Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Szégyenkezve

Egy arabnak volt egy telivér lova: olyan szép állat, hogy mindenki meg akarta szerezni. Történt egyszer, hogy egy beduin földesúr két nemes tevét ajánlott a lóért, de az arabot így sem érdekelte az üzlet. Az úr teljes tevecsordájáért sem cserélte volna el a lovát. – Ha mindenemet, amim van, felajánlom a lováért cserébe, és így sem kell neki, akkor csellel fogom megszerezni – gondolta a beduin, és koldusnak öltözött. Szörnyű fájdalmakat tettetve lefeküdt az út szélére, amin az arab nap mint nap járt a lovával. Az arab megsajnálta a koldust, és leszállt a lováról. A szegény beteg fölé hajolt, és megkérte, hogy menjen el vele egy orvoshoz. – Túl gyenge vagyok a járáshoz – panaszkodott a koldus. – Már napok óta nem ettem semmit. Nem tudok felállni, elfogyott az erőm.

Az arab erős karjával a nyeregbe emelte a beteg koldust, aki alighogy ráült a lóra, elnyargalt vele. Az arab rájött, hogy a beduin rászedte, és a földesúr után kiáltott, hogy álljon meg, mert valamit mondania kell neki. – Elloptad a lovamat – kiáltott az arab. – Ezen már nem tudok változtatni. De ha még van egy szikrányi tisztesség a szívedben, teljesítsd egy kívánságomat, és ne meséld el senkinek, hogyan szedtél rá engem. – Miért tenném? – kérdezett vissza a földesúr gunyorosan. – Mert egyszer valóban előfordulhat, hogy egy szegény ember betegen fekszik az útszélen, és ha a viselkedésednek híre megy, senki nem fog rajta segíteni.

A földesúr elszégyellte magát, visszalovagolt, és szó nélkül visszaadta a lovat jogos tulajdonosának.

Visszacsatolás

  • Hogyan foglalnád össze saját szavaiddal a történet tanulságát?
  • Mennyire hasonlít a két ember viselkedése a mi közösségünkére?
  • Milyen érzéseket kelt beenned ez a történet?
  • Mit szimbolizálhat a ló a mi közösségünkben?
  • Mit vihetünk magunkkal ebből a történetből a közösségünk számára?

Felhasználási javaslat

A vizuális megjelenítés érdekében felhasználhatunk egy műanyag vagy fa játéklovat, a kör közepére tehetjük, vagy akár adhatunk is egy-egy kis lovat emlékeztetőül minden résztvevőnek.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Mindenki, vagy senki

Egyszer egy indián törzs új vadászterületet keresve már több napja úton volt. Órák óta mentek a sivatagban, és már jó ideje nem találtak vizet adó növényt sem. A nap erősen tűzött, amikor egy szikla árnyékában megpihentek, hogy védelmet keressenek a forróság elől. Gyötrelmesen szenvedtek, és a szomjhalál határán álltak. Ekkor egyikük hozott egy vízzel teli tálat, amit nagy fáradtsággal egy kövek alatt rejlő gödörből szerzett. Átnyújtotta a tálat a vezetőjének. Ő elvette tőle, és megszemlélte, de vonakodott a szájához emelni, mert az emberei szemébe, és megmerevedett arcára nézett. Megfordította a kis tálat, s a vizet ezekkel a szavakkal a földre öntötte: – Egy ember számára sok lett volna, mindannyiunk számára viszont túl kevés.

Visszacsatolás

  • Hogyan vélekedsz a vezető viselkedéséről?
  • Mit gondolsz annak az indiánnak a viselkedéséről, aki a vizet találta?
  • Hogyan ültethető át ez a történet a mi közösségünkre (vadászterület keresése, sivatag, szomjúság, egy indián vizet keres)?
  • Mit tanulhatunk ebből a történetből a közösségünkre vonatkozóan?

Felhasználási javaslat

A vizuális és szimbolikus megjelenítés érdekében a kör közepére állíthatunk egy vízzel teli tálkát a történet felolvasása előtt, vagy szó nélkül körbeadhatjuk a tálat a csoportban, míg mindenki egyszer meg nem mosta a kezét benne. Csak ezután olvassuk fel, és kezdjük meg a történet feldolgozását.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az igazi fény

Van egy templom Franciaországban, az égő lámpások temploma, ahogy az emberek hívják a kis evangélikus templomot. Minden vasárnap este összegyűlnek a falubeliek istentiszteletre, ahova mindenki olajlámpást visz magával. A templomban meggyújtják a lámpásokat, és a széles padtámlákra állítják őket. Így lesz világosság a templomban, és így ünneplik az istentiszteletet. Ez a szokás 1550 körül alakult ki. Azóta az egyházközség minden tagja, aki hitét elismeri, kap egy lámpást, amit haláláig meg kell őriznie, és minden istentiszteletre magával kell vinnie. Ezek a lámpások már négyszáz éve járnak kézről kézre, és mindenki tudja, hogy ha elmulasztja az istentiszteletet a lámpásával együtt, akkor a templom valamivel sötétebb lesz.

