Jött a felhő, s hopp felkapta, hopp, felkapta a napot. Vitte is már más vidékre, azt se mondta: jó napot! Meglátta a mérges pulyka: - Rút, rút rossz-csont! A napot visszaadjad! - Ám a felhő nyelvet öltött s elfutott. Ment a pulyka, ment utána, követte a kis kacsa. - Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd, ketten hozzuk őt haza! Ment a pulyka, ment a kácsa visszahozni a napot. Kakas harsant: - Majd segítek! Csizmát húzok! Várjatok! - Kvák, kvák! - ugrott fel a béka. - Itthon ülni nem fogok! Megyek, és viszek az útra egy tarisznya szúnyogot. Átugrottak három árkot, két barázdát, egy mezőt. Mezőn, a nagy hangyabolynál, találtak egy hangya-őrt. - Hová, hová? - kérdi tőlük. Köszöntötték: - Jó napot! Haszontalan rossz-csont elhő elrabolta a napot! Ment a pulyka s három társa. Futottak fél délelőtt. Szépen kérte, elvitték hát magukkal a hangya-őrt. Kerek tóban rossz-csont felhő lábat mosott, és a nap ott lapult a zsenge fűben egy rozsdás vödör alatt. Hopp, elérték: - Rossz csont felhő, jószágunkat visszaadd! - Rossz-csont felhő fára mászott, s onnan szólt le: - Majd, ha fagy! Fogta, sűrű levelek közt bújtatta el a napot, mint erős ól sötétjébe sivalkodó malacot. Csalafinta béka-gyerek jegenyére felkúszott, s kioldozta, kiengedte a tarisznya szúnyogot. - Zirr-zürr! - szállt az éhes falka, ám a felhő könynedén átrepült a másik fára. - Érj utol itt, kis legény! Köd előttem, köd utánam! Rossz-csont felhő elszaladt. Jegenyefa sűrűjében a síró nap ott maradt. Jött a szél, a nagy bajuszos, Köszöntötték: - Jó napot! Jó szél bácsi, szépen kérünk, add le nekünk a napot! - Szívesen - szólt, görbe botját felnyújtotta, és a nap lepottyant a zsenge fűbe mint a kövér kismalac. Béka tarisznyába tette, hazavitte s elengedte. Pulyka, kacsa megmosdatta, kakas, hangya elaltatta, elaltatta a napot. Itt a vége, fuss el véle, s köszönj szépen: - Jó napot!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 