Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A rossz-csont felhő és a nap

Jött a felhő, s hopp felkapta,
hopp, felkapta a napot.
Vitte is már más vidékre,
azt se mondta: jó napot!

Meglátta a mérges pulyka:
- Rút, rút rossz-csont! A napot
visszaadjad! - Ám a felhő
nyelvet öltött s elfutott.

Ment a pulyka, ment utána,
követte a kis kacsa.
- Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd,
ketten hozzuk őt haza!

Ment a pulyka, ment a kácsa
visszahozni a napot.
Kakas harsant: - Majd segítek!
Csizmát húzok! Várjatok!

- Kvák, kvák! - ugrott fel a béka.
- Itthon ülni nem fogok!
Megyek, és viszek az útra 
egy tarisznya szúnyogot.

Átugrottak három árkot,
két barázdát, egy mezőt.
Mezőn, a nagy hangyabolynál,
találtak egy hangya-őrt.

- Hová, hová? - kérdi tőlük.
Köszöntötték: - Jó napot!
Haszontalan rossz-csont elhő
elrabolta a napot!

Ment a pulyka s három társa.
Futottak fél délelőtt.
Szépen kérte, elvitték hát
magukkal a hangya-őrt.

Kerek tóban rossz-csont felhő
lábat mosott, és a nap
ott lapult a zsenge fűben
egy rozsdás vödör alatt.

Hopp, elérték: - Rossz csont felhő,
jószágunkat visszaadd! -
Rossz-csont felhő fára mászott,
s onnan szólt le: - Majd, ha fagy!

Fogta, sűrű levelek közt
bújtatta el a napot,
mint erős ól sötétjébe
sivalkodó malacot.

Csalafinta béka-gyerek
jegenyére felkúszott,
s kioldozta, kiengedte
a tarisznya szúnyogot.

- Zirr-zürr! - szállt az éhes falka,
ám a felhő könynedén
átrepült a másik fára.
- Érj utol itt, kis legény!

Köd előttem, köd utánam!
Rossz-csont felhő elszaladt.
Jegenyefa sűrűjében
a síró nap ott maradt.

Jött a szél, a nagy bajuszos,
Köszöntötték: - Jó napot!
Jó szél bácsi, szépen kérünk,
add le nekünk a napot!

- Szívesen - szólt, görbe botját
felnyújtotta, és a nap
lepottyant a zsenge fűbe
mint a kövér kismalac.

Béka tarisznyába tette,
hazavitte s elengedte.
Pulyka, kacsa megmosdatta,
kakas, hangya elaltatta,
elaltatta a napot.
Itt a vége, fuss el véle,
s köszönj szépen: - Jó napot!

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Téli történet

Nagy pelyhekben hullt a hó. A hegyeket hó borította. A Balaton is befagyott. A téli üdülőben zajos volt az élet. A kicsik a domboldalon szánkáztak, hógolyóztak. A nagyobbak a tó jegén korcsolyáztak.

  • Próbáljuk meg mi is! – vakkantott Bodri kutya.
  • Milyen jó ötlet! – siklott a korcsolyázók közé a hóember. Bodri kutya követte. Pörögtek, táncoltak, ide-oda siklottak a sima jégen.

Feljött a hold. A csillagok sejtelmesen ragyogtak. Az üdülők vacsorázni indultak.

  • Együnk mi is! – ajánlotta Bodri kutya.

Megittak egy-egy csésze teát. Bodri kutya forrón, a hóember jégbe hűtve. Megettek két-két pár virslit. Zsemlyecipót ettek hozzá.

  • Vajon hol marad Varjú Károly? – tűnődött a hóember.
  • Átrándult Keszthelyre a sirállyal. Ott a halászok hatalmas lyukat vágtak ma a jégen.
  • Léket vágtak. Úgy halásztak. Magam is láttam tegnap hajnalban ilyen téli halászatot.

Egyszerre csak megkoccant az ablaküveg. Varjú Károly érkezett meg. – Brr! Milyen hideg van kint! Alig várom már az ibolyák nyílását! – didergett a kályha mellett.

