Kinézek az ablakon, szinte látszik a hideg, besüvít a réseken, az erdőt köd üli meg. Hova lettek a csigák, a békák, a bogarak? Hol zümmögnek a legyek, a szúnyognép hol maradt? A zord hideg, a halál leselkedik odakint, bezörget az ablakon, jeges szeme rám tekint. Csak a fák nem félnek ott, a szél bárhogy hegedül, titkuk őrzik, a tavaszt, együtt, mégis egyedül.
(Szentmihályi Szabó Péter)
(Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)
Mit írjak róla? Azt, hogy szeretem? De hisz ezt mindenki tudja, neki mondani sem merem. Pedig tudnia kellene, mert a szem sohasem hazudik. Csak az a baj, hogy a szemek szavait kevesen ismerik.
(Szabó Dóra)
(Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)
Az erdőn át út nyílik, Célját nem ismerem, Csak nekivágok, mert úgy illik, Hogy velem is valami legyen. Hát: most aztán mit csináljak? Itt kétfele vinne az út. Vajon erre leszek vidámabb? Vajon arra leszek szomorúbb? Kezdem már unni ezt az utat! Hívogat háromfelé! Amaz erre tilos? Emez arra szabad? Választom a legfurcsábbikat: Node csakugyan hát: KI ELÉ?
(Tandori Dezső)
(Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)
A mackó mind kíváncsi, Mit is lehet kívánni! Becsukják néha a fél fülük: Mi lenne félig nélkülük! S hallják a fél világot... Ilyet is már ki játszott! S mert semmi nem elég nekik A felét külön is élvezik. Ki tudja, épp hol ülnek, Ki tudja, épp mit néznek; D mert örökké nézhetik, Becsukják néha a fél szemük, S csak képzelik Ezt az egészet!
(Tandori Dezső)
(Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)
Én gyakran arra gondolok, Írónak lenni nehéz dolog. De író mackónak lenni Még nehezebb dolog. A mackó alig várja, Hogy gazdája megírja; De ennek is nagy az ára: Mert amikor már írja, A mackó nagyon bánja. Fél, hátha örökre leírja, S az lesz a búcsúpapírja!
(Tandori Dezső)
(Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)
Mesemondó blog 