Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

Az öt kismacska

Elment egyszer öt kismacska az erdőre fát vágni.

Elindultak reggel, megpihentek délben, este odaértek – de akkor már olyan sötét volt, hogy semmit sem láttak, sem fát, sem bokrot, de még a bajuszukat sem.

  • Ej, ej, korábban kellett volna indulnunk! – sóhajtozott az öt kismacska.

És üres kézzel baktattak haza.

Elindultak este, reggel megpihentek, délre hazaértek – akkorra meg éppen szörnyen megéheztek. Fájuk persze nem volt, így ezután nem tudtak ebédet főzni.

Mit tehettek mást? Megint csak kimentek az erdőre fát vágni. Elindultak délben, este megpihentek, s mire a nap kisütött, reggelre megérkeztek.

Bezzeg most már nem volt sötét! Most már látták a fákat, de a bajuszukat is! Gyorsan nyalogatták a talpukat, és nekifogtak a kopácsolásnak. Vágták, vágták, aprították, s mikor kimelegedtek, egymást fújogatták.

Egyszer aztán nagyot néztek: észrevették, hogy nincs is baltájuk, s úgy kínlódnak a fával…

Nosza, futottak haza mindjárt, vitték az erdőre az öt kicsi baltát, kivágták maguknak az öt kicsi fát. Mikor az is megvolt, mind az öten nagy vidáman fölemelték a farkincájukat, úgy vitték a fát hazáig.

Otthon pedig lerakták a konyhában. Tüzet gyújtottak, és megfőzték a kását.

Lett népmese

(Átdolgozta: Mészöly Miklós)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A csökönyös kiselefánt

Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.

  • Gyere velünk – hívta elefántapja.
  • Nem megyek! – rázta a fejét a csökönyös kiselefánt.
  • Gyere – hívta az anyja.
  • Nem megyek!
  • Gyere- hívták a testvérei.
  • Nem!

Megunták, otthagyták, egyedül maradt a kiselefánt. El is unta magát hamarosan. Akkor meg azért haragudott a világra. Azt mondta mérgében:

  • Nem is leszek én elefánt többé! Hanem mi legyek?

Arra szökdelt egy gazella. Nézte a kiselefánt, megirigyelte a szép karcsú termetét, sebes futását.

  • Tudom már, mi leszek! Gazella leszek!

Azzal nekiállt, és elkezdett gazella módra szökdelni. Addig szökdelt, míg vastag oszloplábai össze nem akadtak, és föl nem bukfencezett. Föltápászkodott, és azt mondta magában:

” Nem is olyan jó gazellának lenni. Inkább majom leszek!”

Tovább sétált, míg egy majomcsaládot nem talált. Odakiáltott nekik:

  • Én is majom akarok lenni! Játsszatok velem!

No, több sem kellett a haszontalan majmoknak! Körülvették a kiselefántot, ki a fülét cibálta meg, ki a farkát, dögönyözték, csiklandozták, kókuszdióval hajigálták. Elunta a kiselefánt, sértődötten odébb állt.

Egyszer csak egy szép, tarka tollú papagáj röppent fel előtte.

  • De most már aztán igazán tudom, hogy mi leszek! Papagáj akarok lenni! Taníts meg engem repülni, hallod-e!
  • Megtanítalak én szívesen! – állt rá a csínytevő papagáj. – Gyere csak utánam!

Elvezette a kiselefántot a folyóhoz, a meredek part szélére. Megállt a magas parton, elrugaszkodott és felröppent.

  • Így kell, ide nézz!
  • Hiszen ez semmi! – rikkantotta a kiselefánt, és ő is elrúgta magát a parttól. Belepottyant persze a folyóba.

Nagy nehezen kivergődött a partra, csupa víz volt, csupa hínár, csupa iszap. Azt dörmögte nagy mérgesen:

  • Mégis csak elefánt maradok inkább!

Aztán elcsörtetett az erdőbe, hogy megkeresse a családját, hátha még egyszer sétálni hívják.

