Szégyenkezve

Egy arabnak volt egy telivér lova: olyan szép állat, hogy mindenki meg akarta szerezni. Történt egyszer, hogy egy beduin földesúr két nemes tevét ajánlott a lóért, de az arabot így sem érdekelte az üzlet. Az úr teljes tevecsordájáért sem cserélte volna el a lovát. – Ha mindenemet, amim van, felajánlom a lováért cserébe, és így sem kell neki, akkor csellel fogom megszerezni – gondolta a beduin, és koldusnak öltözött. Szörnyű fájdalmakat tettetve lefeküdt az út szélére, amin az arab nap mint nap járt a lovával. Az arab megsajnálta a koldust, és leszállt a lováról. A szegény beteg fölé hajolt, és megkérte, hogy menjen el vele egy orvoshoz. – Túl gyenge vagyok a járáshoz – panaszkodott a koldus. – Már napok óta nem ettem semmit. Nem tudok felállni, elfogyott az erőm.

Az arab erős karjával a nyeregbe emelte a beteg koldust, aki alighogy ráült a lóra, elnyargalt vele. Az arab rájött, hogy a beduin rászedte, és a földesúr után kiáltott, hogy álljon meg, mert valamit mondania kell neki. – Elloptad a lovamat – kiáltott az arab. – Ezen már nem tudok változtatni. De ha még van egy szikrányi tisztesség a szívedben, teljesítsd egy kívánságomat, és ne meséld el senkinek, hogyan szedtél rá engem. – Miért tenném? – kérdezett vissza a földesúr gunyorosan. – Mert egyszer valóban előfordulhat, hogy egy szegény ember betegen fekszik az útszélen, és ha a viselkedésednek híre megy, senki nem fog rajta segíteni.

A földesúr elszégyellte magát, visszalovagolt, és szó nélkül visszaadta a lovat jogos tulajdonosának.

(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)