Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Liba-bál

Aj, aj, liba-bál, liba-bál!
Kiskereki, kisbereki
nevezetes liba-bál!

Volt ott mákos rétes,
túróval sült béles,
liba-orrnak illatozó
vaníliás krémes.
Liba-kukta tálalt
ízes béka-sültet,
kék gerlice tojásával
töltött béka-sültet.
No, és a sok jó bor!
Sok is volt a jóból!
Álló este töltöttek
a móri ezerjóból.

Aj, aj, liba-láb, liba-láb!
Kerek réten táncot járó,
táncot lejtő libaláb!

Elöl járta Böske
Bóbitás Elekkel,
utolsónak Kuka Berta
Nótás Kelemennel.
Libbent-lobbant már a
bokrokon a barka
- libi-libi-libuskáim! -
a kürt ezt jajongta. 

Aj, aj, liba-zaj. liba-baj!
Kiskereki kisbereken
süvöltöző liba-jaj!

Lesben állt a róka
a sűrű szélében:
- Ej, mi az ékes móka
ott kinn a mezőben?
Körbe osont, ámult,
bokrok közül bámult:
sosem látott jó lakoma
volt, mi elé tárult.

- Kerek liba-combok,
ékes liba-lábak!
Ötven liba ötven mája
tölti ma a tálat!

Aj, aj, róka-tánc, liba-baj!
Kiskereki kisbereken
sikoltozó liba-baj!

Kiborult a sok sült,
kiborult a rétes,
kiskereki barna sárba
kiborult a béles.
Surrant, osont Böske
Bóbitás Elekkel,
menekült már Kuka Berta
Nótás Kelemennel.
Tarka tollú Malvin
is menekült volna:
már annak a kurta lábát
a róka markolta.

Aj, aj, liba-máj, liba-máj!
Kiskereki róka-tálon
illatozó liba-máj!

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Szalma-mese

Meseország szélén állt a szalmaviskó. Szalma volt a teteje, ablaka, ajtaja. Benne lakott Szalma Jónás, Szalma Juli, Szalma Jani. Szombat este bűvös magot találtak. A bűvös magot elültették. Óriási tök nőtt belőle. Nőtt, nőtt a tök. Akkora lett, mint a kerítés. Akkora lett, mint a szalmaviskó. Volt öröm, vigasság!

  • Száz forintot is megér! Ezret is! Tízezret is! – ugrálták körbe. Azután leültek a tövibe. Tervezgettek.
  • Veszünk az árából ezüstvárat. Jó!
  • Veszünk az árából táltos lovat! Jó!
  • Veszünk az árából ezüsttálat!
  • Miért tálat? Ezüstibriket veszünk!
  • Miért ibriket? Ezüstkést veszünk!
  • Ezüsttálat!… Ezüstibriket!… Ezüstkést!…

Estig vitatkoztak. Akkor mérgükben véletlenül megrúgták az óriási tököt. Az óriási tök meg, rissz!, ezer szeletre esett.

Vége lett az óriási töknek. Vége lett a tervezgetésnek.

Szalma Jónás, Szalma Juli, Szalma Jani azóta is abban a szalmaviskóban lakik. Szalmán ülnek. Szalmakását eszegetnek.

Kár volt összeveszni!

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Középső csoport Mesegyűjtemény

Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj

Volt egy szegény ember, annak három fia. A legnagyobbikat Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbet Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tudott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, keressék meg a maguk kenyerét.

Elindul a legnagyobbik, Nyakigláb. Találkozott egy öreg emberrel, az elfogadta szolgának egy esztendőre. Ahogy elmúlt az esztendő, az öreg azt mondja neki:

  • Adok neked egy asztalt, amiért jól szolgáltál. Ennek csak azt kell mondanod: – Teríts, teríts asztalkám – és lesz rajta mindenféle!

Nyakigláb alig várta, hogy kiérjen a faluból. Egy bokor mellett előveszi az asztalt s mondja tüstént neki:

  • Teríts, teríts asztalkám!