Visszacsatolás

  • Mit jelenthet ez a történet az osztály számára?
  • Ami ebben a közösségben a lámpás, az a mi osztályunkban… ?
  • Mit tehetünk azért, hogy hasonló kötelességtudatot teremtsünk a közösségünkben?
  • A közösség célja az istentisztelet ünneplése – milyen magasabb célt követünk mi?

Felhasználási javaslat

Ennél a történetnél a következő eljárás javasolt: minden gyerek kap egy gyertyát a történet előtt. A pedagógus gyújtja meg az első gyertyát, majd megkéri a gyerekeket, hogy a fényt adják tovább egymásnak. (Lehet elemes mécsest is használni és mindenki a soron következőét kapcsolja fel.) Ezt követően pedig felolvassa a történetet. A gyertyák szimbolikusan az egész foglalkozás alatt égve maradhatnak, és a megfelelő alkalmakkor hivatkozhatunk rájuk.

Abban az esetben, ha valódi gyertyát használunk, széles, hosszú ideig égőt válasszunk. A gyertya alá tegyünk tányért, legyünk óvatosak a forró viasszal és a gyertya lángjával, nehogy sérülést vagy tüzet okozzunk!

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Két szerzetes, és a fiatal lány

Egyszer két szerzetes éppen átkelt a folyón. Találkoztak egy nagyon fiatal és szép lánnyal, aki szintén a folyó másik partjára szeretett volna eljutni, de félt a víz sodrától. Ezért az egyik szerzetes a vállára vette, és átvitte a túloldalra. Erre a másik szerzetes nagyon mérges lett. Nem szólt egy szót sem, de belül forrongott. Hiszen ez tilos! Egy szerzetes nem érinthet meg semmilyen nőt, a társa viszont nemcsak, hogy megérintette, hanem még a vállára is vette. Néhány mérföld megtétele után, amikor elérték a templomot, és beléptek a kapun, odafordult a felháborodott szerzetes a másikhoz és így szólt: – Hallgass ide, erről majd beszélnem kell az elöljáróval, jelentenem kell neki, mert tiltott dolgot tettél! – A másik szerzetes így felelt: – Miről beszélsz? Mi tilos? – Hát már elfelejtetted? – kérdezte a társa. – A szép, fiatal lányt a válladon vitted. – Ekkor a másik felnevetett: – Igen, ezt tettem. De a folyónál már le is tettem, sok-sok mérfölddel ezelőtt. Te még mindig cipeled?

Visszacsatolás

  • Mi az, amit már egy ideje hordozunk a közösségen belül, anélkül, hogy nyíltan beszélnénk róla?
  • Tudnál említeni néhány, az osztályban megtörtént példát a saját életedből, ami hasonlít erre a történetre?
  • Minek a szimbóluma lehetne a tiltás ellenére megérintett lány az osztályban?
  • Egy közösségként mit tehetünk azért, hogy ilyen helyzetekkel ne találkozzunk, vagy hogy elkerüljük őket?

Felhasználási javaslat

A történet felolvasása után betolhatunk a kör közepére egy nagy dobozt, ami tele van különböző tárgyakkal. Ekkor keresgéljünk benne egy kicsit, és húzzunk elő a mélyéről kártyákat, melyeken a megfelelő kérdések állnak (akár a javasolt kérdések, akár az osztályra szabottak). Minden egyes kártya után hagyjunk elég időt a megbeszélésre.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A kenyér sarka

Ötven együtt töltött év után az idős házaspár a különleges alkalmat ünnepelte. A közös reggelinél így gondolkozott a feleség: – Ötven éve vagyok tekintettel a férjemre, és minden alkalommal neki adom a kenyér ropogós sarkát. Ma szeretném én megenni ezt a finom falatot. – Ezzel megvágta a friss kenyeret, és férjének – a várakozásokkal ellentétben – azt a szeletet nyújtotta, melynek csak a szélén volt ropogós a héj. Ő azonban a legnagyobb örömmel fogadta, kezet csókolt neki és azt mondta: – Kedvesem, te jelented nekem a legnagyobb örömet minden nap. Ötven éven keresztül ettem a kenyér végét, holott egyáltalán nem szeretem. Mindig azt hittem, hogy neked nem ízlik.

