Kecskemama megéhezett, alig várta már, hogy egy kis friss füvet haraphasson a réten. Azt mondta a kisgidának:
- Jól figyelj rám, gidácska. Én most elmegyek egy kicsit legelni; minél zsengébb füvet harapok, annál ízesebb tejet kapsz tőlem. De nagyon vigyázz, be ne engedj senkit, amíg oda járok! Bezárom az ajtót; ki ne nyisd belülről senkinek!
Bezárta az ajtót, aztán még beszólt az ablakon a gidának:
- Még egyszer mondom. ki ne nyisd, hacsak a jelszónkat nem hallod. Remélem, tudod a jelszót.
- Hess, csúnya farkas! – mekegte az ablak mögött a gida. – Hess, csúnya farkas!
Éppen arra kullogott a farkas; meglapult egy bokorban, végighallgatta a párbeszédet, és jól megjegyezte magában a jelszót. Kecskemama nem vett észre semmit, szép csöndesen ballagott a rét felé. A farkas alig várta, hogy eltűnjék a kanyarodóban. Előlépett a bokorból, odaosont az ajtóhoz, elváltoztatta a hangját, és azt mondta:
- Jaj, kedves gidácskám, vissza kellett jönnöm, itthon felejtettem valamit, engedj be gyorsan!
A gidácska jól emlékezett az anyja tanácsára.
- Beengedlek, hogyne engednélek – mondta -, csak előbb hadd hallja a jelszót!
- No, ha csak az kell! – dörzsölte odakint a kezét a farkas, és máris összefutott a szájában a nyál, mintha gidahúst enne. Aztán kivágta a jelszót: – Hess, csúnya farkas! Hess, csúnya farkas!
A kisgidának azonban gyanús volt ez a nagy hessegés. Mi ez az éhes lihegés hozzá? És mi ez a furcsa rekedtség?
Azt mondta:
- Most már mindjárt beengedlek, csak még előbb a lábadat szeretném látni.
- A lábamat? – kérdezte meglepve odakint a farkas. – Miért akarod te a lábamat látni?
- Azért, mert az én anyácskámnak szép fehér lába van; a tiéd meg – mondta a gida, kikandikálva a résen -, a tiéd meg, úgy látom, barna. Hess, csúnya farkas! Hess csúnya farkas!
A farkas látta, hogy felsült: nem sikerült rászednie az okos kisgidát. Mi egyebet tehetett; szégyenkezve elkullogott.
(német népmese)
(Átdolgozta: Rónai György)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
Mesemondó blog 