Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (2.)

“A gyermeki hit alapja, hogy a világban rend van, és ha az egyensúly meg is bomlik, a harmónia helyreáll.”

“A mesei világban minden rendben van, és a gyermek ugyanerre vágyik a saját életében is: egyértelmű és kiszámítható dolgokra.”

“A szeretet tárgyak és személyek védelmet nyújtanak, így a gyermek személyiségfejlődése szempontjából nagyon fontos az állandó személyek jelenléte és a tárgyi környezet állandósága is.”

“A játék és a mese segítségével a gyerek átalakíthatja a valóságot, és annyit épít be a világból a saját személyiségébe, amennyire pillanatnyilag szüksége van.”

“A belső képekkel való munka növeli az önbizalmunkat, énazonosság-érzésünket, és feszültségcsökkentő hatással bír – gyermekként és később is hatalmas erőforrást jelent az életünkben.”

“A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata teszi lehetővé azt, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.”

“A belső képek erős érzelmi töltettel rendelkeznek, összekötik a gondolatokat az érzelemmel. A tárgyállandóság kialakulása után jelennek meg, amikor a gyermek már megérti, hogy a tárgyak akkor is léteznek, amikor nem észleli őket. Ekkor a külső képet belsőleg is meg tudja alkotni – ez ad lehetőséget az érzelmi leválásra, mivel az anya belső képe is képes a stabil érzelmi biztonságot megteremteni.”

“A mese képekre és szimbólumokra fordítja le a világ jelenségeit, ezáltal lehetővé teszi a tudattalan feszültségek levezetését. A gyermek a belső képek teremtése által lehetőséget kap a mese cselekményén keresztül a szorongások feldolgozására is. Ez a képessége felnőttként is segíteni fogja a problémák feloldásában.”

“Minél ráérősebben, megváltoztatott tonalitással, dallamosabban mesél a szülő – úgy, hogy maga is egy belső képet készít a meséhez -, annál kidolgozottabb lesz a gyermek belső képe is.”

“A képzeleti működés a mesében és rajzban nyilvánul meg legintenzívebben. Ekkor jelenik meg a gyermekekre jellemző fantáziahazugság is, ami négyéves korban tetőződik. Ilyenkor a gyermekben összemosódnak a valóság és a fantázia elemei, emiatt nem célszerű hazugságnak nevezni a gyermek “füllentéseit”. (…) Ha a gyermek későbbi életkorban is szereti kiszínezni, “feltuningolni” a történeteket, akkor valójában a rejtett vágya az, hogy értékeljék, ismerjék el, irigyeljék őt.”

“A gyermekre a mágikus gondolkodásmód jellemző, emiatt még nem tudja a valóságot és a fantáziát biztonsággal elkülöníteni. Amikor a gyermek valami rosszat tesz, és azt mondja, hogy nem ő volt, akkor valójában szeretné meg nem történté tenni a dolgot. (…) Emiatt soha nem szabad egy gyermeket leszidni, megbüntetni, esetleg olyan általános következtetéseket levonni, hogy így nem lesz belőled semmi, vagy aki hazudik, az lop is.”

“A gyermek nem csak velünk szeretné elhitetni az általa kitalált történeteket, hanem ő maga is hisz bennük. Ha odafigyelünk, ezekből a fantáziahazugságokból nagyon sok mindent megtudhatunk az őt foglalkoztató problémákról. A gyermek ugyanis nem arról ad számot ilyenkor, hogy mi volt, hanem arról, hogy mi lehetne, vagy hogyan szeretné, hogy a dolgok alakuljanak. Ha egy ilyen helyzetben megszégyenítjük, nem csak a fantáziáját bénítjuk le, hanem érzelmi fejlődésében is akadályozzuk, megtörjük önbecsülését, mert úgy érzi, hogy érzései, vágyai nem elfogadhatóak.”

“A reproduktív, alkotó képzelet hat-hét éves kor után jellemző, amikor a gyermek már képes a valóságos tapasztalatokhoz alkalmazkodni. Ekkor már meg tudja különböztetni a valóságot a képzelettől, elkülönül a mesetudat és a valóságtudat.”

“Ha a gyereknek megfelelő gyakorlata van a belső kép készítésben, akkor válhat jó olvasóvá, mivel belső képek nélkül az olvasás végtelenül unalmas.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (1.)

“Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni – akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni.”