  • Hamarosan itt a tavasz – vakkantott vigasztalón Bodri kutya. – Én is csak arra várok.

Mit gondoltok, a hóember is ennyire várta a tavaszt?

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkidaó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A bűvös bárány

Volt a juhászbojtárnak egy aranyszőrű báránya. Megirigyelte azt a király kuktája, és mikor senki sem látta, hopp, megfogta! Ha megfogta, hozzá is ragadt, mert a bárány egy bűvös bárány volt.

Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kukta.

Meglátta őket a szakács. Nosza, elővette fakanalát, s megütötte vele a kis kuktát. Ha megütötte, kanalastul hozzá is ragadt.

Ugrándozott a kis bárány. Vele ugrándozott a kis kukta és a szakács.

Aki látta őket, nem állta meg, hogy hozzájuk ne érjen.

Aki hozzájuk ért, hozzájuk is ragadt.

Ugrándoztt a kis bárány.

Vele ugrándozott a kis kukta, a szakács, a gazdasszony, a törpepapagáj, a fehér egér, a kulcsár, a vadász, a halász, a madarász, a varga, az udvarhölgy, a szabó, a grófkisasszony, a pékinas, a kéményseprő, a Micu cica, a Bodri kutya, a király, a csillagász, a királylány, az udvari bolond, a hercegkisasszony, a herceg, és a hopmester.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A kesztyű

Valaki az erdőben elvesztett egy hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűt. Ott feküdt a galagonyabokor aljában. Barna színe teljesen egybeolvadt a környező avar színével.

A kis állatok mégis észrevették. A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe:

a pocok a nagyujjába,

a cinke a mutatóujjába,

a béka a középső ujjába,

a szarvasbogár a gyűrűsujjába,

s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

Ha beköltöztek, be is rendezkedtek. Utána munkához láttak. Mindenki a saját mesterségéhez. Hű, micsoda sürgés-forgás, micsoda kalapálás, kattogás, csattogás hallatszott a kesztyűből:

a pocok cipőt talpalt,

a cinke ruhát varrt,

a béka órát javított,

a szarvasbogár bútort gyalult,

s az öreg, rövidlátó hangya kötögetett.

De egyszer csak vége szakadt a munkának. A kis állatok megéheztek. Hozzáfogtak az ebédfőzéshez. Főtt, rotyogott az ebéd a kesztyűben:

a nagyujjában bableves,

a mutatóujjában mákos csík,

a középső ujjában töltött káposzta,

a gyűrűsujjában sonkacsülök,

s a kisujjában tejbegríz.

Délután kicsit megpihentek. Majd saját mulatságára mindenki muzsikált egy kicsit. Ez volt még csak az igazi zaj, ricsaj, zenebona!

A pocok hegedült,

a cinke zongorázott,

a béka szájharmonikázott,

a szarvasbogár trombitált,

s az öreg, rövidlátó hangya sírdogált.

Estére elunták a mókát. Vacsoráztak. Egy kicsit sétáltak a patakparton. Utána a kesztyű tágas tenyerében klubnapot tartottak:

a pocok és a béka sakkozott,

a cinke televíziót nézett,

a szarvasbogár újságot olvasott,

s az öreg, rövidlátó hangya énekelt és kötögetett.

Tíz órakor elbúcsúztak egymástól. Aludni ment mindenki a kesztyű ujjaiba:

a pocok a nagyujjába,

a cinke a mutatóujjába,

a béka a középső ujjába,

a szarvasbogár a gyűrűsujjába,

s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Gyuri kakas és a gyík

A gyík a napsütötte köveken sütkérezett.

Meglátta őt Gyuri kakas.

  • Különös állat! Hozzá hasonlót még sosem láttam.

Közelebb lopakodott, hogy jobban szemügyre vehesse.

  • Négy lába van, mint a lónak, a tehénnek, a cicának és az egérnek. De teljesen sima, szőre nem nőtt. Baromfi nem lehet, mert a baromfinak tolla van és két lába. Vajon mi lehet?

