Mesemondó blog

Címke: állatmese

  • A kis nyúl

    A kis nyúl

    Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.

    Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.

    • Nem adom én, eleget adtam már! – válaszolt a fa.

    Megharagudott a kisnyúl s elment a fejszéhez:

    • Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

    A fejsze a fejét rázta:

    • Nem döntöm én, eleget döntöttem már!

    Elment a nyúl a kőhöz:

    • Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!

    Nem boldogult itt sem a kisnyúl, a patakhoz járult hát:

    • Kérlek, patak, mosd el a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

    De a patak csak ennyit mondott:

    • Nem mosom én, eleget mostam már!

    Az ökör csak megsegít, gondolta a kisnyúl:

    • Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja eldönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

    Az ökör bődült egyet:

    • Nem iszom én, eleget ittam már!
    • Majd a mészáros! – reménykedett a kisnyúl.
    • Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • Nem vágom én, eleget vágtam már!

    Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig:

    • Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
    • No, majd meglátjuk!

    A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.

    (Kolozsvári Grandpierre Emil)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

  • A kóró és a kismadár

    A kóró és a kismadár

    Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.

    • Kis kóró, ringass engemet!
    • Nem ringatom biz én senki kismadarát!

    A kismadár megharagudott, elrepült. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.

    • Kecske, rágd el a kórót!

    Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast.

    • Farkas, edd meg a kecskét!

    Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt, a kismadár, talált egy falut.

    • Falu, kergesd el a farkast!

    Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet.

    • Tűz, égesd meg a falut!

    Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet.

    • Víz, oltsd el a tüzet!

    Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát.

    • Bika, idd fel a vizet!

    Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót.

    • Furkó, üsd agyon a bikát!

    Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégse ringatta kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget.

    • Féreg, fúrd ki a furkót!

    Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kismadarat.

    Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast.

    • Kakas, kapd fel a férget!

    Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kismadarat.

    Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

    (Arany László)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

  • A két kicsi bocs meg a róka

    A két kicsi bocs meg a róka

    Medve apó, medve anyó dolga után járt az erdőben. Volt nekik két kicsi bocsuk. Azok otthon heverésztek. Mikor ráuntak a heverészésre, elindultak sétálni. Ahogy sétáltak, egyszer csak meglátták az országutat. Az országúton emberek jártak, szekerek döcögtek. A két kicsi bocs egy bokor hűséből nézelődött. Az országút göröngyös volt. Egyik-másik szekér akkorát zökkent, hogy a kocsis majd ledőlt a bakról.

    A két kicsi bocsnak a könnye is kicsordult, olyan jól mulatott.

    Egyszer aztán keserves nyikorgást hallottak. Hát, egy hosszú szekér közeledett az úton, egy roskadásig megrakott hosszú szekér. A két kicsi bocs csendben kuksolt a bokorban s nézte, mi történik. Az történt, hogy az egyik kerék gödörbe szaladt, a szekér tetejéről pedig a földre gurult egy nagy fehér malomkő. Gurult, gurult, aztán elterült az árokban. A két kicsi bocs odaszaladt. Látták, hogy nem malomkő az, hanem egy szép, kerek, zsíros sajt.

    • No, ezt megesszük – mondták.

    Azzal megfogták a sajtot kétfelől, s bevitték a sűrűbe, hogy megosztozzanak rajta. Csak hát egyik bocs sem bízott a másikban. Veszekedni kezdtek, a sajtot pedig ide-oda rángatták. S kiabáltak, ahogy a torkukon kifért. A róka éppen arra kószált. Gondolta, megnézi, min torzsalkodik a két bocs. Mikor látta, hogy a sajton kaptak össze, ajánlkozott, hogy majd igazságot tesz közöttük, elosztja a sajtot.

    • Elfogadunk bírónak, róka koma – mondta a két kicsi bocs.
    • Akkor menjetek oda a bokor mögé – szólott rájuk a róka. – Fordítsatok hátat, s addig ide ne nézzetek, míg hármat nem vakkantok.