Afrikai népmese

(Átdolgozta: Rab Zsuzsa)

((Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A vityilló

Állt a mezőn egy kis vityilló. Odaszáll a fényeske-legyecske, s bekopogtat:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?

Senki sem felel. Berepül fényeske-legyecske, s betelepszik. Odaszökik ugri-bugri bolha:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Én, fényeske-legyecske. Hát te ki vagy?
  • Én az ugri-bugri bolha.
  • Gyere, lakjál velem!

Beszökik az ugri-bugri bolha, s most már ketten laknak. Odarepül a dunnyog-szúnyog:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Én, fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha. Hát te ki vagy?
  • Én a dunnyog-szúnyog.
  • Gyere, lakjál velünk!

Most már hárman laknak. Odasurran serényke-egérke:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Én, fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog. Hát te ki vagy?
  • Serényke-egérke.
  • Gyere, lakjál velünk!

Most már négyen laknak. Odaugrik breke-béka:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Fényeske-legyecske meg az ugri-bugri bolha meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke. Hát te ki vagy?
  • Én a breke-béka.
  • Gyere, lakjál velünk!

Most már öten laknak. Odajön az alamuszi-nyuszi:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka. Hát te ki vagy?
  • Alamuszi-nyuszi.
  • Gyere, lakjál velünk!

Most már hatan laknak. Odaszalad a csalóka-róka:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi. Hát te ki vagy?
  • Én? A csalóka-róka.
  • Gyere, lakjál velünk!

Most már heten laknak. Odasompolyog a vityillóhoz az ordas-farkas a bokros sűrűségből:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi, meg a csalóka-róka. Hát te ki vagy?
  • Én az ordas-farkas, bokros sűrűségből.
  • Gyere, lakjál velünk!

Ott éltek, jól éltek. Odacammog a vityillóhoz a medve, s bekopogtat:

  • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
  • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi, s a csalóka-róka, meg az ordas farkas, bokros sűrűségből. Hát te ugyan ki vagy?
  • Én a medve! Mind megeszlek! Ráfekszem a vityillóra, s összetörlek!

Megrémültek, s kirohantak a vityillóból. A medve pedig rácsapott talpával a kunyhóra, s pozdorjává zúzta.

Orosz népmese

(Átdolgozta: Rab Zsuzsa)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A három csibe

Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.

Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdőbe nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó.

A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be.

Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon:

  • Künn tágas, benn szoros! Építsetek magatoknak mások kunyhót!

Sírva bandukolt tovább a két kis testvér. Mentek, mendegéltek, míg egy másik szép kis tisztásra nem értek. Nekiálltak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlkozott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon:

  • Most aztán eredj, építs te is kunyhót magadnak!

A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes egyedül, nem segített rajta senki, nem volt se anyja, se testvére.

Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rátekintett, tüstént elfelejtette minden búját-baját.

A kis fehér csibe elmosolyodott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot, és így szólt hozzá:

  • Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár.

S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe csak ámult-bámult egy darabig, aztán tovább tipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban nekilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbámulta belülről, aztán beköltözött, és vacsorát főzött magának.

Alig telt el néhány nap, a róka megorrontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házához, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, míg a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyörgött neki, nem nyitotta ki az ajtót.

Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a másikat. Most már együtt futott a két ostoba jószág.

Éppen csak hogy elérték a fehér csibe házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogtatva a ravaszdi róka. A fehér csibe gyorsan kinyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete – hess! – beröppent.

  • Nyissátok ki, de tüstént! – morogta vészjóslóan a róka.
  • Hát csak gyere, ha tudsz! – ingerkedett a fehér csibe.

A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába döngette, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált:

  • No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk!

A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét.

A három pelyhes, a fekete, a vörös, meg a fehér csibe azóta boldog egyetértésben éldegél. Álló nap sütnek-főznek, vigadoznak.

Legyetek ti is a vendégeik!

Francia népmese

(Átdolgozta: Tímár Éva)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A répa

Az apóka ültetett egy répát, és így bíztatgatta:

  • Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szépre kövérre, óriási nagyra!

Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.

Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az apóka az anyókát.

Anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az anyóka az unokáját.

Unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta Bogárka a tarka macskát.

Macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

Hívta a macska az egérkét.

Egérke húzta a macskát,
macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát - 

húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

(orosz népmese)

(Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Magyar Népmesék Mesegyűjtemény Nagycsoport

A csillagszemű juhász

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, volt egyszer egy király. Ez a király nagyon szeretett tüsszenteni. Ahogy reggel fölébredt, mindjárt tüsszentett egyet. De tüsszentett ebéd után is, vacsora után is, sőt még álmában is megesett vele, hogy eltüsszentette magát. Ilyenkor pedig mindenkinek azt kellett mondani:

  • Egészségére, felséges királyatyám.

Mondta is mindenki engedelmesen, mert a király nagyon hatalmas volt s az emberek féltek tőle.

Élt ennek a hatalmas királynak az országában egy juhász. Ennek a juhásznak a két szeme úgy ragyogott, mint az eleven csillag. Ezért csillagszemű juhásznak nevezték.

Egyszer a csillagszemű juhász behajtotta a nyáját a palota udvarára, mert a király birkapörköltet akart enni. Mikor a király meglátta a juhászt, nagyot tüsszentett. De a csillagszemű juhász nem kívánta egészségére. Hiába fenyegette a király, a juhász azt felelete, hogy ő ingyen nem kívánja egészségére a tüsszentést.

  • Hát mit kívánnál? – kérdezte a király.
  • Felséges királyatyám lányát kívánnám feleségül – válaszolt a juhász.
  • Hadd mehessek hozzá! – szólalt meg a királylány, mert nagyon tetszett neki a csillagszemű juhász.

De a király nem hallgatott a lányára, hanem parancsot adott a katonáknak, hogy a juhászt vessék a fehér medve tömlöcébe. Úgy is tettek. De a medve, mihelyt meglátta a csillagszeműt, mindjárt a lábához feküdt, a kezét nyalogatta. A juhász elővette a furulyáját, muzsikált rajta, a medve pedig táncolt hozzá. A nagy muzsikaszóra odaszaladt a király, hát látta, hogy a juhásznak semmi baja nem esett.

  • Mondod-e, hogy egészségemre? – kérdezte a király.
  • Én aztán nem, míg felséged a lányát nekem nem adja – válaszolta a juhász.

Megmérgesedett a király s megparancsolta, hogy a juhászt vessék a vadsündisznók börtönébe. Úgy is lett. Csakhát a vadsündisznók is megszelidültek, mihelyt a juhász rájuk nézett a csillagszemével. A juhász pedig elővette a furulyáját, a sündisznók meg reggelig táncoltak.

Megint odament a király a börtönhöz. Megint látta, hogy a juhásznak semmi baja.

  • Mondod-é, hogy egészségemre? – kérdezte tőle.
  • Nem én, míg felséged a lányát nekem nem adja?
  • Akkor vessétek a kaszás verembe! – parancsolta a király.

Megfogták a katonák a juhászt s bedobták egy gödörbe száz éles kasza közé. De most sem lett semmi baj, mert a szeme világított s maga a kaszákat mind elkerülte. Reggel ott ült a gödör szélén s vígan furulyázott.

Belátta a király, hogy így nem boldogul a juhásszal, mást gondolt ki hát. Befogatott a hintójába, a juhászt meg maga mellé ültette. Mikor az ezüst erdőhöz értek, megszólalt a király:

  • Neked adom ezt az ezüsterdőt, ha azt mondod: egészségemre!
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Meghajtotta a király a lovakat. Nemsokára elértek az aranyvárhoz. Megszólalt a király:

  • Mondd, hogy egészségemre, s tiéd lesz ez a szép aranyvár.
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Közibe vert a király a lovaknak, szinte repült a hintó. Elértek a gyémánt tóhoz.

  • Látod-e ezt a gyémánt tavat? – kérdezte a király.

