Mesemondó blog

Címke: mese

  • A kezdetek

    A kávé kétségkívül az emberiség egyik legkellemesebb vívmánya, ami Etiópiához kötődik. Állítólag egy kecskepásztor vette észre, hogy miután kecskéi lelegelték a kávébogyókat, sokkal élénkebbek lettek, majd később a helyi szerzetesek készítettek italt a bogyókból, hogy ébren tudjanak maradni imáik közben.

    Nem gondolt az ébren maradáson kívül másra a világ teremtése közben Atosz sem, amikor főzött magának egy egész bögrényi igen finom kávét, mivel hat napi megfeszített munka után már nagyon elfáradt.

    A tervezőasztalánál ült és kortyolgatta a forró kávét, miközben teremtett világában gyönyörködött. Épp felállni készült, hogy megpihenjen, amikor macskája, Khronosz, aki maga volt az idő, felugrott a tervezőasztalra és felborította Atosz kávésbögréjét. Nem elég, hogy a kávé megállíthatatlanul folyt Atosz teremtett világára, az a szemtelen macska még a bögre alján lévő zaccot is a kávéfolyam után kaparta.

    Atosz rettentően mérges volt macskájára, mivel, ami egyszer a tervezőasztalára került, az ott is maradt. Atosz világa eddig időtlen volt, világos, tiszta, átlátható és egyértelmű. Most, a kávé homályt borított teremtményei tudatára, a zacc pedig mérföldkőként gördült be az idő fogságába esett életük útjára.

    Atosz, hogy megkönnyítse teremtményei útját elküldte a világba a Mesélőt, aki megalkotta a Lélekerdőt, benne a Lélekőrzőkkel és a Gyökereink Ereje világával.

  • A Mesélő és az Erdő Őrzője

    A Lélekőrzők küldetése a világ zaccmentesítése.

    Amikor Khronosz a macska, aki maga volt az idő, a világra borította a kávét, a kávé elhomályosította a teremtmények tudatát, a zacc pedig súlyos mérföldkőként gördült az idő fogságába esett élet útjára. A teremtmények életük útján különböző életesemények mentén tartottak valahonnan valahová, és mire eljutottak valameddig, addigra lettek valakik. De nem feltétlenül azok, akik.

    Atosz, hogy megkönnyítse teremtményei útját és hogy azzá tudjanak válni akik, elküldte a világba a Mesélőt.

    A Mesélő lélektörténeteket ír. Fellapozza az első oldalt, meghív, és hagyja hogy a teremtmény maga írja tovább a történetét.

    Ő alkotta meg a Lélekerdőt, benne a Lélekőrzőkkel és a Gyökereink Ereje világával.

    Mosolygós, kedves, nyugodt és barátságos, sugárzik belőle a természetesség és a közvetlenség. Nevetésétől cseng az erdő.

    Mindig van egy ötlete.

    Kissé szórakozott, mivel csak történetekben tud gondolkodni és mindig épp egy új történet szálai szövődnek a fejében. Mindenhol eltéved. A saját útját járja, de néha még azon is eltéved. Ezért is küldte el hozzá Atosz az Erdő Őrzőjét.

    A Mesélő négy kis tündérrókát nevelt fel az erdőben. A tündérrókák apró kis rókaszerű lelkek, akik arra várnak, hogy teremtményként az élet útjára léphessenek. Mielőtt a tündérrókák útnak indulnak, a Lélekerdőben egy Lélekőrző mellett növekedve készülnek fel az útra.

    Kedvencei:

    Állat: tűzló

    Növény: hóvirág

    Évszak: ősz

    Elem: tűz

    Szám: 9

    Szín: a narancssárga és a zöld

    Jelképe a tűzkő – belső fény, isteni szikra.

    Szófordulat, amit gyakran használ:

    Legyen így!

    Az úgy még nem volt, hogy ne legyen sehogy.

    Az Erdő Őrzőjét Atosz küldte a Mesélő mellé a Lélekerdőbe. Küldetése a Mesélő terének megtartása, hogy a Mesélő nyugodtan tudjon alkotni. Lelki békéjének őrzése és a helyes ösvény megmutatása. Vigyáznia kell a Mesélőre, hogy ne tévedjen el. Ez utóbbi nem könnyű feladat, mivel a Mesélő igen szétszórt és ritkán jár a feje ott, ahol a lába.

    Ismeri az erdő minden ösvényét és titkát. Soha nem téved el. Nagyon tud figyelni. Úgy igazán, mélyen. Főleg, amikor a Mesélő beavatja egy új történetbe. Nagyon szereti hallgatni, szinte látja maga előtt a Mesélő által teremtett világot.

