Címke: mesék hatása

Kategóriák
Cikkek

Az alkotás legyen öröm, a kreativitás szabad!

Most, az érettségi időszakában talán több életkorra és helyzetre vetítve is érvényesek a következő gondolatok, melyekben leginkább arra szeretnék mindenkit biztatni, hogy ne azt nézze, mi az, ami a gyerekének nehezen vagy nem megy, hanem azt, hogy mi az, amit szeret, és amitől szárnyal! Amikor alkot, akkor pedig ne azt nézzük, hogy az máséhoz viszonyítva, vagy a mi szemünkkel mennyire jó vagy szép, hanem hogy milyen érzések kísérték az alkotás folyamatát. A kész alkotás szépsége ugyanis szubjektív. Gondoljunk csak Picassora és a kubizmusra. Na, hát van ott pár kép, ami számomra inkább érdekes, mint szép, de nekik tuti tetszett. És hogy miért? Mert jó érzés volt számukra elkészíteni. Az alkotás öröm! Alkotni magáért a tevékenységért kell, nem pedig a mindenki, a nagy általánosság, vagy a művészi irányelvek szerinti szép, és tökéletes porduktum létrehozásáért.

Művészetszerető és örök lázadó vagyok. Soha nem értettem diákkoromban, hogy bármilyen mű elemzésekor (legyen az irodalmi vagy képzőművészeti), miért arról kell beszélni, hogy mit szándékozott ezzel az alkotó közölni, és miért nem arról, hogy bennem, mint befogadóban mit mozgatott meg, nekem mit adott az éppen olvasott vagy látott mű?

Nagyon szerettem az irodalmat és a készségtantárgyakat. Ez utóbbiakból nem voltam kiugróan tehetséges, de szerettem rajzolni is és énekelni is. Talán ezért is lettem óvónő. Amikor leérettségiztem, valahogy nem voltam teljesen… nem is jó szó az, hogy biztos önmagamban vagy a tudásomban, inkább azt éreztem, hogy valami még hiányzik, hogy ez még nem az a tudás, amit én kerestem. Így a következő évtizedeket hatalmas tudásszomjjal övezett lázas kereséssel és tanulással töltöttem. Nyilván nagy divatja van most az élethosszig tartó tanulásnak és tudom, hogy mindig tudunk újat tanulni, de azért mégsem ülhettem nyugdíjig az iskolapadban, pedig a 20. tanulással töltött év után már kezdtem kételkedni abban, hogy valaha is meg tud telni bennem ez az üres edény. A módszertanok megszállottja voltam (és vagyok). Minden utamba akadó könyvet elolvastam és tanfolyamot elvégeztem, amire csak lehetőségem adódott: gyógypedagógia, drámapedagógia, sportpedagógia, mozgásfejlesztés, projektoktatás. De semmi. Mindegyik hasznos, érdekes, és csúcs szuper, de nem az igazi.

Negyedik gyermekemmel voltam otthon gyes-en, amikor épp ismételten tanfolyam után böngészve a neten ráakadtam egy személyközpontú művészetpedagógia nevet viselő szakképzésre. Első sorban rajztanároknak hirdették, de közművelődési szakemberek és más szakról érkező pedagógusok is belefértek a képbe. Már úgyis kezdtem becsavarodni a négy fal között a 0-24-es szoptatásba és pelenkázásba, úgyhogy jelentkeztem. Életem legjobb döntése volt. Megtaláltam azt az oktatási, pedagógiaterápiás eljárást, mely végre a gyerekek kreatív szabadságát hirdeti és alkotás végén nem azt kérdezi, hogy mit akarsz ezzel a nagyvilágnak mondani, hanem azt, hogy: Hogyan szól ez rólad?

Carl Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus, a humanisztikus pszichológia alapítóinak egyik tagja és a pszichoterápiás kutatás egyik alapító atyja. Egyedi, személyközpontú megközelítése a személyiség és az emberi kapcsolatok megértéséhez számos területen alkalmazást nyert. Így az oktatás terén is. A személyközpontú oktatás alaptézise, hogy egy gyerek akkor tanul a legintenzívebben, ha a téma érdekli és kihívást jelent számára. Ezért olyan környezetet kell teremteni, ahol saját tempójában, saját érdeklődése mentén, változatos módszerekkel tanulhat, vagy épp alkothat fejlesztve kreativitását, problémamegoldó képességét, szociális kompetenciáját, érzelmi, szervezési képességét és önkifejezését.

