Nagy pelyhekben hullt a hó. A hegyeket hó borította. A Balaton is befagyott. A téli üdülőben zajos volt az élet. A kicsik a domboldalon szánkáztak, hógolyóztak. A nagyobbak a tó jegén korcsolyáztak.
- Próbáljuk meg mi is! – vakkantott Bodri kutya.
- Milyen jó ötlet! – siklott a korcsolyázók közé a hóember. Bodri kutya követte. Pörögtek, táncoltak, ide-oda siklottak a sima jégen.
Feljött a hold. A csillagok sejtelmesen ragyogtak. Az üdülők vacsorázni indultak.
- Együnk mi is! – ajánlotta Bodri kutya.
Megittak egy-egy csésze teát. Bodri kutya forrón, a hóember jégbe hűtve. Megettek két-két pár virslit. Zsemlyecipót ettek hozzá.
- Vajon hol marad Varjú Károly? – tűnődött a hóember.
- Átrándult Keszthelyre a sirállyal. Ott a halászok hatalmas lyukat vágtak ma a jégen.
- Léket vágtak. Úgy halásztak. Magam is láttam tegnap hajnalban ilyen téli halászatot.
Egyszerre csak megkoccant az ablaküveg. Varjú Károly érkezett meg. – Brr! Milyen hideg van kint! Alig várom már az ibolyák nyílását! – didergett a kályha mellett.
- Hamarosan itt a tavasz – vakkantott vigasztalón Bodri kutya. – Én is csak arra várok.
Mit gondoltok, a hóember is ennyire várta a tavaszt?
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkidaó)
Mesemondó blog 