Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Mindenki, vagy senki

Egyszer egy indián törzs új vadászterületet keresve már több napja úton volt. Órák óta mentek a sivatagban, és már jó ideje nem találtak vizet adó növényt sem. A nap erősen tűzött, amikor egy szikla árnyékában megpihentek, hogy védelmet keressenek a forróság elől. Gyötrelmesen szenvedtek, és a szomjhalál határán álltak. Ekkor egyikük hozott egy vízzel teli tálat, amit nagy fáradtsággal egy kövek alatt rejlő gödörből szerzett. Átnyújtotta a tálat a vezetőjének. Ő elvette tőle, és megszemlélte, de vonakodott a szájához emelni, mert az emberei szemébe, és megmerevedett arcára nézett. Megfordította a kis tálat, s a vizet ezekkel a szavakkal a földre öntötte: – Egy ember számára sok lett volna, mindannyiunk számára viszont túl kevés.

Visszacsatolás

  • Hogyan vélekedsz a vezető viselkedéséről?
  • Mit gondolsz annak az indiánnak a viselkedéséről, aki a vizet találta?
  • Hogyan ültethető át ez a történet a mi közösségünkre (vadászterület keresése, sivatag, szomjúság, egy indián vizet keres)?
  • Mit tanulhatunk ebből a történetből a közösségünkre vonatkozóan?

Felhasználási javaslat

A vizuális és szimbolikus megjelenítés érdekében a kör közepére állíthatunk egy vízzel teli tálkát a történet felolvasása előtt, vagy szó nélkül körbeadhatjuk a tálat a csoportban, míg mindenki egyszer meg nem mosta a kezét benne. Csak ezután olvassuk fel, és kezdjük meg a történet feldolgozását.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az igazi fény

Van egy templom Franciaországban, az égő lámpások temploma, ahogy az emberek hívják a kis evangélikus templomot. Minden vasárnap este összegyűlnek a falubeliek istentiszteletre, ahova mindenki olajlámpást visz magával. A templomban meggyújtják a lámpásokat, és a széles padtámlákra állítják őket. Így lesz világosság a templomban, és így ünneplik az istentiszteletet. Ez a szokás 1550 körül alakult ki. Azóta az egyházközség minden tagja, aki hitét elismeri, kap egy lámpást, amit haláláig meg kell őriznie, és minden istentiszteletre magával kell vinnie. Ezek a lámpások már négyszáz éve járnak kézről kézre, és mindenki tudja, hogy ha elmulasztja az istentiszteletet a lámpásával együtt, akkor a templom valamivel sötétebb lesz.

Visszacsatolás

  • Mit jelenthet ez a történet az osztály számára?
  • Ami ebben a közösségben a lámpás, az a mi osztályunkban… ?
  • Mit tehetünk azért, hogy hasonló kötelességtudatot teremtsünk a közösségünkben?
  • A közösség célja az istentisztelet ünneplése – milyen magasabb célt követünk mi?

Felhasználási javaslat

Ennél a történetnél a következő eljárás javasolt: minden gyerek kap egy gyertyát a történet előtt. A pedagógus gyújtja meg az első gyertyát, majd megkéri a gyerekeket, hogy a fényt adják tovább egymásnak. (Lehet elemes mécsest is használni és mindenki a soron következőét kapcsolja fel.) Ezt követően pedig felolvassa a történetet. A gyertyák szimbolikusan az egész foglalkozás alatt égve maradhatnak, és a megfelelő alkalmakkor hivatkozhatunk rájuk.

Abban az esetben, ha valódi gyertyát használunk, széles, hosszú ideig égőt válasszunk. A gyertya alá tegyünk tányért, legyünk óvatosak a forró viasszal és a gyertya lángjával, nehogy sérülést vagy tüzet okozzunk!