Nekünk, otthon – és úgy gondolom, hogy így kellene kinéznie az oktatásunknak is – nem foglalkozásokat kell vezetnünk, órákat kell adnunk, nem valamilyen teljesítmény elérésére kell ösztökélnünk a gyereket, hanem teret és lehetőséget kell biztosítanunk arra, hogy szabadon választhasson és alkothasson. Motiválnunk kell, dicsérnünk, szeretnünk és fel kell tennünk a kérdést magunkban: vajon hogyan szól ez róla?

Ezek a valóban fontos értékek és alapok, melyeket sajnos majd a kocka fejű oktatásunk a kompetencia tesztekkel és a hozni kívánt osztályátlaggal, a nagy mennyiségű, a gyerekeken minden áron áttolt tananyaggal és az elvárás központú oktatással kb. 2 hét alatt képes ledózerolni gyermekünkben, de mi nem adhatjuk fel! Legyünk a gyerekek cinkosai (Vekerdy Tamás is ezt javasolta)! Állítsunk fel ésszerű kereteket, és arra építsünk! Végezzük el a kötelező feladatokat, hozza ki magából, amit még jó érzéssel ki tud, és abba fektessünk pluszt, azt támogassuk továbbra, ami érdekli, ami motiválja, amiben jó, és amit szeret. Még akkor is, ha ez a rajz vagy a tesi.

Amikor leülünk a gyerekkel alkotni, hagyjunk szabad teret a kreativitásának. Legyen egy bevezető élmény, amire építeni tud és tudunk (séta, beszélgetés, mese, mondóka, ének, dal, zene, vers). Nem is feltétlenül kell hívni, csak üljünk le és kezdjünk el mi készíteni valamit. A kíváncsiság hajtani fogja. Odajön, megnézi, megkérdezi, hogy kipróbálhatja-e ő is. Fontos, hogy készítsük elő a terepet! Legyen alkalmas mindkettőnk számára az önfeledt alkotásra! Minden legyen kéznél, ne törjük meg a tevékenységet keresgéléssel! Hagyjuk, hogy szabadon próbálja az eszközöket, a színeket! Ne mondjuk meg, hogy mit, és hogyan tegyen! Nem látunk bele a fejébe, neki a kép úgy lesz tökéletes, ahogy papírra viszi. Az alkotás legyen öröm, a kreativitás szabad!

Mozgásjavító általános iskolában voltam gyakorlaton. Egy 9 éves kisfiú, öt végtagra görcsös bénulással, székbe kötve. A lábujjaival tudta valahogy megfogni a zsírkrétát. A talpa alatt táblán papír, melyre hatalmas lendülettel vitt fel két színt: a pirosat és a kéket. Amikor megkérdeztem, hogy mit rajzol (soha ne mondjuk ki, mi mit látunk, hatalmas kárt okozhatunk vele!), akkor elégedett mosollyal az arcán azt válaszolta, hogy: lángoló tengert!

És még egy. A gyermeki idegrendszer érésének alapfeltétele a mozgás. Engedjük, adjunk neki teret és lehetőséget a nagymozgásokra: kúszás, mászás, járás, futás, ugrálás. Ringassuk, gyömöszkéljük, dobáljuk! Hintázzon sokat! Enélkül nem fog menni!

Az első nagycsoportos óvodásaim készítettem fel az iskolára még a pályám elején. Az egyik kislánnyal az emberábrázolása miatt nagy gondban voltam (akkor még hittem a nagy könyvben). Egy gyógypedagógus tanáromtól kértem tanácsot: elküldjem szakértői bizottsághoz vagy sem? Azt tanácsolta, hogy várjam meg a tavaszt, a gyerekek olyanok, mint a természet: tavasszal ébrednek a képességeik. Így is lett. Áprilisra ugrásszerűen fejlődött a rajza (vele egyértelműen a vizuális percepciója is), és nyugodt szívvel engedhettem iskolába.

Ha egy gyerek fejlődésével gond van, az megjelenik a mozgásában, a viselkedésében, az érzelmi állapotában. Mindig komplex jelek utalnak arra, ha valami nincs rendben, és olyankor is első körben az érzékszervek épségében kell megbizonyosodnunk, hogy nem egy látászavar, nagyot- vagy túlhallás áll a dolgok háttérében. Egyetlen rajzból, szokásból, ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, de főképp ne essünk kétségbe! Jó eséllyel nincs miért!

