Vermet ásott a róka. Neszét vette a műveletnek Jakab, az okos varjú.
- Ez nem járja! Vermet ásni kár!
- Miért volna kár? Elejtem a jávorszarvast.
“Abból nem eszel!” Jakab, az okos varjú, megvárta a munka végét. Amikor a róka a rókalikba tért, megkereste a jávorszarvast.
- Ne menj ki a tisztásra! Vermet ásott a róka.
- Köszönöm, barátom! – bőgött a jávorszarvas és jól elrejtőzött a sűrű bokrok alá.
- No, ez megvan! – ugrált vígan a varjú. – Most jöjjön, aminek jönnie kell! – Azzal tollat kért a rigótól, a szarkától, a szajkótól és a búbos bankától. A tollakat saját tollai közé tűzte. Senki sem ismert rá. Még a róka sem. Nézte, nézte. Rettenetes, ijesztő rémnek látta. Kikiáltott:
- Ki járkál kinn?
- A rókaverő bórembukk!
- Ó, jaj ne bánts! – bújt beljebb a róka.
- Bújj ki róka!
A róka azonban nem kijjebb, beljebb bújt. Óvatosan elkúszott a rókalik másik kijáratáig. Ott aztán rémülten kiugrott és elinalt.
Azt beszélik, senki sem látta többé sem a tisztáson, sem a berek tájékán. A kis állatok a vermet betemették. Senki sem esett bele. Ott legelészik a jávorszarvas, ott sütkérezik Jakab, az okos varjú azóta is.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Mesemondó blog 