Kategóriák
Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

Johnny és a kecskebak

Johnny erős, jókötésű hároméves fiúcska volt. Egy szép napon összebarátkozott a szomszédban lévő kecskebakkal, Billyvel. Minden reggel szedett egy kis füvet és salátalevelet, majd elvitte Billynek reggelire. Olyan szoros lett a barátságuk, hogy Johhny órákat töltött Billy kedélyes társaságában. Egy nap Johnny arra gondolt, hogy jót tenne Billynek, ha kicsit megváltozna a menüje, ezért salátalevél helyett rebarbarát vitt a barátjának. Billy rágcsálta kicsit a rebarbarát, de megállapította, hogy nem ízlik neki, így eltolta magától. Johhny megfogta Billy egyik szarvát és így próbálta megetetni Billyvel a rebarbarát. Ez alkalommal Billy a barátját lökte el, először csak finoman, de amikor látta, hogy Johhny csak nem engedi el, olyan erősen meglökte, hogy a kisfiú egy nagy huppanással a fenekére pottyant. Johnny annyira megsértődött, hogy letisztogatta magát, mérgesen ránézett Billyre, és soha többé nem jött vissza hozzá. Néhány nappal később, amikor az édesapja megkérdezte, miért nem megy már soha a szomszédba Billyvel csevegni, így válaszolt: – Azért, mert visszautasított.

Visszacsatolás

  • Pontosan mi volt Johhny problémája?
  • Mennyiben hasonlítunk Johhnyra a gondolkodásunkban és tetteinkben?
  • Mennyire szeretnénk, hogy mások megfeleljenek az elvárásainknak?
  • Milyen hatással vannak az elvárásaink az emberi kapcsolatainkra?
  • Mire tanít minket ez a kis történet?

Felhasználási javaslat

A vizuális megjelenéshez bevihetünk egy kis rebarbarát és/vagy egy műanyag játékkecskét, hogy jobban rögzüljön a történet.

(Forrás: Detlev Blenk, Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet – Z-press kiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Dinnyeházikó

Dél volt, mikor a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér batyut kötött, s elindult vándorolni.

  • Hová, hová ilyen korán? – rikoltozott a körtefán a telhetetlen cinke.
  • Túl árkon, bokron, dombokon, sárga rét áll a homokon. Elmegyünk hát, és felkeressük mert kincset őriznek ott a tücskök.
  • Kincset? Miféle kincset? Nem hiszem!
  • Elhiheted, cinke, hiszen hallhattad te is. A nyári éjben cirpelte mind vagy reggelig:
Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

Ment, ment tehát a bátor kis veréb, no meg a félénk kis egér végig a kerten, kert mögött, a kert mögötti fák között. Éjfélre már oda is értek.

Éppen akkor bújt elő a hold. Aranyos fénye mind lefolyt az éji tájra. Arany csillant a dombokon, a domb előtti homokon. Arany csurrant a fákra.

  • De szép! Ó, milyen csodás! Egérkém, drága, jer, no lásd, itt kell a kincset megkeresni!

Kéz a kézben osontak bokron át, lapuleveses sűrűn át. A tücskök énekeltek:

Cirr-cürr, cirr-cürr,
csörren a kincs, a kincs!
Cirr-cürr, cirr-cürr,
a kincs, a kincs!

De a két barát nem talált mást, csak egy sereg jánosbogárkát.

  • Ne menjünk tovább, kis veréb! – kérlelte társát az egér. – Jaj, félek, nagyon félek!
  • Mitől félsz, mondd, ó, kis bohó? Nincs erre héja, macska, se mohó bagoly vagy mérges kánya. Csak a bogarak élnek itt s a kincset rejtő tücskök.

Futottak hát tovább, tovább, de kincset egyik sem talált a tücsökzenés réten.

  • Ó, miből veszünk kalapot? Napernyőt meg gombos botot? Nyakkendőt néked és nekem szép, nyloncsipkés inget? – sírt, sírt a kedves kis egér, de jókedvű kis veréb ismét csak megnyugtatta:
  • Ne félj, míg engem látsz, szívem! E csodás réten nem hiszem, hogy ne akadna egy rézgaras se.

Futottak hát tovább, tovább, és egyszerre csak egy óriási görögdinnyére leltek.

