Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykuruty, kutykuruty, a kisebbik folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.
– Csúnya a kabátom! – Nyafogta durcásan.
– Ugyan, miért? – álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.
– Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!
– Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak van piros valamije, az jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!
Kiakasztották a meghívót. Nagy öreg béka tappogott a fűz alá.
– Hát ez meg mire jó? – csóválta a fejét. – Vendégség…
– Hogy jót mulassunk!
– Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! – intette őket az öreg. De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtattak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen, sóhajtozva nézték őket. Mindenki valmai pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból, hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj – miféle hang zavarja meg vidámságukat?
– Kelep, kelep! Itt vagyok! – bólogatott jókedvűen a gólya. – Piros a csizmám, nekem is szólt a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságotokon!
Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! – fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton. Látta ezt a bölcs öreg béka, és így sopánkodott:
– Jaj, csak baj ne legyen belőle!
A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. “Magától sétáló kalapok?” – csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.
– No, már most nem bújtok el előlem! – rivallt rájuk. – Idepiroslik a kalapotok!
Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:
– Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!
– Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! – kiáltott rájuk egy nagy zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka. Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris bessurant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.
– Hová lettek? – bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya.
Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!
A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadt a sok-sok zöldbe. Aligha kívántak volna maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!
(Lengyel mese, átdolgozta: Sebők Éva)
Forrás: http://www.okosjatek.hu/rovid_esti_mese_gyerekeknek_az_okosjatek_tollabol
Mesemondó blog 