Szól a rigó: de jó, érik a dió, millió, millió! Útra kel a fecske, jajgat a fürjecske: pitypalatty, pitypalatty, nyár, nyár, itt maradj!
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)
Címke: gyermeklélektan
Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony, annak az icinke-picinke kis asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene, azt az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis zsajtárba; abból az icinke-picinke kis zsajtárból azt az icinke-picinke kis tejet beleszűrte egy icinke-picinke kis szűrőn egy icinke-picinke kis fazékba, azt az icinke-picinke kis fazekat rátette egy icinke-picinke kis padra, befedte egy icinke-picinke kis fedővel. Volt annak az icinke-picinke kis asszonynak egy icinke-picinke kis macskája, az az icinke-picinke kis macska odament az icinke-picinke kis fazékhoz, felborította az icinke-picinke kis tejet; ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke kis asszony, felkapott egy icinke-picinke kis nyújtófát, úgy megütötte vele az icinke-picinke kis macskát, hogy mindjárt megdöglött bele. Ha az icinke-picinke kis macska meg nem döglött volna, talán az én icinke-picinke kis mesém is tovább tartott volna.
(Arany László)
(Forrás: Bauer Gabriella – Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Tente baba, tente,
a szemedet, hunyd be,
aludj ringó-bingó,
pici rózsabimbó.
Alszik az ibolya,
csicsija bubuja.
Ence, Bence, kis medence,
kis medence a Velence;
ne búsuljunk semmit, Vince,
tele van az icce, pince.
Dombon törik a diót,
Rajta, vissza, mogyorót,
Tessék kérem megbecsülni,
És a földre lecsücsülni,
Csücs!
Kocsit, kocsit, komámasszony,
lovat, lovat, sógorasszony!
Szél fujja a pántlikámat,
lobogtatja a szoknyámat!
- Hogy a csibe, hogy?
Hát az ára hogy?
- Mit kérdezi, mi az ára?
Belévágom a markába!
Tücsök koma, gyere ki!
Szalmaszálon húzlak ki.
Házad előtt megsüllyedtem,
Hat ökröddel vontass ki!
Nyuszi, nyuszi, nyulacskám,
Ne félj tőlem, nincs puskám!
Van ám nékem egyebem:
Zöld káposztalevelem.
Mit mond a fecske?
Kicsinek kicsit,
Nagynak, nagyot;
Mert ha kicsike, kéred a nagyot,
Kitekerintem a nyakadat!
Szebb a páva, mint a pulyka,
Szebb, szebb, szebb.
Mert a pulyka maszatos
És a páva aranyos!
Kecske van a kertbe,
A káposztát megette.
Siess, kecske, ugorj ki,
Jön a gazda megfogni!
- Hosszú lábú gólya bácsi
Mit akar kend vacsorálni?
- Békahúst, bre-ke-ke,
Ejnye, bizony, jólesne!
- Tessék hát belőle! -
Mind elugrik előle.
Itt van egy kis kertecske,
benne van egy kis kutacska,
abból iszik a kis nyulacska.
Keresi, keresi az ajtót,
itt nem kapja,
itt megkapja,
fut, fut oda,
mák, mák, mák!
(Forrás: Bauer Gabriella - Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény - Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Kategóriák
Mi ma is megtettük, és ti?
“Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni.
Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk.
Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár. És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.”
Vekerdy Tamás
Kategóriák
Mit kezdjünk a szorongással?
“Aki törekszik arra, hogy “elég jó szülő” legyen, és érzékenyen reagál gyermeke szükségleteire és igényeire, az biztos lehet benne, hogy nem rontotta el nagyon. A gyermeki szorongás egy része evolúciósan kódolt, élekori sajátosság, egy másik része öröklött, és csak egy része az, amibe a szülőknek beleszólása van.” (Deligáda Éva)
8+1 módszer a szorongás enyhítésére
- Empatikus, megnyugtató jelenlét
- Példamutatás
- Fokozatos terhelés
- Belső erő mobilizálása
- A helyzet strukturálása
- Helyzetbe hozás
- Pozitív megerősítés
- Relaxáció
+ 1 Változtasson a környezeten
4+1 lépés a megelőzésre
- A gyermek életkorának megfelelő elvárások
- Biztonságot nyújtó érzelmi kapcsolat
- Biztonságot sugárzó világnézet
- Önbizalom-építés
+ 1 A gyermek negatív érzelmeinek tartalmazása, elbírása
Amit ne tegyen a szülő
Az “övön aluli” módszerek:
- Meg nem értés
- Elkerülés
- Kioktatás
- “Bezzegezés”
- Kigúnyolás
- Érzelmi zsarolás
- Elbagatelizálás
- Faggatózás
- Kényszerítés
- Ingerelárasztás
- Megszégyenítés
- Megalázás
- Elhanyagolás (meddig hagyjuk benne)
- Siettetés
- Félelemkeltés
- Magára hagyás
- Elutasítás, lepattintás.