Hát, lett azon annyi minden ennivaló, innivaló, hogy Nyakigláb szeme-szája is elállt a csodálkozástól. Jól is lakott mindjárt, hogy majd kirepedt. Azzal indult hazafelé. Talált útjában egy kocsmát, oda is betért. Bement mindjárt egy szobába. Teríttetett asztallal. Jóllakott, aztán csinál. Látta, hogy milyen asztala van ennek a legénynek.

Ahogy este lett, lefeküdtek. Nyakigláb is jó mélyen elaludt. A kocsmáros meg csak belopózott és a csodaasztalt kicserélte egy másikkal, amelyik pontosan olyan volt, mint Nyakiglábé.

Másnap reggel Nyakigláb újra elindult. Addig ment, míg haza nem ért. Otthon eldicsekedett, hogy milyen asztala van őneki.

No, lássuk! – mondták.

Mondta ő az asztalnak, hogy – Teríts, teríts asztalkám! – de biz az nem terített. Az egész család meg várta már, hogy jóllakjanak. Hogy Nyakigláb így becsapta őket, éhesek maradtak. Kapták magukat, jól elverték Nyakiglábot.

Elindult most már a második gyerek is, a Csupaháj. Az is ahhoz az öreghez érkezett, akinél Nyakigláb szolgált. Őt is megfogadták egy esztendőre. Mikor kitelt az idő, az öreg őt is magához hívta.

  • Fiam, a szolgálatodért neked is adok valamit. Itt van egy szamár! Ennek csak azt kell mondani: – Tösszents, tüsszents, csacsikám! – s annyi aranyat tüsszent neked, amennyit csak akarsz!

Csupaháj nagyon megörült a szamárnak. El is indult vele hazafelé. Útközben ő is betért a kocsmába. Evett, ivott, amennyi a bőrébe fért, és azt mondta, hogy majd csak reggel fizet érte. De a szamarat magával vitte a szobájába. Ahogy este lett, odaállította maga elé és azt mondta neki:

  • Tüsszents, tüsszents, csacsikám!

A csacsi hegyezte a fülét, aztán elkezdett tüsszenteni. Tüsszentett is egyvégből olyan sokat, hogy Csupaháj már alig fért a sok aranytól. Felszedte az aranyat, és lefeküdt. De a kocsmáros a kulcslyukon ezt is megleste. Mikor észrevette, hogy Csupaháj már alszik, bement a szobába hozzá, és a szamarat is elcserélte egy másikkal.

Csupaháj vitte haza a csacsit, ő is nagyra volt vele, hogy mit szolgált. De mikor rászólt a szamárra, hogy tüsszentsen, az bizony egyetlen aranyat sem tüsszentett a padlóra, hiába várták. Csupaháj se vitte el szárazon, őt is jól elverték.

Szegény apjuk már kétségbe volt esve, hogy egyik gyereke sem tud rajta segíteni. Elindította a legkisebbik fiát is, Málészájt.

Ez is elvetődött az öregemberhez. Őt is felfogadták egy esztendőre szolgának. Mikor letelt a szolgálata, azt mondja neki az öreg:

  • Fiam, jutalom nélkül téged sem eresztelek el. Itt van egy zsák, ebben van egy furkó. Ennek csak azt kell mondani: – Ki a zsákból, furkócskám! – s akkor a furkó kiugrik, s azt verhetsz meg vele, akit akarsz.

Málészáj hóna alá vette a furkót és elindult vele hazafelé. Neki is útjába esett a kocsma. Már nagyon éhes és szomjas volt. Bement. Evett, ivott, amennyi jólesett. A kocsmáros kérte tőle az árát, de Málészáj nem tudott fizetni, mert egy fillérje sem volt. A kocsmáros elkezdett lármázni, hogy ő bizony elveszi Málészáj gúnyáját, ha nem fizet, vagy pedig becsukatja. Erre már Málészájt is elfutotta a méreg, és elővette a zsákot.

  • Ki a zsákból frukócskám! Verd meg a kocsmárost!

