Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A kenyér sarka

Ötven együtt töltött év után az idős házaspár a különleges alkalmat ünnepelte. A közös reggelinél így gondolkozott a feleség: – Ötven éve vagyok tekintettel a férjemre, és minden alkalommal neki adom a kenyér ropogós sarkát. Ma szeretném én megenni ezt a finom falatot. – Ezzel megvágta a friss kenyeret, és férjének – a várakozásokkal ellentétben – azt a szeletet nyújtotta, melynek csak a szélén volt ropogós a héj. Ő azonban a legnagyobb örömmel fogadta, kezet csókolt neki és azt mondta: – Kedvesem, te jelented nekem a legnagyobb örömet minden nap. Ötven éven keresztül ettem a kenyér végét, holott egyáltalán nem szeretem. Mindig azt hittem, hogy neked nem ízlik.

Visszacsatolás

  • Mi lenne, ha az osztályban hasonló viselkedésmód adódna?
  • Valójában mennyire érdeklődünk a másik iránt?
  • Konkrétan mennyire fogadjuk el mások másságát az osztályon belül?
  • Mennyi teret biztosítunk az osztályban az emberi kapcsolatokról való beszélgetésnek, hogy jobban megismerjük egymást?
  • Vannak olyan témák az osztályon belül, melyeket senki sem akar igazán felhozni, nehogy kínos vizekre evezzen?

Felhasználási javaslat

Mi lenne, ha a történet elmesélése előtt egy friss, jó illatú kenyeret szeletekre vágnánk, és szétosztanánk a résztvevőknek? Biztos, hogy nagyobb hatást érnénk el, mintha csak felolvasnánk a történetet. További lehetőség, hogy a klasszikus moderációs kártyák helyett saját, kenyér formájú és színű kártyákat készítünk.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A csökönyös kiselefánt

Élt messzi Afrikában egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, olyan makacs, hogy azóta is emlegetik. Egyszer sétálni indult az elefántcsalád.

  • Gyere velünk – hívta elefántapja.
  • Nem megyek! – rázta a fejét a csökönyös kiselefánt.
  • Gyere – hívta az anyja.
  • Nem megyek!
  • Gyere- hívták a testvérei.
  • Nem!

Megunták, otthagyták, egyedül maradt a kiselefánt. El is unta magát hamarosan. Akkor meg azért haragudott a világra. Azt mondta mérgében:

  • Nem is leszek én elefánt többé! Hanem mi legyek?

Arra szökdelt egy gazella. Nézte a kiselefánt, megirigyelte a szép karcsú termetét, sebes futását.

  • Tudom már, mi leszek! Gazella leszek!

Azzal nekiállt, és elkezdett gazella módra szökdelni. Addig szökdelt, míg vastag oszloplábai össze nem akadtak, és föl nem bukfencezett. Föltápászkodott, és azt mondta magában:

” Nem is olyan jó gazellának lenni. Inkább majom leszek!”

Tovább sétált, míg egy majomcsaládot nem talált. Odakiáltott nekik:

  • Én is majom akarok lenni! Játsszatok velem!

No, több sem kellett a haszontalan majmoknak! Körülvették a kiselefántot, ki a fülét cibálta meg, ki a farkát, dögönyözték, csiklandozták, kókuszdióval hajigálták. Elunta a kiselefánt, sértődötten odébb állt.

Egyszer csak egy szép, tarka tollú papagáj röppent fel előtte.

  • De most már aztán igazán tudom, hogy mi leszek! Papagáj akarok lenni! Taníts meg engem repülni, hallod-e!
  • Megtanítalak én szívesen! – állt rá a csínytevő papagáj. – Gyere csak utánam!

Elvezette a kiselefántot a folyóhoz, a meredek part szélére. Megállt a magas parton, elrugaszkodott és felröppent.

  • Így kell, ide nézz!
  • Hiszen ez semmi! – rikkantotta a kiselefánt, és ő is elrúgta magát a parttól. Belepottyant persze a folyóba.

Nagy nehezen kivergődött a partra, csupa víz volt, csupa hínár, csupa iszap. Azt dörmögte nagy mérgesen:

  • Mégis csak elefánt maradok inkább!

Aztán elcsörtetett az erdőbe, hogy megkeresse a családját, hátha még egyszer sétálni hívják.

Afrikai népmese

(Átdolgozta: Rab Zsuzsa)

((Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

Kategóriák
Csapatépítés Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A beteg kakas

Egyszer egy baromfiudvaron annyira megbetegedett a kakas, hogy nem lehetett a következő reggeli kukorékolására számítani. A tyúkok emiatt teljesen kétségbeestek: attól féltek, hogy a nap sem kel fel reggel, ha uruk és parancsolójuk nem kukorékol. Az elkövetkező reggel azonban megszabadította őket ettől a tévhitüktől. A kakas ugyan még mindig beteg volt, és túlságosan rekedt ahhoz, hogy kukorékoljon, a nap mégis kisütött, semmi sem tudta ettől eltántorítani.