“…az érzelmi biztonság megalapozása gyerekkorban történik, és bár nem lehetetlen, de nagyon hosszú és kemény munka ezeknek a korai negatív mintáknak az átírása. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg – azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni. Ezzel az alapvető érzéssel sokkal könnyebb elviselni a nehézségeket, kudarcokat, tragédiákat is, és könnyebb derűsnek, vidámnak lenni.”

“…a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim akitválásához szükséges érzelem.”

“A mese optimista életfilozófiája és a mesei varázslat olyan belső hitet, önbizalmat alapoz meg, amely segít abban, hogy a látszólag leküzdhetetlen akadállyal is szembeszálljunk, hogy a mindennapi nehézségek és problémák közepette a megoldás keresésében gondolkodjunk. Érdemes!”

“A mese egy biztonságos értékrendszer kialakítását segíti elő: tiszteletre, szeretetre, kitartásra, önmagunk iránti hűségre nevel. A józan valóságérzék és a kreatív fantázia kombinációja olyan erőt ad, ami felnőttként segít álmaink megvalósításában, az akadályok leküzdésében, céljaink elérésében – és olyan hitet, hogy bár az egész világot nem válthatjuk meg, a körülöttünk zajló eseményekbe, történésekbe igenis van beleszólási lehetőségünk.”

“A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével.”

“Az óvodás gyermek gondolkodását teljes mértékben az érzései vezérlik – még nem képes a tárgyilagosságra, könnyen becsapja a látszat, a felszín, emiatt ítéletei benyomásszerűek. még nem tud különbséget tenni lehetetlen és lehetséges között.”

“A sajátos gyermeki szemléletben a valóság, az álmok és a fantázia összekeverednek, a külső világ és a belső valóság közötti határ könnyen átjárható.”

“A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek azt hiszi, a dolgok és a jelenségek között varázslatos oksági viszony van, és úgy véli, hogy ezeknek a valóságban nem létező kapcsolatoknak a felhasználásával irányítani is tudja a világot. Például, ha párosával lép a járdaszegélyre, akkor teljesülni fognak a kívánságai. (…) Ezek a szabályok önkényesek, mindig a gyermek határozza meg, hogy mi az, amit neki teljesíteni kell ahhoz, hogy a varázslat működjön.”

“A gyermeki képzelet nem fejlettebb a felnőtténél, de mivel a gyermek kevesebb ismerettel, tapasztalattal, élménnyel rendelkezik, a hiányzó űrt vakmerően a képzelete segítségével tölti be.”

“A gyermekek a tökéletességről álmodnak, ami felnőtt fejjel persze utópisztikus törekvés, de ahhoz, hogy bármit valóra válthassunk, először álmodozni kell róla, hiszen a megvalósítás útjában álló korlátokat sokszor az töri át, hogy bátrak vagyunk elképzelni a dolgokat.”

“Valójában a gyermek is kis “hályogkovács”, aki úgy tájékozódik magabiztosan a világban, hogy nincs meg hozzá a “szükséges” tudása. (…) Nem kételkedik saját tudásában, képességeiben, vakmerően “operál”, nem tudja – s jó, hogy nem tudja még – a mögöttes magyarázatokat, mert ha megtudná, akkor nem a keze reszketne, mint a hályogkovácsnak, hanem a lelke. A szülők részéről tehát nem tudományos ismeretekre van szüksége, hanem bizalomra, szeretetre, feltétel nélküli elfogadásra.”

“A gyermek magyarázatai akkor jelennek meg, amikor véget érnek az ismeretei. Mivel a nem tudás bizonytalanságát csökkenteni szeretné, számára minden megmagyarázhatóvá válik, így próbálja megérteni a saját élményeire, tapasztalataira építve a körülötte zajló dolgokat.”

“A gyermeknek csupán egy szempontja van: a sajátja – nem tudja más nézőpontjából megérteni, és nem tud több nézőpontot egyeztetni. Az egész világot a saját perspektívájából értelmezi, és azt feltételezi, hogy mindenki úgy látja a dolgokat, ahogy ő. Hosszú ideig tanulja, hogy mások másként látnak vagy gondolnak dolgokat, és hogy a látszat nem minden – amíg ezt nem érti meg, könnyen összekeveri a saját nézőpontját máséval, nem világos számára a különbség önmaga és mások között.”

“Nagy tévedés önzőnek vagy irigynek nevezni azt a gyermeket, aki nem adja oda játékát a társának, vagy nem érti meg, miért nem veheti el mások homokozóvödrét. Hiszen még nem érti azt sem, hogy ugyanaz a dolog, ami számára kellemes, hogyan lehet valaki más számára kellemetlen. Csak fokozatosan ismeri fel, hogy más emberek gondolatai és érzései nem azonosak az övével.”

