Kategóriák
Kultúra Mi és hol van a világon?

Szobrok

Az ember ősidők óta szobrot állít a jelentős uralkodóknak, hősöknek, isteneknek és istennőknek. De állítunk szobrot valaki vagy valami emlékére is, megfogalmaz általa érzéseket, gondolatokat, vagy épp üzenni próbál az alkotó szobrai által valamit.

Politikai szobrok

Bizonyos szobrok azzal a céllal készülnek, hogy emlékeztessenek a szabadságra, illetve az összetartozás érzését vagy politikai gondolatokat közvetítsenek.

  1. Haza anyácska hív – 85 m, Volgográd, Oroszország, 1967 – A sztálingrádi csatának (1942), a német csapatok feletti szovjet győzelemnek állít emléket.
  2. Anyaföld – 62 m, Kijev, Ukrajna, 1981 – A nőalak a Szovjetunió erejét és a II. világháborúban aratott győzelmet szimbolizálja.
  3. Afrikai reneszánsz emlékmű – 49 m, Dakar, Szenegál, 2010 – Afrika legmagasabb szobra egy karján gyermeket és asszonyt tartó férfialakot ábrázol, aki a tenger irányába tekint.
  4. Szabadság-szobor – 46 m, New York, USA, 1886 – A „Szabadság asszonya” egyik kezében fáklyát, a másikban egy kőtáblát tart. Tudtad, hogy a szobor 28 tonna rezet és 113 tonna acélt tartalmaz?
  5. A Dzsucse-torony szobrai – 30 m, Phenjan, Észak-Korea, 1982 – A háromalakos szobor egy parasztot, egy munkást és egy értelmiségit ábrázol.

Történelmi szobrok

Az egyes nemzetek gyakran állítanak szobrot történelmük leghíresebb – valóságos vagy legendás – alakjainak.

  1. Jen-ti és Huang-ti – 106 m, Csengcsou, Kína, 2007 – A kínai nemzet megalapítóinak tekintett két legendás császár fejszobra.
  2. Nagy Péter – 96 m, Moszkva, Oroszország, 1997 – Az I. Péter cár által alapított orosz flotta fennállásának 300. évfordulójára állított szobor.
  3. Kuan-ti – 61 m, Jücseng, Sanhszi, Kína, 2010 – A kínai hadistenként tisztelt hadvezér, Kuan-ti (160-219) szülőhelyén felállított szobra.
  4. José María Morelos – 40 m, Janitzio, Michoacán, Mexikó, 1934 – A mexikói függetlenségi háború (1810-1821) vezéralakját magasra emelt ököllel ábrázolták.
  5. Dzsingisz kán – 40 m, Tsonjin Boldog, Mongólia, 2007 – A híres mongol nagykán (ur. 1206-1227) lóháton látható.

Vallási szobrok

Sok vallási mozgalom állít szobrot, hogy a hívek hitet merítsenek belőle és bálványozzák.

  1. Buddha – 116 m, Monywa, Mianmar, 2008 – Álló helyzetben ábrázolt Buddha, a világ második legmagasabb szobra.
  2. Kuan-jin – 108 m, Sanya, Hainan, Kína, 2005 – A világot megáldó Kuan-jin istennőt ábrázolja.
  3. Szűz Mária szobra – 47 m, Trujillo, Venezuela, 1983 – Szűz Mária, Jézus anyja egy békegalambbal a kezében látható.
  4. Siva – 44 m, Chitapol, Katmandu, Nepál, 2012 – Siva, a hindu isten bal kezében háromágú szigonyt tart, jobb kezét pedig áldásra emeli.
  5. Murugan – 43 m, Batu barlangok, Gombak, Malajzia, 2006 – A szobor a Murugan hindu isten tiszteletére kialakított barlangszentély előtt áll.