A furkó csak kiugrott a zsákból, neki a kocsmárosnak és csihi-puhi, elkezdte elkezdte porolni. A kocsmárosnak hamar elege lett a verésből, elkezdett jajgatni:

  • Jaj, jaj! Hagyd abba a versét, barátom, visszaadok mindent, amit a bátyáidtól elloptam!

Málészáj csak nagyot nézett.

  • Mit lopott el kend az én bátyáimtól?
  • Hát a teríts-asztalt, meg az aranytüsszentő szamarat! – De a furkó még folyvást ütötte a kocsmárost ez alatt is. Azt mondta Málészáj:
  • Jó, ha visszaadod az asztalt, meg a szamarat, akkor nem bántalak! Vissza, vissza, furkócskám a zsákba!

A furkó visszament, a kocsmáros meg behozta az asztalt meg a szamarat, és odaadta Málészájnak.

Málészáj hazament. Otthon elmondta a testvéreinek, hogyan szerezte vissza az asztalt is, meg a szamarat is. Volt már mit enni, meg inni, volt pénz is, amennyit akartak. A szegény ember családja így aztán nagyon boldog lett.

(Illyés Gyula)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Jakab, az okos varjú (j-J)

Vermet ásott a róka. Neszét vette a műveletnek Jakab, az okos varjú.

  • Ez nem járja! Vermet ásni kár!
  • Miért volna kár? Elejtem a jávorszarvast.

“Abból nem eszel!” Jakab, az okos varjú, megvárta a munka végét. Amikor a róka a rókalikba tért, megkereste a jávorszarvast.

  • Ne menj ki a tisztásra! Vermet ásott a róka.
  • Köszönöm, barátom! – bőgött a jávorszarvas és jól elrejtőzött a sűrű bokrok alá.
  • No, ez megvan! – ugrált vígan a varjú. – Most jöjjön, aminek jönnie kell! – Azzal tollat kért a rigótól, a szarkától, a szajkótól és a búbos bankától. A tollakat saját tollai közé tűzte. Senki sem ismert rá. Még a róka sem. Nézte, nézte. Rettenetes, ijesztő rémnek látta. Kikiáltott:
  • Ki járkál kinn?
  • A rókaverő bórembukk!
  • Ó, jaj ne bánts! – bújt beljebb a róka.
  • Bújj ki róka!

A róka azonban nem kijjebb, beljebb bújt. Óvatosan elkúszott a rókalik másik kijáratáig. Ott aztán rémülten kiugrott és elinalt.

Azt beszélik, senki sem látta többé sem a tisztáson, sem a berek tájékán. A kis állatok a vermet betemették. Senki sem esett bele. Ott legelészik a jávorszarvas, ott sütkérezik Jakab, az okos varjú azóta is.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Középső csoport Magyar Népmesék Mesegyűjtemény

A kis gömböc

hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kis kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember, annak felesége és három leánya. Egyebük sem volt a világon, mint egy kis malacuk, no hanem azt dajkálták is ám! Jó kövérre meghízlalták, hogy majd kirepedt. No, hogy kárba ne menjen a malacuk, leölték, megpörzsölték, szalonnáját, húsát, kolbászát a füstre tették s a télen át szépen, lassacskán meg is ették. Tavasszal a malacból nem volt egyéb, csak a kisgömböc. Mondja egyszer a szegény asszony az idősebb leányának:

  • Eredj leányom, menj fel a padlásra s hozd le a kisgömböcöt.

Felmegy a leány, le akarja venni a kisgömböcöt, de ahogy hozzányúlt, csak megszólal a gömböc:

  • Mit akarsz, hé, meg akarsz enni? Majd megeszlek én! – S azzal – hamm! – bekapta. A szegény asszony nem tudta elgondolni, hogy hol marad olyan sokáig a leánya, küldi a középsőt, menjen a nénje után, de az is éppen úgy járt, mint a nénje: a kisgömböc – hamm! – bekapta. Hej, mérgelődött a szegény asszony! Hogy ő még ilyet nem látott, hogy olyan soká oda maradjanak amiatt a haszontalan kisgömböc miatt.
  • Eredj, leányom – mondja a legkisebb leányának – szólj a nénéidnek, hozzák már a gömböcöt, mert a sarkukat hátra fordítom.

