Címke: Kádár Annamária

Kategóriák
Cikkek

Hogyan meséljünk?

(Kádár Annamária: Mesepszichológia a gyakorlatban könyve alapján)

  1. A meséléshez szorosan hozzátartoznak a közös rítusok és szertartások. Alkossuk meg mi is a sajátunkat! Vackoljunk be, legyen egy varázsmondat, csengettyűszó, gyertyagyújtás, legyen egy mesetakarónk, ami a ráhangolódást segíti. Nekünk a mesemondó könyvünk egy mesetarisznyában van, ami csak a mi különleges mese alkalmunk során kerül le a polcról.
  2. Mesélés közben gyakoroljuk a tudatos jelenlétet, legyünk az „itt és most”-ban. Ne gondoljunk a mosásra, a munkára, a holnapi teendőkre, csukjunk be mindent a fejünkben és ez az idő szóljon csak rólunk és a mesélésről! A gyermek megérzi, ha türelmetlenek vagyunk, sietünk, vagy le akarjuk rázni. Ne tegyük! Legyen a mesélés minőségi élmény és csak a mi időnk!
  3. Meséljünk lassan, ráérős tempóban! A mese dallama, ritmusa, az ismétlődő szófordulatok, a hasonlatokkal, egyszerű nyelvezettel kifejezett leírások utat találnak gyermekünk szívébe, aki ezáltal könnyebben megalkotja saját belső moziját. Mesélés közben ne tegyünk fel kérdéseket, ne fűzzünk magyarázatot a történethez. Hagyjuk, hogy a hallottak a gyerekek aktuális érzelmi állapotára hassanak. Amikor viszont a gyerek „beleszól” a mesébe, belelép és kérdez a szereplőktől, beszélgetésbe elegyedik velük, akkor hagyjuk neki, lépjünk be a játékába és válaszoljunk a megszólított szereplő nevében.
  4. Engedjük át a szívünkön a mesét, és hagyjuk, hogy a belső gyermekünk, a „csodagyerek” meséljen. Ehhez meg kell óvnunk és védenünk a szabad, játékos gyermeki énünket, aki hisz a csodában, a varázslatban, a változásban, akinek merész álmai vannak, fantáziája határtalan, álmai égig érnek.
  5. A meséléshez szorosan hozzátartozik az összebújás, a simogatás, a babusgatás, a cirógatás, a háborítatlanul töltött idő. Hagyjunk arra is időt a mesemondás előtt és után, hogy csak úgy „legyünk” a gyermekünk mellett.
  6. A népmese és kortárs mese mellett visszamesélhetjük gyermekünk napját, egy eseménysorrá összefűzve azt, ami az adott napon történt.
  7. A mesélés után arra is lehetőség adódik, hogy meghallgassuk a nagyobb gyermekünk meséit, történeteit. Kérdezzük meg tőle, mi volt a legörömtelibb és a legszomorúbb pillanata. (4 éves volt első szülött gyermekem, amikor egy este azt mondta, hogy „anya, ma én mondok neked mesét!” Nagyon megörültem és izgatottan vártam a történetet. Hosszas előkészület, ágy rendezés után bevackoltuk magunkat egymás mellé, összebújtunk, majd így hangzott a mese: „Egyszer volt, hol nem volt, már vége is volt.” J)
  8. A mese ajándék. Amennyire lehet, mellőzzük a didaktikus tanmeséket. Az elmesélt történetek végén nem kell tanulságot megfogalmazni, vagy kérdezgetni a gyereket, hogy mit értett meg belőle. Ez az óvodai foglalkozás része, egy utazás során a hosszú utazó idő hasznos és érdekes kitöltése, és a egy karantén időszak otthoni fejlesztő foglalkozása lehet, de ne vigyük ezt át az esti közös, érzelmekkel átszőtt meseidőnkbe.
  9. A mesének varázsereje van: meséljünk minél többet! A mese semmilyen pótszerrel nem helyettesíthető! Mesélni bármikor, bárhol lehet. Séta közben, egy buszmegállóban, vagy amikor főzünk. Nálunk rendszeres kutya sétáltatás közben a sivatagi és a dzsungel kaland mese és játék, melyet leginkább akkor veszek elő, amikor épp a kicsi lába úgy érzi, hogy már nem bírja tovább, megszomjazott, de nincs nálunk elég víz, vagy csak valahogy nyűgösebb, mint szokott és valahogy haza kellene érnünk az erdei sétáról.
  10. Ha csak lehet, meséljünk fejből. kezdetben a mindennapi életeseményekből indulhatunk ki. Nagyszerű, ha mi magunk találjuk ki a mesét, vagy ha gyermekünkkel egymásra hangolódva alkotjuk meg közösen a történeteket. Nálunk sok esetben ez történik, és így születnek a Lencsi-mesék. Elővesszük a mesemondó könyvünket, a kicsi lánykám jön az ötleteivel és kezdjük is a mesét.
Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (11.)