Érdekességek még a nagyvilágból

  • new york-i szabadságszobor a francia nép ajándékaként került az Egyesült Államokba.
  • Húsvét-szigetek Moai szobrok 10 m magasak, 1500 körül készíthették őket
  • A Rio de Janeiro-ban található Megváltó Krisztus szobor 30 m magas (1931)
  • Nagy Szfinx, Gíza, Egyiptom, Kr.e. 2500, 20 m
  • A Lengyelországban található Krisztus Király szobor (Swiedobzin, 2012) 36 m magas.
  • Gateshead, Egyesült Királyság. Az Észak angyala szobor 20 m magas, fesztávja (54 m) pedig nagyobb egy Boeing-767-es repülőgép szárnyfesztávjánál.
  • Tavaszi templom Buddha-szobra a világ legmagasabb szobra. 128 m, Lusan, Kína, 2002.

Hazai kedvenc

A Citadella tetején álló Szabadságszobron át a tatai turulig sok ismert, és méltán híres szobor található Magyarországon is. A hazai kedvencek azonban az utóbbi időben egyre több helyen felbukkanó kis Kolodkó szobrok.

Mihail Kolodko ukrán-magyar (kárpátaljai) származású szobrászművész, aki 1978-ban született Ungváron. 2002-ben diplomázott a Lembergi (Lviv) Művészeti Akadémia Monumentális szobrászat szakán. Eleinte nagyméretű köztéri szobrokat alkotott, ez volt művészete középpontjában. Számára egy szobor a csendes kifejezés leghangosabb művészete. 2017 óta lakik Magyarországon. Nálunk főleg miniszobrairól híresült el. A miniszobrok helyét ábrázoló térképet ezen az oldalon találod.

(Forrás: Mi és hol van a világon? – HVG könyvek, olyanjo.hu)

Kategóriák
Kultúra Mi és hol van a világon?

Művészet

A művészeteket a világ minden táján nagyra értékelik, hiszen kultúrát közvetítenek, érzelmeket fejeznek ki, történelmi és hétköznapi eseményeket ábrázolnak, bemutatják, mint jelent embernek lenni. A világ nagy művészeinek alkotásai gyakran hatalmas összegekért kelnek el.

2012 májusában a Sikoly c. kép például 120 millió dollárért kelt el egy árverésen. Edvard Munch alkotása ekkor vált a világ legdrágább festményévé.

Edvard Hopper (1882-1967), USA – Hopper realista festő volt. Ez a stílus a maga valójában ábrázolja a világot. Hopper egyszerű színeket használt, és gyakran festett magányosnak tűnő embereket.

Frida Kahlo (1907-1954), Mexikó – Frida Kahlo súlyos balesete után kezdett festeni. Leginkább önarcképeiről ismert. Merész, vidám színeket használt, képein leginkább a mexikói népművészet hatása érzezhető.

Victor Meirelles (1832-1903), Brazília – Meirelles vallásos és háborús témájú képeivel, valamint a brazil történelem epizódjainak ábrázolásával vált híressé és elismertté a 19.sz.-ban. Az első mise Brazíliában c. festménye (1861) a mai napig szerepel a brazil kisiskolások történelemkönyvében.

Andy Warhol (1928-1987), USA – Warhol a pop-art úttörőjeként vált híressé. (A „pop” a populáris, azaz népszerű kultúrára utal.) Warhol híres emberek közismert képeit, illetve mindennapos tárgyakat, pl. leveskonzervdobozokat használt fel műalkotásaiban. A reklámból, a tévéből és a képregényekből merített ihletet.

Edvard Munch (1863-1944), Norvégia – Munch expresszionista művész volt. Az expresszionisták az emberek vagy tárgyak precíz ábrázolása helyett érzelmeket közvetítenek alkotásaikban. Munch legismertebb képe A sikoly (1893), amely egy halálra rémült arcú alakot ábrázol.

Thomas Gainsborough (1727-1788), Anglia – Gainsborough, a 18. sz.-i brit tájképfestő iskola megalapítója portrékat és tájképeket egyaránt festett. A Mr és Mrs. Andrews (1750) korai mesterművei közé tartozik.