    A két kicsi bocs engedelmesen elbújt egy bokor mögött. A róka megnyalta a szája szélét s jóízűen hozzálátott a lakomához. Mikor a sajtot az utolsó harapásig felfalta, megint megnyalta a száját, s nesztelenül odébb állott.

    A két kicsi bocs pedig várta, várta, hogy a róka hármat vakkantson. Telt az idő, múlt az idő, de nem vakkantott senki. Erre kukucskálni kezdtek a bokor mögül. S nagyon elcsodálkoztak, mivel a rókának színét sem látták. Mikor pedig kiderült, hogy a rókával együtt a szép kövér sajtnak is nyoma veszett, akkor a két kicsi bocs rettentően elszomorodott.

    • Ha jó testvérek lettünk volna, sajtot is ehettünk volna – mondták.

    Azzal nagy búsan megindultak hazafelé.

    (Kolozsvári Grandpierre Emil)

  • A szeszélyes cica

    A szeszélyes cica

    Panni az asztalnál ült, rajzolgatott; különféle színekkel festette ki a képeket. Egyszer csak a szék támlájára ugrott a zöld szemű cirmos Cica, és figyelmesen nézegette a rajzokat.

    • Mit csinálsz Panni? – kérdezte kíváncsian, és puha, fehér mancsát rátette a kislány vállára.
    • Házacskát rajzolok neked – felelte Panni. – Nézd csak, Cicuskám, pirosra festettem a tetejét, az ajtaját meg sárgára.
    • Csak azt nem tudom: mit is csinálok majd ebben a házikóban?
    • Tüzet raksz, és felforralod a tejecskédet.

    És már oda is rajzolta Panni a bodros füstgomolyagot; az vidáman szállt felfelé a kis házacska kéményéből.

    • Hát az ablaka hol van? – kérdezte a Cica. – Igazán tudhatnád, hogy a cicák mindig az ablakon ugrálnak be. Szép kis ház ez, mondhatom! Még ablaka sincsen.
    • Ne türelmetlenkedjél, már itt is vannak az ablakok – szólt szelíden Panni. – Egy, kettő, három a ház oldalára, egy meg a padlásra.

    Szép egyenes vonalakkal rajzolta meg a kislány a négy kicsi ablakot. De a Cirmos csak tovább kérdezgette.

    • Hát sétálni hol fogok? Vagy mindig csak itthon unatkozzam?

    Panni szép deszkakerítést rajzolt a ház köré.

    • Itt sétálhatsz majd, Cicuskám, ez lesz a kert; kaput is rajzolok rá.

    Nézte, nézte a Cirmos a képet, azután gúnyosan megszólalt:

    • Ezt nevezed kertnek? Hisz ez csak egy üres udvar!
    • Várjál! Mindjárt rajzolok neked egy gyönyörű szép kertet is. Látod, itt van egy virágágy, mellette egy almafa, sok-sok piros alma terem rajta. Ezt a két kerek ágyást meg zöldséggel ültetjük tele; az egyikbe sárgarépát ültetünk, a másikba káposztát.
    • Káposztát? – nyávogta a Cica. – Nem vagyok én tapsifüles, hogy káposztával éljek. Ha kedvem szottyan egy kis horgászásra, hol fogok majd aranyhalacskát?

    Panni már rajzolta is a kis, kék vizű, kerek tavat, és bele három aranyhalacskát.

    • No jól van, ezzel meg vagyok elégedve – dorombolta Cirmos. – De, Pannikám, ugye lesz baromfi is a kertben?
    • Persze hogy lesz, Cirmoskám. Nézd, már itt is van ez a nagy tarajos, tarka farkú kis kakas, mellette meg a bóbitás, kendermagos tyúkanyó. Kapsz még három pelyhes csibét is, meg egy sárga csőrű libát a tó partjára.