“A mesék szinte észrevétlenül juttatják a gyermekeket a szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz. Aki elmerül egy tündérmese mondanivalójában, annak a számára a mese mély és csendes tóvá változik, mely ugyan a saját lelke képét tükrözi vissza, de mögötte felfedezheti a mélységeket, és azt is, hogyan érheti el a békét önmagában és a világban. (…) a történetekkel, mesékkel magokat ültetünk el a gyermek tudatába, amelyeket addig nem szabad bolygatni, ameddig képesek nem lesznek kicsírázni.” (Bruno Bettlheim)

“Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire is jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást.”

“A mese a gyermek lelkivilágát testesíti meg, segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetőek, kezelhetőek, irányíthatóak.”

“…a gyermekkorban hallott történetek együtt növekednek velünk, virágot hoznak, kiteljesednek és gyümölcsöt érlelnek. Csak meg kell őrizni őket.”

“Az új élethelyzet az egyensúly felborulásával, krízissel, kerülő utakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.”

“A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”

“Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.”

“A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésére is. A mesehősöktől megtanulhatjuk a “lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással.”

“A mese az életigenlés himnusza, ami arra biztat minket, hogy ne adjuk fel, bátran szálljunk szembe az akadályokkal, a megpróbáltatásokat pedig fejlődési feladatoknak tekintsük.”

“A mese olyan eszköz, amellyel az ember a nehéz külső körülmények dacára is folyamatosan megújíthatja életenergiáját, örömre való képességét.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (10.)

“Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget ezekért. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzuk meg egyes szám első személyben.”

“Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ha asszertív kommunikációval nem lehet megoldani a helyzetet, akkor elkerülni azokat a személyeket, akik csökkentik önbecsülésünket vagy nem tisztelik kellő kép az érzéseinket.”

“Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyerekeink érzéseit is, visszatükrözve számára, hogy érzi magát egy-egy helyzetben.”

“Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzelmeit, ezzel visszaigazolva számára, hogy ez fontos és jó dolog!”

“Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: “Gyere próbáljuk meg együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé.”

“Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is szavai erre.”

“A gyermek azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog.”

“Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül lehet fejleszteni.”

“Fontos, hogy soha nem utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.”

“MINDEN érzést el lehet fogadni, csak a cselekedeteket szükséges korlátozni!”

“Az énközlés része a viselkedés leírása (…), a saját érzelmek kifejezése a másik személy viselkedésének következményeként (…), és a viselkedés következményeinek megfogalmazása a saját személyünkre nézve.”

“Az érzelmi biztonság megalapozásában fontosak a megfelelő határok. (…) Ahhoz, hogy a korlátokat megfelelően kijelöljük, a gyermekben egyértelműen tudatosítani kell, mi az, ami tilos és mit tehet helyette. Ismerjük el kívánságait, de fogalmazzuk meg a korlátokat is, és a beteljesíthetetlen kívánság helyett ajánljunk számára alternatívát. Fogadjuk el és értsük meg ellenérzéseit is.”

“Szülőként teljes mértékben jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznünk emiatt, hiszen a gyermekben így tudatosul, hogy nem vagyunk közömbösek cselekedetei iránt, és hogy vannak határok, amelyeket tisztelnie kell. Jogunk van kifejezni haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg ezzel gyermekünket. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani!”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (9.)