Törte, törte a fejét Gyuri kakas, de nem tudta kitalálni, mit lát.

  • Nem vagy te béka? – kérdezte a gyíktól.
  • Szoha életemben nem láttam ennél osztobább kakaszt! – sziszegte a gyík.
  • Biztosan béka vagy. De miért beszélsz pöszén?
  • Osztoba, osztoba kakasz! – hangzott a felelet.
  • Persze, hogy béka vagy! – állapította meg Gyuri kakas. – A békának van zöldesbarna bőre és két kidülledt szeme. A lábaid is oldalt nőttek ki, nem alattad. Nini, neked hosszú farkad is van! Kitől kaptad?
  • Nem kaptam. Van.
  • Ha nem kaptad, akkor loptad. Békának nem lehet hosszú farka. Nem az egérkétől loptad?
  • Vigyázz az utamból! – mordult rá a gyík.

Gyuri kakas a gyík farka után kapott, és az letörött.

  • Látod, hogy loptad? Oda volt ragasztva! – diadalmaskodott.

A gyík mérges sziszegéssel eltűnt a kövek között. Gyuri kakas pedig a gyíkfarkot gondosan elrejtette.

Pár nap múlva a gyík ismét sütkérezett a köveken. Gyuri kakas ámulva látta, hogy ismét farkat visel.

  • Honnan van új farkad?
  • Kinőtt – felelte a gyík.
  • Ne beszélj szamárságot! Ennyi idő alatt még a toll se nőhet ki – mérgelődött Gyuri kakas.
  • Az én farkam kinőtt.

Nem hitte ezt Gyuri kakas. Egy óvatlan pillanatban ismét a gyík farka után kapott, és az ismét letörött.

Nem telt bele öt nap, s a gyík ott sütkérezett a köveken.

Vadonatúj farka zölden villogott a napfényben.

  • Bámulatos! – kiáltott fel Gyuri kakas. – Harmadszorra is lopott magának új farkat ez a furfangos béka!
  • Nem béka az, kisfiam – felelte édesapja -, hanem gyík.
  • Gyík? És a gyíknak van farka?
  • Van. És valahányszor letörik, mindig kinő.
  • Sosem hallottam ennél érdekesebbet – mondta Gyuri kakas, de attól kezdve nem bántotta a gyíkot.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A kánya és a fürjek

  • Pity-palatty! Pity-palatty! Itt van már a pitymallat! – köszönti a fürjkakas a hajnalt, mint mindig.
  • Vár! Vár! Vár a róna, vár! – vágja rá a fürjtyúk, és hangos pity-pity-pityegéssel reggelizni hívja a kicsinyeit.

Fut a tíz pettyes fürjcsibe a tyúk után.

  • Kurta, furcsa, suta tyúk! – kiáltja a mátyásmadár. – Ne vidd ki csibéidet a fészekből. Erre jár a kánya.
  • Pinty! Pinty! Pettyes csibe nagy kincs! – szólítja a pintyőke is.

Alig hangzik el a figyelmeztetés, a fürjtyúk máris látja a kányát fent a magasban.

  • Sutty a fűbe kicsinyeim! – A pettyes apróságok fürgén lesuttyannak a fűbe, a pitypangok közé.

Hát a fürjtyúk mit csinál? Ő is elrejtőzik? Ó, nem. Szárnyát leeresztve kibiceg az útra.

  • Béna tyúk, megfoglak! Hi-hi-hitty! – füttyent a kánya. Lecsap. A fürj persze nem várja be. Huss! Odébb repül. Ismét bicegni kezd. – Hi-hi-hitty! – próbálkozik ismét a kánya. Most sem jár szerencsével. A tyúk ismét odébb repül. Közben megérkezik a kiscsibék atyja, a kakas. Ő is csalogatni kezdi a mohó kányát. – Hi-hi-hitty! – A kánya hol a tyúkra, hol a kakasra csapna, ám hiába: azok nagy ügyesen mindig megszöknek. Csalogatják, csalogatják egyre messzebb. Amikor a kiscsibéket már látni sem lehet, a fürjmama és fürjpapa berepül a sűrűbe. A kánya csalódottan továbbáll.
  • Kurutty! Kurutty! Ügyes munka! – vartyogja a béka elismerően a latyakos nádas széléről

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Víg lakoma, víg muzsika

Az egyszeri szarka mit gondolt magában? El kellene menni a messzi erdőre! A messzi erdőben pompás szarvast fogni! Azt a pompás szarvast meg kellene sütni! A jó barátokkal meg kellene enni!

