Mesemondó blog

Címke: láncmese

  • A vityilló

    A vityilló

    Állt a mezőn egy kis vityilló. Odaszáll a fényeske-legyecske, s bekopogtat:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?

    Senki sem felel. Berepül fényeske-legyecske, s betelepszik. Odaszökik ugri-bugri bolha:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Én, fényeske-legyecske. Hát te ki vagy?
    • Én az ugri-bugri bolha.
    • Gyere, lakjál velem!

    Beszökik az ugri-bugri bolha, s most már ketten laknak. Odarepül a dunnyog-szúnyog:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Én, fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha. Hát te ki vagy?
    • Én a dunnyog-szúnyog.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Most már hárman laknak. Odasurran serényke-egérke:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Én, fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog. Hát te ki vagy?
    • Serényke-egérke.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Most már négyen laknak. Odaugrik breke-béka:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Fényeske-legyecske meg az ugri-bugri bolha meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke. Hát te ki vagy?
    • Én a breke-béka.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Most már öten laknak. Odajön az alamuszi-nyuszi:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka. Hát te ki vagy?
    • Alamuszi-nyuszi.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Most már hatan laknak. Odaszalad a csalóka-róka:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi. Hát te ki vagy?
    • Én? A csalóka-róka.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Most már heten laknak. Odasompolyog a vityillóhoz az ordas-farkas a bokros sűrűségből:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi, meg a csalóka-róka. Hát te ki vagy?
    • Én az ordas-farkas, bokros sűrűségből.
    • Gyere, lakjál velünk!

    Ott éltek, jól éltek. Odacammog a vityillóhoz a medve, s bekopogtat:

    • Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
    • Fényeske-legyecske, meg az ugri-bugri bolha, meg a dunnyog-szúnyog, serényke-egérke meg a breke-béka, alamuszi-nyuszi, s a csalóka-róka, meg az ordas farkas, bokros sűrűségből. Hát te ugyan ki vagy?
    • Én a medve! Mind megeszlek! Ráfekszem a vityillóra, s összetörlek!

    Megrémültek, s kirohantak a vityillóból. A medve pedig rácsapott talpával a kunyhóra, s pozdorjává zúzta.

    Orosz népmese

    (Átdolgozta: Rab Zsuzsa)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • A répa

    A répa

    Az apóka ültetett egy répát, és így bíztatgatta:

    • Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szépre kövérre, óriási nagyra!

    Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.

    Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az apóka az anyókát.

    Anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az anyóka az unokáját.

    Unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

    Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta Bogárka a tarka macskát. 

    Macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta a macska az egérkét.

    Egérke húzta a macskát,
macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

    (orosz népmese)

    (Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • A kis nyúl

    A kis nyúl

    Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.

    Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.

    • Nem adom én, eleget adtam már! – válaszolt a fa.

    Megharagudott a kisnyúl s elment a fejszéhez:

    • Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

    A fejsze a fejét rázta:

    • Nem döntöm én, eleget döntöttem már!

    Elment a nyúl a kőhöz:

    • Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!

    Nem boldogult itt sem a kisnyúl, a patakhoz járult hát:

    • Kérlek, patak, mosd el a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

    De a patak csak ennyit mondott:

    • Nem mosom én, eleget mostam már!

    Az ökör csak megsegít, gondolta a kisnyúl:

    • Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

    Az ökör bődült egyet:

    • Nem iszom én, eleget ittam már!
    • Majd a mészáros! – reménykedett a kisnyúl.
    • Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • Nem vágom én, eleget vágtam már!

    Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig:

    • Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • No, majd meglátjuk!

    A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.

    (Kolozsvári Grandpierre Emil)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

  • A kóró és a kismadár

    A kóró és a kismadár

    Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.

    • Kis kóró, ringass engemet!
    • Nem ringatom biz én senki kismadarát!

    A kismadár megharagudott, elrepült. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.

    • Kecske, rágd el a kórót!

    Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast.

    • Farkas, edd meg a kecskét!

    Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt, a kismadár, talált egy falut.

    • Falu, kergesd el a farkast!

    Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet.

    • Tűz, égesd meg a falut!

    Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet.

    • Víz, oltsd el a tüzet!

    Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát.

    • Bika, idd fel a vizet!

    Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót.

    • Furkó, üsd agyon a bikát!

    Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégse ringatta kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget.

    • Féreg, fúrd ki a furkót!

    Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast.

    • Kakas, kapd fel a férget!

    Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kismadarat.

    Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

    (Arany László)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)