    Szereti a csendet. Kedves, nyíltszívű, őszinte. Ő maga az Erdő. Lelki kapocs a fák és az erdő minden teremtménye között.

    A Lélekerdő közepén él a Mesélővel egy kis faházban.

    Kedvencei:

    Állat: farkas

    Növény: moha

    Évszak: tél

    Elem: föld

    Szám: 4

    Szín: barna és a zöld

    Szófordulatok:

    Még megvan az erdő.

    Hát ez itt az erdő.

  • Az okos tolvaj

    Pipát lopott egy tolvaj, és nyakon csípték, rács mögé dugták. A börtönben ülve törte a fejét, hogyan szökhetne meg, de nagyon vigyáztak rá az őrök, szemmel tartották. Egy szép napon megkérte az őrt, hogy vezesse a király elé.

    • Tán csak nem kihallgatást akarsz kérni? – csodálkozott a börtönőr.
    • De igen. Van egy becses holmim, és szeretném a királynak ajándékozni.

    Mikor a király elé vezették, az is meglepetten nézett rá.

    • Mit kívánsz?

    A tolvaj egy papirosba takart apró csomagot vett ki a zsebéből, és odanyújtotta neki.

    A felséges úr kibontotta, és bosszúsan kérdezte:

    • Mit csináljak vele? Hiszen ez közönséges körtemag!
    • Körtemag, az igaz, de a világért sem közönséges – felelte a tolvaj. – Aki elülteti, aranykörtét szedhet a fájáról.

    No, erre a király még nagyobbat nézett.

    • Miért nem ültetted el te magad?
    • Annak is megvan az oka, felséges uram. Csak tisztaszívű embernek terem aranykörtét, olyannak, aki soha életében nem lopott, nem csalt, nem hazudott. Én meg tolvaj vagyok, hát csak közönséges körtét szedhetnék a fámról. Gondoltam, elhozom neked, te már csak igazán nem csaltál, nem loptál soha.
    • Nem, hagyd csak, nem fogadhatom el tőled – szabadkozott a király, mert eszébe jutott, hogy kisfiú korában egyszer pénzt lopott az anyjától.

    A tolvaj most a kancellárhoz fordult. De annak sem kellett a drága körtemag. Enyveskezű volt ugyanis, azt ültette hivatali székbe, aki jól megkente a markát. Aki meg nem adott neki pénzt, az holta napjáig sem jutott hivatalhoz, ha mégoly érdemes volt is rá.

    Éppen így járt a tolvaj a generálissal – az is hevesen tiltakozott.

    • Nem, nem, add inkább másnak!

    Mivel a tisztelt generális úr maga vágta zsebre a katonák zsoldjának jó felét, valahányszor háborúba vonult. Ráadásul olyan hőstettekkel szeretett dicsekedni, amelyeket más vitt végbe, nem ő.

    A helytartó sem merte elfogadni az ajándékot. Mert sohasem az igazságot nézte. Akinek pénze volt, és az ő zsebébe is csúsztatott valamennyit, annak adott igazgat.

    Próbálkozott a tolvaj a börtönőrrel is, de azzal is hasonlóképpen járt. Ijedten emelte fel a kezét őkelme, mert rossz volt az ő lelkiismerete is. Ha egy új rabot hoztak be, első dolga volt megkérdezni tőle, hogy “Pénzed van-e?” A pénzes bűnössel jól bánt, de a szegénynek ugyancsak keserves sora volt a börtönben.

    Kínálgatta a tolvaj ennek is, annak is a körtemagját, de senki sem mert elfogadni. Végtére is hangosan hahotára fakadt:

    • Hát így vagyunk? Ti mindannyian loptok, csaltok, de egyikőtök sem kerül börtönbe. Én meg csak egy pipát loptam, és hűvösre tettetek!

    A király erre nem tudott mit szólni, megparancsolta hát, hogy bocsássák szabadon az embert.

    (Forrás: Távol-keleti mesék, Naphegy kiadó)

  • A parasztember, és hét fia

    Egy parasztembernek volt hét fia, akik nagyon szerették egymást. Amikor eljött az apa halálának órája, összehívta fiait, és mindegyiküket elküldte, hogy hozzon két-két, hüvelykujj szélességű ágat. Amikor újra ott voltak a fiai, utolsó erejével megpróbált még mondani valamit. Megkérte őket, hogy mindenki törje el az egyik ágat, amit gyűjtött. Nem volt nagy művészet: mindenkinek sikerült. Ezután megkérte a legidősebb fiát, hogy kösse nyalábba az el nem tört botokat, amit a fia meg is tett. Ekkor így szólt az apa: – Most próbáld meg eltörni a nyalábot! – A legidősebb fiú minden erejével próbálkozott, de nem sikerült neki. Ezután a fivérei is megpróbálták, ők is hiába. A parasztember arca felragyogott, utolsó erejével megpróbált felegyenesedni, és elcsukló hangon így szólt: – Az egység és az összetartás erőt ad nektek, és megvédelmez. Egyedül nem vagyunk képesek a sors viharaival szembeszállni. – Utolsó szavai ezek voltak: – Aki egyedül dolgozik, hozzáad a közöshöz; aki másokkal együtt dolgozik, megsokszorozza azt.