“Mindannyian azzal a létfontosságú késztetéssel születünk, hogy a hozzánk legközelebbi személyek által megéljük a világot. Őket keressük, ha örülünk, és náluk vigasztalódunk, ha szomorúak vagyunk. Jó esetben az ő feltétlen szeretetüket nem kell megszerezni, sem kiérdemelni – Erich Fromm szavaival élve “ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, oda az élet minden szépsége.”

“A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet.”

“A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet nekünk egy szülő az, hogy általa megtapasztalhatjuk az érzelmi melegséget, biztonságot adó kapcsolatot.”

“Hatéves korban a gyermekek 84%-ánál ugyanazt a kötődési mintázatot találták, mint egyévesen, vagyis az alapokon később már nehéz változtatni, akár jól rakták le azokat, akár rosszul.”

“Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, hogy megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát – és egyben az érzelmi intelligenciát is megalapozzuk. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk.”

“A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet.”

“Ha a gyermek megtapasztalja azt, hogy az érzelmileg hozzáférhető, érzékeny a szükségleteire, kifejezheti neki a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsa, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét.”

“Bizonytalanul kötődő gyermekből is válhat mély érzésű, intim kapcsolatokra képes felnőtt. A gyermekkori minta átírása azonban hosszú folyamat, ami csak stabil kapcsolatokban lehetséges. Ebben segíthetnek a biztos hátteret, kapcsolatot nyújtó barátok, a partner, valamint egy lélektani szakember is.”

“Amennyiben az anya a családjában nem tanult meg biztonságosan kötődni, akkor a negatív minta generációról generációra adódik tovább mindaddig, amíg az egyik leszármazott életében egy mély, bensőséges kapcsolat meg nem töri ezt az “átkot”. Önerőből csak bizonyos határig jutunk el ebben a folyamatban, komolyabb probléma esetén szakember segítségére van szükség.”

“A kötődés fontosságáról nem lehet elég sokat beszélni, mert megdöbbentő, hogy az e tekintetben egyéves korban, illetve húsz évvel később végzett vizsgálat eredménye mennyire szorosan együtt jár – főleg a biztonságosan kötődő és az elkerülő típus esetében. Nagyon nem mindegy, hogy milyen alapokat rakunk le!”

“Az apa részvétele a gyermek gondozásában, és az a tény, hogy az anya támaszkodhat rá, a gyermek pozitív irányba történő fejlődését eredményezi.”

“Még egy nagyon fontos tényező befolyásolja az anya viselkedését és érzékenységét: ha ismeri az alapvető fejlődés-lélektani jellegzetességeket, és tudja, mit várhat el egy adott életkorú gyermektől.”

“A biztonságosan kötőd személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnereik szükségleteire, és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”

“A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílust jelent, amely a gyerek és a szülő közötti erős és érzelmileg stabil kapcsolat kialakítására törekszik. Így válhat a gyermekből olyan felnőtt, aki tud bízni önmagában, társaiban, a világban, képes érzékenyen, empátiával viszonyulni másokhoz, mivel azt tapasztalja, hogy hozzá is így viszonyultak szülei, gondozói. Ha a gyermek emocionális igényeit ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint fizikai szükségleteinek kielégítését, akkor érzelmi biztonsága szilárd alapokon nyugszik.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (8.)

“Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttek legyünk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, önmagunkat érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat és jó döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett kétségtelenül szükségünk van “érzelmi ügyességre”, pallérozottságra is, saját és mások érzelmeinek felismerésére, kezelésére és hatékony szabályozására.”

“Az érzelmi intelligencia pontosan azt ígéri nekünk, hogy az emberi problémák közül legalább az értelem-érzelem konfliktusát meg tudjuk oldani.”

“Az érzelmileg intelligens személy meg tudja fogalmazni önmagának, hogy milyen érzelmet élt át adott helyzetben, ezt ki tudja fejezni szavakkal is, és nem várja el környezetétől, hogy ők találják ki, mi zajlik benne éppen.”