  • Mit mondtam? – szólt a kis veréb. – Itt van a tündérvárunk! Kívül fénylő zöld, belül piros, egyszóval modern és csinos, bár ki kell tatarozni.

A két jó barát azonmód szorgos munkába kezdett. Ajtót fúrt, három ablakot, kéményt is rakott, jó nagyot, és belül a dinnyét kirágta kényelmesre.

Beköltözött a két barát, bezárták a ház ajtaját, s a tücskök énekeltek.

Pufók szellő a dombokon felébredt. Szállt a homokon át egyenesen a dinnyeházhoz. Megtetszett néki, ott maradt, és lágyan ringatni kezdte.

  • Érzed, egérkém? Mily csodás! Mint a legpuhább hintaágy, oly kellemes a fészkünk! – örült a bátor kis veréb a szellő játékának.

Majd eső jött. A zöld tetőt öklözte, egyre mosta.

  • Hallod, aranyos egerem? Eső kopog az ereszen! A legjobb dob sem verne ki ennél vidámabb ritmust. Jer, táncoljunk egy kopogóst, vagy járjunk el egy topogóst, ahogy a szél is járja.

Szélvész rikoltott mérgesen. Jégeső vert az ereszen. A két barát csak táncolt.

Dühöngő orkán jött. Ó, rettenet! Kicsavarta a tölgyeket a szemközti erdőben! Majd a tündöklő házikót, a kedves dinnyeházikót száráról – hopp! – letörte, sebes patakba lökte.

  • Mit búsultok a partokon? Fityiszt se félünk! Nem bizony! – kiáltott ki a kis veréb a rémült tücsköknek. – Leúszunk mi a tengerig, hajókázunk ott reggelig, és meghívjuk a cápát vacsorázni.

Becsukta a két ablakot, és víg matróznótába fogott:

Liccs-loccs, liccs-loccs,
úszik a kincs, a kincs!
Liccs-loccs, liccs-loccs,
miénk a kincs!

Úszott, úszott a házikó, a kedves dinnyeházikó, vele a bátor kis veréb s a félénk kis egérke.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Egy furcsa kirándulás

Légy uram és Méhe néne kirándulni ment.

Kikocsizott a sziklacsúcshoz, és hozzáfogott a hegymászáshoz.

két hátsó lábával a sziklafokra állott, kettővel botot fogott, kettővel pedig kapaszkodott. A sziklacsúcsra már-már mind a kettő feljutott, amikor Méhe néne meglátott az egyik kiszögellésben egy pompás virágot.

  • Ó, miért is nincs hetedik lábam, amivel a virágot letépném?! – sírt Méhe néne – Légy uram, e szép virágnak sűrű mézét de megenném, de szeretném!

Ám Légy uram nem szerette a mézet. Így szólt tehát Méhe nénéhez:

  • Ó, Méhe, Méhe! Láthatod, hogy nekem is csak hat láb jutott! kettővel a sziklaperemen állok, kettővel botot fogok, kettővel pedig kapaszkodom. ne kívánd hát, hogy nyúlja érte, és miatta leessek a mélybe.

Mivel az, hogy szárnyuk is van, eszükbe sem jutott, és hetedik lábuk sajnos nem volt nekik, a sziklafalon civakodtak egészen estelig. Idejük így is letellett. Jött a kocsi, és menni kellett.

Így történt, hogy a síró Méhe néne és zsémbes Légy uram a sziklacsúcsra fel nem jutott, és a csodás tájból semmit sem láthatott.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Szellő és a bárányfelhők

Szellő kihajtotta a bárányfelhőket legelni. Fütyörészve követte őket mindenüvé.

Szellő csakhamar megunta a munkát. A nádasban vadkacsát látott. Odarepült hozzájuk. Szaladgált, fogócskázott velük egész nap.

Mi történt ezalatt a bárányfelhőkkel?

Kettő összeverekedett. A verekedésnek sírás lett a vége.

Három lefutott a hegyi patakhoz fürödni.

Négy talált egy szép hófelhőt, és belebújt.

Öt kis felhő elcsavargott egészen az örök hómezőkig. Ott rátelepedett egy kicsi kunyhó tetejére.

Hat pedig elment a fényes nap után.

Szellő abbahagyta a vadkacsa-kergetést. Szaladt a bárányfelhőket hazaterelni. Csupán egyetlen kis jószágot talált.