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Két szerzetes, és a fiatal lány

Egyszer két szerzetes éppen átkelt a folyón. Találkoztak egy nagyon fiatal és szép lánnyal, aki szintén a folyó másik partjára szeretett volna eljutni, de félt a víz sodrától. Ezért az egyik szerzetes a vállára vette, és átvitte a túloldalra. Erre a másik szerzetes nagyon mérges lett. Nem szólt egy szót sem, de belül forrongott. Hiszen ez tilos! Egy szerzetes nem érinthet meg semmilyen nőt, a társa viszont nemcsak, hogy megérintette, hanem még a vállára is vette. Néhány mérföld megtétele után, amikor elérték a templomot, és beléptek a kapun, odafordult a felháborodott szerzetes a másikhoz és így szólt: – Hallgass ide, erről majd beszélnem kell az elöljáróval, jelentenem kell neki, mert tiltott dolgot tettél! – A másik szerzetes így felelt: – Miről beszélsz? Mi tilos? – Hát már elfelejtetted? – kérdezte a társa. – A szép, fiatal lányt a válladon vitted. – Ekkor a másik felnevetett: – Igen, ezt tettem. De a folyónál már le is tettem, sok-sok mérfölddel ezelőtt. Te még mindig cipeled?

Visszacsatolás

  • Mi az, amit már egy ideje hordozunk a közösségen belül, anélkül, hogy nyíltan beszélnénk róla?
  • Tudnál említeni néhány, az osztályban megtörtént példát a saját életedből, ami hasonlít erre a történetre?
  • Minek a szimbóluma lehetne a tiltás ellenére megérintett lány az osztályban?
  • Egy közösségként mit tehetünk azért, hogy ilyen helyzetekkel ne találkozzunk, vagy hogy elkerüljük őket?

Felhasználási javaslat

A történet felolvasása után betolhatunk a kör közepére egy nagy dobozt, ami tele van különböző tárgyakkal. Ekkor keresgéljünk benne egy kicsit, és húzzunk elő a mélyéről kártyákat, melyeken a megfelelő kérdések állnak (akár a javasolt kérdések, akár az osztályra szabottak). Minden egyes kártya után hagyjunk elég időt a megbeszélésre.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A kenyér sarka

Ötven együtt töltött év után az idős házaspár a különleges alkalmat ünnepelte. A közös reggelinél így gondolkozott a feleség: – Ötven éve vagyok tekintettel a férjemre, és minden alkalommal neki adom a kenyér ropogós sarkát. Ma szeretném én megenni ezt a finom falatot. – Ezzel megvágta a friss kenyeret, és férjének – a várakozásokkal ellentétben – azt a szeletet nyújtotta, melynek csak a szélén volt ropogós a héj. Ő azonban a legnagyobb örömmel fogadta, kezet csókolt neki és azt mondta: – Kedvesem, te jelented nekem a legnagyobb örömet minden nap. Ötven éven keresztül ettem a kenyér végét, holott egyáltalán nem szeretem. Mindig azt hittem, hogy neked nem ízlik.

Visszacsatolás

  • Mi lenne, ha az osztályban hasonló viselkedésmód adódna?
  • Valójában mennyire érdeklődünk a másik iránt?
  • Konkrétan mennyire fogadjuk el mások másságát az osztályon belül?
  • Mennyi teret biztosítunk az osztályban az emberi kapcsolatokról való beszélgetésnek, hogy jobban megismerjük egymást?
  • Vannak olyan témák az osztályon belül, melyeket senki sem akar igazán felhozni, nehogy kínos vizekre evezzen?

Felhasználási javaslat

Mi lenne, ha a történet elmesélése előtt egy friss, jó illatú kenyeret szeletekre vágnánk, és szétosztanánk a résztvevőknek? Biztos, hogy nagyobb hatást érnénk el, mintha csak felolvasnánk a történetet. További lehetőség, hogy a klasszikus moderációs kártyák helyett saját, kenyér formájú és színű kártyákat készítünk.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A beteg kakas

Egyszer egy baromfiudvaron annyira megbetegedett a kakas, hogy nem lehetett a következő reggeli kukorékolására számítani. A tyúkok emiatt teljesen kétségbeestek: attól féltek, hogy a nap sem kel fel reggel, ha uruk és parancsolójuk nem kukorékol. Az elkövetkező reggel azonban megszabadította őket ettől a tévhitüktől. A kakas ugyan még mindig beteg volt, és túlságosan rekedt ahhoz, hogy kukorékoljon, a nap mégis kisütött, semmi sem tudta ettől eltántorítani.