“Ha vállaljuk valódi önmagunk felfedésének kockázatát, meg merjük mutatni szomorúságunkat, dühünket, fájdalmunkat, akkor hitelessé válunk, s ezáltal követhető példává gyermekünk számára is.”

“A derű, a jókedv a kreatív problémamegoldásnak kedvez, amikor újszerű, szokatlan kapcsolatokat kell létrehozni, a szomorúság pedig a megfontoltabb stratégiáknak. Ebben az értelmezésben a szomorúságnak is számos előnye lehet, mert “messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad” – fogalmazta meg Márai Sádnor.”

Négy feladat, melyet az oktatásnak meg kell valósítani ahhoz, hogy a gyermek (és már a felnőtt ember) megfeleljen a jövő kihívásainak: “minden embernek meg kell tanulnia ismereteket szerezni, vagyis tudni; meg kell tanulnia cselekedni, vagyis dolgozni; meg kell tanulnia másokkal együtt élni; és meg kell tanulnia élni.”

“A nevelő nem a tudás abszolút birtokosa, hanem a tanulás támogatója, aki a gyermek tevékenységét megfigyelve egyénre szabott segítséget nyújt neki. Az így nevelt diák gyermekkora derűs, mert érzi a szeretetet, azt, hogy tiszteletben tartják személyiségét és biztosítják szabadságát.”

“Egy szülő, amennyiben gyermeke érzelmi intelligenciáját szeretné fejleszteni, elsősorban maga kell hogy tanulóvá váljon ebben a folyamatban.”

“A gyermekünkkel való szoros érzelmi kapcsolat megteremtése, az érzelmi intelligencia fejlesztése csak úgy lehetséges, ha azon folyamatosan dolgozunk: a gyermek méhen belüli életétől kezdve egészen serdülőkoráig. Ha egy szakasz “időhiány” miatt kimarad, az nehezen behozható hátrányt jelent, mert minden korszaknak megvan a maga jelentősége, szerepe ebben a folyamatban, melynek egyik kulcstényezője a szülő jelenléte, ideje, rendelkezésre állása és elköteleződése. A legértékesebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, a vele töltött minőségi idő!”

“Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.”

“Amennyiben az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.”

“Az anya-gyermek kapcsolat minden más emberi viszonynak ősmintájává válik, ebben tanuljuk meg, hogy mennyire lehet bízni a másik személyben, mennyire vagyunk szerethetőek és értékesek.”

“A szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.”

“Hogyan is várhatnánk el tőle, hogy önálló és kreatív legyen, ha megakadályozzuk ezeknek a képességeknek a kibontakoztatását?”

“Ha bármi megengedett, az érzelmi bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Így – egyes téves vélekedésekkel ellentétben – nem a szabad lelkületet alapozzuk meg, hanem az indulatait kezelni képtelen, függésre hajlamos személyiséget.”

“A gyermek érzelmi fejlődése szempontjából kiemelten fontos annak megélése, hogy szülei nem egy eszményképhez próbálják őt igazítani, hanem olyannak szeretik, amilyen – ez alapozza meg önbizalmát, biztonságérzetét, és hatalmas erőforrást biztosít számára a későbbi krízishelyzetek kezelésében. A feltétel nélküli elfogadás az érzelmi fejlődés egyik fontos katalizátora.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (7.)

A mai idézetcsokor üzenetét kifejezetten fontosnak tartom, mivel sok anya (apa) azért érzi magát beszorítva egy családba, főként egy vagy több gyerekkel – a szó pozitív értelmében – megáldott családban, kapcsolatban, mert gátolva érzi önmaga kiteljesedését. Mindezt úgy, hogy ha megkérdeznénk, hogy mit is jelent az önmegvalósítás, akkor lehet hogy igazán nem is tudna rá válaszolni, vagy felszínes célok jelennének meg a gondolataiban. Mindezért sok esetben még szeretteiket, gyermekeiket, kapcsolataikat vagy önmagunkat is be is áldozzák másoktól követelve az elfogadást, a megértést és a változást.