Minden gyerek jó valamiben. A miénk is. Ha épp nem a rajzban, akkor valami másban. Lehet, hogy magas az érzelmi intelligenciája és szociálisan nagyon érzékeny. Lehet, hogy iszonyat jó a memóriája és minden mondókát, verset első hallásra megtanul. Lehet, hogy jól kommunikál, vagy jó a zenei hallása, a mozgása, annyi terület és lehetőség van, ahová Teremtőnk elrejtette talentumait. Mindezt pedig egy élet áll előttünk, hogy kibontsuk és megtaláljuk.

A nagyfiam például pálcikaembereknél többet soha nem volt hajlandó rajzolni. Lehet, hogy tudott volna, de nem érdekelte. Viszont olyan vezetői (nem főnöki!) attitűdökkel, szociális érzékenységgel és kommunikációs képességekkel rendelkezik, hogy élete első állásinterjújáról azzal engedték el, hogy ő döntse el, akar-e a cégnél dolgozni. Nagyon szeretett kereskedőset játszani, adott, vett, gazdálkodott és a mai napig jól bánik a pénzzel. Alig egy év munkaviszony után összerakta a kis pénzét albérletre és a saját lábára állt minden különösebb hátszél nélkül. A kisebbik fiam eszes, de lusta. Tipikus művész gyerek. Csak amihez kedve van. Gyönyörűen rajzol és fest. Tetováló művésznek készül. Képes választani, szeretni fogja, és abban egész biztos vagyok, hogy jó is lesz. A nagyobbik lányom 7 évesen nyerte az első futóversenyét: 10 km – 45 perc. A legjobb körideje 8 évesen: 1 km – 2 perc 45 másodperc. Felnőtteket vert kenterbe a maga 130 centijével. Most kézilabdázik. Középiskola előtt állunk, önállóan nézegeti, olvasgatja a szakokat, kikéri a véleményem, beszélgetünk az érdeklődési köreiről, mire mit lehet felépíteni, de dönteni ő is önállóan fog. A kicsi már a pocakomban is táncolt, amikor zenét hallott. Sikerült is a köldökzsinórral a nyakától a bokájáig gúzsba kötnie saját magát. A zene a mai napig a lételeme, és ezt meg is fogalmazza. Kialakult ízlése van, válogat a zenei stílusok között, melyekre különböző koreográfiákat rak össze. Játékaiban mindig jelen van a zene, a tánc és a színpad. Mindegyik egy külön egyéniség és csoda. Ajándék. Az anyaság a hivatásom, és ők az én karrierem csúcsai.

Legyenek a gyerekeink olyanok, akik szeretik önmagukat, szeretnek élni, alkotni, képesek és mernek próbálkozni. Ha kell újra, és újra. Adjuk meg nekik az alkotás örömét (legyen az tánc, zene, mese, rajz, festés, játék), és a kreativitás szabadságát egy szebb jövőért!

Kategóriák
Cikkek

Miért épp mondj egy mesét?

Vekerdy Tamás pszichológus, író. Az anyák nagy támogatója és a gyermekek lelkét kiszipolyozó iskolarendszer nyílt kritikusa. Számomra az egyik leghitelesebb szakember a témában. A földi létet 84 évesen hagyta itt, nem nyomtalanul. Munkássága, gondolatai élő hagyatékok, melyeket számtalan könyvben és interjúban olvashatunk, ha kell újra és újra.

Ma a mesélésre számtalan eszköz áll rendelkezésünkre. Ott vannak a könyvek, ott van a telefon, laptop, a TV és ott van a mi képzeletünk. Szívesen halad az emberiség a technikával. Kényelmesebb a gyereket beültetni a trubadúr láda elé, de nem jobb. A mai napig emlékszem nagymamám meséire a macitestvérekről (mely rólam és a húgomról szólt). Nemrég a költözésnél kezembe akadt egy régi naplóm, melyben a legnagyobb fiamnak írt mesék vannak, a legkisebb lányommal pedig Lencsi-meséket írunk. Imádja. Épp tegnap este mondta Dougnak, az óriás plüss medvéjének, hogy „lájkoljátok anyukám oldalát, mert nagyon szuper meséket ír!”. Létezik ennél nagyobb elismerés és meggyőzőbb visszajelzés? Nem hiszem. Vekerdy Tamás számára a legkedvesebb mese a Hüvelyk Matyi volt. No, nem a klasszikus mese, hanem az édesapja által tovább szőtt történetek. Vekerdy Tamás úgy véli, hogy a gyerekek a “fej” mesét szeretik a legjobban. Azt, amit a szülő maga talál ki.

