Van egy templom Franciaországban, az égő lámpások temploma, ahogy az emberek hívják a kis evangélikus templomot. Minden vasárnap este összegyűlnek a falubeliek istentiszteletre, ahova mindenki olajlámpást visz magával. A templomban meggyújtják a lámpásokat, és a széles padtámlákra állítják őket. Így lesz világosság a templomban, és így ünneplik az istentiszteletet. Ez a szokás 1550 körül alakult ki. Azóta az egyházközség minden tagja, aki hitét elismeri, kap egy lámpást, amit haláláig meg kell őriznie, és minden istentiszteletre magával kell vinnie. Ezek a lámpások már négyszáz éve járnak kézről kézre, és mindenki tudja, hogy ha elmulasztja az istentiszteletet a lámpásával együtt, akkor a templom valamivel sötétebb lesz.
Visszacsatolás
- Mit jelenthet ez a történet az osztály számára?
- Ami ebben a közösségben a lámpás, az a mi osztályunkban… ?
- Mit tehetünk azért, hogy hasonló kötelességtudatot teremtsünk a közösségünkben?
- A közösség célja az istentisztelet ünneplése – milyen magasabb célt követünk mi?
Felhasználási javaslat
Ennél a történetnél a következő eljárás javasolt: minden gyerek kap egy gyertyát a történet előtt. A pedagógus gyújtja meg az első gyertyát, majd megkéri a gyerekeket, hogy a fényt adják tovább egymásnak. (Lehet elemes mécsest is használni és mindenki a soron következőét kapcsolja fel.) Ezt követően pedig felolvassa a történetet. A gyertyák szimbolikusan az egész foglalkozás alatt égve maradhatnak, és a megfelelő alkalmakkor hivatkozhatunk rájuk.
Abban az esetben, ha valódi gyertyát használunk, széles, hosszú ideig égőt válasszunk. A gyertya alá tegyünk tányért, legyünk óvatosak a forró viasszal és a gyertya lángjával, nehogy sérülést vagy tüzet okozzunk!
(Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)
Mesemondó blog 