Szellő elindult az elveszett bárányfelhők után.

Ment, ment Szellő. Kocogott utána az árva bárányfelhő.

Szép kerek kertet láttak. A kert közepén két sárga tulipán ringatózott. A sárga tulipánból ének hallatszott:

Felhők voltunk,
sírni kezdtünk,
s zápor lettünk.
Mi lettünk a két tulipán étele,
mi lettünk a két tulipán itala.
Kipp-kopp-kopp! Eső-kopp!

Ment, ment tovább Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő.

Odaért a csordogáló kis patakhoz, a patakparton zakatoló víg malomhoz. Zúgott a malom, susogott a patak:

Felhők voltunk,
patak lettünk.
Csordogálunk,
s malmot hajtunk.
Forgatjuk a kereket.
Dolgozhatunk eleget.
Liccs-loccs-loccs! Patak-loccs!

Ment, ment tovább Szellő. Vele a megmaradt bárányfelő.

Hóesésbe jutottak. Szállt, énekelt sok hópihe:

Felhők voltunk,
hópihe lettünk.
Csupasz földre leesünk.
Hipp-hopp-halihó!
Mi védjük meg a vetést,
mint a meleg takaró.
Hipp-hopp-hopp! Hópihe-hopp!

Ment, ment Szellő. Vele ment az árva bárányfelhő. Odaértek az örökös hómezőkhöz. A kicsi kunyhón jégcsapok csüngtek és csilingeltek:

Felhők voltunk,
jégcsap lettünk.
Csengünk-bongunk, mint a csengő,
üvegcsengő: csing-csöng,
csöng-csing; kacagunk.
Csing-csöng-csöng! Jégcsap csöng!

Ment, ment tovább Szellő. Vele ment a megmaradt bárányfelhő. Odaértek a fényes naphoz. S ott valami láthatatlan énekesek énekeltek:

Felhők voltunk,
láthatatlan
pára lettünk.
Jön az éj és
harmat leszünk.
Fűre, fára, szép virágra
leesünk.
Mi leszünk a kicsi madár itala.
mi leszünk a gyenge levél étele.
Csepp-csepp-csepp! Harmat-csepp!
  • Csak te maradtál velem! – fordult szellő az egyetlen megmaradt bárányfelhőhöz. – A többiek hasznos munkába álltak. Búcsúzzunk el tőlük!

Hazament Szellő s vele az árva bárányfelhő. Megvacsoráztak. Összebújtak és elaludtak. Kicsi felhő álmot látott.

Azt álmodta:

eső lett,
csordogáló patak lett,
hópihe lett,
csilingelő jégcsap lett,
s láthatatlan pára lett.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

A hold ruhája

A tó mellékén élt Rák Aranka, a híres varrónő. Meghallotta hírét a hold is. Gondolta, varrat nála új ruhát.

  • Unom már ezt a kifakult ezüstruhát. nem varrnál nekem egyet aranyból? – kérdezte a rákot, amikor felkereste.
  • Örömmel megvarrom. Ám előbb méretet kell rólad vennem – szólt Rák Aranka a kövér holdhoz.

Így is lett.

Rák Aranka elővette aranyollóját, és kiszabta a ruhát. Utána elővette aranytűjét, aranycérnáját, s a ruhát megvarrta. Várta a holdat ruhát próbálni. A hold meg is érkezett.

  • Furcsa dolog – szemlélte munkáját a rák. – Pontos mértéket vettem rólad, a ruha mégis bő.
  • Úgy látszik, fogytam – válaszolt a hold.
  • Majd beveszek a ruha bőségéből – mondta Rák Aranka.

Felfejtette és újra varrta az aranyruhát.

A következő próbán a ruha még mindig bő volt. A türelmes rák a ruhát ismét átvarrta. Várta, várta a holdat. A hold megérkezett. Olyan vékony, olyan karcsú volt, mint egy kifli.

  • Beteg vagy? Mi történt veled, hogy ennyire fogysz? – aggódott Aranka.
  • Nincs semmi bajom. Kitűnően érzem magam – felelte a hold.

Aranka a ruhát ismét felfejtette, átszabta és megvarrta. Várta, várta a holdat, de az nem jött. Kitekintett az égre. A hold ott sem volt.