A mesélésben az a legjobb, hogy olyankor együtt lehetünk. Ha a tv-t vagy az egyéb audiovizuális csatornákat választjuk, a gyerek sokszor marad magára a mesével, már ha ezeket lehet a szó valódi tartalmát tekintve mesének nevezni. Vekerdy Tamás szerint a mese legfontosabb eleme ugyanis a belső kép készítés, ami abban a pillanatban leáll, amikor az élőszót felváltják az audiovizuális csatornák. A gyerek hirtelen túl sok információt kap. A kívülről érkező képek mellett nagyon sok belső feldolgoznivalója is akad, ráadásul egy óvodás korú vagy kisebb gyerek még nem tud különbséget tenni a két kép között. Gondoljuk el, milyen veszélye van ennek a téma megválasztásánál! Egy televízióban látott mese, film, vagy számítógépes játék megélt történésként raktározódik el a kis agyában. Nincs külön tár az agyban a valóságban látott képnek és a televízióban látott képnek. Ugyan oda raktározzuk! A tévé előtt a gyerekben megnő a feszültség is, amit a képernyő elől felállva kényszeresen vezet le ugrálva, hangosan kiabálva, kis rakoncátlan ördögfiókaként őrjöngve.

Vannak persze jó mesék. Főként azok, melyek nem filmszerűek, hanem amelyekben egy mesélő kíséri, narrálja a szépen illusztrált mesét, mint pl. a Magyar Népmesékben. Ugyanakkor nincs az a filmesített verzió, ami felválthatná az élőszóval felolvasott vagy elmondott mesét! Vekerdy Tamás szerint a nem nevelő célzatú (bár hozzá teszem, hogy minden mese tanít, átad valamit és így nevel is), a szabad örömből született – a művészi mesék a jók. A másfél-két-három éves kisgyerekek az olyan meséket szeretik igazán, amik olyan történeteket mesélnek el, amik velük is megtörténnek. A gyerekek – minél kisebbek, annál inkább – imádják, ha a környezetük jelenségei elevenednek meg a mesékben. Például lemegyünk anyával az utcára vásárolni, a bácsik ásnak, nyitva van a telefonkábel fedele, építkeznek, van ott markológép, vásárolunk tejet, kenyeret – és így tovább.

Vekerdy Tamás nem csak hitte, hanem tudta is, hogy a mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket: “A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul.” – vallotta.

A közös meséléssel töltött idő, a felidézett pillanatok, emlékek mind ajándékok. Testnek és léleknek egyaránt. Kihatnak a gyermekünk önbecsülésére, énképére, problémamegoldó képességére, lelki békéjére, nyugalmára és világról alkotott nézeteire. Fantasztikus erő és lehetőség forrása. Ismerjük fel, használjuk ki és mondjunk egy mesét ma is!

Kategóriák
Cikkek

Motiváljunk!

Előfordult már mással is, hogy hiába hívta gyermekét játszani, egy határozott nem-et kapott válaszul? A gyereket spontán nem feltétlenül fogja érdekelni egyik játék sem. Az óvodában sem az óvó néni két szép szeméért ülnek le a gyerekek a foglalkozáshoz. Fontos, hogy a gyereket motiváljuk, keltsük fel az érdeklődését. Hangoljuk rá az adott tevékenységre. Vegyük figyelembe egy játék kiválasztásakor az életkori sajátosságokat. Ha túl “gyerekes” neki, nem fogja érdekelni és akkor sem, ha meghaladja az ő kis vevőkéjét. A játékot is úgy kell megterveznünk, hogy életkortól függően a figyelmük 10-15 percnél tovább nem leköthető, tehát legalább 10 percenként, de 3-4 éves gyereknél ez még rövidebb idő és 20 percnél tovább nem is várható el tőle, hogy egy helyben üljön. A kis foglalkozásunknak gyakorlatilag úgy kell kinéznie, hogy van egy rávezetés, van egy “fő foglalkozás” és van egy levezetés.

A másik, ami megkönnyítheti a dolgunkat, ha kiiktatjuk, de legalábbis minimalizáljuk a TV előtt töltött időszakot. Az audiovizuális ingerek sokasága túlterheli a gyerek idegrendszerét, ráadásul úgy hat rájuk, mint amikor felhúzunk egy lendkerekes kisautót. Amíg ül a TV előtt, addig a lendkereket felhúzzuk, és amikor feláll a TV elől, akkor a kerék kipörög, a gyerek meg fel. Szóval ne csodálkozzunk, ha egy mesefilm után nem tudjuk sem elaltatni, sem asztalhoz ültetni.

