Medve apó, medve anyó dolga után járt az erdőben. Volt nekik két kicsi bocsuk. Azok otthon heverésztek. Mikor ráuntak a heverészésre, elindultak sétálni. Ahogy sétáltak, egyszer csak meglátták az országutat. Az országúton emberek jártak, szekerek döcögtek. A két kicsi bocs egy bokor hűséből nézelődött. Az országút göröngyös volt. Egyik-másik szekér akkorát zökkent, hogy a kocsis majd ledőlt a bakról.
A két kicsi bocsnak a könnye is kicsordult, olyan jól mulatott.
Egyszer aztán keserves nyikorgást hallottak. Hát, egy hosszú szekér közeledett az úton, egy roskadásig megrakott hosszú szekér. A két kicsi bocs csendben kuksolt a bokorban s nézte, mi történik. Az történt, hogy az egyik kerék gödörbe szaladt, a szekér tetejéről pedig a földre gurult egy nagy fehér malomkő. Gurult, gurult, aztán elterült az árokban. A két kicsi bocs odaszaladt. Látták, hogy nem malomkő az, hanem egy szép, kerek, zsíros sajt.
- No, ezt megesszük – mondták.
Azzal megfogták a sajtot kétfelől, s bevitték a sűrűbe, hogy megosztozzanak rajta. Csak hát egyik bocs sem bízott a másikban. Veszekedni kezdtek, a sajtot pedig ide-oda rángatták. S kiabáltak, ahogy a torkukon kifért. A róka éppen arra kószált. Gondolta, megnézi, min torzsalkodik a két bocs. Mikor látta, hogy a sajton kaptak össze, ajánlkozott, hogy majd igazságot tesz közöttük, elosztja a sajtot.
- Elfogadunk bírónak, róka koma – mondta a két kicsi bocs.
- Akkor menjetek oda a bokor mögé – szólott rájuk a róka. – Fordítsatok hátat, s addig ide ne nézzetek, míg hármat nem vakkantok.
A két kicsi bocs engedelmesen elbújt egy bokor mögött. A róka megnyalta a szája szélét s jóízűen hozzálátott a lakomához. Mikor a sajtot az utolsó harapásig felfalta, megint megnyalta a száját, s nesztelenül odébb állott.
A két kicsi bocs pedig várta, várta, hogy a róka hármat vakkantson. Telt az idő, múlt az idő, de nem vakkantott senki. Erre kukucskálni kezdtek a bokor mögül. S nagyon elcsodálkoztak, mivel a rókának színét sem látták. Mikor pedig kiderült, hogy a rókával együtt a szép kövér sajtnak is nyoma veszett, akkor a két kicsi bocs rettentően elszomorodott.
- Ha jó testvérek lettünk volna, sajtot is ehettünk volna – mondták.
Azzal nagy búsan megindultak hazafelé.
(Kolozsvári Grandpierre Emil)
Mesemondó blog 