Claude Monet (1840-1926), Franciaország – Az impresszionisták – köztük Monet is -úgy ábrázolták a dolgokat, ahogy az adott pillanatban látták. Gyakran dolgoztak apró, vékony, jól látható ecsetvonásokkal.

Pablo Picasso (1881-1973), Spanyolország – Többek között a kubizmus alapítója. Ez a művészeti stílus geometriai formákkal ábrázolt embereket és tárgyakt, és gyakran láttatta őket egyszerre több nézőpontból. Picasso a becslések szerint mintegy 148000 művet alkotott élete során.

Eugéne Delacroix (1798-1863), Franciaország – Delacroix a romantikus festők közé tartozott, akik a képzeletre és az érzelmekre helyezték a legnagyobb hangsúlyt. A Szabadság vezeti a népet c. festményét (1830) a francia király, X. Károly hatalmának megdöntése ihlette.

Marc Chagall (1904-1989), Oroszország – Chagall expresszionista és kubista képeket festett, de emellett ólomüveg ablakokat is készített. Híresek falusi jelenetei és levegőben úszó szerelmeseket ábrázoló képei.

Tamara de Lempicka (1898-1980), Lengyelország – Az 1920-as és 1930-as években De Lempicka volt a leghíresebb art deco festő. Ezt a stílust geometriai formák és erőteljes, vidám színek jellemzik. De Lempicka extravagáns életet élt, többnyire gazdagok és híresek köreiben forgolódott.

Caravaggio (1570-1610), Itália – Caravaggio a művészetet megújító barokk festők közé tartozott. Idealizált alakok és tájak helyett sokkal inkább valósághű képeket festett. A művészet történetének egyik legnagyobb hatású festője.

Basawan (1580-1600 körül), India – Az elsősorban miniatűr jeleneteket festő Basawan illusztrálta az Akbarnamát, a harmadik mogul uralkodó, Akbar hivatalos krónikáját.

Willie Bester (1956- ), Dél-Afrika – Bester kollázsaihoz és szobraihoz újrahasznosított anyagokat, valamint fémtelepeken és bolhapiacokon talált tárgyakat használ fel. 1992-es Tribute to Biko (Tisztelgés Biko előtt) c. alkotásával a dél-afrikai faji egyenlőségért harcoló Stehpen Bikónak állított emléket.

Yannima Tommy Watson (1935- ), Ausztrália – Tommy Watson 2001-ben, a 60-as évei közepén kezdett el festeni, de hamarosan Ausztrália egyik legkiválóbb bennszülött festőjévé vált. Képei az őslakosok teremtéstörténetének mitikus helyéhez, az Álomidőhöz kapcsolódnak.

Jüe Min-csün (1962- ), Kína – A Pekingben élő Min-csün elsősorban azokról az olajfestményeiről híres, amelyeken arcára fagyott mosollyal saját magát ábrázolja különböző pózokban és szituációkban. Szobrokat, akvarelleket és nyomatokat is készít. Először 1987-ben állította ki munkáit, 2007–ig pedig már 13 képet értékesített, darabját 1 millió dollárért is meghaladó áron.

Kacusika Hokuszai (1740-1849), Japán – Hokuszai talán a leghíresebb japán metszetkészítő. Fametszetei között tájképek, pl. A nagy hullám Kanagavánál c. alkotás (1831), illetve hétköznapi jelentek ábrázolásai is megtalálhatók.

Az alkotási folyamat maga, a velünk született adottságinktól függetlenül fontos, hogy életünk része legyen, hiszen az alkotás közben felszabaduló kreatív energia adja azt a szükséges pluszt, mely a hétköznapokban való tovább haladáshoz szükséges. Nem szükséges mindenkinek ismert és elismert művésszé válnia, már önmagában örömöt adhat a kikapcsolódás, az elmélyülés, az alkotás maga.