Mikor a hold ismét megérkezett, Aranka csodálkozva látta, hogy meghízott.

  • Ki kell a ruhádból engednem, mert most meg szűk – sóhajtotta a rák.
  • Nem bánom, de igyekezz megvarrni – felelte a hold ingerülten. – Unom már ezt az örökös próbát! Még sohasem láttam ilyen ügyetlen varrónőt!

A szegény kis rák ismét hozzáfogott a varráshoz. Varrt, varrt szorgalmasan. Csillagokat is varrt a ruhára, hogy minél szebb legyen. Csillogott-villogott az aranyruha, mint egy csodálatos tündérköntös.

  • Ó, de gyönyörű! Igazi, tökéletes munka! Tündér Ilonának sincs szebb ruhája! – ámuldoztak a kis állatok.

A hold megérkezett. Gömbölyű, kövér volt, mint egy jókora labda.

  • Ó, jaj nekem! – sírt Aranka. – Ilyen csodát még sohasem láttam. Hol sovány vagy, hol meg kövér. Mi történt már ismét veled?

A ruha persze teljesen használhatatlan volt. A kövér teliholdra rá sem ment.

  • Mit tettél a gyönyörű aranyszövetemmel? – toporzékolt a hold. – Összeszabdaltad, szétnyirbáltad. most miben megyek a csillagok báljára?

A ruhán már nem lehetett javítani. A hold mérgesen hazaballagott.

Aranka, a rák pedig szégyenben leköltözött a tó fenekére.

Fel sem jött többé.

Ott lakik még ma is.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Mesék (nem csak) felnőtteknek Történetek trénereknek, tanároknak, vezetőknek

A szöges cipős ember

Történt egyszer, hogy megkérdezte egy demokrata egy másiktól, mitől kell a mostani időkben a legjobban félni. A megkérdezett demokrata így válaszolt: – Szerintem már nem kell félni semmitől, csak a szöges cipős embertől. – Az előbbi demokrata egyáltalán nem értette ezt a hasonlatot, ezért a másik elmagyarázta neki: – Egyszer a Meese nevű erdőben volt egy fegyvergyár a háború alatt. a tizenkét bunkerra osztott gyár, melyeket fákkal, és közönséges csarabbal ültettek körbe, és aminek köszönhetően az épületek felismerhetetlenek voltak a levegőből, sértetlenül túlélte a háborút. Az egyik bunkerben teli vászonzsákok feküdtek, tartalmukat már nem dolgozták fel. A lakosság számára, akik évek óta szenvedtek a textil hiányától, az erős zsákvászon nagyon értékes volt. Sokan felkerekedtek, odalopakodtak a bunkerhez, kinyitották a zsákokat, kiöntötték a benne lévő szürke port egy eldugott sarokba, majd hazavitték a zsákmányt. Ez így ment, amíg lehetett, és a puskapor halom egyre csak nőtt. És akkor jött, aminek jönnie kellett: tudatlanságból, butaságból és gondatlanságból belépet a bunkerbe egy ember szöges cipőben. A szögek hatására szikrák csaptak fel a bunker betontalajából, a szikrák meggyújtották a hegyekben álló puskaport, majd egy robbanás szétvetette a bunkert, és mindenkit maga alá temetett, aki ott tartózkodott. – De mi köze van ennek a szöges cipős embernek a mai korhoz? – kérdezte az első demokrata. – Rajta kívül mástól nem kell félni – válaszolta a második. – Mert senki sem tudja, hol, de a puskapor egyre csak halmozódik.

Visszacsatolás

  • Mit szimbolizálhat a puskapor?
  • Te hogyan ültetnéd át ezt a történetet az egymás közötti kommunikáció témakörére?
  • Miért van az, hogy gyakran felhalmozzuk a konfliktusokat, ahelyett, hogy még időben megoldanánk őket?
  • Voltál már valaha a szöges cipős ember szerepében, és gyújtottad már fel akaratod és tudatod ellenére a “puskaport”?

