Kategóriák
Mesegyűjtemény Vidám mesék

Az alma

Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-régen lehullottak a levelek, egyedül a vadalmafa legtetején árválkodott egyetlen alma. Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát. Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon magasan van – nem tud odáig felugrani.

  • Kárr – kár!

Körülnéz a Nyúl, és meglátja, hogy a szomszédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen nevet rajta.

  • Hallod-e, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl. – Szakítsd le nekem az almát.

Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a földre.

  • Köszönöm szépen, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl, és fel akarta emelni az almát, de az – uramfia, mit látnak szemei?! – szusszant egyet, és elszaladt.
  • Hát ez meg miféle csoda?

Megijedt a Nyúl, de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa alatt összegömbölyödve alvó Sündisznócska hátára pottyant. Az álmából fölriasztott Sündisznócska ijedtében futásnak eredt, és tüskéin magával vitte az almát is.

  • Állj meg, állj meg! – kiáltotta a Nyúl. – Hová viszed az almámat?
  • Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.

Nyúl odaugrott Sündisznócskához.

  • Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!

Odarepült hozzájuk a Varjú.

  • Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak!

Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta:

  • Ez az én almám, az enyém!

Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: Varjú csőrével belecsípett Sündisznócska orrába, a Sündisznócska tüskéivel megszúrta a Nyulat, a Nyúl pedig oldalba rúgta a Varjút… Ekkor lépett oda hozzájuk a Medve. Rájuk bömbölt:

  • Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!

Azt felelik neki a veszekedők:

  • Mihail Ivanovics, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled.

Ezzel elmesélték a Medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte:

  • Ki találta az almát?
  • Én! – felelte a Nyúl.
  • De ki tépte le a fáról?
  • Bizony, hogy én! – károgta a Varjú.
  • Jól van. De ki kapta el?
  • Én kaptam el! – kiáltotta Sündisznócska.
  • Nos, hát akkor – ítélte a Medve – mindhármótoknak joga van az almára.
  • De csak egy almánk van! – kiáltotta egyszerre a Sündisznócska, a Nyúl és a Varjú.
  • Osszátok el az almát szép egyforma darabkákra, és mindegyiktek vegye el a maga részét.

Megint egyszerre kiáltották mind a hárman?

  • Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?!

Sündisznócska elvette az almát és négy egyforma részre vágta. Egy darabot a Nyúlnak kínált.

  • Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.

A másodikat a Varjúnak adta.

  • Ez a tiéd, mert te tépted le.

A harmadik darabot ő nyelte le.

  • Ez az enyém, mert én kaptam el az almát.

A negyedik darabkát pedig a medve mancsába nyomta.

  • Ez a tiéd, Mihail Ivanovics.
  • Ugyan miért? – ámuldozott a Medve.
  • Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra bennünket!

És mindannyian megették a részüket az almából, és mindenki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit sem bántott meg.

(Forrás: Vlagyimir Szutyejev – Vidám mesék – Móra kiadó)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s