“A gyermek nehezen tesz különbséget a belső és a külső valóság között. Bár tudja, hogy a bábszínházban a boszorkány csak báb, egy a sok meseszereplő közül, mégis fél, mert azt hiszi, hogy bántani akarja őt. Ebben az életkorban jelennek meg a fantáziahazugságok, melyek a valóság és a képzelet összeolvadásai, s melyeket a gyermek maga is elhisz.”

“A mese képi világa és valóságábrázolása teljes mértkében megfelel a gyermeki gondolkodásmódnak, emiatt a mese tulajdonképpen a gyermek szemével nézett világ, és mese minden, ami a gyermeki képzelőerőt megmozgatja.”

“A gyermek folyamatos kíváncsiságát, miértjeit nem lehet kielégíteni természettudományos ismeretekkel. Arra, hogy otthonosan érezhesse magát a számára rejtélyekkel teli világban, a mesék adnak lehetőséget.”

Kategóriák
Cikkek

Csíkfaló és barátai

Van a szeparációs szorongásnak természetesen rendes, hivatalos pszichológiai magyarázata is, ugyanakkor anyai tapasztalatom azt mondatja velem, hogy amikor a gyerek többet fog fel a világból, mint amennyit megért és amennyire számára is elfogadható magyarázata van, és még ebből többet is vállal magára, mint amennyit kellene, akkor szorong. Már apró pici babának, majd kisebb-nagyobb gyereknek, ifjúnak és sajnos felnőttnek is.

Négy gyerekemből kettőre jellemző ez leginkább. És a kutyánkra, Megire. Egy bordercollie. Embernek hiszi magát, de tényleg. Úgy sétál, jár-kel (ha hagynám még intézkedne is), mint egy ember. Amikor pedig hirtelen rádöbben, hogy sokkal több dolgot tapasztal maga körül, mint amit ismerettel is tud párosítani, akkor még egy krumplis zsáktól is összerittyenti magát.

Persze olyan nincs, hogy valaki semmitől sem szorong. Lehet ezt kondícionálni, gyakorolni és kellő tudatossággal kezelni, de mindenkinek van legalább egy mumus az életében, amitől gombóc kerül a torkába, vagy összeszorul a gyomra. Hogy kire mennyire hat és kinek milyen megküzdési stratégiája van, az személyiségfüggő egyrészt. De nagyon sok múlik azon is, hogy milyen példa van a gyerek előtt, hogy kommunikáljuk le ezeket a helyzeteket és mit adunk neki, amivel ezt ő kezelni tudja. Fontos, hogy tudjunk beszélni az érzelmekről, megkapja a gyerek azt a mennyiségű és minőségű figyelmet, amire neki szüksége van és hogy mi úgy reagáljuk le a szorongás által kiváltott viselkedési reakcióit, hogy azzal ne tetőzzük tovább a bajt.

A nagyfiam, amikor 9 éves volt naphosszat tudta ecsetelni, hogy hogyan lehetne felszámolni a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket a Földön. Egy világ súlyát cipelte a vállán. Pedig soha senki nem kérte rá. Biztosan látja ezt ma is, de tudja, hogy nincs arra kapacitása, hogy megoldja, így most a másik végleten él. A teljes nyitottságból a totális elzárkózásba menekült. Ez is egy megoldás. Ideig óráig működni is fog nála. Amikor pedig már ez sem használ, majd keres(ünk) egy másikat.

A legkisebb lányom ugyan még csak 5 éves, de szintén nagyon magas érzelmi intelligenciával jött közénk, szociálisan érzékeny, tele van kíváncsisággal és nincs olyan, amit ne venne maga körül észre. Ráadásul szerintem ő már eleve szeparációs szorongással született. A szobaküszöböt sem léphettem át nélküle. Gyakorlatilag mióta megszületett, olyan, mint egy kis matrica. Rám tapadt és ha le akarnám szedni, megsérülne. Úgyhogy matricástul élem az életem.