Nem kell túlfoglalkoztatni sem a gyerekeket. Hagyjuk nyugodtan kicsit unatkozni is őket, hadd nézzen körül, hadd találja fel magát. Idő kell neki is, mire megszokja ezt az új helyzetet és a jóval ingerszegényebb környezetet, mint amit az óvoda alapból nyújt neki. Vegyük elő többször ugyan azt a játékot vagy mesét, főleg ha valamelyikről azt látjuk, hogy tetszik neki. Az ismétlés egy nagyon fontos tanulási elem.

Ha túl sok játék van a gyerek körül, az sem jó. Dobozoljunk be pár játékot, tegyük el pár hétre, majd pár hét múlva vegyük elő. Úgy fog neki örülni, mintha új játékot kapott volna. Közben pedig másik pár játékot tegyünk el. Nálunk mondjuk nincs sok játék és inkább a kreatív tevékenységet segítő eszköztárunk a nagy, de játékot csak akkor tudok elrakni, amikor a lányom alszik. Ha látja, egyből minden kell.

Dicsérjük sokat! Az alkotásait tegyük kitüntetett helyre, mutassuk meg neki, hogy megosztottuk mindenkivel, küldjük el a nagyszülőknek. Sikerélményt ad neki és ez is növelni fogja a motivációját.

Tudom, hogy főleg amikor egyik pici, másik kicsi és nincs egy nagymama sem a közelben, akkor nyugodtan leülni játszani, felkészülni és motiválni nehezebb, illetve minden gyereknek más a személyisége, az aktivitás igénye, és figyelmének terjedelme. Ne ragaszkodjunk az elképzeléseinkhez, ne kössük az ebet a karóhoz, legyünk rugalmasak, a gyermekeinkkel töltött idő legyen öröm, a boldogság forrása. Csak figyeljük a lényükből kibontakozó csodát, és ahogy Vekerdy Tamás is javasolja: ne vasaljunk, hogy jusson elég idő és energia önmagunkra és gyermekünkre egyaránt!

„Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből.” (Vekerdy Tamás)

Kategóriák
Cikkek

Milyen gyakran mondjunk mesét?

A válasz egyértelmű: minden nap!

A mesék kiválasztásáról már született egy bejegyzés, amiben azt is leírtam, hogy a mesélés során az élményaktiválás, vagyis az, hogy a gyerek szívesen hallgasson mesét mindent felülíró szempont. Mikor fogja szívesen hallgatni a mesét? Akkor, ha mi játszunk a hangunkkal, a mimikánkkal, a gesztusainkkal. Adjuk elő a mesét, ne csak egy unalmas felolvasás legyen! A mesék rezonáljanak a gyermek meglévő ismereteivel, tapasztalataival, élményeivel, vágyaival, reményeivel. Ezekből lesznek a kedvenc mesék. A kedvenc meséket nem nehéz felismerni, hiszen ezek azok, melyeket a gyermek szívesen hallgat meg többször, ezt kéri, hogy újra és újra meséljük el neki.

A meseválasztás fontos szempontja a terjedelem. A túl hosszú meséktől a gyerekek hamar elfáradnak. Figyelmük, érdeklődésük lankad. Mocorogni kezdenek, ásítanak, kikapcsolnak, elkezdenek valami egészen másról beszélni. A kedvenc mesék mellett próbáljunk úgy meséket válogatni, hogy különböző típusúak, jellegűek legyenek, más-más tartalmi sémával rendelkezzenek. Így szívesen hallgatja majd minden nap.

A mesélés gyakorisága lényegesen hozzájárul a gyermek értelmi és szociális fejlődéséhez. Ezért érdemes időt fordítani rá akár naponta kétszer is. Mesélhetünk játék időben (ehhez is hozok majd ötleteket), az ebéd utáni altatás és az esti lefekvés idejében is.

Lényeges szót ejteni az illusztrációról és a sok vagy kevés képet tartalmazó könyvekről is. A mese cselekményét követő illusztráció sokat segíthet főként kisebb korban a mese szövegének megértésében, ugyanakkor a túl sok kép lassítja az egyes tanulási folyamatokat, mivel behatárolja a gyerek képzeletvilágát. Az illusztrált történet elveszti személyes jelentésének nagy részét, mindazt, amit akkor nyújthatna a gyermek számára, ha a történetet a saját vizuális asszociációival tudná követni. Bizonyára már mindenki járt úgy, hogy előbb olvasott egy könyvet, és utána megnézett róla egy filmet. Valószínűsítem, hogy kis százalékban sikerült eltalálnia a rendezőnek a mi fejünkben született képet. Épp így zavarja meg a belső képteremtést mesélésnél, ha képet rakunk a gyerek elé.