Forrás: Deligáda Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással? – Pszichológiai útmutató + félelemoldó mesék.
“A mesék szinte észrevétlenül juttatják a gyermekeket a szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz. Aki elmerül egy tündérmese mondanivalójában, annak a számára a mese mély és csendes tóvá változik, mely ugyan a saját lelke képét tükrözi vissza, de mögötte felfedezheti a mélységeket, és azt is, hogyan érheti el a békét önmagában és a világban. (…) a történetekkel, mesékkel magokat ültetünk el a gyermek tudatába, amelyeket addig nem szabad bolygatni, ameddig képesek nem lesznek kicsírázni.” (Bruno Bettlheim)
“Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire is jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást.”
“A mese a gyermek lelkivilágát testesíti meg, segít különválasztani egymásnak ellentmondó érzéseit. Éppen ezért végtelenül megnyugtató, ha megzabolázatlan indulatait belevetítheti a mese negatív szereplőibe. A mesék által megtanulja, hogy MINDEN érzése a személyiségének része, és azt is, hogy ezek megfékezhetőek, kezelhetőek, irányíthatóak.”
“…a gyermekkorban hallott történetek együtt növekednek velünk, virágot hoznak, kiteljesednek és gyümölcsöt érlelnek. Csak meg kell őrizni őket.”
“Az új élethelyzet az egyensúly felborulásával, krízissel, kerülő utakkal jár együtt, a növekedés pedig fájdalommal, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.”
“A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”
“Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti a tudattalan félelmeit. Bár a gonosz pillanatnyilag felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.”
“A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki példaképpé válhat számára, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésére is. A mesehősöktől megtanulhatjuk a “lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben célhoz érhetünk, mint türelmetlen kapkodással.”
“A mese az életigenlés himnusza, ami arra biztat minket, hogy ne adjuk fel, bátran szálljunk szembe az akadályokkal, a megpróbáltatásokat pedig fejlődési feladatoknak tekintsük.”
“A mese olyan eszköz, amellyel az ember a nehéz külső körülmények dacára is folyamatosan megújíthatja életenergiáját, örömre való képességét.”
“Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni gondolatainkat érzéseinktől, és vállaljunk is felelősséget ezekért. Ne általánosítsunk, hanem fogalmazzuk meg egyes szám első személyben.”
“Nagyon fontos, hogy megtanuljunk nemet mondani, és ha asszertív kommunikációval nem lehet megoldani a helyzetet, akkor elkerülni azokat a személyeket, akik csökkentik önbecsülésünket vagy nem tisztelik kellő kép az érzéseinket.”
“Jó, ha rendszeresen megnevezzük a gyerekeink érzéseit is, visszatükrözve számára, hogy érzi magát egy-egy helyzetben.”
“Értékeljük, dicsérjük, amikor megfogalmazza pozitív és negatív érzelmeit, ezzel visszaigazolva számára, hogy ez fontos és jó dolog!”
“Segítsünk neki elviselni a sikertelenséget: “Gyere próbáljuk meg együtt!” Soha ne kívánjunk tőle olyat, amit életkori sajátosságai még nem tesznek lehetővé.”
“Ha úgy irányítjuk a beszélgetéseket, hogy az érzelmek is szóba kerüljenek, ha hangosan kimondjuk, amit érzünk, és tőle is megkérdezzük, ő hogyan érez adott helyzetben, akkor természetessé válik számára érzelmeinek kifejezése, és lesznek is szavai erre.”
“A gyermek azt is megtanulja ebben a folyamatban, hogy egyszerre akár két érzelmi állapotot is megélhet, és ez természetes dolog.”
“Az érzelmi kompetenciát csak személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken, filmek, könyvek megbeszélésén keresztül lehet fejleszteni.”
“Fontos, hogy soha nem utasítsuk el a gyermek érzéseit, mert ez csak hevessé és zavarodottá teszi őt – míg az érzelmek elfogadása, elismerése és tisztelete segítségére lesz az adott helyzet feldolgozásában, ezáltal problémamegoldó képessége is javul.”