  • Gyere, jó pajtásom! – szólt a szalmafickónak. – Mire vársz itt, kedves? Menjünk az erdőre!

Gyűltek a vendégek. Gyűltek, gyülekeztek. Ám a szarka nem jött, szalmafickó sem jött.

Az egyszeri szarka meg a szalmafickó nem fogták meg aznap azt a pompás szarvast. mert a szarvas így szólt:

  • Adok neked, szarka, egy marcipán szarvast! Jobb lesz lakomád is, vígabb muzsikád is.

Így történt. Azt ették. Mégis jól mulattak, vígan zsivajogtak.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A lókötő róka

A kis sünnek volt két lova. A két ló akkora volt, mint két makk, de erős, mint két táltos. Sebesen futottak picike lábaikon, és a legnehezebb terhet is elhúzták.

A kis sün tökből épített nekik icike-picike istállót.

A kis sünnek valami dolga akadt az erdő túlsó végén. A két apró lovat bekötötte az istállóba, és az istálló ajtaját lezárta.

Ment, ment vígan a kis sün.

Erre várt a róka! Az icike-picike istállót lovastul a hátára vette és hazavitte.

  • Ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
  • Én nem – felelte a kis borz.
  • Én nem – felelte a kis nyúl.
  • Én nem – felelte a mókus.
  • Ki tudja, ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
  • Én nem – felelte a kis borz.
  • Én nem – felelte a kis nyúl.
  • De én tudom! – kiáltotta a mókus. – A róka vitte el. Láttam őt az odúm alatt elhaladni.

A kis sün leült, és keservesen sírdogált.

Nemsokára arra jött a medve.

  • Mi történt, kis sün?
  • Ó, kedves medvém, a róka ellopta icike-picike istállómat és két apró lovamat!
  • Miért nem kéred tőle?
  • Mert félek – sírta a kis sün.
  • No, majd én segítek neked – felelte a medve.

A medve és a kis sün sietett a rókához.

A róka az úton közlekedő két barát láttára sebesen beosont a rókalukba. A bejáratot lezárta.

  • Róka, róka, hova bújtál? Előlünk el mért futottál? – dörömbölt a medve a rókaluk ajtaján.

A róka sírni kezdett:

- Ó, jaj nekem! Áztam-fáztam,
vörös bőrömig eláztam.
Most a tűznél melegedek,
mert kivert a láz s a hideg.

A medve azonban tovább dörömbölt az ajtón.

- Róka, róka, mitől fáztál?
Künn az erdőn miért áztál?
Eső nem esett,
harmat sem esett.
Róka, róka, hova bújtál?
Előlünk el mért futottál?

A róka lelkendezve kiáltozott:

- Nem bújtam el. Láttam, jöttök,
s gondoltam: jó levest főzök.
Azzal várlak benneteket,
biztosan megéheztetek.
Várjatok hát keveset!
  • Nem várhatunk, vörös róka! Engedj be a rókalukba! Hadd nézzem meg: ott mit őrzöl? – sürgette őt a medve.
  • Mit őriznék, kedves medve? – siránkozott a róka.
  • Talán az icikie-picike istállót és a két apró lovat.
  • Én nem őrzöm.
  • De te őrzöd! – kiáltott a kis sün. – A mókus látta, mikor erre hoztad.

Erre a lókötő róka már nem tudott mit felelni. Ki is adta az icike-picike istállót a két apró lóval a medvének és a kis sünnek.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Cérna és cirmos

(Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)