Visszacsatolás

  • Hogyan kapcsolódik ez a történet a témánkhoz?
  • Miben és mikor várunk túl sokat a pedagógusainktól?
  • Pontosan mi a történet mondanivalója?

Felhasználási javaslat

Vihetünk magunkkal a foglalkozásra egy játékkakast és néhány tyúkot szemléltetőeszközül. Egy másik lehetőség, hogy előre elkészített fehér moderációs kártyákat osztunk ki a résztvevőknek, amikre ők aztán majd a későbbiekben lejegyezhetik saját gondolataikat, vagy konkrét terveiket. Ehhez még a táblára rajzolhatunk egy nagy sárga napot, amiben aztán a foglalkozás során az osztály közös célját dolgozzuk ki.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A barátságos ember

Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

Visszacsatolás

  • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
  • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
  • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
  • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
  • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

Felhasználási javaslat

Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Hogyan beszéljünk a matekról? Matek mindenhol

Gyűjtsünk pontokat

Ezzel akár egy egész napot a feladatoknak szentelhetünk.

Korcsoport: 9-10 évesek

Ebben segít: Bármilyen matekos (vagy más) tevékenységben, amit bátorítani akarsz.


Jelentsd be, hogy a mai napon az lesz a feladat, hogy minél több pontot kell összegyűjteni. Vagy hogy ebédidőig legalább tíz pontot kell szerezni. A győztes nyereményével kapcsolatban ködösíthetsz: mondhatod, hogy még nem tudod, mi lesz a nyeremény, illetve hogy legyen a díj meglepetés. A nap folyamán aztán, amikor olyan tevékenységhez érkeztek, amit bátorítani akarsz, kiálts fel így: “Figyelem, a következőért pedig két pont jár!”

Ez lehetőséget teremt arra, hogy bárhol, bármikor feltegyél olyan kérdést vagy feladatot, amit csak akarsz. A kérdések között természetesen lehet matekos is. Például iskolába menet így szólsz: “Egy pont azért, ha kitalálod, mennyi lesz a visszajáró, ha egy liter tejet veszek.”

Ha egynél több gyerekkel játszod a játékot, ügyelj arra, hogy igazságos legyél, de közben a gyerekek pontjai maradjanak mindig elég közel egymáshoz.

A pontgyűjtés maga jó játék lesz, és ha mosolyogva és érdekes feladatokkal játsszunk, a gyerekek bármit meg fognak tenni a szorzótábla gyakorlástól kezdve a “gusztustalan” leves bekanalazásáig.”

(Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Mégsem lehet ünnepelni

Egyszer valahol messze, Indiában vagy Kínában lakodalomra készültek. Az ifjú pár nagyon szegény volt, ezért az esküvői meghívókra ráírták, hogy mindenki hozzon magával egy üveg rizsbort, és töltse érkezésekor a bejáratnál lévő nagy hordóba. Ezzel mindenki hozzájárult volna a szép és nagyszabású ünnepséghez.

Amikor már mindenki összegyűlt, a felszolgálók merítettek a hordóból. De amikor az ifjú pár egészségére koccintott és ivott a volna a násznép, mindenkinek lefagyott az arcáról a mosoly: ugyanis mindenkinek tiszta víz volt a poharában.

Most aztán mindenki megbánta, hogy így gondolkodott: – Ó, azt az egy üveg vizet, amit én beleöntök, senki sem fogja észrevenni! – Csak sajnos mindenki ugyan ezt gondolta. Mindenki a másikra számított, és így akart együtt ünnepelni. Így viszont nem lehetett megünnepelni a lakodalmat.

Visszacsatolás

  • Meddig megyünk el, ha tenni kell valamit a csapatunkért?
  • Hol ér véget nálunk a kölcsönös támogatás?
  • Mikortól érezzük úgy, hogy mi magunk csak a második helyen állunk?
  • Mi vonatkoztatható a mi csapatunkra a fönti történetből?
  • Konkrétan mit tehetünk, hogy ezt a viselkedésmódot elkerüljük?