Minden változás aktív katasztrófa élmény számára. Amíg első szülöttemnél az előre felkészítés az esetek 85 százalékában jól működött, addig a legkisebbnél még ez is csak a szorongást fokozta benne, és addig stresszelt, amíg el nem jött a pillanat. Úgyhogy erről gyorsan elszoktam és a kész tény mellett maradt nála a hit, a szeretet, a szerepjáték, a töménytelen mennyiségű mese és egy aranymondás: “ne félj, amíg engem látsz!” – ha pedig engem éppen nem látsz, akkor ott van Öcsi (aki amúgy a bátyja) és a többi tesó.

Nagyon szeretünk könyvesboltba járni. Nálunk ez egy külön program. Felülünk a vonatra, be a Nyugatiba és ott vár ránk három emeletnyi csoda. A nagyokat szabadon engedem, a kicsivel pedig elböngészek a gyerekirodalom birodalmában. Egy ilyen alkalommal akadt a kezembe Deligáda Éva és Lovász Hajnalka Mit kezdjünk a szorongással című könyve Várkonyi Éva rajzaival. A könyv már megjelenésében is olyan, hogy szívesen veszi kezébe anya és gyerek is. A rajzos mesefigurák (figurancsok) kedvesek, szép, esztétikus és vidám megjelenést kaptak kedves, vidám a gyerekek számára is értelmezhető, ismert és valós térben, valamint időben elhelyezett történetekkel.

A könyv első fejezetei pszichológiai útmutatók. Egyszerűen, érthetően, életcentrikusan, gyakorlati példákkal. nem kell visszalapozni, kétszer elolvasni vagy felütni a latin szótárt, hogy megértsük a leírtakat. Semmi fölösleges sallang, csak a mögöttes lényeg, egy használható útmutató gyermekünk és saját gyermeki lényünk megértéséhez, a szorongások oldásához és a mesék alkalmazásához.

Pár szóban a mesékről: fantasztikusak! Hat újra és újra elolvasható történet olyan félelmekről, amelyekkel jó eséllyel a gyerkeink is szembe találják magukat és olyan megoldásokkal, amit gyerekeink alkalmazni is tudnak. Az én kicsi lánykám imádja a történeteket. A kedvenc könyve. Sokszor ő kéri, hogy olvassak belőle. Amikor olvasunk, bekapcsolódik a történetbe. “Beszól” a mesébe, beszélget a szereplőkkel, tippeket ad nekik, vagy épp elmeséli a saját élményét.

Nemrég költöztünk egyet, és amikor kipakoltuk a dobozokat, sajnálattal vettük tudomásul, hogy Csíkfaló és barátai könyvestül eltüntek. Persze ez a könyv szerencsére még pótolható, lehet venni másikat, ugyanakkor a dobozolás, az új rendre átállás, a hétköznapok forgataga elterelte a figyelmünket és ez elmaradt. Ma átmentünk meglátogatni a dédink. A szobája olyan, mint egy kisebb könyvtár. Több száz könyv ABC sorrendben és témákra bontva a polcokon. Dédi épp tavaszi nagytakarításra adta a fejét, 85 évesen jó kihívásnak találta egyesével lepakolni és leporolni az összes könyvet. Ha már ott jártunk, segítettünk neki és mi akadt a kezünbe? A barátainkat rejtő könyv! Volt ám örömujjongás! Este pedig már ebből olvastunk.

Szóval ha valaki épp egy szuper kis könyvet keresne a témában (szorongás), ami nem csak elméleti, hanem gyakorlati segítséget is tud neki nyújtani, akkor én azt mondom, hogy ne keressen tovább! Szerintem megtalálta. Nekünk bevált és jó szívvel ajánlom nem csak szorogó gyerekek szüleinek. Úgy gondolom, hogy ez az a könyv, ami egy anyuka, vagy nagymama (apuka, nagypapa) polcáról sem hiányozhat. De senki ne higgyen nekem, inkább olvassa el és próbálja ki. Megéri!

Kategóriák
Cikkek

Higgy újra a varázslatban!

Illusztráció: pixabay.com

“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy minden varázslat.” (Einstein)

Einstein annak ellenére, hogy tudós volt – még pedig a realitások világának kutatója és megismertetője – mégis azt hirdette, hogy a képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. Ma már egyre többen vallják – és tudják -, hogy megvalósítani csak azt tudjuk, amit el is tudunk képzelni. Szkenneléses agyvizsgálatok pedig már bizonyították is, hogy az agynak ugyan az a része aktivizálódik, amikor végrehajtunk egy eseménysort, mint amikor csak elképzeljük annak végrehajtását! (Dr. Caroline Leaf) A képzelet ereje és értéke felbecsülhetetlen! Rohanó világunkban elfelejtettünk álmodni, elfelejtettük megélni a csodákat és hinni a meséket.