    A Cica megnyalogatta a szája szélét, elégedetten dorombolt.

    • Miau, miau, ezt már szeretem! Hát a kis egerek? Ugye lesznek egerek is a házikómban?
    • Szó sincs róla, egér nem kerülhet a házba.
    • És ki őrzi majd a házacskámat, ha elmegyek hazulról?
    • Ne félj, lesz házőrző is.

    Panni rajzolt is egy kis takaros kutyaólat, eléje meg egy rövid szőrű, kurta lábú, cipőgombszemű kis kutyát.

    • Látod, Cicuskám, ez itt Fickó kutya, ő vigyáz majd a házadra.

    Ebben a pillanatban a Cica villámgyorsan leugrott a padlóra, felkunkorította a farkát, felborzolta a bundáját; zöld szemecskéje csak úgy villogott, mikor megszólalt:

    • Tulajdonképpen nem is tetszik nekem a házad, sem a kert, sem az aranyhalacskák… Nem akarok benne lakni!

    És elrohant a Cirmos, sértődötten, haragosan; úgy elszaladt, vissza sem nézett Pannira.

    Ugye tudod, hogy miért gondolta meg magát oly hirtelen ez a szeszélyes Cica?

  • A Kakas meg a színek

    A Kakas meg a színek

    Vova rajzolt egy kakast, de elfelejtette kifesteni. Elment a Kakas sétálni.

    – Miért jársz te ilyen színtelenül? – ámuldozott a Kutya. Megnézte magát a Kakas a víz tükrében. “Igaz… Igaz, igaza van a Kutyának.

    – Ne szomorkodj – tanácsolta néki a Kutya. – Eredj el a színekhez, ők majd segítenek rajtad.

    Odament a Kakas a színekhez, szépen kérte őket:

    – Színek, színek, segítsetek!

    – Jól van… – szólt a Piros, és megfestette a taréját és szakállkáját.

    A Kék meg a farktollát.

    A Zöld a szárnyát.

    A Sárga meg a begyét.

    – Így már igazi Kakas vagy – mondta a Kutya.

    (Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

  • A kismadár kertje

    A kismadár kertje

    Van nekem egy kertem. Benne télen-nyáron rigó ül az ágon. Feketerigó. Reggelente rigófüttyel köszönt engem, s ha a kertben üldögélek, mindig a fölibém hajló ágra telepedik, onnét mondja a meséit. Mert bizony az én rigóm mesemondó kisrigó. Ezt a mesét is tőle hallottam:

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mázas korsó, benne egy szem borsó. Ezt a borsószemet elvetette a kertjébe az egyszeri kismadár. Mert kertje is volt az egyszeri kismadárnak, a fészke mellett.

    Ezután nem tett egyebet: eldicsekedett fűnek-fának, hogy mennyi borsó terem majd neki a kertjében, gond nélkül élhet belőle télen. Ki is kelt a borsó. Icipici szára zöldellt a világba. Megörült a kismadár, sietett az Esőhöz.

    – Eső, Eső, kedves Eső – kopogtatott be hozzá – siess hozzám, kikelt a borsóm, locsold meg a kertem!

    – Ebben a hónapban szabadságon vagyok – válaszolta az Eső mérgesen a háborgatásért, és becsapta ajtaját.

    – Jaj, elszárad a borsóm!- ijedezett a kismadár, s a kútágasra rebbent. Onnét kiáltott le a kútnak: – Gémeskút, kedves kút, siess hozzám, kikelt a borsóm, locsold meg a kertem!

    – No még ilyet! – képedt el az öreg gémeskút. S a kútágas akkorát reccsent mérgében, hogy ijedten röppent fel róla a kismadár.