Felhasználási javaslat

A következő eljárásmódok közül választhat egyet a történet feldolgozásához:

  1. Minden résztvevő kap egy kis üveg szörpöt, melynek a címkéje helyén maga a történet áll. A szörpöt aztán állandó emlékeztetőül az íróasztalra tesszük. Az se lenne rossz, ha még lennének további üres címkék, amelyekre a résztvevők ráírhatnák legfontosabb felismeréseiket vagy terveiket, majd ezt követően az üveg hátuljára ragaszthatnák.
  2. Állítsunk szimbolikusan egy üveg szörpöt és egy üveg vizet a kör közepére, mielőtt a történetet felolvasnánk! Esetleg két szörpös üveget is tehetünk a kör közepére, amelyek közül az egyikben víz van, a résztvevők azonban nem tudják, melyikben.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A kompromisszum

Egy szép júniusi napon egy nagy, sötétzöld falevelet fújt a szél ide-oda.

Az egyik délelőtt, mikor a madarak már épp abbahagyták reggelt köszöntő dalukat, valamint elkezdte csiklandozni a levélkét a száránál. Egy hernyó egyensúlyozott a gallyon, és kimerülten így szólt: – Jó napot!

A szokásos udvariassági körök után az időjárásról beszélgettek, míg a levél végül megkérdezte: – Tulajdonképpen miért jöttél?

A hernyó zavarba jött: – Igen, azt akartam… vagyis szeretném… – úgy tűnt, ez a mondat sohasem ér véget, így hát a hernyó újat kezdett: – Egy nagy kérésem volna hozzád. Te minden reggel megkapod a fától a táplálékot, amire szükséged van, sohasem kell élelmet keresned. Nekem viszont nem ilyen egyszerű ennivalót találnom. Éppen ezért vagyok most itt. – Ha tudnék segíteni neked, megtenném – válaszolt a levél együtt érzően -, de nekem itt van az állandó helyem ezen a fán – nem tudok segíteni az élelemkeresésben.

– Neked olyan szép, zöld ruhád van – folytatta a hernyó óvatosan. A sötét, egyenletesen zöld levél elégedetten illegette magát. – Nem ehetnék egy egészen pici darabot a ruhádból? – A levél először úgy gondolta, rosszul hallotta. De amikor a hernyó ránézett, tudta, hogy jól értette. Lassan kifújta a levegőt, és elgondolkodott: – A hernyó éhes és fáradt. De adjak oda neki egy darabot a ruhámból?

Nehéz elhatározás volt, mígnem világossá vált előtte: ha nemet mondana, a hernyó az éhsége miatt úgy enne valamennyit az öltözetéből. A levél nem tudná megakadályozni. Ha igent mondana, akkor segítene a hernyónak, ő maga is örülne, és hálás lenne. Végtére is, egy lyukkal a ruhánkon is lehet élni. Így a levél igent mondott, a hernyó jóllakott, és hálásan el is beszélgetett a levéllel.

Ősszel a lukas falevél megható, boldog életre tekintett vissza.

Visszacsatolás

  • Milyen érzést vált ki belőled ez a történet?
  • Mennyire vagyunk készek kompromisszumokra a csapaton (osztályon, csoporton) belül?
  • Hogy működik nálunk egymás kölcsönös támogatása?
  • Mikor kezdődik az, hogy már nem mi vagyunk az elsők önmagunk számára?

Felhasználási javaslat

Minden résztvevőnek ragasszunk fel moderációs kártyára egy friss, zöld levelet, majd lyukasztóval lyukasszuk ki. Az első oldalra, a levél mellé egy odaillő idézetet is írhatunk. A kártya hátsó oldala szolgálhat arra, hogy feljegyezzünk a tréninggel kapcsolatos fontos felismeréseket és terveket, melyek utána az íróasztalon, vagy az iskola padon állandóan elkísérhetik a foglalkozás résztvevőit.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)