Felhasználási javaslatok

Minden résztvevőnek kioszthatunk egy nagy szöget, amire egy papírzászlót erősítünk. Ezután mindenkinek fel kell írnia egy zászlóra, mit szeretne megjegyezni, mint legfontosabb leckét a történetből vagy a foglalkozásból. Barkácsáruházakban találunk szögeket, akár meglepően nagy méretben is. Egy másik megoldás, hogy a zászlókra már korábban a kommunikáció témaköréhez tartozó idézeteket írunk. Vagy bevihetünk egy pár sportcipőt fémszögekkel, ami még látványosabb. Rajzolhatunk egy cipőt egy A/4-es lapra, amit fénymásolhatunk úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. Minden résztvevő erre feljegyezheti a “konfliktus” témához kapcsolódó feljegyzéseit.

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Cserebere

Regina, Pongrác, Bonifác, a három testvérmacska fogta Riska tehenet, a kedves öreg tehenet, és egy kocsira felpakolta.

Riskával elindult tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott a tehénnel. Találkozott a farkassal, a loncsos-lompos ordassal, ki szemközt jött a bakkecskével.

Farkas szólt:

  • Tunya Bonifác! Riska tehenet cseréld el! Vagy elviszed a vásárra? Három nap múlva jutsz oda. Cseréld el a kecskémmel!

Tehenét kecskére cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kecskebakkal. Találkozott a rókával, ravasz rókaanyóval, ki arra jött a kövér lúddal.

  • Tündéri húgom! Reginám! Kis macskák közt legszebb te vagy! Bizony csúf ez a kecskebak. Okos cserémen kapva kapj, itt van, tied szép fehér ludam!

Kecskéjét lúdra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a kövér lúddal. Találkozott a mókussal, tarisznyás, rongyos koldussal, ki arra jött egy girhes tyúkkal.

  • Ó, jótét lélek! Kedves macskafi! – szólt kapzsi Pongrácnak, aki bizony a tyúkot megkívánta. – Cseréld el tyúkommal a ludad. Tudom, nem bánod meg. Tyúkomnak naponta lesz tojása.

Lúdját tyúkra cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a girhes tyúkkal. Találkozott egy víg sünnel, egy furfangos, kópé sünnel, ki arra ment egy fényes tűvel.

Fényes tű fényére megállt Regina, Pongrác, Bonifác.

  • Ó, milyen fényes, gyönyörű! Talán aranyból van e tű? Te sün, e kincs nem eladó?
  • Fényes tűm bizony eladó! Girhes tyúkért megkapható!

Tyúkját tűre cserélte tehát Regina, Pongrác, Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác kocogott, ment a tűvel, a fényes, kedves gyönyörűvel. Hol Regina, hol meg Bonifác vitte. Hol kocsira tette, hol kezibe vette.

Óvta, vigyázta – el ne ejtse – Regina, Pongrác, Bonifác.

Váratlanul leszállt az est. Regina továbbmenni rest. Keresnek hát egy szalmakazlat, hol mindhárman lenyugodhatnak.

Regina, Pongrác lefeküdt, s Bonifácra bízta a tűt:

  • Vigyázz rá éjszaka, vigyázz te, testvér, Bonifác!

Bonifác őrizte a tűt. Fél éjszaka mellette ült. Úgy éjféltájban csak megunta. Fogta, a kazalba szúrta.

  • Jó helye lesz itt nagyon. Tudom, nyugodtan alhatom. Rabló rá nem találhat – szólt. S nyomban elaludt a mindig lusta Bonifác.

Regina, Pongrác, Bonifác reggel a tűt sehol sem találta. Turkált, turkált a szalma közt, turkált a réti fű között, de fényes tűjét nem találta.

Regina, Pongrác, Bonifác csereberéje véget ért. Üres kocsival hazatért, üres zsebével hazaért nagy búsan s ostobán tehát: Regina, Pongrác, Bonifác.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Játékmackó

Játékmackót valaki ottfelejtette az erdőben. Ült, ült a fűben.

Gyönyörű, piros pillangó repült melléje.

  • Ó, de szép repülő szalag vagy! – örült Játékmackó.
  • Csacsi, én pillangó vagyok! – nevetett a pillangó és elrepült.

Jött a kicsi sün.

  • Itt a szaladgáló tűpárna! – rikoltotta játékmackó.
  • Ugyan, én a kicsi sün vagyok! – felelte a tüskés állat. Gyere velem fogócskázni!
  • Játék lábakkal hogyan tudnék fogócskázni? – csodálkozott Játékmackó.

Otthagyta a kicsi sün játékmackót. Hamarosan odaugrott mellé egy béka.