“MINDEN érzést el lehet fogadni, csak a cselekedeteket szükséges korlátozni!”
“Az énközlés része a viselkedés leírása (…), a saját érzelmek kifejezése a másik személy viselkedésének következményeként (…), és a viselkedés következményeinek megfogalmazása a saját személyünkre nézve.”
“Az érzelmi biztonság megalapozásában fontosak a megfelelő határok. (…) Ahhoz, hogy a korlátokat megfelelően kijelöljük, a gyermekben egyértelműen tudatosítani kell, mi az, ami tilos és mit tehet helyette. Ismerjük el kívánságait, de fogalmazzuk meg a korlátokat is, és a beteljesíthetetlen kívánság helyett ajánljunk számára alternatívát. Fogadjuk el és értsük meg ellenérzéseit is.”
“Szülőként teljes mértékben jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy bűntudatot kellene éreznünk emiatt, hiszen a gyermekben így tudatosul, hogy nem vagyunk közömbösek cselekedetei iránt, és hogy vannak határok, amelyeket tisztelnie kell. Jogunk van kifejezni haragunkat, de úgy, hogy közben ne szégyenítsük meg ezzel gyermekünket. Ebből a viszonyulásból a gyermek megtanulja, hogy a düh természetes dolog – és meg lehet tanulni bánni vele. Érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani!”
“Mindannyian azzal a létfontosságú késztetéssel születünk, hogy a hozzánk legközelebbi személyek által megéljük a világot. Őket keressük, ha örülünk, és náluk vigasztalódunk, ha szomorúak vagyunk. Jó esetben az ő feltétlen szeretetüket nem kell megszerezni, sem kiérdemelni – Erich Fromm szavaival élve “ha van, az maga az üdvösség, ha nincs, oda az élet minden szépsége.”
“A gyermekek érzelmi képességeinek megalapozásában a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia – az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet.”
“A legjobb életbiztosítás, amit valaha köthet nekünk egy szülő az, hogy általa megtapasztalhatjuk az érzelmi melegséget, biztonságot adó kapcsolatot.”
“Hatéves korban a gyermekek 84%-ánál ugyanazt a kötődési mintázatot találták, mint egyévesen, vagyis az alapokon később már nehéz változtatni, akár jól rakták le azokat, akár rosszul.”
“Amennyiben intenzíven odafigyelünk gyermekünkre, hogy megismerjük valódi érzéseit és szükségleteit, akkor ezzel megteremtjük a biztonságos kötődés bázisát – és egyben az érzelmi intelligenciát is megalapozzuk. Ez ott kezdődik, hogy gyermekünk jelzéseire minden esetben reagálunk.”
“A biztonság fennállását a gyermek sorozatosan ellenőrzi, alkalomról alkalomra teszteli, hogy számíthat-e szüleire, így erősödik meg benne a biztonságérzet.”
“Ha a gyermek megtapasztalja azt, hogy az érzelmileg hozzáférhető, érzékeny a szükségleteire, kifejezheti neki a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsa, akkor belsővé teszi ezt a mintát, és elsajátítja az érzelmi szabályozás képességét.”
“Bizonytalanul kötődő gyermekből is válhat mély érzésű, intim kapcsolatokra képes felnőtt. A gyermekkori minta átírása azonban hosszú folyamat, ami csak stabil kapcsolatokban lehetséges. Ebben segíthetnek a biztos hátteret, kapcsolatot nyújtó barátok, a partner, valamint egy lélektani szakember is.”
“Amennyiben az anya a családjában nem tanult meg biztonságosan kötődni, akkor a negatív minta generációról generációra adódik tovább mindaddig, amíg az egyik leszármazott életében egy mély, bensőséges kapcsolat meg nem töri ezt az “átkot”. Önerőből csak bizonyos határig jutunk el ebben a folyamatban, komolyabb probléma esetén szakember segítségére van szükség.”
“A kötődés fontosságáról nem lehet elég sokat beszélni, mert megdöbbentő, hogy az e tekintetben egyéves korban, illetve húsz évvel később végzett vizsgálat eredménye mennyire szorosan együtt jár – főleg a biztonságosan kötődő és az elkerülő típus esetében. Nagyon nem mindegy, hogy milyen alapokat rakunk le!”
“Az apa részvétele a gyermek gondozásában, és az a tény, hogy az anya támaszkodhat rá, a gyermek pozitív irányba történő fejlődését eredményezi.”