Ha valaki a terveiről mesélt nekünk, akkor azt sokszor a realitástól elrugaszkodottnak éreztük, gyerekesnek tituláltuk és felhoztunk egyből legalább 10 érvet neki arra, hogy miért ne. Földhöz ragasztottuk önmagunkat és a környezetünket is. Álljunk meg és nézzünk körül, hogy mindez hová vezetett.

Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg így szeretnénk élni? Tényleg egy ilyen világot akarunk megmutatni és átadni a gyerekünknek? Valóban egy álmok nélküli nemzedéket akarunk kinevelni?

Ugye nem?

Ez az időszak teret enged a változásnak. Eddig csak arról beszéltünk, hogy mi hogyan fejlesszük a gyerekeket. Mit tehetünk mi azért, hogy ők okosabbak, ügyesebbek legyenek. Álljunk meg egy kicsit és guggoljunk le hozzájuk, nézzünk körül az ő kis világukban, a mesék világában, amiben ők olyan bátran élnek és feltétel nélkül hisznek. Játsszunk velük, legyünk részesei képzeletük szüleményeinek és tanuljunk meg tőlük újra álmodni, egy elképzelt jelenben élni, ahol a csodák a hétköznapok részei. Tanuljunk meg tőlük újra hinni a varázslatban!

Kategóriák
Cikkek

Miért épp mondj egy mesét?

Vekerdy Tamás pszichológus, író. Az anyák nagy támogatója és a gyermekek lelkét kiszipolyozó iskolarendszer nyílt kritikusa. Számomra az egyik leghitelesebb szakember a témában. A földi létet 84 évesen hagyta itt, nem nyomtalanul. Munkássága, gondolatai élő hagyatékok, melyeket számtalan könyvben és interjúban olvashatunk, ha kell újra és újra.

Ma a mesélésre számtalan eszköz áll rendelkezésünkre. Ott vannak a könyvek, ott van a telefon, laptop, a TV és ott van a mi képzeletünk. Szívesen halad az emberiség a technikával. Kényelmesebb a gyereket beültetni a trubadúr láda elé, de nem jobb. A mai napig emlékszem nagymamám meséire a macitestvérekről (mely rólam és a húgomról szólt). Nemrég a költözésnél kezembe akadt egy régi naplóm, melyben a legnagyobb fiamnak írt mesék vannak, a legkisebb lányommal pedig Lencsi-meséket írunk. Imádja. Épp tegnap este mondta Dougnak, az óriás plüss medvéjének, hogy „lájkoljátok anyukám oldalát, mert nagyon szuper meséket ír!”. Létezik ennél nagyobb elismerés és meggyőzőbb visszajelzés? Nem hiszem. Vekerdy Tamás számára a legkedvesebb mese a Hüvelyk Matyi volt. No, nem a klasszikus mese, hanem az édesapja által tovább szőtt történetek. Vekerdy Tamás úgy véli, hogy a gyerekek a “fej” mesét szeretik a legjobban. Azt, amit a szülő maga talál ki.

A mesélésben az a legjobb, hogy olyankor együtt lehetünk. Ha a tv-t vagy az egyéb audiovizuális csatornákat választjuk, a gyerek sokszor marad magára a mesével, már ha ezeket lehet a szó valódi tartalmát tekintve mesének nevezni. Vekerdy Tamás szerint a mese legfontosabb eleme ugyanis a belső kép készítés, ami abban a pillanatban leáll, amikor az élőszót felváltják az audiovizuális csatornák. A gyerek hirtelen túl sok információt kap. A kívülről érkező képek mellett nagyon sok belső feldolgoznivalója is akad, ráadásul egy óvodás korú vagy kisebb gyerek még nem tud különbséget tenni a két kép között. Gondoljuk el, milyen veszélye van ennek a téma megválasztásánál! Egy televízióban látott mese, film, vagy számítógépes játék megélt történésként raktározódik el a kis agyában. Nincs külön tár az agyban a valóságban látott képnek és a televízióban látott képnek. Ugyan oda raktározzuk! A tévé előtt a gyerekben megnő a feszültség is, amit a képernyő elől felállva kényszeresen vezet le ugrálva, hangosan kiabálva, kis rakoncátlan ördögfiókaként őrjöngve.