Visszacsatolás

  • Hogyan kapcsolódik ez a történet a témánkhoz?
  • Miben és mikor várunk túl sokat a pedagógusainktól?
  • Pontosan mi a történet mondanivalója?

Felhasználási javaslat

Vihetünk magunkkal a foglalkozásra egy játékkakast és néhány tyúkot szemléltetőeszközül. Egy másik lehetőség, hogy előre elkészített fehér moderációs kártyákat osztunk ki a résztvevőknek, amikre ők aztán majd a későbbiekben lejegyezhetik saját gondolataikat, vagy konkrét terveiket. Ehhez még a táblára rajzolhatunk egy nagy sárga napot, amiben aztán a foglalkozás során az osztály közös célját dolgozzuk ki.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A barátságos ember

Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

Visszacsatolás

  • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
  • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
  • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
  • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
  • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

Felhasználási javaslat

Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény Külföldi népmesék Kiscsoport

A három csibe

Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.

Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdőbe nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó.

A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be.

Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon:

  • Künn tágas, benn szoros! Építsetek magatoknak mások kunyhót!

Sírva bandukolt tovább a két kis testvér. Mentek, mendegéltek, míg egy másik szép kis tisztásra nem értek. Nekiálltak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlkozott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon:

  • Most aztán eredj, építs te is kunyhót magadnak!

A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes egyedül, nem segített rajta senki, nem volt se anyja, se testvére.

Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rátekintett, tüstént elfelejtette minden búját-baját.

A kis fehér csibe elmosolyodott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot, és így szólt hozzá:

  • Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár.

S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe csak ámult-bámult egy darabig, aztán tovább tipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban nekilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbámulta belülről, aztán beköltözött, és vacsorát főzött magának.

Alig telt el néhány nap, a róka megorrontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házához, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, míg a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyörgött neki, nem nyitotta ki az ajtót.

Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a másikat. Most már együtt futott a két ostoba jószág.

Éppen csak hogy elérték a fehér csibe házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogtatva a ravaszdi róka. A fehér csibe gyorsan kinyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete – hess! – beröppent.

  • Nyissátok ki, de tüstént! – morogta vészjóslóan a róka.
  • Hát csak gyere, ha tudsz! – ingerkedett a fehér csibe.

A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába döngette, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált:

  • No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk!

A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét.

A három pelyhes, a fekete, a vörös, meg a fehér csibe azóta boldog egyetértésben éldegél. Álló nap sütnek-főznek, vigadoznak.

Legyetek ti is a vendégeik!

Francia népmese

(Átdolgozta: Tímár Éva)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Az árva kisfiú narancsa

Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

Visszacsatolás

  • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
  • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
  • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
  • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

Felhasználási javaslat

Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Mégsem lehet ünnepelni

Egyszer valahol messze, Indiában vagy Kínában lakodalomra készültek. Az ifjú pár nagyon szegény volt, ezért az esküvői meghívókra ráírták, hogy mindenki hozzon magával egy üveg rizsbort, és töltse érkezésekor a bejáratnál lévő nagy hordóba. Ezzel mindenki hozzájárult volna a szép és nagyszabású ünnepséghez.

Amikor már mindenki összegyűlt, a felszolgálók merítettek a hordóból. De amikor az ifjú pár egészségére koccintott és ivott a volna a násznép, mindenkinek lefagyott az arcáról a mosoly: ugyanis mindenkinek tiszta víz volt a poharában.

Most aztán mindenki megbánta, hogy így gondolkodott: – Ó, azt az egy üveg vizet, amit én beleöntök, senki sem fogja észrevenni! – Csak sajnos mindenki ugyan ezt gondolta. Mindenki a másikra számított, és így akart együtt ünnepelni. Így viszont nem lehetett megünnepelni a lakodalmat.

Visszacsatolás

  • Meddig megyünk el, ha tenni kell valamit a csapatunkért?
  • Hol ér véget nálunk a kölcsönös támogatás?
  • Mikortól érezzük úgy, hogy mi magunk csak a második helyen állunk?
  • Mi vonatkoztatható a mi csapatunkra a fönti történetből?
  • Konkrétan mit tehetünk, hogy ezt a viselkedésmódot elkerüljük?

Felhasználási javaslat

A következő eljárásmódok közül választhat egyet a történet feldolgozásához:

  1. Minden résztvevő kap egy kis üveg szörpöt, melynek a címkéje helyén maga a történet áll. A szörpöt aztán állandó emlékeztetőül az íróasztalra tesszük. Az se lenne rossz, ha még lennének további üres címkék, amelyekre a résztvevők ráírhatnák legfontosabb felismeréseiket vagy terveiket, majd ezt követően az üveg hátuljára ragaszthatnák.
  2. Állítsunk szimbolikusan egy üveg szörpöt és egy üveg vizet a kör közepére, mielőtt a történetet felolvasnánk! Esetleg két szörpös üveget is tehetünk a kör közepére, amelyek közül az egyikben víz van, a résztvevők azonban nem tudják, melyikben.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
Csapatépítés Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A kompromisszum

Egy szép júniusi napon egy nagy, sötétzöld falevelet fújt a szél ide-oda.