    Ahogy becsapta ajtaját az eső, tüstént lelohadt a mérge és sajnálni kezdte az egyszeri kismadarat. Fel is keltette a fiát, Záport:

    – Eredj, édes fiam, locsold meg kicsit a kismadár kertjét, kertjében a borsót!

    A gémeskútnak is megesett a szíve a kismadáron, s küldte a teli vödröt, öntözze meg a borsót. No, nagyot nézett a Zápor, amikor feleúton megpillantotta a lassan ballagó vödröt.

    – Ki látott már ilyen csodát: maga megy a teli vödör! – rikkantotta és megkérdezte, hová-kihez.

    – A kismadár borsóját megyek meglocsolni – válaszolta a vízzel teli vödör.

    – Nem oda Buda! – zendült a Zápor szava. – A kismadár borsóját én locsolom meg!

    Azzal már zúdult is a Zápor az égből a kismadár kertjére.

    – Jaj, itt az özönvíz, vízözön! – ijedt meg a kismadár a lombok alatt, s csak akkor könnyebbedett meg a szíve, amikor a szivárvány hídját verte fel a z égre. Akkorra ért oda a vizesvödör.

    – Hát te mit keresel a kertemben? – csodálkozott a kismadár.

    – Locsolni jöttem! – felelte a vödör, s azzal loccs! – már meg is öntözte a zápor fürdette borsót. A kismadár siránkozva nézte a tenger tócsát.

    – Jaj, oda a borsóm! – sírdogált. De a borsót nem mosta el a tenger tócsa! Sőt: egykettőre bokrosodni kezdett.

    – Borsócskám, borsócskám, de megnőttél! – örvendezett borsójának a kismadár. – Bizony eljött a kapa ideje!

    Azzal elröppent a kapás emberhez.

    – Kedves ember, kapás ember – kopogtatott be az ablakon- hozd a kapád, kapáld meg a borsóm.

    – Jó, jó, kismadár, megkapálom én szívesen, ha meg tudunk egyezni a fizetség dolgában!

    Abban egyeztek meg, hogy a fele termést a kapás kapja. Meg is kapálta a borsót még aznap. Másnapra már szedhették is róla a borsót. Csoda egy borsó volt! Színarany volt minden szeme! Bizony elállt az ember szeme-szája, amikor beállított a fizetségért! Csak a kismadár kesergett:

    – Ó, én szerencsétlen, szegény kismadárka, egyszer vetek borsót, egyszer gazdálkodom, hogy legyen télire való eleségem, akkor is csak aranyborsó terem nekem!

    – Add nekem az aranyborsót, kismadár – mondta az ember – cserébe minden télen magot szórok neked az ablakpárkányra!

    A kismadár örömest odaadta az aranyborsót, s azóta minden télen odaszáll járandóságáért az ablakpárkányra; mert azt mondanom sem kell, hogy mindörökre felhagyott a gazdálkodással. Kertje sincs többé, de fészke ott van minden kertben, a ti kertetekben is.

    (Tordon Ákos)

  • A sajtot osztó róka

    A sajtot osztó róka

    Mikor a vadászok hintón mentek vadászni, a sajtot elvesztették. A róka és a farkas találta meg. Azt mondja a róka:

    – Ketten találtuk meg, úgy illik hogy, igazságosan osztozkodjunk rajta. Ne kapjon az egyik nagyobbat, mint a másik. Majd én kétfelé osztom! – Azután a közepén kezdte kétfelé rágni.

    Mikor a túlsó végére ért, látták, hogy nem egyforma nagy.

    – Ez a nagyobb – mondta a róka, és lerágott belőle egy darabot. Akkor meg a másik fele volt nagyobb, abból rágott le egy darabot. Addig rágta, addig osztotta kétfelé, hogy semmi sem maradt.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Kik vesztették el a sajtot?
    2. Kik találták meg?
    3. Hogyan akarta elosztani a róka a sajtot?
    4. Mi történt végül?

    Véleménykérő beszélgetés. Mit gondoltok?