Vannak persze jó mesék. Főként azok, melyek nem filmszerűek, hanem amelyekben egy mesélő kíséri, narrálja a szépen illusztrált mesét, mint pl. a Magyar Népmesékben. Ugyanakkor nincs az a filmesített verzió, ami felválthatná az élőszóval felolvasott vagy elmondott mesét! Vekerdy Tamás szerint a nem nevelő célzatú (bár hozzá teszem, hogy minden mese tanít, átad valamit és így nevel is), a szabad örömből született – a művészi mesék a jók. A másfél-két-három éves kisgyerekek az olyan meséket szeretik igazán, amik olyan történeteket mesélnek el, amik velük is megtörténnek. A gyerekek – minél kisebbek, annál inkább – imádják, ha a környezetük jelenségei elevenednek meg a mesékben. Például lemegyünk anyával az utcára vásárolni, a bácsik ásnak, nyitva van a telefonkábel fedele, építkeznek, van ott markológép, vásárolunk tejet, kenyeret – és így tovább.

Vekerdy Tamás nem csak hitte, hanem tudta is, hogy a mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket: “A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul.” – vallotta.

A közös meséléssel töltött idő, a felidézett pillanatok, emlékek mind ajándékok. Testnek és léleknek egyaránt. Kihatnak a gyermekünk önbecsülésére, énképére, problémamegoldó képességére, lelki békéjére, nyugalmára és világról alkotott nézeteire. Fantasztikus erő és lehetőség forrása. Ismerjük fel, használjuk ki és mondjunk egy mesét ma is!

Kategóriák
Cikkek

Milyen gyakran mondjunk mesét?

A válasz egyértelmű: minden nap!

A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben (ehhez is hozok majd ötleteket), az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amit a gyerekek nagy örömmel vesznek és rendkívül érdekesnek találnak. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer. Mesemondó kategóriában hoztam példát az esti beszélgetős mesék előkészítésére és levezetésére. Használjuk, alkalmazzuk más mesékre is. Nem kell szorosan követni az általam bemutatott kérdéscsoportokat. Vegyünk belőle kettőt-hármat, amit a mese, valamint a gyermek jelenlegi élethelyzete és a benne munkálkodó érzelmek felkínálnak, bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül.

Használjuk ki ezt az összezárt időszakot arra, hogy most igazán van időnk egymásra. Minden megvár. Meséljünk, szeressünk és csodálkozzunk rá arra a világra, mely gyermekünk mélyéből elénk tárul a mesék által.

Kategóriák
Cikkek

Mit fejleszt a mesélés?

Mai rohanó, média kütyükkel teli világunkban az olvasott mesét sajnos részben vagy teljesen leváltotta a videók, filmek, televízió műsorok nézése. Kétségtelen, hogy vannak olyan média anyagok, melyek hasznos tartalmakkal szolgálnak, ugyanakkor az olvasott mesét, fejlesztő hatás szempontjából nem pótolhatja egyik sem.

A gyakori mesélésnek, az ismétlődő szövegrészeknek (pl. láncmesékben), a kedvenc mesék többszöri felolvasásának köszönhetően a gyerekekbe az elbeszélő szöveg- és mondatsémák spontán beépülnek. Fejlődik értelmező gondolkodásuk, beszédészlelésük, szövegértésük, kifejező képességük. A mesehallgatás során a gyerek megtanulja az összefüggő beszéd megértését, valamint elsajátítja az elbeszélések megfogalmazásához szükséges nyelvi struktúrákat és relációkat.

A mesékben fontos szerep jut az időnek. A történetnek mindig van kezdete, közepe és vége. Van egy időrendi sorképzés: a fontos dolgoknál részletezve, a kevésbé fontosnál sűrítve jelennek meg az események. Esetenként ki is hagyható valami a történetből, és van olyan, amit csak sejteni lehet, hogy ez is megtörtént, mert különben a későbbi esemény nem következhetett volna be.

A mesék által kialakul a gyermekben a másikról való gondolkodás képessége, melynek köszönhetően képessé válik bizonyos helyzetekben nem egocentrikus téri nézőpontot felvenni, valamint képessé válik a logikai összefüggések megfordítására. Ezt – a megfordíthatóság gondolkodási műveletének elsajátítását – segítik a mesékben fellelhető varázslatok. Pl. a gonosz boszorka átka békává varázsolta a királyfit, de a királylány csókja újra királyfivá változtatta a békát.

Fontos megemlíteni azt a tényt a mesélés kapcsán, hogy csak olyasvalamit vagyunk képesek felfogni, amiről már rendelkezünk korábbi tapasztalatokkal. A mesélés, mint egy korábbi tapasztalat épül be, így segíti a megértést.

