– Jó reggelt, ducikám, mit szólnál egy sétához? – kérdezte a kisegér barátját, az elefántot.
– Ha megint egyfolytában azt mondod nekem, hogy duci, mehetsz egyedül. Ezt nem bírom elviselni!
– Miért húzod fel magad egyből? Nem bántásból mondtam.
– Biztosan nem? – kérdezte az elefánt.
– Egészen biztosan nem – felelte az egér.
– Jó, akkor induljunk, kis törpe!
– Micsoda szemtelenség! Hogy mondhatsz rám ilyet, hogy törpe? – háborodott fel a kisegér.
– Épp úgy mondhatom, mint ahogy te rám azt, hogy duci. Ezenkívül pedig nem bántásból mondom.
– Na, jó – mondta az egér -, akkor induljunk!
Nagyon lassan haladtak, mert az egérnek igencsak pici lábai voltak. Ezért az elefánt felajánlotta az egérnek, hogy a hátára veszi. Kicsit leeresztette fejét, hogy az egér könnyebben felmászhasson, még a földre is leért az ormánya. Ekkor az egér felmászott, megkapaszkodott, és az elefánt nagyon óvatosan a hátára ültette. Micsoda gyönyörű kilátás tárult az egér elé, és így milyen jól haladtak! Sajnos a séta egy magas fal előtt véget ért.
– Minden nap eljövök ehhez a nagy falhoz, de még mindig nem vagyok elég nagy, hogy átnézhessek fölötte. Pedig úgy szeretném tudni, mi van a túloldalon!
– Ó, ez nem probléma – mondat a kisegér. – Tegyél le vissza a földre, és megmondom neked.
– Hogy csinálnád? – kérdezte az elefánt elcsodálkozva.
– Ó, ez pofonegyszerű. Ások egy pici lukat a fal alatt, majd pedig egyszerűen átmegyek a másik oldalra.
Hosszú idő elteltével visszajött a kisegér (az alagútépítés ugyanis nagyon nagy munka egy egér számára), és elmesélte az elefántnak, milyen állatokat látott a túloldalon. Így már el tudta képzelni az elefánt, hogy néz ki a fal másik oldala, és elégedett volt. Az ő oldalán ugyanis épp olyan szép volt minden.
Visszacsatolás
- Az aktuális témához kapcsolódva hogyan tudnátok értelmezni ezt a történetet?
- Mi az, amiben másnak érzed magad a csoporton belül, hasonlóan az egér és az elefánt történetében?
- Mit szimbolizálhat átvitt értelemben a fal?
- Átvitt értelemben vajon mi lehet a fal mögött a közösségünk számára?
- Elhangzanak a közösségünkben is hasonló csipkelődő kifejezések, humoros célzattal, melyek azonban valahol sértőek is lehetnek?
Felhasználási javaslat
A vizuális megjelenés érdekében bevihetünk egy játék elefántot és egy játék egeret. Egy további lehetőség falat építeni moderációs tábla segítségével, ami mögött elképzelt célok rejlenek. Ekkor megkérhetjük a résztvevőket, hogy álljanak közvetlenül a fal egyik oldalára, és a foglalkozás további részét attól kezdve tartsuk azon az oldalon.
(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)
