Mesemondó blog

Címke: állatmese

  • Az okos kis nyúl és az oktondi pocok

    Az okos kis nyúl és az oktondi pocok

    A kis nyúl és a pocok szomszédok voltak. Mind a kettő takaros kis kuckót épített. A kuckóra erős ajtó került, nehogy ragadozó törhessen be a kis lakókhoz. A kis nyúl még egy szellőztető-nyílást is épített a kuckó bejárata fölé. nevetett is érte a pocok eleget.

    • Oktondi vagy, kis pocok! – oktatta őt a nyúl. – Ez a szellőztető-nyílás biztosítja számomra a jó levegőt még télen is. S ha valaki kopog, a nyíláson keresztül láthatom, ki az.
    • Mi szükség van erre? – legyintett az oktondi pocok. – Ha valaki kopog, kinyitom az ajtót, és megnézem, ki az.
    • És ha a róka vagy más ragadozó kopogna?
    • Ó, őket azonnal megismerem a járásukról és hangjukról.

    Történt pedig, hogy a róka egy téli napon vadászatra indult. Bejárta az erdőt, a rétre is kimerészkedett, de egy árva bogarat sem talált. Hosszas szimatolás után rátalált a nyúlkuckóra. Bekopogott.

    • Ki van odakünn? – kérdezte a kis nyúl.

    A ravasz róka vékony, nyúlfióka-hangon sírni kezdett:

    • Esik a hó, bőrig áztam, egész éjjel itt künn fáztam. Szegény vándor nyuszi vagyok, eressz be, mert majd megfagyok.
    • Ejnye, de furcsa hangod van! – gyanakodott a kis nyúl a szokatlanul hosszú sírás hallatán.

    A róka azonban tovább sírt, tovább jajveszékelt:

    • Meghűltem, jaj, fáj a torkom, csipet mézem sincsen otthon. Kérlek, testvér, eressz be. Róka jár a sűrűben.
    • Csizmát húzok, várj egy csöppet! – válaszolta az okos kis nyúl, s óvatosan felkapaszkodott a szellőztető-nyíláshoz. Hát látja ám a ravasz rókát, amint ott táncol kuckója előtt.
    • Ne húzz csizmát, kis testvérem, siess értem, jó testvérem. Szegény, beteg nyuszi vagyok, ha nem sietsz, meg is halok.

    Az okos kis nyúl jót nevetett a róka ravaszságán, és így kiáltott ki a kuckóból:

    • Ejnye, ejnye hazug róka! Kedved támadt jó nyúlhúsra? Hiába sírsz nyuszi módra, hiába sírsz, felismerlek, a kuckómba nem eresztlek.

    A róka elkotródott a nyúlkuckó elől, s a pocoknál próbálkozott. Halkan, finoman kopogtatott, s mint egy valóságos mezei pocok, cincogni kezdett.

    • Cin, cin, cin, cin, bőrig áztam, esik a hó, jaj átfáztam. Szegény vándor pocok vagyok, eressz be, mert künn megfagyok.

    A pocok kicsit furcsállta ezt a hangos cincogást, és kikiáltott:

    • Ejnye, de furcsa hangod van!

    A róka tovább sírt, tovább cincogott.

    • Meghűltem, jaj, fáj a torkom. Csipet mézem sincsen otthon. Kérlek, testvér, eressz be! Megfagyok a hidegben!

    A kis pocok azonban még mindig gyanakodott.

    • Csizmát húzok, várj egy csöppet! – húzta az időt.

    A róka szelídebb pocok-hangon kérlelte:

    • Ne húzz csizmát, kis testvérem! Siess értem, jó testvérem. Róka van a sűrűben, tüstént megfog! Eressz be!

    “No – gondolta az oktondi kis pocok -, ha ennyire fél a rókától, akkor csak igazat mondhat.”

    Kinyitotta az ajtót. Ez kellett a rókának: nyakon csípte az oktondi pockot, és már vitte is.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Gyuri kakas és a gyík

    Gyuri kakas és a gyík

    A gyík a napsütötte köveken sütkérezett.

    Meglátta őt Gyuri kakas.

    • Különös állat! Hozzá hasonlót még sosem láttam.

    Közelebb lopakodott, hogy jobban szemügyre vehesse.

    • Négy lába van, mint a lónak, a tehénnek, a cicának és az egérnek. De teljesen sima, szőre nem nőtt. Baromfi nem lehet, mert a baromfinak tolla van és két lába. Vajon mi lehet?

    Törte, törte a fejét Gyuri kakas, de nem tudta kitalálni, mit lát.

    • Nem vagy te béka? – kérdezte a gyíktól.
    • Szoha életemben nem láttam ennél osztobább kakaszt! – sziszegte a gyík.
    • Biztosan béka vagy. De miért beszélsz pöszén?
    • Osztoba, osztoba kakasz! – hangzott a felelet.
    • Persze, hogy béka vagy! – állapította meg Gyuri kakas. – A békának van zöldesbarna bőre és két kidülledt szeme. A lábaid is oldalt nőttek ki, nem alattad. Nini, neked hosszú farkad is van! Kitől kaptad?
    • Nem kaptam. Van.
    • Ha nem kaptad, akkor loptad. Békának nem lehet hosszú farka. Nem az egérkétől loptad?
    • Vigyázz az utamból! – mordult rá a gyík.