Minderről ugyanakkor megoszlik a szakemberek véleménye. Egyesek szerint népi mesemondóink sem használtak semmiféle segédeszközt, csupán a szavak, a hanglejtés, a mimika és a gesztusok segítségével érték el a kívánt hatást, így egyáltalán nem szükséges illusztrációk használata. Mások szerint a könyv, a könyv illusztrációi, a képek, bábok, játékok, diaképek, különböző tárgyak és használati eszközök segítségével a gyermekek képzetei konkrétabbá tehetők.

Én leginkább az illusztráció nélküli, vagy kevés szemléltető eszközzel átadott mesélés híve vagyok, melyek leginkább csak a figyelem felkeltését, fenntartását szolgálják, az egyes humoros fordulatok csattanóját sütik el. A bábok, játékok, egyéb eszközök használatát, valamint a vizuális tevékenységeket a rávezetésnél, illetve a feldolgozásnál tartom elengedhetetlennek a feldolgozó beszélgetések mellett.

Beszélgetés alatt természetesen nem a mese megmagyarázását értem, hanem rögtön a mese elhangzása után történő felidézést, amit a gyerekek nagy örömmel vesznek és rendkívül érdekesnek találnak. Vizuális tevékenységek alkalmazása is segíti az élmény elvezetését. Fontos, hogy ne legyen éles törés a mese végén, hiszen a gyerekekben felmerülnek a mese során kérdések, a fejükben még zajlik a történet és a könyv bezárásával nem lesz vége a bennük összegyűlt érzelmeknek és gondolatoknak sem.

Meséljünk sokat. Meséljünk minden nap. Legalább egyszer. Mesemondó kategóriában hoztam példát az esti beszélgetős mesék előkészítésére és levezetésére. Használjuk, alkalmazzuk más mesékre is. Nem kell szorosan követni az általam bemutatott kérdéscsoportokat. Vegyünk belőle kettőt-hármat, amit a mese, valamint a gyermek jelenlegi élethelyzete és a benne munkálkodó érzelmek felkínálnak, bátran kezdeményezzünk beszélgetést a mesén keresztül.

Használjuk ki ezt az összezárt időszakot arra, hogy most igazán van időnk egymásra. Minden megvár. Meséljünk, szeressünk és csodálkozzunk rá arra a világra, mely gyermekünk mélyéből elénk tárul a mesék által.

Kategóriák
Cikkek

Mit fejleszt a mesélés?

Mai rohanó, média kütyükkel teli világunkban az olvasott mesét sajnos részben vagy teljesen leváltotta a videók, filmek, televízió műsorok nézése. Kétségtelen, hogy vannak olyan média anyagok, melyek hasznos tartalmakkal szolgálnak, ugyanakkor az olvasott mesét, fejlesztő hatás szempontjából nem pótolhatja egyik sem.

A gyakori mesélésnek, az ismétlődő szövegrészeknek (pl. láncmesékben), a kedvenc mesék többszöri felolvasásának köszönhetően a gyerekekbe az elbeszélő szöveg- és mondatsémák spontán beépülnek. Fejlődik értelmező gondolkodásuk, beszédészlelésük, szövegértésük, kifejező képességük. A mesehallgatás során a gyerek megtanulja az összefüggő beszéd megértését, valamint elsajátítja az elbeszélések megfogalmazásához szükséges nyelvi struktúrákat és relációkat.

A mesékben fontos szerep jut az időnek. A történetnek mindig van kezdete, közepe és vége. Van egy időrendi sorképzés: a fontos dolgoknál részletezve, a kevésbé fontosnál sűrítve jelennek meg az események. Esetenként ki is hagyható valami a történetből, és van olyan, amit csak sejteni lehet, hogy ez is megtörtént, mert különben a későbbi esemény nem következhetett volna be.

A mesék által kialakul a gyermekben a másikról való gondolkodás képessége, melynek köszönhetően képessé válik bizonyos helyzetekben nem egocentrikus téri nézőpontot felvenni, valamint képessé válik a logikai összefüggések megfordítására. Ezt – a megfordíthatóság gondolkodási műveletének elsajátítását – segítik a mesékben fellelhető varázslatok. Pl. a gonosz boszorka átka békává varázsolta a királyfit, de a királylány csókja újra királyfivá változtatta a békát.