  • Úszógumi! Ugrik az úszógumi! – sikítozott Játékmackó a béka láttán.

A siklót mozgó kötélnek nézte, a gombát baba-napernyőnek. A szarvasbogár szarvairól azt hitte, hogy azok ollók.

A kis madártól pedig ezt kérdezte:

  • Gyomrodban gép van?
  • Ugyan miféle gépről beszélsz? – csodálkozott a kis madár.
  • Csicsergő-gépről. Valamitől kell, hogy csicseregj. Itt, az én gyomromban is van egy szerkezet és ha megnyomják, brummogok – felelte Játékmackó.
  • Gyomromban semmiféle szerkezet sincs. Igazi madár vagyok – sértődött meg a kis madár, és elrepült.

Játékmackó szomorúan nézett utána. “Úgy látszik, megharagudott. Vajon miért?”

Jött, futott a kicsi nyúl is. Játékmackó egyszeriben elfelejtette bánatát.

  • Ugrani is tudsz? – faggatta a kicsi nyulat.
  • Ó, persze hogy tudok! – kiáltotta a kicsi nyúl, és átugrotta a széles árkot.
  • Ilyen ügyes rugók vannak lábaidban? – kérdezte Játékmackó.
  • Jaj, de buta vagy! – kacagott a kicsi nyúl. – Igazi lábaim vannak.
  • Itt minden igazi? – csodálkozott Játékmackó.
  • Itt minden igazi. A fák, bokrok, állatok, madarak és bogarak – bólogatott a kicsi nyúl, és elsietett.

Csakhamar leszállt az est. Játékmackó szomorkodni kezdett: “Igazi a sötét is. Jó lenne már aludni.”

Cammogó léptek hallatszottak. Játékmackó érezte, hogy a cammogó valaki felveszi és viszi, viszi magával.

Cammogó valaki jó sokára megállt, és egy szűk nyíláson bebújt egy barlangba.

  • Ide nézzetek, mit hoztam! – brummogta.

Játékmackó körülnézett a tágas medvebarlangban. Három apró medvebocsot vett észre.

  • Játékmackók! – rikoltotta Játékmackó boldogan.
  • Ó, te kis oktondi, mi valódi medvebocsok vagyunk. Játékmackó te vagy – nevettek a medvebocsok.
  • Itt maradhatok veletek? – kérdezte Játékmackó.
  • Velünk maradsz örökre – hangzott a felelet.

Játékmackó rámutatott a gyomrára:

  • Itt nyomjatok meg, és akkor brummogok.

Jaj, de örült a három apró medvebocs a gyönyörű játéknak!

Örült a Játékmackó is: “Igazi medvebarlangban lakom! Igazi medvék között, Igazi, igazi erdőben!”

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

Kategóriák
Gőgös Gúnár Gedeon Mesegyűjtemény

Gőgös Gúnár Gedeon

1. Gedeon és a Baromfiudvar

  • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – kiáltozott Gedeon, a gúnár kora reggel a baromfiudvarban.
  • U-u-úgy ám! – helyeselt a pulyka. – Gedeon még a gazdasszonynál is bátrabb!
  • Csak kárát ne lássa! – szólt közbe az öreg kotlós.
  • Ügyefogyott, gyáva népség! – feleselt Gedeon. – Van köztetek olyan, aki szembeszáll velem?

Csakugyan nem akadt ilyen jószág. Gedeon mindenkinél erősebb, nagyobb volt, így hát féltek tőle.

Úgy két hónap múltán az udvarba új lakó érkezett. Olyan volt, mint egy apró, fehér pamutgombolyag.

  • Vau-vau! Vak, vak vagy? – gurult a fehér gombolyag Gedeon elé.

Gedeon mérgesen sziszegni kezdett, s a fehér gombolyag jobbnak látta az udvar másik végében letelepedni.

  • Vak, vak vagy! – csaholta onnan is szelíden a fehér gombolyag, aki nem volt más, mint Zsiga, a kölyök-komondor.

2. Gedeon hadakozása az új lakóval

Zsigát a gazda és a gazdasszony nagy becsben tartotta: külön tálban kapott enni, és külön ólban lakott.