Az önmegvalósítás ennél sokkal több! Az önmegvalósítás valójában a másokért, szeretetből, de igazán szívből történő önfeláldozás. És itt nem a mártírságra gondolok! Hanem arra, amikor a másik szükségleteit felismerve meglátom abban a saját lehetőségeimet, fejlődésemet és utamat.

“Önmagunk elfogadás, szeretet és tisztelete az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk.”

“Az asszertív személyek nem félénkek, képesek kinyilvánítani érzelmeiket anélkül, hogy agresszívek vagy sértőek lennének. Akkor is hangot adnak véleményüknek, egyet nem értésüknek, ha ez érzelmileg nehéz helyzetet és veszteséget eredményezhet. Nem engedik meg másoknak, hogy zavarják vagy kihasználják őket.”

“Az önmegvalósítás arra a kérdésre ad választ, hogy képesek vagyunk-e megvalósítani a saját lehetőségeinket, és érdekeltek vagyunk-e egy jelentésbeli, gazadag és teljes élet keresésében, abban, hogy a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.”

“…ami az önmegvalósításukhoz szükséges: hogy merjenek álmodni, és valósítsák meg vágyaikat.”

“A függetlenség arra a személyre jellemző, aki tekintetbe veszi mások tanácsaid, de ha fontos döntést kell hoznia vagy cselekednie kell, elsősorban önmagára támaszkodik, autonóm. A független személy ritkán kapaszkodik másokba, hogy kielégítse érzelmi szükségleteit.”

“Empatikusnak lenni azt jelenti, hogy “érzelmileg olvassuk” a másik embert. Az ilyen személy nyugodt és kényelmes kapcsolatokban él, pozitív elvárásokat fogalmaz meg a társas érintkezéssel kapcsolatosan, és érzékeny mások irányában.”

“Az alkalmazkodás faktora a problémamegoldásunkat, a rugalmasságunkat és a valóság pontos észlelését foglalja magába. A problémamegoldás a tudatossággal, fegyelmezettséggel, módszerességgel, kitartással és rendszerességgel van kapcsolatban a nehézségekhez való viszonyulásban. A valóságérzékelés esetében a hangsúly a megfelelő észlelésen, valamint az érzelmek, gondolatok és ötletek hitelességén van. Ez azt jelenti, hogy úgy tapasztaljuk meg a dolgokat, amilyenek azok valójában, anélkül, hogy túlzottan fantáziálnánk vagy álmodoznánk róluk.”

“Aki nem csak magára figyel, hanem társaira is, annak a személyisége valóban mágnesként működik, mellyel észrevétlenül bevonzza a “jó” dolgokat, a “jó” személyeket az életébe. Ha minél több gyümölcsöző érzelmi kapcsolatot szeretnénk az életünkben, elsősorban nekünk kell többé válnunk!”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (6.)

“A könyvekben önmagunkról olvasunk, hiszen saját emlékeink, tapasztalatink mentén értelmezzük a szöveget. Éppen ezért ugyanannak a szövegnek annyi olvasata, változata, belső filmje van, ahány olvasója.”

“Ha a gyermeket a televízió elé ültetjük, egyrészt megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a mozgás segítségével dolgozza fel élményeit, másrészt a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítés, képáramlás folyamatát, amit a gyermek mesehallgatás közben él át. Ilyenkor a fantázia nem működik, és a gyermek kreativitása sem fejlődik. (Külső képet jelent a leporellóval, bábbal illusztrált mese, valamint a rajzfilmes adaptáció is.) A tévénézés legfőbb veszélye, hogy a gyermek nem tud különbséget tenni a külső és a belső kép között, nem tudja függetleníteni magát attól, amit látott.”

“A tévé képernyőjén felfoghatatlanul gyors tempóban pergő képekkel szembesül a gyermek, ami nagyon megterhelő az idegrendszer számára. Ezeket a vibráló külső képeket jó esetben az álmai során dolgozhatja fel – amennyiben nem sikerül, megjelenik a szorongás.”

“A tévé nézés másik problémája, hogy az a meghitt intim kapcsolat is hiányzik belőle, ami a gyermek és a mesélő között létrejön. Éppen ezért jó, ha közösen ülünk a képernyő elé, hogy meglegyen a lehetőség a látottak megbeszélésére, feldolgozására.”