Fontos megemlíteni azt a tényt a mesélés kapcsán, hogy csak olyasvalamit vagyunk képesek felfogni, amiről már rendelkezünk korábbi tapasztalatokkal. A mesélés, mint egy korábbi tapasztalat épül be, így segíti a megértést.

A mesélés, a beszélgetés, a kérdésekre adott válaszok elősegítik a rendszerező képességet, a gondolkodási műveletrendszerek spontán fejlődését, melynek nyelvi feltétele és eszköze a relációszókincs fejlődése és fejlettsége. Mindez azonban csak azoknak a gyerekeknek az életében következik be, akik elegendő élőszóval hallott, olvasott mesét hallgathatnak, akik elegendő elbeszélő, kérdésekre válaszoló beszédben és beszélgetésben részesülnek iskoláskoruk megkezdéséig.

Kategóriák
Cikkek

A valóság tükröződése

A mesélés és mesehallgatás, nem csak gyönyörködtet, útmutatást is ad. Szól a földi örömökről, segít a problémák megoldásában, erkölcsi és lelki vezetőnk lehet. Csökkenti a feszültséget, segít a világ értelmezésében és erősíti az összetartozás élményét.

A mesék egyik legfontosabb tanulsága – és a mai események számunkra is legfontosabb üzenete -, hogy a befejezésben a világ egyensúlya mindig helyreáll! Az a valóság, amit az ember a mindennapjaiban átél tele van fájdalommal, félelemmel, igazságtalansággal és számtalanszor kell szembesülnünk a rossz diadalával. A mese kárpótol, olyan világot teremt, melyben a felborult egyensúly végül helyreáll. Ezáltal a mese olyan tapasztalatokat közvetít az élet történéseiről, viszontagságairól, problémáiról és az emberi kapcsolatokról, melyek megszerzésére más élethelyzetben nincs lehetőségünk.

Ezek a mese által megismert tapasztalatok sok kudarctól, nehézségtől és fájdalomtól óvják meg az embert. A mese varázsa, az abból eredő optimista életfilozófia erőt ad az embernek a mindennapok küzdelmeiben.

Kéz a kézben jár mese és valóság. A mesében a valóság tükröződik, a valóság megélését pedig a mesék segítik.

A jó mesében az erkölcsi üzenet mindig közvetett módon fogalmazódik meg. A mesében minden világos, nincsenek kétértelműségek. A mesealakok vagy jók, vagy rosszak. Ez az egyértelműség fog világos útmutatást és biztonságot adni a mesét hallgató gyermeknek, aki azzal a hőssel azonosul, akinek a helyzetét vonzónak találja, aki sikeres a gyermek számára fontos helyzetben, meg tudja oldani azokat a problémákat, amelyekhez hasonlókkal a gyerek is küszködik és ez a szó erkölcsi értelmében nem feltétlenül a pozitív hős.

A mese lényegében a saját kalandja annak is, aki meséli és annak is, aki hallgatja. Átélt élmény. Épp ezért nem véletlen, hogy milyen mesét igényel az olvasó, vagy a befogadó. Minden gyermek más-más mesére vágyik. Nem csak a meseválasztásnak van szerepe az élménnyújtásban, hanem a mesét mondó személynek is. Nem mindegy, hogy ki mesél kinek. A mesét mondó szülő, és a mesét hallgató gyermek között egyfajta mélyebb intimitás létezése az élmény létrejöttének egyik feltétele és következménye. Ha idegen meséli el a gyermeknek pl. a Hüvelyk Matyi című mesét, melyben a szülők nagyon szegények voltak, nem tudták etetni a gyermekeket és ezért kivitték az erdőbe és otthagyták őket, akkor félelm alakulhat ki a gyermekben szülei elvesztését illetően, vagy hogy hasonló megtörténhet vele is, míg ha a szülő meséli ugyan ezt a mesét, akkor ez a félelem fel sem merül benne.

A mesék világában ott van a világ minden jellemzője, és mindig valami olyan dolgoról szól, mely az élet folyamatát veszélyezteti és megmutatja, hogyan juthatunk el az adott nehézségen keresztül egy új, talán sokkal jobb élethelyzetbe. Hüvelyk Matyi meséje mai fejjel abszurdnak tűnhet, de nem volt az abban a korban, amelyben született.

A népmesékben megjelenő átalakulások azt közvetítik, hogy bizonyos helyzetek, problémák eredményes megoldásához változnunk és változtatnunk kell. Ezen változások ellenére önazonosságunk megmarad, vagyis az én folyamatassága jelenik meg a mesében. Ez az állandóság a kisgyermek számára stabilitást, biztonságot jelent. A műmesék metamorfózisai jóval bonyolultabbak, melyek megérétésre a gyermek a későbbi életszakaszokban (kb. 8 éves kor után) válik képessé.