    Visszacsatolás

    • Hogyan foglalnád össze a saját szavaiddal a történet mondanivalóját?
    • Milyen gondolatokat ébreszt benned a történet?
    • Szerinted milyen témák miatt konfrontálódnak egymással az emberek?
    • Az elmúlt években/hónapokban történt-e olyasmi, ami csorbát ejtett a közösség egységén?
    • Milyen kérdésekben nem értesz egyet az osztállyal?
    • Hogyan ültethető át az apa üzenete a mi osztályunkra, közösségünkre?

    Felhasználási javaslat

    A feldolgozás módjára tett javaslat ebben a történetben szinte magától értetődik: hozzunk be a csapat léptszámának megfelelő mennyiségű botot, és zsinórt. Vagy kössük előre össze a botokat, és vegyük elő a történethez kapcsolódóan, vagy mindenki együtt kösse a pálcákat egy köteggé, amit végül az osztály szimbólumaként a gyerekek magukkal vihetnek, hogy otthon majd megfelelő helyet találjanak neki.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Most legalább megteheted!

    A legnagyszerűbb sikertörténetek közül jó néhány indult el egy szeretett személy bátorító szavának, vagy a másikba vetett bizalom kifejezésének a hatására. Nathaniel Hawthorne például Sophia, felesége nélkül talán nem vált volna nagy íróvá. Amikor egyszer hazament, s elmondta a feleségének, hogy nem vált be a munkahelyén, és elbocsátották vámhivatali állásából, legnagyobb meglepetésére a nő boldogan reagált: – Most végre megírhatod a könyvedet! – Igen, de miből fogunk megélni, amíg írom? – kérdezte a férj bizonytalanul. Sophia ekkor kihúzott egy fiókot, és jelentős mennyiségű pénzt vett ki belőle. – Hát ez honnan van? – fakadt ki a férfi. – Mindig tudtam, hogy zseni vagy – mondta Sohpia. – Tudtam, hogy egy napon majd megírod a mesterművedet. Ezért minden héten félretettem egy kicsit abból a pénzből, amit a háztartásra adtál. Így most van annyink, amennyi elég nekünk egy évre.

    A nő férjébe vetett hitének köszönhetően született meg az amerikai irodalom egyik legnagyobb regénye, A skarlát betű.

    Visszacsatolás

    • Hogyan fogalmaznád meg a saját szavaiddal a történet üzenetét?
    • Mit gondolsz a feleség viselkedéséről?
    • Tudsz példát mondani olyan esetre, amikor benned vagy a képességeidben valaki teljes mértékben megbízott?
    • Milyen hatással lehet egy közösségre, ha tagjaiból hiányzik az egymás tudásába és képességébe vetett kölcsönös bizalom?
    • A közösség tagjai közül kiben, és milyen szempontból tudnál teljes mértékben megbízni?
    • Milyen tanulságot vonhatunk le a történetből (az osztály számára)?

    Felhasználási javaslat

    Vigyünk magunkkal egy példányt A skarlát betű című műből, vegyük elő a megfelelő pillanatban a táskánkból, és tegyük a kör közepére. A foglalkozás teljes időtartamára ott maradhat, mint a kölcsönös bizalom megtestesítője, s szükség esetén újra meg újra visszautalhatunk rá.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A világfalu

    Ha le tudnánk kicsinyíteni a világot egy 100 fős falu méretére, és megtartanánk az egyes embertípusok arányait, a következő adatok jellemeznék a falu lakosait:

    57 ázsiai

    21 európai

    14 ember a nyugati féltekéről (északról és délről együttvéve)

    8 afrikai

    52 nő

    48 férfi

    70 nem fehér ember

    30 fehér ember

    70 nem keresztény vallású

    30 keresztény vallású

    89 heteroszexuális

    11 homoszexuális

    6 ember birtokolná az egész világ gazdaságának 59 százalékát, és mind a hatan az Egyesült Államokból származnának

    80 ember élne a létminimum alatt

    70 ember nem tudna olvasni

    50 ember lenne amputált

    1 ember haldokolna

    1 ember éppen megszületne

    1 (de tényleg csak 1!) embernek lenne felsőfokú végzettsége

    1 embernek lenne számítógépe

    Visszacsatolás

    • Hogyan hoznád összefüggésbe ezt a szöveget a mi közösségünkkel (iskolával, osztállyal, csoporttal)?
    • Milyen erősségei és milyen gyengeségei vannak a közösségünknek?
    • Mennyire fontos, hogy egy közösség színes és vegyes legyen?
    • Milyen előnyei és milyen hátrányai vannak egy homogén, illetve egy heterogén csapatnak?
    • Konkrétan mit tanulhat ebből a mi közösségünk?