Felmegy a kislány nagy sebesen, no de ha felment, nem is jött vissza: a kisgömböc őt is – hamm – bekapta. Várja, várja a szegény asszony a leányait, de hiába várja.

  • No hiszen, megálljatok, majd lehozlak én titeket gömböcöstül, mindenestül. – Felszaladt a létrán nagy haraggal, no de ha felszaladt, ott is maradott, a kisgömböc őt is – hamm! – bekapta, hogy az orra hegye sem látszott ki.

Jön haza a szegény ember, hát nincs asszony, se vacsora. Keresi, kiabálja: hé, asszony, hé hol vagy, merre lettél? Kiabálja a leányait, hírük, poruk sem volt. Benézett az ágy alá, a kályha mögé, felkajtatott minden zeg-zugot, nem voltak sehol. Aztán felment a padlásra, hátha ott vannak? Ott meglátja a kisgömböcöt. Gondolja magában, majd segít magán, levágja a kisgömböcöt s majd lesz vacsora, ha nincs is itthon az asszony. De ahogy odament, a kisgömböc mérgesen rákiáltott:

  • Mit, te is meg akarsz enni? Abból nem lesz semmi, – s – hamm! – bekapta a szegény embert is.

No hát az isten csodája volt eddig is, hogy a kisgömböc le nem szakadott; négyet csak elbírt valahogy, de mikor a szegény embert is bekapta, puff, leszakadt, s leesett. Aztán elkezdett gurulni, legurult a létrán, ki az udvarra, az udvarból ki az utcára, ottan utolért egy sereg kapás embert s asszonyt s azokat is bekapta; gurult ki az országútra, ott szembejött vele egy regiment katona, azt is bekapta. Gurult tovább s az út szélén bekapott egy kondásfiút, aki éppen javában ette a paprikás szalonnát. No, hanem a kondásfiúval megjárt. Egy jó hegyes fanyelű bicska volt a kondásfiúnál s amikor éppen bekapta, a kés megakadt a szájában, végighasította. Egymás után ömlöttek ki a katonák, a kapásemberek, a szegény ember s a felesége, meg a három leánya. Aztán futott mindenki, amerre látott. Otthagyták az árok szélén a kirepedt kisgömböcöt.

Ha a kisgömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport Magyar Népmesék Mesegyűjtemény

A kismalac és a farkasok

Volt a világon egy kismalac, ennek volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:

  • Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van már idekint, fázom.
  • Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
  • Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzre. Kicsi idő múlva megint megszólal a farkas:

  • Ugyan, kedves kismalackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott:

  • Kedves kismalackám, ereszd be a két első lábam is.

A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak ez se volt elég, megint megszólalt:

  • Édes-kedves kismalackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas bejön hátal befelé, egyenesen abba menjen bele. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be.

A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, aztán hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldozódott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek? Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert ugye egyik se tudott a fára felmászni.

Nemsokára azután elhatározták, hogy egymás hátára állnak mindnyájan, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára mászni. A kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni. Így hát a több, mind az ő hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlen egy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:

  • Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek a lába, kinek a nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet.

A kismalac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

(Arany László)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény, Budapest, Tankönyvkiadó 1989.)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A tó szélén… (sz-Sz)

A tó szélén sűrű sás.
Lenge szellő lengeti.
Szitakötő arra száll;
azt a sásost szereti.
Lent a sűrűben
tarka réce látszik.
Színes tollain
sugárözön játszik.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Gangos gunaram… (g-G)

Gangos gunaram, gi-gá-gá,
gágogva ment világgá.
Görög Gábor megleste,
rabketrecbe betette.
Ó, te Gábor, Görög Gábor!
Kiváltom őt bármi áron.
Van két garasom, guruló,
váltságáért az való.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Cica-mica… (c-C)

Cica-mica, cirmos cica!
Merre ment el Cirok Vica?
Vácra ment,
Tácra ment,
cimbalmozni ment.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc könyvkiadó)