A mese az ember egész életében szerepet játszik. A már kialakult, felnőtt személyiséget meghatározzák a gyerekkori meseélmények is. A mese jótékony, az ismeretek továbbadását, a valóság feldolgozását, valamint személyiségformáló hatását a benne rejlő lehetőségekkel együtt az emberiség már az ősidők óta ismerte és alkalmazta. A mese azzal együtt, hogy tudat alatt szembesít önmagunkkal, valamint a valóság kegyetlenségeivel kapaszkodókat is ad annak elviseléséhez és ahhoz, hogy változni, változtatni tudjunk. Ilyen formán a mesék valójában élni segítenek.

Kategóriák
Cikkek

Meseválasztás

Akinek van gyereke, vagy vigyázott már gyerekre, az biztosan tudja, hogy a gyerekeket egyetlen dologra tudjuk rávenni: arra, amihez neki kedve van. Egész egyszerűen azért, mert az fog neki örömet okozni és bár ő nem tud róla, de az fog hozzájárulni a fejlődéséhez is. Ezért a mi feladatunk az, hogy kedvet varázsoljunk nekik a mesehallgatáshoz.

A jó mese igazodik a gyermek pillanatnyi pszichés szükségletéhez, így elősegíti a lelki harmónia megteremtését, valamint élményaktiválással hozzájárul a spontán szocializációhoz. Mind a szülő, mind a gyermek szempontjából a mesélés elsődleges szemontja az élménynyújtás, illetve az élményhez juttatás. Élmény nélkül a mese szocializációs hatása, a spontán tanulás elmarad.

A mesélés közvetett kontaktus a szülő és a gyermek között. Ennek a mesélés közben kialakuló összekapcsolódásnak a tartalmát pedig a mese fogja közvetíteni. Ennek a személyes viszonynak a milyensége a szülő mesélő képességétől és a gyermek ráhangoltságától a függ.

Összefoglalva: az élmény és a fejlődés lehetősége a tartalmilag jól kiválasztott mese, valamint a mesélő (szülő) és a mesehallgató (gyerek) közötti kontaktus függvénye.

Hogyan varázsoljunk kedvet a meséhez?

Az első és a legontosabb, hogy ne legyen más dolgunk! Ha a gyerek azt érzi rajtunk, hogy ez egy kötelező kör, vagy feszültek vagyunk, mert még ott a mosatlan, a befejezetlen munka (home office révén), még nem vittük le a kutyát sem és különben is annyira szeretnénk már csendben, nyugodtan eltölteni magunkban egy fél órát, akkor egy türelmetlen, icergő-ficergő és oda nem figyelő gyereket kapunk. Az élmény meg csak egy senkinek sem hiányzott egy nagy bádá bumm lesz!

Próbáljuk meg úgy beosztani az időnket, hogy mire pancsi, vacsi, fekvés, addigra már ne legyen más dolgunk, vagy ha ez nem jött össze, akkor nincs más hátra, minthogy az összes többi teendőt elengedjük. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez az idő most egy szeánsz, egy ajándék nekünk és a gyerekünknek egyaránt. Várjuk együtt! Beszéljünk róla már fürdés vagy vacsora közben, hogy hú, de jó lesz összebunkizni és mesélni egy jót! Kérdezzük meg, ma melyik mesét szeretné és miért? Mi volt a legjobb a napjában, mi okozott neki nehézséget – még akkor is, hogy ha kényszer bezártságban gyakorlatilag egész nap a lábunk alatt volt és minden történést láttuk. Azonban azt, hogy mi zajlott le benne, legbelül, biztosan nem.

Ebben az időben olyan dolgokat tudhatunk meg, melyeket nem is sejtettünk. Ebben az időben olyan kötelék és kapcsolat alakulhat ki köztünk, mely egy megingathatatlan bizalmat adhat egy nehéz időszakban.

A mesélés legyen a mi időnk. Szeretettel, nyugalommal és békességgel átszőve. Pár nap és már nem a TV-t akarja majd bekapcsolni, nem a számítógépen vagy az egyéb IT kütyükön akar majd böngészni, már ő fogja felhozni a témát, kezdeményezni a beszélgetést és várni a napnak azt a részét, amikor anya vagy apa és az élmény, amit a mesélés ad, csak az övé!