
Címke: állatmese
-

Zaza, a hiú zsiráf
Zaza, a zsiráf kiment a tóra fürödni. Ott a tóparton, a fűben egy fényes, piros gyöngyfüzér feküdt. Zaza a gyöngyfüzért nyakára tette.
- Csodálatos, csillogó csodagyöngy! Csodagyönggyel elmegyek a zsiráfbálba – örült, ugrándozott a kis zsiráf.
Örömében virágokból is font egy nyakláncot, de még ezt is kevesellte. Csakhamar körbe is járta az állatokat, s kért tőlük egy új füzérrevalót.
Ciff-caff, a majom zsenge kókuszdiót adott,
camm-camm, a teknősbéka kagylóhéjakat.
Cikk-cakk, a fürge hal igazgyöngyöt hozott,
a zebra pedig egy nyaláb erős indát.
Zaza az erős indára felfűzte a kapott kincseket. – 2+3=5 – számolgatta füzéreit. – Ó, ez kevés. Ó, ez fele nyakamra sem elég! – Zsiráfunk tehát újabb füzérrevaló után nézett.
Csa-csó, a kis madár virágot adott.
Csen-csőr, a strucc egy zacskó színes kavicsot.
Csör-gőtől, a kígyótól kapott egy régi, levetett kígyóbőrt,
Csok-csoktól, a kis négertől egy hosszú bársonyszalagot.
Cicomázta, díszítette magát Zaza az új füzérekkel.
- 2+3=5, 5+4=9 – számolgatta kincseit. – Okvetlenül kell egy tizedik is. Csak akkor leszek a zsiráfbálban a legszebb.
Ó, de miből legyen a tizedik nyaklánc?
Zaza bejárta az erdőt, a rétet, a tó partját, de semmi új csecsebecsét sem talált. Csüggedten ült le egy fa alá.
Csakhamar leszállt az est. Öreg hold és a csillagok előbújtak. Csak úgy szikrázott az ég a sok csillagtól.
- Csillag, csillag! Ó, de fényes! – ugrott fel a kis zsiráf. – Öreganyó, holdanyó! Csillagot, vagy egyet-kettőt, dobj le nékem gyöngyfüzérnek!
Öreg hold a csillagok aprajából leszórt Zazának egy marokravalót.
Csillogott, szikrázott a csillagfüzér. Zaza boldogan indult a zsiráfbálba. Öröme azonban csakhamar csillapulni kezdett. Csillag nyakéke és a többi csecsebecse súlyos koloncként nehezedett nyakára.
Cammogva, búsan ért a bálba. Ott leült az árokpartra. Onnan nézte a friss, jókedvű, táncoló zsiráfokat.
Zaza csillagdísze megfakult, csecsebecséi összetörtek, füzére elfonnyadt, Csen-csőrtől kapott színes kövei lepeeregtek.
- Csúf, csúf, cicomás zsiráf! – mondták a többiek, és egész éjjel rá sem néztek.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-

A rossz-csont felhő és a nap
Jött a felhő, s hopp felkapta, hopp, felkapta a napot. Vitte is már más vidékre, azt se mondta: jó napot! Meglátta a mérges pulyka: - Rút, rút rossz-csont! A napot visszaadjad! - Ám a felhő nyelvet öltött s elfutott. Ment a pulyka, ment utána, követte a kis kacsa. - Háp, háp, háp! Várj, kedves szomszéd, ketten hozzuk őt haza! Ment a pulyka, ment a kácsa visszahozni a napot. Kakas harsant: - Majd segítek! Csizmát húzok! Várjatok! - Kvák, kvák! - ugrott fel a béka. - Itthon ülni nem fogok! Megyek, és viszek az útra egy tarisznya szúnyogot. Átugrottak három árkot, két barázdát, egy mezőt. Mezőn, a nagy hangyabolynál, találtak egy hangya-őrt. - Hová, hová? - kérdi tőlük. Köszöntötték: - Jó napot! Haszontalan rossz-csont elhő elrabolta a napot! Ment a pulyka s három társa. Futottak fél délelőtt. Szépen kérte, elvitték hát magukkal a hangya-őrt. Kerek tóban rossz-csont felhő lábat mosott, és a nap ott lapult a zsenge fűben egy rozsdás vödör alatt. Hopp, elérték: - Rossz csont felhő, jószágunkat visszaadd! - Rossz-csont felhő fára mászott, s onnan szólt le: - Majd, ha fagy! Fogta, sűrű levelek közt bújtatta el a napot, mint erős ól sötétjébe sivalkodó malacot. Csalafinta béka-gyerek jegenyére felkúszott, s kioldozta, kiengedte a tarisznya szúnyogot. - Zirr-zürr! - szállt az éhes falka, ám a felhő könynedén átrepült a másik fára. - Érj utol itt, kis legény! Köd előttem, köd utánam! Rossz-csont felhő elszaladt. Jegenyefa sűrűjében a síró nap ott maradt. Jött a szél, a nagy bajuszos, Köszöntötték: - Jó napot! Jó szél bácsi, szépen kérünk, add le nekünk a napot! - Szívesen - szólt, görbe botját felnyújtotta, és a nap lepottyant a zsenge fűbe mint a kövér kismalac. Béka tarisznyába tette, hazavitte s elengedte. Pulyka, kacsa megmosdatta, kakas, hangya elaltatta, elaltatta a napot. Itt a vége, fuss el véle, s köszönj szépen: - Jó napot!
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-