“Még egy nagyon fontos tényező befolyásolja az anya viselkedését és érzékenységét: ha ismeri az alapvető fejlődés-lélektani jellegzetességeket, és tudja, mit várhat el egy adott életkorú gyermektől.”
“A biztonságosan kötőd személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnereik szükségleteire, és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”
“A kötődő nevelés olyan gyermeknevelési stílust jelent, amely a gyerek és a szülő közötti erős és érzelmileg stabil kapcsolat kialakítására törekszik. Így válhat a gyermekből olyan felnőtt, aki tud bízni önmagában, társaiban, a világban, képes érzékenyen, empátiával viszonyulni másokhoz, mivel azt tapasztalja, hogy hozzá is így viszonyultak szülei, gondozói. Ha a gyermek emocionális igényeit ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint fizikai szükségleteinek kielégítését, akkor érzelmi biztonsága szilárd alapokon nyugszik.”
A mai idézetcsokor üzenetét kifejezetten fontosnak tartom, mivel sok anya (apa) azért érzi magát beszorítva egy családba, főként egy vagy több gyerekkel – a szó pozitív értelmében – megáldott családban, kapcsolatban, mert gátolva érzi önmaga kiteljesedését. Mindezt úgy, hogy ha megkérdeznénk, hogy mit is jelent az önmegvalósítás, akkor lehet hogy igazán nem is tudna rá válaszolni, vagy felszínes célok jelennének meg a gondolataiban. Mindezért sok esetben még szeretteiket, gyermekeiket, kapcsolataikat vagy önmagunkat is be is áldozzák másoktól követelve az elfogadást, a megértést és a változást.
Az önmegvalósítás ennél sokkal több! Az önmegvalósítás valójában a másokért, szeretetből, de igazán szívből történő önfeláldozás. És itt nem a mártírságra gondolok! Hanem arra, amikor a másik szükségleteit felismerve meglátom abban a saját lehetőségeimet, fejlődésemet és utamat.
“Önmagunk elfogadás, szeretet és tisztelete az alapja annak, hogy másokat is szeretni tudjunk.”
“Az asszertív személyek nem félénkek, képesek kinyilvánítani érzelmeiket anélkül, hogy agresszívek vagy sértőek lennének. Akkor is hangot adnak véleményüknek, egyet nem értésüknek, ha ez érzelmileg nehéz helyzetet és veszteséget eredményezhet. Nem engedik meg másoknak, hogy zavarják vagy kihasználják őket.”
“Az önmegvalósítás arra a kérdésre ad választ, hogy képesek vagyunk-e megvalósítani a saját lehetőségeinket, és érdekeltek vagyunk-e egy jelentésbeli, gazadag és teljes élet keresésében, abban, hogy a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.”
“…ami az önmegvalósításukhoz szükséges: hogy merjenek álmodni, és valósítsák meg vágyaikat.”
“A függetlenség arra a személyre jellemző, aki tekintetbe veszi mások tanácsaid, de ha fontos döntést kell hoznia vagy cselekednie kell, elsősorban önmagára támaszkodik, autonóm. A független személy ritkán kapaszkodik másokba, hogy kielégítse érzelmi szükségleteit.”
“Empatikusnak lenni azt jelenti, hogy “érzelmileg olvassuk” a másik embert. Az ilyen személy nyugodt és kényelmes kapcsolatokban él, pozitív elvárásokat fogalmaz meg a társas érintkezéssel kapcsolatosan, és érzékeny mások irányában.”
“Az alkalmazkodás faktora a problémamegoldásunkat, a rugalmasságunkat és a valóság pontos észlelését foglalja magába. A problémamegoldás a tudatossággal, fegyelmezettséggel, módszerességgel, kitartással és rendszerességgel van kapcsolatban a nehézségekhez való viszonyulásban. A valóságérzékelés esetében a hangsúly a megfelelő észlelésen, valamint az érzelmek, gondolatok és ötletek hitelességén van. Ez azt jelenti, hogy úgy tapasztaljuk meg a dolgokat, amilyenek azok valójában, anélkül, hogy túlzottan fantáziálnánk vagy álmodoznánk róluk.”
“Aki nem csak magára figyel, hanem társaira is, annak a személyisége valóban mágnesként működik, mellyel észrevétlenül bevonzza a “jó” dolgokat, a “jó” személyeket az életébe. Ha minél több gyümölcsöző érzelmi kapcsolatot szeretnénk az életünkben, elsősorban nekünk kell többé válnunk!”
Mesemondó blog 