Az énhatékonyság módszertana

Az énhatékonyság pedagógiája élmény- és tapasztalati alapú pedagógiai szemlélet, amely a diákok cselekvőképességét, önállóságát és a nehézségekkel való megküzdését fejleszti. Az ismeretátadást valódi cselekvéssel, gyakorlással és önreflexióval egészíti ki.

A módszer eszközei:

  • differenciálás,
  • biztatás és konkrét visszajelzés,
  • megfelelő kihívások,
  • késleltetés,
  • választási lehetőségek és fokozatos felelősségátadás,
  • önreflexió,
  • példamutatás.

A pedagógus szerepe:

A pedagógus lehetőséget teremt a cselekvésre, és a diákokkal együtt tevékenykedik. Szemléltet, bemutat, kérdez, beszélgetést kezdeményez, és szükség szerint közösen gyakorol velük. Annyi segítséget ad, amennyire szükség van, majd fokozatosan teret enged az önálló próbálkozásnak.

A tevékenység kialakításának szempontjai:

  • egyéni képességek és előzetes tapasztalatok,
  • életkori sajátosságok,
  • érdeklődés és érzelmi szükségletek,
  • megfelelő nehézségű, elérhető, de fejlődést kívánó feladatok.

Tapasztalati alap:

A módszertan a való életből indul ki. Hétköznapi helyzetekre, használati tárgyakra és az érzékszervek bevonására épít. Lehetőséget ad a kipróbálásra, a kézzel végzett munkára, az alkotásra és a kézzelfogható, hasznos eredmény megtapasztalására.

A cselekvést a tapasztalatok áttekintése és a tanulságok megfogalmazása követi.

Célja:

  • az énhatékonyság fejlődésének támogatása;
  • a saját cselekvőképességbe vetett, reális hit kialakítása;
  • a fejlődési lehetőségek és a személyes korlátok felismerése.

Feladata:

  • a cselekvővé válás támogatása;
  • a teremtés és az eredményes cselekvés megtapasztaltatása;
  • az öngondoskodás és az önfenntartás képességének fejlesztése;
  • a felelősségvállalás és az önálló döntés gyakorlása;
  • a megküzdés és az önreflexió fejlesztése;
  • annak felismerése, hogy miben tudunk önállóan cselekedni, mikor van szükség segítségre, és hogyan járulhatunk hozzá a közösség életéhez.