Téli történet
Nagy pelyhekben hullt a hó. A hegyeket hó borította. A Balaton is befagyott. A téli üdülőben zajos volt az élet. A kicsik a domboldalon szánkáztak, hógolyóztak. A nagyobbak a tó jegén korcsolyáztak.
- Próbáljuk meg mi is! – vakkantott Bodri kutya.
- Milyen jó ötlet! – siklott a korcsolyázók közé a hóember. Bodri kutya követte. Pörögtek, táncoltak, ide-oda siklottak a sima jégen.
Feljött a hold. A csillagok sejtelmesen ragyogtak. Az üdülők vacsorázni indultak.
- Együnk mi is! – ajánlotta Bodri kutya.
Megittak egy-egy csésze teát. Bodri kutya forrón, a hóember jégbe hűtve. Megettek két-két pár virslit. Zsemlyecipót ettek hozzá.
- Vajon hol marad Varjú Károly? – tűnődött a hóember.
- Átrándult Keszthelyre a sirállyal. Ott a halászok hatalmas lyukat vágtak ma a jégen.
- Léket vágtak. Úgy halásztak. Magam is láttam tegnap hajnalban ilyen téli halászatot.
Egyszerre csak megkoccant az ablaküveg. Varjú Károly érkezett meg. – Brr! Milyen hideg van kint! Alig várom már az ibolyák nyílását! – didergett a kályha mellett.
- Hamarosan itt a tavasz – vakkantott vigasztalón Bodri kutya. – Én is csak arra várok.
Mit gondoltok, a hóember is ennyire várta a tavaszt?
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkidaó)
-

A kesztyű
Valaki az erdőben elvesztett egy hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűt. Ott feküdt a galagonyabokor aljában. Barna színe teljesen egybeolvadt a környező avar színével.
A kis állatok mégis észrevették. A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe:
a pocok a nagyujjába,
a cinke a mutatóujjába,
a béka a középső ujjába,
a szarvasbogár a gyűrűsujjába,
s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.
Ha beköltöztek, be is rendezkedtek. Utána munkához láttak. Mindenki a saját mesterségéhez. Hű, micsoda sürgés-forgás, micsoda kalapálás, kattogás, csattogás hallatszott a kesztyűből:
a pocok cipőt talpalt,
a cinke ruhát varrt,
a béka órát javított,
a szarvasbogár bútort gyalult,
s az öreg, rövidlátó hangya kötögetett.
De egyszer csak vége szakadt a munkának. A kis állatok megéheztek. Hozzáfogtak az ebédfőzéshez. Főtt, rotyogott az ebéd a kesztyűben:
a nagyujjában bableves,
a mutatóujjában mákos csík,
a középső ujjában töltött káposzta,
a gyűrűsujjában sonkacsülök,
s a kisujjában tejbegríz.
Délután kicsit megpihentek. Majd saját mulatságára mindenki muzsikált egy kicsit. Ez volt még csak az igazi zaj, ricsaj, zenebona!
A pocok hegedült,
a cinke zongorázott,
a béka szájharmonikázott,
a szarvasbogár trombitált,
s az öreg, rövidlátó hangya sírdogált.
Estére elunták a mókát. Vacsoráztak. Egy kicsit sétáltak a patakparton. Utána a kesztyű tágas tenyerében klubnapot tartottak:
a pocok és a béka sakkozott,
a cinke televíziót nézett,
a szarvasbogár újságot olvasott,
s az öreg, rövidlátó hangya énekelt és kötögetett.
Tíz órakor elbúcsúztak egymástól. Aludni ment mindenki a kesztyű ujjaiba:
a pocok a nagyujjába,
a cinke a mutatóujjába,
a béka a középső ujjába,
a szarvasbogár a gyűrűsujjába,
s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)