“Bár a diafilm is külső kép, és emiatt vannak, akik ellenzik, a televíziós mozgóképpel szemben lehetőséget ad a feldolgozásra, a kérdezésre. Mivel állóképekről van szó, hosszabban el lehet időzni a részleteknél, és bármennyit lehet beszélni róla a gyermek igényeinek megfelelően. A diafilmet szülő és gyermek együtt nézi, így a gyermek nem marad egyedül az élménnyel, a meghitt légkör pedig közelebb visz egymáshoz.”

“A felnőtt szerepe meghatározni, hogy a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően mire használhatja a televíziót és az internetet, de az első néhány évben mindenképpen érdemes korlátozni az ezekhez való hozzáférést, mivel lényegesen fontosabb, hogy a kisgyermek a szabad levegőn minél többet mozogjon, mesét hallgasson és szabadon játsszon.”

“Iskoláskor előtt semmiképpen sem szabadna a napi maximum fél órát átlépni, mivel a gyermek megrekedhet az infantilis befogadási szinten, és megszokja, hogy feldolgozás nélkül habzsolja a sok külső képet. Amennyiben az érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek nem tudja levezetni a felfokozott izgalmi állapotot, akkor ennek súlyos következményei lehetnek a személyiségfejlődése szempontjából.”

“A probléma ott kezdődik, amikor a tévénézéssel a meséket szeretnénk helyettesíteni – hiszen a mesében a történet a gyermek elméjében kel életre, megmozgatva a fantáziáját, félelmeit, vágyait. A mesehallgatás olyan belső igény és tevékenység, ami semmivel sem helyettesíthető!”

“Az élettervünket nem ésszel, hanem a képzeletünkkel teremtjük meg, azokkal a képekkel, amelyeket magunkba fogadtunk, és amelyeket meg szeretnénk valósítani.”

“A belső képeinket senki sem veheti el tőlünk, az életképzeletünk bármilyen válsághelyzetben mentőcsónakként működik.”

„Aki nem tud belső képeket alkotni, fizikailag és lelkileg is összeomlik a krízishelyzetben.”

„…mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor mégis igent kell mondanunk az életre. Ilyenkor nagyon sok múlik azon, hogy gyermekkorunktól kezdve milyen belső képeket dédelgettünk a szívünk mélyén.”

„Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni saját életében és környezetében kívánatos változtatásokért. Ő lesz majd az a változás, amit látni szeretne a világban.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (5.)

„A gyerekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék és szellemi síkon a mese. A mesehallgatás, álmodozás magasabb szintű fantáziaműködést jelent, mint a játékszerekhez kapcsolódó képzeletbeli tevékenység. A képzeletet a gondolatokkal való játékként is értelmezhetjük.”

„Amikor a gyermek képessé válik a belső képek alkotására, ezeket felhasználhatja játéka során is. Térben és időben végtelenek a lehetőségek, minden bármikor újrakezdhető, és bármilyen élmény a játék kiindulópontjává válhat. Játék közben a gyermek önmagával lép teremtő kapcsolatba: újraalkotja önmagát.”

„A gyermek játékában kettős tudattal van jelen: az „olyan, mintha” élmény segítségével megkettőzi a világot. Ilyenkor fölötte áll életkorának, mintha egy fejjel magasabb lenne saját magánál. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha ezt a világot nem romboljuk le olyan kijelentésekkel, hogy az a pálca nem is helikopter, miért nem „rendes” helikoptereddel játszol?”

„A mesét hallgató viselkedésmód négy-öt éves korban alakul ki, amikor a gyermek szimultán, kettős tudattal fogadja be a mesét. Bár nem téveszti össze önmagát a mesehőssel, és tudja, hogy ő nem fog varázsszóra tündérré változni, mégis mélyen átéli a történéseket.”

„Az illúzió feszültsége miatt a gyermek egyszerre részvevője és hallgatója a mesének. A mesei kettős tudat utazás a valóság és az illúzió között, ami a „szájjal mondott” mesék esetében jelenik meg, amikor a gyermeknek lehetősége van a belső képek létrehozásában.”

