Az osztozkodás sokkal érdekesebb, ha van maradék
Korosztály: 10 éves korig
Ebben segít: Az osztásban és a törtekben.
Tegyük fel, hogy hárman vagytok és öt keksz maradt. Mi legyen? A gyerek felismeri a potenciális hasznot, és ezért itt rengeteg lehetőség nyílik egy kis matekozásra. Ha lehet, hagyd, hogy ő maga végezze el a számítást. Ha megakad, gondolkozz vele együtt hangosan. Mi van, ha mindenkinek két kekszet adunk? A csudába, hiszen annyi nem is jut mindenkinek, ez így nem ér! Akkor mindenkinek egyet? Jó-jó, de akkor mi lesz a maradék kettővel?
A gyerekek mindenféle megoldással elő fognak állni. Mi lenne, ha a maradék két kekszet félbetörnénk, így mind a hárman kapnának még egy felet? Ekkor még mindig marad egy fél, amit háromfelé lehet törni (itt megemlítheted, hogy félnek a harmada épp egy hatod), így végül mindenkinek lesz egy egész, egy fél és egy hatod keksze. Ami ugyanannyi, mint egy egész és négy hatod. Vagy egy egész és két harmad.
Egyszer megfigyeltünk három gyereket (11, 8 és 5 évesek), akik egy kocsi hátsó ülésén ültek, és négy cukorkát próbáltak elosztani egymás között. Mindegyikük más-más megoldással állt elő, az egyik szerint mindenkinek egy jár és a maradékot a szülők kapják, egy másik szerint mindenki egyet kap és az utolsóért versenyezni kell. Végül az egyenlő elosztásban állapodtak meg, és a maradék cukorkát egymásnak adták tovább, miután mindenki megpróbálta leharapni a maga egyharmadát. Az utolsó gyerek persze egy nyálas trutymót kapott kézhez, de cserébe az volt a legnagyobb darab.
(Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)
