Mesemondó blog

Címke: farkas

  • A kismalac és a farkasok

    A kismalac és a farkasok

    Volt a világon egy kismalac, ennek volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:

    • Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van már idekint, fázom.
    • Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
    • Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

    A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzre. Kicsi idő múlva megint megszólal a farkas:

    • Ugyan, kedves kismalackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

    A malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott:

    • Kedves kismalackám, ereszd be a két első lábam is.

    A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak ez se volt elég, megint megszólalt:

    • Édes-kedves kismalackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

    Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas bejön hátal befelé, egyenesen abba menjen bele. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be.

    A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, aztán hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldozódott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek? Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert ugye egyik se tudott a fára felmászni.

    Nemsokára azután elhatározták, hogy egymás hátára állnak mindnyájan, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára mászni. A kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni. Így hát a több, mind az ő hátán volt.

    Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlen egy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:

    • Forró vizet a kopasznak!

    A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek a lába, kinek a nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet.

    A kismalac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

    (Arany László)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény, Budapest, Tankönyvkiadó 1989.)

  • A három kismalac

    A három kismalac

    Élt egyszer egy kis házikóban az erdő szélén három kismalac. Már egészen kinőtték, ezért elhatároztak, hogy építenek maguknak saját házat. A legkisebb volt a leglustább, ezért ő szalmából épített házat és igen gyorsan el is készült vele. Ahogy készen lett, nyomban le is heveredett a fűben és csak nézte napestig az égen elhúzó felhőket.

    A középső testvér fából kezdett építkezni. Látva azonban, hogy öccse már készen van, elkapkodta a munkát, hogy minél hamarabb csatlakozhasson a testvéréhez. A legidősebb téglából épített házat.

    -Majd meglátjátok, mit ér a ti házatok a farkassal szemben! – figyelmeztette testvéreit, de azok rá sem hederítettek, csak élvezték a lágy tavaszi szellő simogatását.

    Egy nap a farkas nagyon megéhezett és ezért kiódalgott az erdőből a mezőre, egészen a malackák háza tájékára. Bekopogott a legkisebb malachoz:

    – Kismalac, engedj be! – kérte a malackát.

    – Nem engedlek, mert megeszel! – szólt ki remegő hangon a kismalac.

    – Akkor elfújom a házad! – kiáltott haragosan a farkas, majd vett egy nagy levegőt és azzal a lendülettel el is fújta a gyenge kis szalmaházat.

    Szaladt, szaladt a kismalac a testvéréhez.

    – Ui-ui testvérkém, engedj be, mert üldöz a farkas!

    Nemsokára oda is ért és bekopogott a deszkaház ajtaján is:

    – Kismalac, engedj be!

    – Nem engedlek, mert megeszel!

    – Akkor elfújom a házad! – kiáltott haragosan a farkas, majd ismét vett egy nagy levegőt és addig, addig fújta a faházat, amíg azt is sikerült összedöntenie.

    Szaladt is a két kismalac a testvéréhez.

    – Ui-ui testvérkém, engedj be minket, mert üldöz a farkas!

    Nemsokára oda is ért a farkas és bekopogott a téglaház ajtaján is.

    – Kismalac, engedj be!

    – Nem engedlek, mert megeszel!

    – Akkor elfújom a te házad is! – kiáltotta haragosan az éhes farkas, majd teleszívta a tüdejét levegővel és elkezdte fújni a téglaházat is. Fújta, fújta, de sehogy sem bírt el vele. 

    A farkas egy darabig járt, kelt a ház körül és azon morfondírozott, hogy hogyan juthatna be, hogy megegye a malackákat. Végül kerített egy hosszú létrát és felmászott egészen a kémény tetejére, hogy majd azon ereszkedik le a házba.

    A legidősebb testvér azonban nem volt rest, gyorsan odatett egy nagy üstben vizet forralni a tűzre a kémény alá. A farkas a kéményből egyenesen a forró vízbe zuhant, és összeégette magát. Nagy jajgatás közepette kotródott el a házikótól. Úgy szaladt, vissza se nézett. Azt mondják, soha többé nem kívánta a malachúst!

    A két kismalac pedig tanult a leckéből. Elhatározták, hogy többé nem lesznek lusták és nem kapkodják el a munkát sem. Építenek magunknak ők is téglaházat.

    (Népmese)