  • Gigá! Minek ennek a féregnek külön tál, külön ól? – toporzékolt Gedeon. – Gigá! Girhes jószág, hitvány jószág, semmi haszna sincsen.

Zsiga valóban naphosszat csak ült, ült ólja előtt. Csigát nem szedett, füvet nem evett, nem kapirgált, nem terelte a kislibákat a patakpartra fürödni, még csak a kiscsirkék veszekedését se csitította el.

  • Csak én vagyok bátor egyedül széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.
  • Ó, hát miféle kutya vagy te? – korholta Zsigát a mindentudó kacsa. – Gedeon kínozza az udvar lakóit, és te tűröd?
  • Vak, vak vagy! – válaszolta Zsiga, és bevonult óljába.
  • Vak vagy te! – mérgelődött a mindentudó kacsa. – Vak, vak: ennyi az összes tudományod?

Gedeon pedig üldözni kezdte Zsigát. Csípte, marta, ha a közelébe ért, sziszegett rá már messziről, s ivóvizét minduntalan felrúgta. Gúnyverset is írt róla:

Zsiga úr, kutya úr,
mint a malac földet túr.
Gigágá! Mikor meg már világgá?

Zsiga úr egeret
se fog, szűköl: nem merek!
Gigágá! Mikor megy már világgá?

Zsiga úr kukacot 
látott, s sírva elfutott.
Gigágá! Mikor megy már világgá?
  • Ökör se tűrne ennyi sértést! – károgta az öreg kotlós.
  • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga.
  • Ó, ez a kutya még nálunk is gyávább! – mondták a többiek.
  • Csak én vagyok bátor széles e határban! Csak én vagyok az úr! – dicsekedett Gedeon továbbra is.

3. Gedeon bajba jut, és elárulja társait

Gyönyörű nyári este lett. Ciripelt a sok tücsök, susogtak a fák, bokrok. Csirke, kacsa, pulyka aludni készült, amikor Zsiga szűkölni kezdett:

  • U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek, kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Veszedelem közeleg!
  • Összetöröm csontjaidat! – sziszegte Gedeon, aki nagy gőgjében még az óvatosságról is elfelejtkezett. – Ugyan miféle veszedelem közeleg, te pamutgombolyag?
  • Vak, vak vagy! – felelte Zsiga. – U-u-ú! U-u-ú! Ügyeljetek kis csirkéim, kis kacsáim, figyeljetek! Ott a róka a bokorban!
  • Ólba! Ólba! – kiáltotta a pulyka, és szempillantás alatt üres lett a baromfiudvar.

Gedeon azonban nem hitt a kutyának.

  • Ügyefogyott gyáva népség! – gúnyolta a többieket. – Zsiga úr megijedt a saját árnyékától! Úgy ám!

Gedeon kiáltozását a róka gyors léptei szakították félbe.

  • Gyönyörű gunaram! Gyönyörű vacsorám! – lopakodott Gedeon felé.
  • Ó, jaj nekem, ne bánts, róka! – esedezett a rémült gúnár. – Csont és bőr vagyok. Ott az ólban hízott kacsákat találsz!

Ügyet se vetett a róka a hitvány beszédre. Gedeon szárnyát megkapta, és már vitte is.

4. Zsiga kutya hősiessége

Úgy ám! Csak vitte volna! Zsiga azonban belemarkolt hosszú gubancos farkába.

  • Zsivány róka! Gunarunkat elengedd!
  • Örülj, hogy megszabadulsz ilyen hitvány madártól! – ravaszkodott a róka.
  • Zsivány róka! Gazdasszonyom jószágát én nem adom! U-u-ú! U-u-ú! Gyere, gazdám, gyorsan-gyorsan! Zsivány jár az udvarbon!

Zsivány róka a gazda szóra ijedten engedte el a gunarat. Úgy elfutott, hogy lába se érte a földet.

Gedeon reszketve köszönte meg a kis kutya hősies tettét.

  • Vak, vak vagy! – mondta Zsiga. – Csak azt tettem, ami a dolgom. Ügyet se vetettem volna rád, gőgös, gonosz állat, ha gazdámat és gazdasszonyomat nem szeretném.

Gőgös Gúnár Gedeon pünkösdi királysága véget ért. Csirke, kacsa kinevette, árulását nem feledte. Zsigát pedig szerették, becsülték attól kezdve mindannyian.

(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)