A juhász intett, hogy látja.

  • Ez is a tiéd lesz, ha azt mondod: egészségemre.
  • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

Mit tehetett a király, odaadta a lányát a csillagszemű juhászhoz. Hét országra szóló lakodalmat tartottak. Az első tál étel tormás hús volt. A király a tormától akkorát tüsszentett, hogy lecsúszott az aranykorona a fejéről.

  • Egészségére királyatyám! – kiáltott a juhász, s attól kezdve egyre ezt ismételgette. Végtére a király kérlelni kezdte, hogy hagyja abba, inkább neki adja fele királyságát.

A csillagszemű juhász elfogadta a fele királyságot. Mindjárt megkoronázták őt is, feleségét is. Azóta is uralkodnak, ha még meg nem haltak.

(Kolozsvári Grandpierre Emil)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport

Karimás faodú

Karimás-fa-odú,
nagy fekete mélység,
kivonul, bevonul
csigabiga-népség.

Bükkfa ága himbál,
sötét varjú hintál,
föltekint, letekint,
csak ő tudja mit vár.

(Weöres Sándor)

(Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Cikkek

Szeressük a könyveket – Nemzetközi Gyerekkönyvnap

Ma az IT forradalmában, az elektronikai berendezések széleskörű kínálatának tárházban a könyvek világának védelmezőjeként és szószólójaként megjelenni nem egyszerű dolog. Külföldön is egyre több helyen bevált gyakorlat a tankönyvek tabletre való lecserélése, mely a korral való haladás mellett azért számos negatívumot is rejt magában.

A számítógép, a tablet használata kiszorítja a kézzel írást az iskolapadból épp úgy, mint az életből, pedig az írás olyan tevékenység, ami segít a tanulásban, valamint a gondolkodás fejlődésében. Amikor kézzel írunk, az agyunk 12 területe dolgozik egyszerre és 30 izmunk együttes munkájának eredménye, ami a papírra kerül. Ugyanezt leírni billentyűzeten, vagy tableten, jóval kevésbé mozgatja meg az agyat és a testet.

Kézzel és géppel írás során az agyunk finommotoros mozgásért felelős területei eltérően működnek. A kézírás során olyan agyi zónák is aktívak, amelyek a gépírásnál egyáltalán be sem kapcsolnak.

Ha kézzel tudunk írni, az olvasás is jobban megy. Több kutatás is összefüggést mutatott az olvasási készség és a folyóírás között. Azok a gyerekek, akik kézzel tudnak írni, sokkal könnyebben tanulnak meg olvasni, mint azok, akik csak gépírni tudnak vagy még az írott betűket sem ismerik.

Az olvasás „írott szövegek megértése, felhasználása és az ezekre való reflektálás annak érdekében, hogy az egyén elérje céljait, fejlessze tudását és képességeit, és hatékonyan részt vegyen a mindennapi életben.” (Csíkos 2006:178)

Az életben való boldogulásunk feltétele, melyhez az alapot már gyerekkorban érdemes lerakni a mesék világán, a mesekönyvek megszerettetésén keresztül.

Mesélni nem csak azért jó, mert számtalan előnye, fejlesztő hatása és értéke van, hanem azért is, mert olyankor összebújva együtt lehetünk. A kötődő nevelés, az érzelmi biztonság kialakulásának, az érzelmi intelligencia fejlődésének elengedhetetlen mozzanata a közös esti mesélés.

“A mese tanulsága erőt ad a gyereknek ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljon, nem beszélve arról, hogy a gyerek azt tudja meg, hogy a végén ő fog győzni, a legkisebb királyfi, akire senki sem gondolt.” (Vekerdy Tamás)

A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nem csak megterhelő az idegrendszere számára, hanem akként hat a szervezetre, mint amikor felhúzzuk a lenkerekes kisautót. Ilyenkor az agy folyamatos „mozgok” jelzést kap, így amikor a gyermek feláll a televízió elől, akkor akarva akaratlanul is „kipörög”. A tévénézés problémája, az eszközből érkező vibráló külső képeket a gyermek csak az álmai során dolgozhatja fel, mely amennyiben nem sikerül, szorongássá válik. A másik probléma az, hogy hiányzik belőle az a meghitt, intim kapcsolat, ami a gyermek és a mesélő között egy könyv közös olvasása során létrejön. A mesehallgatás és annak jótékony hatása semmivel nem helyettesíthető!

