(Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Címke: állatmese
-
Téli lakoma
Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.
Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vette elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.
Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kült az odúja elé.
- Itt a finom, forró mézízű eledel! – rikkantotta.
A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok:
a róka,
a farkas,
a vadkan és a kit fia,
az őz, a borz és a nyúl.
A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.
- Brumm, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.
Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.
A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.
Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
A bűvös gomba
Esett, esett az eső, s a fűzfa alatt bűvös gomba nőtt.
Piros kalapban ült a fűben, s giling-galangozott, mint a harang. Meglátta a gombát a róka.
- Ez ám az igazi móka! A bűvös gombát letöröm, s a kalapomra kötözöm. Hadd harangozzon ott!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a róka.
De nemsokára arra jött a farkas.
- Ne búsulj, róka! Majd én letöröm.
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a farkas és a róka.
A róka, a farkas ült búsan. És akkor jött a medve.
- Mit búsultok? A gombát letöröm!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a medve, a farkas és a róka.
Nem akadt hát az erdőben senki fia, ki a gombával elbírt volna.
Körülülték az állatok, s hallgatták a gombát, ki harangozott és kacagott.
És akkor jött a kis madár, az icipici kis madár, ki kisebb volt, mint a mókus ökle, s a bűvös gombát, hopp, letörte!
Felrepült vele, fel a magas égre, a sugárzó tündöklő égre.
S a gomba ott is harangozott:
Giling-galang, furfangos róka! Ez ám az igazi móka! Farkas és medve nem bírt velem, az icipici madár elbírt velem. Giling-galang, elbírt velem.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
A kis egér hídja
A kis egér látogatóba ment rokonaihoz. Közben az eső megeredt.
Mikor a kis egér hazaindult, rémülten látta: az árok megtelt vízzel.
- Ó, ó, miként kerülök a túlsó partra? – sírdogált.
Odarepült a kis cinke. Odarepült a kis veréb. Odafutott a kis béka.
- Ne sírj, egérke! Segítünk! – mondták.
Vastag faágat kerestek. A cinke és a veréb megfogta a faág két végét, a béka megfogta a közepét. Az árok fölé fektették.
- Itt a pompás híd! – kiáltották.
A kis egér boldogan futott át a faágból rögtönzött hídon. A túlsó partról sokáig integetett kis barátaink. Azután hazament.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
Ezüsterdő
Ezüsterdő, ezüsterdő! Zizzenő, szép, bűvös erdő!
Ezüstfákon ezüstlevél. Ezüstfű közt ezüstút.
Út mellett az ezüsttó.
Oda jár az ezüsttollú kis madár.
Oda jár az ezüstkörmű őzike.
Mit keres az ezüsttónál ezüsttollú kis madár?
Mit keres az ezüsttónál ezüstkörmű őzike?
Inni járnak? Enni járnak?
Én tudom, nem azért járnak.
Tündérek ők mind a ketten. Mikor az est csendben leszáll, leveti az ezüsttollat az az első kis tündér, és az őzbőrt, ezüstkörmöt leveti a második.
Táncolnak és énekelnek. Tündérnótát énekelnek.
Ezüsterdő, tündérerdő! Zizzenő, szép, bűvös erdő!
Ember azt nem látta. Mesebeli táj az.
De jó lenne felkeresni, s ott a kedves tündérekkel tündértáncot járni!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
A nyúl meg a káposzta (ny-Ny)
A szorgos kis sün káposztát termesztett. Éppen négyet. Napkeltétől napnyugtáig kapálgatta, öntözgette. Estére nagyon elfáradt. Nyikkani sem tudott.
- Ki őrzi éjjel a káposztáimat?
- Én megőrzöm! – ajánlkozott a nyúl.
A sün felfogadta a nyulat káposzta-csősznek. Őrizte, őrizte a nyúl a káposztát. Éjfél felé azonban egyre nyugtalanabbul szaglászta. – Minek a sünnek ennyi káposzta? Különben is a felét nekem ígérte. – Azzal leült az első káposztafej mellé. Ette, ette, addig ette, amíg elfogyott.
Nemsokára a másodikat kezdte körbeszimatolni. – Ennek még a szaga is pompásabb! – Befalta azt is.
- Ó, szegény kis sün! – nyaldosta a szája szélét jóllakottan. – Fele káposztája odalett! Most már igazán feleslegesen őrzöm a többit. – Azzal megette a következő káposztafejet is.
Végül nagy búsan leült a negyedik mellé. – Mennyire sajnállak! Itt árválkodsz magányosan. – S miközben siratta a megárvult utolsó fej káposztát, nagy bánatában azt is befalatozta.
Reggelre kelve a szegény kis sün csak az üres, letarolt kertet találta. – Micsoda ocsmány csőszt állítottam az én gyönyörű káposztásom őrzésére! – nyöszörögte szomorúan.
Későn jött rá az igazságra. A nyúl már túl volt árkon-bokron. Feléje sem nézett a megcsúfolt kertnek. Igaz, a kis sün sem fogadott fel többé nyulat káposzta-csősznek.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
Csalafinta kicsi csengő (cs-Cs)
Volt a kiskecskének egy csilingelő kicsi csengője. Megirigyelte a kismacska. – Kiskecske! A kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!
Korai volt a kismacska öröme. A csalafinta kicsi csengő kicsalogatta a kertből: – Csing-ling, csing-ling, kismacska! Vigyél ki a csalitba.
Be is bújt a kismacska a sűrű csalitba a kicsi csengővel. Neszét vette a nagy csilingelésnek az arra csavargó kisróka. Rácsapott a macskára. – Kismacska, a kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!
A csalafinta kicsi csengő most már a kisrókát csalogatta: – Csing-ling, csing-ling, kisróka! Bújjunk be egy barlangba!
Bebújtak. Csilingelt, csilingelt a kicsi csengő, amíg az alvó mackó fel nem neszelt a szokatlan zajra: – Kisróka, a kicsi csengőt elveszem! Csilingelő kicsi csengő kell nekem!
Mit volt mit tenni? A kisróka a mackóval nem mert birokra kelni. A kicsi csengő a mackóé lett. Nem sokáig. Kicsalta a mackót a barlangból. A barlang bejáratánál álló cserfa tetején ült a kiscsóka. A csillogó-villogó csengőre lecsapott, kicsípte a mackó mancsából, és már repült is. A kicsi csengő vígan billegett a csóka csőrében. – Csing-ling, csing-ling, kiscsóka! Vigyél vissza az ólba! Ott sír egyedül a kiskecském! Vigyél vissza, lelkecském!
A jószívű csóka megsajnálta a síró-rívó kiskecskét. Fogta a kicsi csengőt, és visszavitte neki.
Így került össze ismét a két jó barát.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 