A mesélés, a beszélgetés, a kérdésekre adott válaszok elősegítik a rendszerező képességet, a gondolkodási műveletrendszerek spontán fejlődését, melynek nyelvi feltétele és eszköze a relációszókincs fejlődése és fejlettsége. Mindez azonban csak azoknak a gyerekeknek az életében következik be, akik elegendő élőszóval hallott, olvasott mesét hallgathatnak, akik elegendő elbeszélő, kérdésekre válaszoló beszédben és beszélgetésben részesülnek iskoláskoruk megkezdéséig.

Kategóriák
Cikkek

A valóság tükröződése

A mesélés és mesehallgatás, nem csak gyönyörködtet, útmutatást is ad. Szól a földi örömökről, segít a problémák megoldásában, erkölcsi és lelki vezetőnk lehet. Csökkenti a feszültséget, segít a világ értelmezésében és erősíti az összetartozás élményét.

A mesék egyik legfontosabb tanulsága – és a mai események számunkra is legfontosabb üzenete -, hogy a befejezésben a világ egyensúlya mindig helyreáll! Az a valóság, amit az ember a mindennapjaiban átél tele van fájdalommal, félelemmel, igazságtalansággal és számtalanszor kell szembesülnünk a rossz diadalával. A mese kárpótol, olyan világot teremt, melyben a felborult egyensúly végül helyreáll. Ezáltal a mese olyan tapasztalatokat közvetít az élet történéseiről, viszontagságairól, problémáiról és az emberi kapcsolatokról, melyek megszerzésére más élethelyzetben nincs lehetőségünk.

Ezek a mese által megismert tapasztalatok sok kudarctól, nehézségtől és fájdalomtól óvják meg az embert. A mese varázsa, az abból eredő optimista életfilozófia erőt ad az embernek a mindennapok küzdelmeiben.

Kéz a kézben jár mese és valóság. A mesében a valóság tükröződik, a valóság megélését pedig a mesék segítik.

A jó mesében az erkölcsi üzenet mindig közvetett módon fogalmazódik meg. A mesében minden világos, nincsenek kétértelműségek. A mesealakok vagy jók, vagy rosszak. Ez az egyértelműség fog világos útmutatást és biztonságot adni a mesét hallgató gyermeknek, aki azzal a hőssel azonosul, akinek a helyzetét vonzónak találja, aki sikeres a gyermek számára fontos helyzetben, meg tudja oldani azokat a problémákat, amelyekhez hasonlókkal a gyerek is küszködik és ez a szó erkölcsi értelmében nem feltétlenül a pozitív hős.

A mese lényegében a saját kalandja annak is, aki meséli és annak is, aki hallgatja. Átélt élmény. Épp ezért nem véletlen, hogy milyen mesét igényel az olvasó, vagy a befogadó. Minden gyermek más-más mesére vágyik. Nem csak a meseválasztásnak van szerepe az élménnyújtásban, hanem a mesét mondó személynek is. Nem mindegy, hogy ki mesél kinek. A mesét mondó szülő, és a mesét hallgató gyermek között egyfajta mélyebb intimitás létezése az élmény létrejöttének egyik feltétele és következménye. Ha idegen meséli el a gyermeknek pl. a Hüvelyk Matyi című mesét, melyben a szülők nagyon szegények voltak, nem tudták etetni a gyermekeket és ezért kivitték az erdőbe és otthagyták őket, akkor félelm alakulhat ki a gyermekben szülei elvesztését illetően, vagy hogy hasonló megtörténhet vele is, míg ha a szülő meséli ugyan ezt a mesét, akkor ez a félelem fel sem merül benne.

A mesék világában ott van a világ minden jellemzője, és mindig valami olyan dolgoról szól, mely az élet folyamatát veszélyezteti és megmutatja, hogyan juthatunk el az adott nehézségen keresztül egy új, talán sokkal jobb élethelyzetbe. Hüvelyk Matyi meséje mai fejjel abszurdnak tűnhet, de nem volt az abban a korban, amelyben született.

A népmesékben megjelenő átalakulások azt közvetítik, hogy bizonyos helyzetek, problémák eredményes megoldásához változnunk és változtatnunk kell. Ezen változások ellenére önazonosságunk megmarad, vagyis az én folyamatassága jelenik meg a mesében. Ez az állandóság a kisgyermek számára stabilitást, biztonságot jelent. A műmesék metamorfózisai jóval bonyolultabbak, melyek megérétésre a gyermek a későbbi életszakaszokban (kb. 8 éves kor után) válik képessé.

