    Erre a legidősebb hozott egy sastollat és ezt mondta: – Egy sasnak a tollát hoztam eléd, mert szeretnék mindent átlátni, mint egy sas. Ha pedig arra van szükség, olyan büszke és bátor akarok lenni, mint egy sas.

    A második egy kalászt hozott magával az aratási koszorúból, ami egész évben a konyhaajtón függött. Ezt mondta: – Én azt szeretném, hogy mindenki mindig elengedő ennivalóhoz jusson, és minden erőmmel arra törekednék, hogy így legyen. Szükség esetén én magam állnék az eke elé.

    A legfiatalabb fivér viszont egy háromlevelű lóherét hozott, amit a ház előtt talált. Még belepte a dér, mivel tél volt. A fiú ezt mondta: – Ezt a háromlevelű lóherét hoztam, mert tudom, hogy csak a fivéreimmel együtt tudnék kormányozni. Amint ez a növény is három egyforma nagyságú levélből áll, így kell egyesíteni hármunk erejét, ha ezt az óriási birodalmat jól akarjuk vezetni. Olyan uralkodója ugyanis, mint Te, kedves Édesapám, nem lesz még egyszer.

    Erre mindannyian ijedten néztek, mert amit a legkisebb mondott, annyira új gondolat volt, hogy egyikük se gondolt rá korábban. Így egymás mellett feküdt a sastoll, a kalász, és a háromlevelű lóhere. A király hosszan és komolyan nézte őket, majd kezébe vette a háromlevelű lóherét, letépte a három levelét, és mindegyik fiának adott belőle egyet. Ezután visszadőlt, és halkan ezt mondta: – Új korszak kezdődik.

    Visszacsatolás

    • Hogyan értelmeznéd saját szavaiddal a történetet?
    • Hogyan lehetne a történetet a saját közösségünk helyzetére ültetni?
    • Konkrétan mit tanulhatunk a közösségünkre nézve a történetből?

    Felhasználási javaslat

    A történet felolvasásánál a megfelelő résznél vegyük elő az oda illő tárgyakat (a tollat, a kalászt, a háromlevelű lóherét), és tegyük jól látható helyre. Vagy szétoszthatunk a résztvevőknek moderációs kártyákat, melyekre megelőzően háromlevelű lóherét ragasztottunk. Erre aztán feljegyezheti a csoport a mindenkori megállapodásokat, vagy a közösség (és tagjai) elhatározását.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Két szerzetes, és a fiatal lány

    Két szerzetes, és a fiatal lány

    Egyszer két szerzetes éppen átkelt a folyón. Találkoztak egy nagyon fiatal és szép lánnyal, aki szintén a folyó másik partjára szeretett volna eljutni, de félt a víz sodrától. Ezért az egyik szerzetes a vállára vette, és átvitte a túloldalra. Erre a másik szerzetes nagyon mérges lett. Nem szólt egy szót sem, de belül forrongott. Hiszen ez tilos! Egy szerzetes nem érinthet meg semmilyen nőt, a társa viszont nemcsak, hogy megérintette, hanem még a vállára is vette. Néhány mérföld megtétele után, amikor elérték a templomot, és beléptek a kapun, odafordult a felháborodott szerzetes a másikhoz és így szólt: – Hallgass ide, erről majd beszélnem kell az elöljáróval, jelentenem kell neki, mert tiltott dolgot tettél! – A másik szerzetes így felelt: – Miről beszélsz? Mi tilos? – Hát már elfelejtetted? – kérdezte a társa. – A szép, fiatal lányt a válladon vitted. – Ekkor a másik felnevetett: – Igen, ezt tettem. De a folyónál már le is tettem, sok-sok mérfölddel ezelőtt. Te még mindig cipeled?

    Visszacsatolás

    • Mi az, amit már egy ideje hordozunk a közösségen belül, anélkül, hogy nyíltan beszélnénk róla?
    • Tudnál említeni néhány, az osztályban megtörtént példát a saját életedből, ami hasonlít erre a történetre?
    • Minek a szimbóluma lehetne a tiltás ellenére megérintett lány az osztályban?
    • Egy közösségként mit tehetünk azért, hogy ilyen helyzetekkel ne találkozzunk, vagy hogy elkerüljük őket?

    Felhasználási javaslat

    A történet felolvasása után betolhatunk a kör közepére egy nagy dobozt, ami tele van különböző tárgyakkal. Ekkor keresgéljünk benne egy kicsit, és húzzunk elő a mélyéről kártyákat, melyeken a megfelelő kérdések állnak (akár a javasolt kérdések, akár az osztályra szabottak). Minden egyes kártya után hagyjunk elég időt a megbeszélésre.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)