„A mesélést – ugyanúgy, mint a zenei nevelést – Kodály véleménye szerint már a születés előtt kilenc hónappal kellene elkezdeni.”

„Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a magzat már a méhen belüli időszakban is tanul, és érzékeny a külvilág jelzéseire.”

„Az anyaméhben megszokott hangokat, dallamokat a csecsemő születése után is felismeri.”

„A méhen belüli környezet kétharmad, a gének pedig egyharmad arányban tehetők felelőssé az intelligenciát alkotó képességek fejlettségéért. A méhen belüli környezeten nemcsak az anya hormonháztartását értjük, hanem személyközi kapcsolatait és a csecsemővel való kapcsolatát is.”

„A magzattal való kommunikációban a legfontosabb az érzelmi kapcsolat kialakítása, a szeretet kifejezés és a csecsemő identitásának, jelenlétének elismerése már ebben a korai időszakban.”

„Mivel a magzat az anyaméhben is hall, már nagyon korán el lehet kezdeni az éneklést és a mesélést.”

„Nagyon fontos kezdetektől fogva a szülői minta. Ha azt látja a gyermek, hogy szülei egy-egy csendes órában kézbe vesznek egy könyvet, akkor maga is utánozni fogja ezt a viselkedést.”

Kategóriák
Cikkek

Kádár Annamária: Mesepszichológia – idézetek (4.)

Négy gyermekem közül a legkisebb volt (és van) felvértezve hatalmas mennyiségű képzeletbeli baráttal. Egyikkel szorosabb a kapcsolata, másikkal kevésbé, de mindegyiknek neve van és számára mindegyik valódi. Egy alkalommal az óvó nénije megkérdezte tőlem, hogy: „ki az az Emi, van még egy testvére?” Emi a lányom képzeletbeli barátja, akiről olyan részletességgel, következetességgel és átélt érzelemmel mesélt az óvodában, hogy már az óvó néni képzeteiben is megelevenedett.

A képzeletbeli barát egy fontos társ a gyermek életében és ezt nem csak mint pedagógus, hanem mint anya is el tudom mondani. Teljesen más a legkisebb gyermekem megküzdési stratégiája, problémakezelése, másként dolgozza fel az eseményeket, a saját érzelmeit, mint az első három, akinek az életébe nem lépett be ilyen barát. Egészen biztos vagyok abban, hogy kicsi lánykámnak ez hatalmas előny lesz a későbbiekben, valamint hogy ez az élmény végig fogja kísérni és támogatni fogja hátralévő élete során.

„…a mese által kialakított belső kép egy életen át elkísérheti a gyermeket, és a képzeletbeli baráthoz hasonlóérzelmi biztonságot nyújthat.”

„A képzeletbeli barát a feltétel nélküli elfogadás megtestesítője.”

„A képzeletbeli barát tisztelete a gyermekvilág tiszteletének része.”

„Felmérések igazolják, hogy akinek van képzeletbeli barátjuk, jobban ki tudják fejezni magukat, ügyesebben kommunikálnak, nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint azok a társaik, akiknek nincs. A képzeletbeli barát segítségével biztonságos környezetben lehet gyakorolni az ismeretlen helyzeteket és a társas kapcsolatok működését.”

„Ha nem felejtünk el gyermekül gondolkodni, és értékelni tudjuk a nem látható és nem kézzelfogható dolgokat, akkor mi magunk is gazdagabbak leszünk gyermekünk képzeletbeli szereplői által. Fogadjuk el és szeressük őket!”

„Immunrendszerünk segítségével szervezetünk a betegségek 70%-át önerőből legyőzi. (…) talán lelkünknek is van „immunrendszere”. Ha kicsit is kibillenünk egyensúlyi állapotunkból, a rendszer működésbe lép, a természet törvényeinek megfelelően – akár olyan módon, hogy életre hív egy imaginatív társat, aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre abban a helyzetben szükségünk van. Kiegészít. Támogat. Meghallgat.” (Mátéfi Enikő)