    1. Csak akkor fogy el a sajt, ha a róka harapdálással akarja kettéosztani?
    2. Mindig elfogy a sajt, amikor a róka így akarja elosztani?
    3. A körbeharapdálás az oka annak, hogy elfogyott a sajt?
    4. Tényleg szereti a róka a sajtot?
    5. És a farkas?
    6. A valóságban létezik, hogy a róka harapdálással ketté osztogatja a sajtot?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mi történt, amikor a róka harapdálással osztotta el a sajtot?
    • mi lehetett az oka annak, hogy a sajt elfogyott?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha valamit el akarunk osztani kétfelé?
    • ha nem akarunk valamit elosztani valamit kétfelé?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha a róka sokáig rágcsálja a sajtot, akkor a sajt elfogy. A róka sokáig rágcsálta a sajtot, tehát… (a sajt elfogyott).
    2. Ha a róka nem sokáig rágcsálja a sajtot, akkor a sajt nem fogy el. A sajt elfogyott, tehát… (a róka sokáig rágcsálta).
    3. Vagy nem sokáig rágcsálja a róka a sajtot, vagy elfogy a sajt. A sajt még nem fogyott el, tehát… (a róka még nem rágcsálta sokáig).
    4. Ha a róka harapdálással osztja ketté a sajtot, akkor a két darab nem lesz egyforma, és ha a két darab nem lesz egyforma, akkor tovább kell rágcsálni, és akkor a sajt végül elfogy. Tehát, ha a róka harapdálással osztja ketté a sajtot, akkor… (a sajt végül elfogy).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A róka meg a gólya

    A róka meg a gólya

    A róka és a gólya már régóta barátok voltak, s elhatározták, hogy megvendégelik egymást. Először a gólya ment a rókához, s leültek a szépen terített asztalhoz. A gólya azonban egy falatot sem tudott enni, mert a róka lapos tányérba tette a vacsorát.

    – Látom, nem vagy éhes – mondta, s befalta még a gólya ebédjét is.

    Másnap a gólya vendégelte meg a rókát. A lomposfarkú hamarabb ott is volt, mint ahogy megbeszélték. Éhesen ült az asztalhoz, s várta, a finom falatokat. Igen ám, de a gólya hosszú nyakú edényben szolgálta fel az ebédet, s a róka még csak az orra hegyét sem tudta beledugni.

    – Ejnye komám! Kiáltott fel mérgesen. – Hát sajnálod tőlem ezt a kis ételt? Nem tudok én ilyen edényből enni!

    – Én sem tudtam a minap nálad jóllakni! – válaszolt a gólya. – Kölcsönkenyér visszajár!

    Ezen aztán úgy összevesztek, hogy többé egy szót sem szóltak egymáshoz.

    Beszélgetés

    Felidéző beszélgetés. Emlékeztek még?

    1. Milyen viszonyban volt egymással a gólya meg a róka?
    2. Hogyan vendégelte meg a róka a gólyát?
    3. Milyen tányérban adott neki vacsorát?
    4. Milyen edényből kellett ennie a rókának a gólyánál?
    5. Mi történt a barátságukkal?

    Véleménykérő beszélgetés

    1. Csak akkor nem tud enni a róka egy edényből, ha nem fér bele a szája?
    2. Csak a róka nem tud enni olyan edényből, amibe nem fér bele a szája?
    3. Biztos, hogy nem tud enni a róka a hosszú nyakú edényből?
    4. Miért nem tud enni a róka a hosszú nyakú edényből?
    5. A valóságban is meghívja vendégségbe egymást a róka meg a gólya?

    Kitaláló beszélgetés. Találjátok ki, hogy…

    • mi lehetett az oka annak, hogy a róka nem tudott enni a gólyánál?
    • mi történt, amikor a róka a hosszú nyakú edényben kapott enni a gólyától?