Középiskolai óvodapedagógusi tanulmányaim két alaptézise szerint „rossz gyerek nincs, csak türelmetlen nevelő”, valamint „a gyereket nem nevelni kell, hanem szeretni és jó példával előtte járni”.

Ha szeretnénk, hogy a gyermekünk olvasóvá váljon, térjünk be vele már egész kicsi korban a könyvesboltba. Nálunk ez egy külön családi program már második évtizede. Vonatra ülünk, bemegyünk a városba, bevetjük magunkat a könyvesboltba, megkeressük a gyerekek érdeklődésének megfelelő részleget, a nagyok már mennek maguktól, a kicsivel még együtt böngészek. Órákat töltünk el a könyvrengetegben. Levesszük a polcról, megnézegetjük, beleolvasunk, türelmesen és kitartóan keressük meg azt, amelyik nekünk szól.

Esténként leülök a fotelba, és amikor akad egy kis én-időm, olvasok. Ők is olvasnak. A nagyobbak már e-book-ot is használnak, én papír függő vagyok. Nekem a könyvet lapozni kell.

A gyerekkönyvek kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe azt, hogy kinek vesszük. Válasszunk korosztály, nem és érdeklődés szerint. Fontos, hogy minőségi tartalmat kínáljunk. Olvassunk bele a könyvbe, hogy nyelvezete ne legyen se túl nehéz, se túl szegényes. Tartsuk szem előtt, hogy egy könyvvel szavakat, gondolatokat és szemléletet adunk ajándékba.

A könyvek illusztrálásáról megoszlik a vélemény. Kicsi korban a képeknek még fontos szerepe van. Egy szépen illusztrált könyv felkelti a gyerek érdeklődését, segít megérteni, összefűzni a tartalmat, motiválja gyermekünket, hogy egyedül is kézbe vegye a könyvet, lapozgassa, megfejtse a képek jelentését.

Az életkor előrehaladtával az illusztráció jelentősége csökken. Sőt, jó, ha hagyjuk szárnyalni a gyermek fantáziáját. Az én hétévesem a saját belső képeire hagyatkozik. Bekuckózva hallgatja az esti mesét és verset, mely elengedhetetlen, már-már szertartásos része a lefekvési ceremóniánknak.

Április 2-án, Hans Christian Andersen, világhírű dán meseíró születésnapján tartják a Nemzetközi Gyerekkönyvnapot, melynek célja a gyermek- és ifjúsági irodalom népszerűsítése, az olvasás szeretetének ébrentartása.

Vegyünk le ma is egy könyvet a polcról. Keressük meg gyerekkorunk kedvencét, idézzük fel a hozzá fűződő szép emlékeket, érzeteket. Mutassuk meg, olvassuk el gyermekeinknek, unokáinknak. Térjünk be egy könyvesboltba, ajándékozzuk meg gyermekinket egy humoros, vagy épp izgalmas ifjúsági regénnyel, egy ízlésesen illusztrált mesekönyvvel.

Olvassunk és neveljünk olvasóvá, mert a könyv, s a benne rejlő történet menedék.

„A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki lelkére. A mese az gyógyír, az befele és kifele is gyógyít.” (Csernik Szende)

(Forrás: skillo.hu, mandiner.hu, anyanyelv-pedagógia.hu, citatum.hu)

Kategóriák
A Nyugat nemzedéke és kortársaik Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Kiscsoport

Van két fürge

Van két fürge kicsi szem,
széjjel-nézeget ideben.

Van két fürge kicsi láb,
végig-lépdeli a szobát.

(Weöres Sándor)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)