A mese az ember egész életében szerepet játszik. A már kialakult, felnőtt személyiséget meghatározzák a gyerekkori meseélmények is. A mese jótékony, az ismeretek továbbadását, a valóság feldolgozását, valamint személyiségformáló hatását a benne rejlő lehetőségekkel együtt az emberiség már az ősidők óta ismerte és alkalmazta. A mese azzal együtt, hogy tudat alatt szembesít önmagunkkal, valamint a valóság kegyetlenségeivel kapaszkodókat is ad annak elviseléséhez és ahhoz, hogy változni, változtatni tudjunk. Ilyen formán a mesék valójában élni segítenek.

Kategóriák
Cikkek

Meseválasztás

Akinek van gyereke, vagy vigyázott már gyerekre, az biztosan tudja, hogy a gyerekeket egyetlen dologra tudjuk rávenni: arra, amihez neki kedve van. Egész egyszerűen azért, mert az fog neki örömet okozni és bár ő nem tud róla, de az fog hozzájárulni a fejlődéséhez is. Ezért a mi feladatunk az, hogy kedvet varázsoljunk nekik a mesehallgatáshoz.

A jó mese igazodik a gyermek pillanatnyi pszichés szükségletéhez, így elősegíti a lelki harmónia megteremtését, valamint élményaktiválással hozzájárul a spontán szocializációhoz. Mind a szülő, mind a gyermek szempontjából a mesélés elsődleges szemontja az élménynyújtás, illetve az élményhez juttatás. Élmény nélkül a mese szocializációs hatása, a spontán tanulás elmarad.

A mesélés közvetett kontaktus a szülő és a gyermek között. Ennek a mesélés közben kialakuló összekapcsolódásnak a tartalmát pedig a mese fogja közvetíteni. Ennek a személyes viszonynak a milyensége a szülő mesélő képességétől és a gyermek ráhangoltságától a függ.

Összefoglalva: az élmény és a fejlődés lehetősége a tartalmilag jól kiválasztott mese, valamint a mesélő (szülő) és a mesehallgató (gyerek) közötti kontaktus függvénye.

Hogyan varázsoljunk kedvet a meséhez?

Az első és a legontosabb, hogy ne legyen más dolgunk! Ha a gyerek azt érzi rajtunk, hogy ez egy kötelező kör, vagy feszültek vagyunk, mert még ott a mosatlan, a befejezetlen munka (home office révén), még nem vittük le a kutyát sem és különben is annyira szeretnénk már csendben, nyugodtan eltölteni magunkban egy fél órát, akkor egy türelmetlen, icergő-ficergő és oda nem figyelő gyereket kapunk. Az élmény meg csak egy senkinek sem hiányzott egy nagy bádá bumm lesz!

Próbáljuk meg úgy beosztani az időnket, hogy mire pancsi, vacsi, fekvés, addigra már ne legyen más dolgunk, vagy ha ez nem jött össze, akkor nincs más hátra, minthogy az összes többi teendőt elengedjük. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez az idő most egy szeánsz, egy ajándék nekünk és a gyerekünknek egyaránt. Várjuk együtt! Beszéljünk róla már fürdés vagy vacsora közben, hogy hú, de jó lesz összebunkizni és mesélni egy jót! Kérdezzük meg, ma melyik mesét szeretné és miért? Mi volt a legjobb a napjában, mi okozott neki nehézséget – még akkor is, hogy ha kényszer bezártságban gyakorlatilag egész nap a lábunk alatt volt és minden történést láttuk. Azonban azt, hogy mi zajlott le benne, legbelül, biztosan nem.

Ebben az időben olyan dolgokat tudhatunk meg, melyeket nem is sejtettünk. Ebben az időben olyan kötelék és kapcsolat alakulhat ki köztünk, mely egy megingathatatlan bizalmat adhat egy nehéz időszakban.

A mesélés legyen a mi időnk. Szeretettel, nyugalommal és békességgel átszőve. Pár nap és már nem a TV-t akarja majd bekapcsolni, nem a számítógépen vagy az egyéb IT kütyükön akar majd böngészni, már ő fogja felhozni a témát, kezdeményezni a beszélgetést és várni a napnak azt a részét, amikor anya vagy apa és az élmény, amit a mesélés ad, csak az övé!