Visszacsatolás

  • Mi lenne, ha az osztályban hasonló viselkedésmód adódna?
  • Valójában mennyire érdeklődünk a másik iránt?
  • Konkrétan mennyire fogadjuk el mások másságát az osztályon belül?
  • Mennyi teret biztosítunk az osztályban az emberi kapcsolatokról való beszélgetésnek, hogy jobban megismerjük egymást?
  • Vannak olyan témák az osztályon belül, melyeket senki sem akar igazán felhozni, nehogy kínos vizekre evezzen?

Felhasználási javaslat

Mi lenne, ha a történet elmesélése előtt egy friss, jó illatú kenyeret szeletekre vágnánk, és szétosztanánk a résztvevőknek? Biztos, hogy nagyobb hatást érnénk el, mintha csak felolvasnánk a történetet. További lehetőség, hogy a klasszikus moderációs kártyák helyett saját, kenyér formájú és színű kártyákat készítünk.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A beteg kakas

Egyszer egy baromfiudvaron annyira megbetegedett a kakas, hogy nem lehetett a következő reggeli kukorékolására számítani. A tyúkok emiatt teljesen kétségbeestek: attól féltek, hogy a nap sem kel fel reggel, ha uruk és parancsolójuk nem kukorékol. Az elkövetkező reggel azonban megszabadította őket ettől a tévhitüktől. A kakas ugyan még mindig beteg volt, és túlságosan rekedt ahhoz, hogy kukorékoljon, a nap mégis kisütött, semmi sem tudta ettől eltántorítani.

Visszacsatolás

  • Hogyan kapcsolódik ez a történet a témánkhoz?
  • Miben és mikor várunk túl sokat a pedagógusainktól?
  • Pontosan mi a történet mondanivalója?

Felhasználási javaslat

Vihetünk magunkkal a foglalkozásra egy játékkakast és néhány tyúkot szemléltetőeszközül. Egy másik lehetőség, hogy előre elkészített fehér moderációs kártyákat osztunk ki a résztvevőknek, amikre ők aztán majd a későbbiekben lejegyezhetik saját gondolataikat, vagy konkrét terveiket. Ehhez még a táblára rajzolhatunk egy nagy sárga napot, amiben aztán a foglalkozás során az osztály közös célját dolgozzuk ki.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A barátságos ember

Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

Visszacsatolás

  • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
  • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
  • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
  • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
  • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

Felhasználási javaslat

Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az árva kisfiú narancsa

Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

Visszacsatolás

  • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
  • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
  • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
  • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

Felhasználási javaslat

Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Ismerkedési játékok Több, mint játék

Evolúció

Helyszín: egy tisztás

Életkor: 6 éves kortól

Időtartam: 10 perc

A játék célja: együttműködés, ügyesség


A játék felvezetése

Az élet a Földön több millió év alatt fejlődött ki. A múltban sokféle növény, állat és más élőlény élt bolygónkon. Sok közülük mára kihalt, de fontos része volt ez az evolúciónak, ami egy hosszú és soha véget nem érő folyamat. Az állatokhoz hasonlóan az emberi faj is több fejlődési szakaszt járt be.

A játék menete

Minden játékos 4 fejlődési szakaszon megy keresztül: az egysejtűtől kezdve a hüllőn és a majmon át az emberig. Az elején minden játékos egysejtű, és a földön kúszik-mászik. Ahhoz, hogy a következő fejlődési szakaszba lépjenek, le kell győzniük egy másik egysejtűt a Kő-papír-olló nevű játékban (játék előtt győződjünk meg arról, hogy mindenki ismeri ezt a játékot).

Aki nyer, az automatikusan hüllő lesz, a vesztesnek pedig újra meg kell mérkőznie egy másik egysejtűvel. A hüllők négykézláb közlekednek, majd megmérkőznek egy hüllővel. A nyertes a következő fejlődési fázisba, a majmokéba lép, akik roggyantott térddel járkálnak, és az öklükkel verik a mellkasukat. Ha 2 majom “megharcol” egymással az utolsó szakaszban, akkor a győztes az emberek közé kerül, akik már felegyenesedve járnak.

A Kő-papír-olló játékot csak azok játszhatják egymással, akik azonos fejlettségi szinten vannak.

Ha a játékot szabályosan végig játsszuk, akkor egy egysejtű, egy hüllő, egy majom és sok-sok ember lesz. Jó, ha többször lejátsszuk a játékot.

A játék lehetséges variációi

  • A játékot különböző állatokkal is lehet játszani, akik a fejlettség különböző szakaszait képviselik (kígyó, csirke, kutya stb.), de a végén – ha lehet – mindig ember legyen.
  • A vesztesek egy fejlettségi szinttel lejjebb lépnek (kivéve az egysejtűeket).

(Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)