    Gyuri kakas a gyík farka után kapott, és az letörött.

    • Látod, hogy loptad? Oda volt ragasztva! – diadalmaskodott.

    A gyík mérges sziszegéssel eltűnt a kövek között. Gyuri kakas pedig a gyíkfarkot gondosan elrejtette.

    Pár nap múlva a gyík ismét sütkérezett a köveken. Gyuri kakas ámulva látta, hogy ismét farkat visel.

    • Honnan van új farkad?
    • Kinőtt – felelte a gyík.
    • Ne beszélj szamárságot! Ennyi idő alatt még a toll se nőhet ki – mérgelődött Gyuri kakas.
    • Az én farkam kinőtt.

    Nem hitte ezt Gyuri kakas. Egy óvatlan pillanatban ismét a gyík farka után kapott, és az ismét letörött.

    Nem telt bele öt nap, s a gyík ott sütkérezett a köveken.

    Vadonatúj farka zölden villogott a napfényben.

    • Bámulatos! – kiáltott fel Gyuri kakas. – Harmadszorra is lopott magának új farkat ez a furfangos béka!
    • Nem béka az, kisfiam – felelte édesapja -, hanem gyík.
    • Gyík? És a gyíknak van farka?
    • Van. És valahányszor letörik, mindig kinő.
    • Sosem hallottam ennél érdekesebbet – mondta Gyuri kakas, de attól kezdve nem bántotta a gyíkot.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A kánya és a fürjek

    A kánya és a fürjek

    • Pity-palatty! Pity-palatty! Itt van már a pitymallat! – köszönti a fürjkakas a hajnalt, mint mindig.
    • Vár! Vár! Vár a róna, vár! – vágja rá a fürjtyúk, és hangos pity-pity-pityegéssel reggelizni hívja a kicsinyeit.

    Fut a tíz pettyes fürjcsibe a tyúk után.

    • Kurta, furcsa, suta tyúk! – kiáltja a mátyásmadár. – Ne vidd ki csibéidet a fészekből. Erre jár a kánya.
    • Pinty! Pinty! Pettyes csibe nagy kincs! – szólítja a pintyőke is.

    Alig hangzik el a figyelmeztetés, a fürjtyúk máris látja a kányát fent a magasban.

    • Sutty a fűbe kicsinyeim! – A pettyes apróságok fürgén lesuttyannak a fűbe, a pitypangok közé.

    Hát a fürjtyúk mit csinál? Ő is elrejtőzik? Ó, nem. Szárnyát leeresztve kibiceg az útra.

    • Béna tyúk, megfoglak! Hi-hi-hitty! – füttyent a kánya. Lecsap. A fürj persze nem várja be. Huss! Odébb repül. Ismét bicegni kezd. – Hi-hi-hitty! – próbálkozik ismét a kánya. Most sem jár szerencsével. A tyúk ismét odébb repül. Közben megérkezik a kiscsibék atyja, a kakas. Ő is csalogatni kezdi a mohó kányát. – Hi-hi-hitty! – A kánya hol a tyúkra, hol a kakasra csapna, ám hiába: azok nagy ügyesen mindig megszöknek. Csalogatják, csalogatják egyre messzebb. Amikor a kiscsibéket már látni sem lehet, a fürjmama és fürjpapa berepül a sűrűbe. A kánya csalódottan továbbáll.
    • Kurutty! Kurutty! Ügyes munka! – vartyogja a béka elismerően a latyakos nádas széléről

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Víg lakoma, víg muzsika

    Víg lakoma, víg muzsika

    Az egyszeri szarka mit gondolt magában? El kellene menni a messzi erdőre! A messzi erdőben pompás szarvast fogni! Azt a pompás szarvast meg kellene sütni! A jó barátokkal meg kellene enni!

    • Gyere, jó pajtásom! – szólt a szalmafickónak. – Mire vársz itt, kedves? Menjünk az erdőre!

    Gyűltek a vendégek. Gyűltek, gyülekeztek. Ám a szarka nem jött, szalmafickó sem jött.

    Az egyszeri szarka meg a szalmafickó nem fogták meg aznap azt a pompás szarvast. mert a szarvas így szólt:

    • Adok neked, szarka, egy marcipán szarvast! Jobb lesz lakomád is, vígabb muzsikád is.

    Így történt. Azt ették. Mégis jól mulattak, vígan zsivajogtak.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A lókötő róka

    A lókötő róka

    A kis sünnek volt két lova. A két ló akkora volt, mint két makk, de erős, mint két táltos. Sebesen futottak picike lábaikon, és a legnehezebb terhet is elhúzták.

    A kis sün tökből épített nekik icike-picike istállót.