    Alkalmazó beszélgetés. Mit lehet tenni, …

    • ha hosszú nyakú edényben kapunk enni?
    • ha valamilyen edényből nem tudunk enni?

    Gondolatbefejező beszélgetés. Fejezzétek be, amit abbahagyok!

    1. Ha a róka szája belefér a hosszú nyakú edénybe, akkor tud enni belőle. A róka nem tudott enni a hosszú nyakú edényből, tehát… (nem fért bele a szája az edénybe).
    2. Ha a róka szája nem fér bele a hosszú nyakú edénybe, akkor nem tud enni belőle. A róka szája nem fért bele a hosszú nyakú edénybe, tehát… (nem tudott enni belőle).
    3. Vagy belefér valakinek a szája a hosszú nyakú edénybe, vagy nem tud enni belőle. A gólya tudott enni a hosszú nyakú edényből, tehát… (belefért a szája az edénybe).
    4. Ha a róka hosszú nyakú edénybe kap enni, akkor fér bele a szája az edénybe, és ha nem fér bele a szája az edénybe, akkor nem tud enni belőle. Tehát, ha a róka hosszú nyakú edénybe kap enni, akkor… (nem tud enni belőle).

    (Forrás: Nagy József – Fejlesztés mesékkel – Mozaik kiadó)

  • A Kisegér, meg a Ceruza

    A Kisegér, meg a Ceruza

    Egyszer volt, hol nem volt, volt Vova asztalán egy ceruza. Vova gyakran rajzolt vele képeket, és a Ceruza engedelmesen rajzolt mindent, amit Vova akart. Egyszer, amikor Vova aludt, egy egérke mászott az asztalra. Meglátta a Ceruzát, felkapta, és vonszolni kezdte az egérlyuk felé.

    – Engedj el, kérlek! könyörgött a Ceruza. – Mire kellek én neked, hiszen fából vagyok, nem lehet engem megenni!

    – Rágcsálni akarlak – mondta a Kisegér. – Bizseregnek a fogaim, s emiatt rágcsálnom kell valamit. Így ni! – és a Kisegér úgy megharapta a Ceruzát, hogy az feljajdult belé.

    – Jaj! – kiáltotta a Ceruza. – Akkor legalább hadd rajzoljak valamit utoljára, aztán tégy, amit akarsz.

    – No jó – egyezett bele az Egérke -, rajzolj hát! Utána úgyis apró darabokra ráglak!

    Nagyot sóhajtott a ceruza és rajzolt egy kört.

    – Ez sajt? – kérdezte Egérke.

    – Lehet sajt is. – mondta Ceruza, és még három kis karikát rajzolt.

    – Hát persze, hogy sajt! Ezek itt benne a lyukak – találgatta Egérke.

    – Lehetnek lyukak is – egyezett bele a Ceruza, és még egy kört rajzolt.

    – Ez alma! – kiáltott fel Egérke.

    – Lehet alma is – mondta a Ceruza, és néhány ilyen hosszú kifli formát rajzolt.

    – Már tudom! Ez itten kifli, ezek meg kenyerek! – kiáltotta szája szélét nyalogatva a Kisegér. – No, fejezd be gyorsan, mert már nagyon bizseregnek a fogaim!

    – Várj egy pillanatig – szólt a ceruza, s amikor ezeket a háromszögeket kezdte rajzolni, a Kisegér felkiáltott:

    – Hiszen ez olyan, mint egy macs… ! Ne rajzold tovább!

    A ceruza azonban már hosszú bajuszt is rajzolt.

    – Igen, ez egy igazi macska! – cincogta a megrémült Egérke. – Segítség!

    És bemenekült az egérlyukba. Azóta az orrát sem dugta ki onnan. Vova ceruzája még most is megvan, csak ilyen kicsi lett. Te is próbálj ceruzáddal ilyen macskát rajzolni, hadd féljenek az egerek!

    (Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)