Az egyik délelőtt, mikor a madarak már épp abbahagyták reggelt köszöntő dalukat, valamint elkezdte csiklandozni a levélkét a száránál. Egy hernyó egyensúlyozott a gallyon, és kimerülten így szólt: – Jó napot!

A szokásos udvariassági körök után az időjárásról beszélgettek, míg a levél végül megkérdezte: – Tulajdonképpen miért jöttél?

A hernyó zavarba jött: – Igen, azt akartam… vagyis szeretném… – úgy tűnt, ez a mondat sohasem ér véget, így hát a hernyó újat kezdett: – Egy nagy kérésem volna hozzád. Te minden reggel megkapod a fától a táplálékot, amire szükséged van, sohasem kell élelmet keresned. Nekem viszont nem ilyen egyszerű ennivalót találnom. Éppen ezért vagyok most itt. – Ha tudnék segíteni neked, megtenném – válaszolt a levél együtt érzően -, de nekem itt van az állandó helyem ezen a fán – nem tudok segíteni az élelemkeresésben.

– Neked olyan szép, zöld ruhád van – folytatta a hernyó óvatosan. A sötét, egyenletesen zöld levél elégedetten illegette magát. – Nem ehetnék egy egészen pici darabot a ruhádból? – A levél először úgy gondolta, rosszul hallotta. De amikor a hernyó ránézett, tudta, hogy jól értette. Lassan kifújta a levegőt, és elgondolkodott: – A hernyó éhes és fáradt. De adjak oda neki egy darabot a ruhámból?

Nehéz elhatározás volt, mígnem világossá vált előtte: ha nemet mondana, a hernyó az éhsége miatt úgy enne valamennyit az öltözetéből. A levél nem tudná megakadályozni. Ha igent mondana, akkor segítene a hernyónak, ő maga is örülne, és hálás lenne. Végtére is, egy lyukkal a ruhánkon is lehet élni. Így a levél igent mondott, a hernyó jóllakott, és hálásan el is beszélgetett a levéllel.

Ősszel a lukas falevél megható, boldog életre tekintett vissza.

Visszacsatolás

  • Milyen érzést vált ki belőled ez a történet?
  • Mennyire vagyunk készek kompromisszumokra a csapaton (osztályon, csoporton) belül?
  • Hogy működik nálunk egymás kölcsönös támogatása?
  • Mikor kezdődik az, hogy már nem mi vagyunk az elsők önmagunk számára?

Felhasználási javaslat

Minden résztvevőnek ragasszunk fel moderációs kártyára egy friss, zöld levelet, majd lyukasztóval lyukasszuk ki. Az első oldalra, a levél mellé egy odaillő idézetet is írhatunk. A kártya hátsó oldala szolgálhat arra, hogy feljegyezzünk a tréninggel kapcsolatos fontos felismeréseket és terveket, melyek utána az íróasztalon, vagy az iskola padon állandóan elkísérhetik a foglalkozás résztvevőit.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

Kategóriák
kommunikáció Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Rossz vagyok

Egy gyermekorvos, aki a gyerekek iskolaérettségét vizsgálta, minden apróságot a következő barátságos mondattal fogadott a rendelőben: – Milyen kedves gyerek vagy te! – Minden gyerek mosolygott és bólogatott. Egy kisfiú azonban szomorúan, és komoly arccal rázta a fejét: – Nem, én nem vagyok kedves gyerek! – Dehogynem, én látom, hogy kedves és aranyos vagy! – Nem – mondta a fiúcska -, nem vagyok kedves. Én vagyok a rossz Fiedrich.

Milyen gyakran hallhatta, hogy még maga is elhitte! Még nem tudott olvasni és írni, de már nem szerette magát.

Visszacsatolás

  • Mi jut eszedbe először a történet kapcsán?
  • Milyen hatással lehet ránk mások véleménye?
  • Te mennyire ismered fel magad azok viselkedésmódjában, akik rá akarják erőltetni a véleményüket másokra?
  • Konkrétan mit tanulhatunk a történetből saját kapcsolatainkra vonatkozóan?
  • Miért van az, hogy mégis nehéz helyesen viselkedni?

Felhasználási javaslat

Még a történet előtt egyéni munka keretében megkérhetjük a résztvevőket, hogy írják le kritikus véleményüket másokról a baráti vagy az iskolai helyzetükből. A történet kiértékelésénél aztán mindenki átgondolhatja, milyen hatásai lehetnek az ilyen véleményeknek.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press kiadó)