    A kis sünnek valami dolga akadt az erdő túlsó végén. A két apró lovat bekötötte az istállóba, és az istálló ajtaját lezárta.

    Ment, ment vígan a kis sün.

    Erre várt a róka! Az icike-picike istállót lovastul a hátára vette és hazavitte.

    • Ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
    • Én nem – felelte a kis borz.
    • Én nem – felelte a kis nyúl.
    • Én nem – felelte a mókus.
    • Ki tudja, ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
    • Én nem – felelte a kis borz.
    • Én nem – felelte a kis nyúl.
    • De én tudom! – kiáltotta a mókus. – A róka vitte el. Láttam őt az odúm alatt elhaladni.

    A kis sün leült, és keservesen sírdogált.

    Nemsokára arra jött a medve.

    • Mi történt, kis sün?
    • Ó, kedves medvém, a róka ellopta icike-picike istállómat és két apró lovamat!
    • Miért nem kéred tőle?
    • Mert félek – sírta a kis sün.
    • No, majd én segítek neked – felelte a medve.

    A medve és a kis sün sietett a rókához.

    A róka az úton közlekedő két barát láttára sebesen beosont a rókalukba. A bejáratot lezárta.

    • Róka, róka, hova bújtál? Előlünk el mért futottál? – dörömbölt a medve a rókaluk ajtaján.

    A róka sírni kezdett:

    - Ó, jaj nekem! Áztam-fáztam,
vörös bőrömig eláztam.
Most a tűznél melegedek,
mert kivert a láz s a hideg.

    A medve azonban tovább dörömbölt az ajtón.

    - Róka, róka, mitől fáztál?
Künn az erdőn miért áztál?
Eső nem esett,
harmat sem esett.
Róka, róka, hova bújtál?
Előlünk el mért futottál?

    A róka lelkendezve kiáltozott:

    - Nem bújtam el. Láttam, jöttök,
s gondoltam: jó levest főzök.
Azzal várlak benneteket,
biztosan megéheztetek.
Várjatok hát keveset!
    • Nem várhatunk, vörös róka! Engedj be a rókalukba! Hadd nézzem meg: ott mit őrzöl? – sürgette őt a medve.
    • Mit őriznék, kedves medve? – siránkozott a róka.
    • Talán az icikie-picike istállót és a két apró lovat.
    • Én nem őrzöm.
    • De te őrzöd! – kiáltott a kis sün. – A mókus látta, mikor erre hoztad.

    Erre a lókötő róka már nem tudott mit felelni. Ki is adta az icike-picike istállót a két apró lóval a medvének és a kis sünnek.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Cérna és cirmos

    Cérna és cirmos

    (Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Téli lakoma

    Téli lakoma

    Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.

    Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vette elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.

    Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kült az odúja elé.

    • Itt a finom, forró mézízű eledel! – rikkantotta.

    A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok:

    a róka,

    a farkas,

    a vadkan és a kit fia,

    az őz, a borz és a nyúl.

    A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.

    • Brumm, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.

    Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.

    A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.

    Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A bűvös gomba

    A bűvös gomba

    Esett, esett az eső, s a fűzfa alatt bűvös gomba nőtt.

    Piros kalapban ült a fűben, s giling-galangozott, mint a harang. Meglátta a gombát a róka.

    • Ez ám az igazi móka! A bűvös gombát letöröm, s a kalapomra kötözöm. Hadd harangozzon ott!

    Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a róka.

    De nemsokára arra jött a farkas.

    • Ne búsulj, róka! Majd én letöröm.

    Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a farkas és a róka.

    A róka, a farkas ült búsan. És akkor jött a medve.

    • Mit búsultok? A gombát letöröm!

    Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a medve, a farkas és a róka.

    Nem akadt hát az erdőben senki fia, ki a gombával elbírt volna.

    Körülülték az állatok, s hallgatták a gombát, ki harangozott és kacagott.

    És akkor jött a kis madár, az icipici kis madár, ki kisebb volt, mint a mókus ökle, s a bűvös gombát, hopp, letörte!

    Felrepült vele, fel a magas égre, a sugárzó tündöklő égre.

    S a gomba ott is harangozott:

    Giling-galang, furfangos róka!
Ez ám az igazi móka!
Farkas és medve nem bírt velem,
az icipici madár elbírt velem.
Giling-galang, elbírt velem.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • A kis egér hídja

    A kis egér hídja

    A kis egér látogatóba ment rokonaihoz. Közben az eső megeredt.

    Mikor a kis egér hazaindult, rémülten látta: az árok megtelt vízzel.

    • Ó, ó, miként kerülök a túlsó partra? – sírdogált.

    Odarepült a kis cinke. Odarepült a kis veréb. Odafutott a kis béka.

    • Ne sírj, egérke! Segítünk! – mondták.

    Vastag faágat kerestek. A cinke és a veréb megfogta a faág két végét, a béka megfogta a közepét. Az árok fölé fektették.

    • Itt a pompás híd! – kiáltották.

    A kis egér boldogan futott át a faágból rögtönzött hídon. A túlsó partról sokáig integetett kis barátaink. Azután hazament.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)