    Felhasználási javaslat

    A szövegben található falut felvázolhatjuk egy moderációs táblára: középre felírjuk, hogy “világfalu”, és az egyes adatokat egymás után kör alakú moderációs kártyákon rögzítjük köréje. Így az egyes adatok között a felolvasásnál elegendő idő marad az átgondolásra, feldolgozásra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Az emberi szolidaritás

    Egyszer egy ember a barátjával barangolt. Csikorgó hideg volt, ezért igyekeztek, hogy fedelet találjanak a fejük fölé, és tüzet rakhassanak, ami mellett megmelegedhetnek. A keskeny ösvény egy hegygerincen vezette végig őket, alattuk egy völgy terült el, hegyi tóval. Az egyik vándor hirtelen észrevette, hogy a mélyben egy ember fekszik, aki a hidegben meghalna, ha senki nem segítene neki.

    – Menjünk le hozzá – mondta a barátjának -, ennek az embernek szüksége van a segítségünkre, nehogy megfagyjon!

    – Hogy gondolhatsz ilyet? – válaszolta a barátja. – Ebben a hidegben először magunkra kell gondolnunk, hogy életben maradjunk, míg találunk egy fogadót.

    – Nem – mondta az első -, én erre képtelen vagyok. Ha nem akarsz lejönni, menj tovább egyedül! Én leereszkedem a völgybe, és meglátom, tudok-e segíteni annak az embernek. – Így aztán elváltak egymástól: egyikük tovább folytatta az útját, a másik pedig lement a hegygerincről. Amikor leért, vállára vette az eséstől és a hidegtől legyengült embert, és lassacskán, a teher alatt fújtatva megindult a hegynek. Amíg a nagy fáradtsággal felért, hogy megtalálja a régi utat, melege lett, sőt forróság öntötte el, patakokban folyt róla a víz. A hátán lévő ember egyre nehezebbé vált: olyan melege volt már, hogy egyáltalán nem érezte a kinti hideget.

    Lassacskán haladt előre, míg egy kanyarulat után észrevette a barátját. – Ó – gondolta -, mégis megvárt – és odakiáltott neki, de nem kapott választ. Közelebb ment, és látta, hogy a barátja megfagyott abban a szörnyű hidegben. Hálásan gondolt a hátán lévő sebesültre: neki köszönhette, hogy olyan melege lett, és életben maradt. Hamarosan elértek egy kis házikót, ahol menedékre találtak.

    Visszacsatolás

    • Mi a történet mondanivalója?
    • Hogyan kapcsolhatjuk ezt a történetet a közösségen belüli együttműködéshez?
    • Milyen értelemben fontosak a fáradozások és a fegyelem egy közösség, egy csapat számára?
    • Konkrétan mit vihetünk ebből magunkkal a saját közösségünk számára?

    Felhasználási javaslat

    A történet gyakorlati feldolgozásánál a következőképpen járhatunk el: felrajzolunk egy moderációs táblára vagy egy flipchartra egy nagy T betűt, a T kalapja alá balra egy hópelyhet, jobbra pedig egy napocskát. A résztvevők a hópihe alatt gyűjtenek mindent, ami egy csapatot gátol, rombol, terhel, akadályoz stb. Ezzel szemben a napocska alá olyasmiket gyűjtenek, ami támogat, továbbvisz, hatékonyabbá tesz egy csapatot, és erősíti a közösségi érzést. Ezután ezekkel a listákkal dolgozhatunk tovább. Egy másik lehetőség, ha résztvevők kis csoportokban dolgozzák ki, miért is van értelme fáradozni egy közösségért, csapatért. Ezt követően az eredményeket elmondhatják a többiek előtt, amit utána közösen meg lehet beszélni.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • A vakok

    Egyszer egy vándorcirkusz egy város közeli istállóban szállásolta el az elefántjait. A város lakói még sohasem láttak elefántot. Négy kíváncsi városlakó felkerekedett, hátha vethetnének rájuk egy pillantást, már az előadás előtt. Amikor megérkeztek az istállóhoz, látták, hogy nincs fény, ezért sötétben kíváncsiskodtak.

    Az egyik az elefánt ormányát érintette meg, s ezután úgy gondolta, hogy az állat egy vízipipára hasonlít. A másik az egyik fülét érezte, ebből úgy gondolta, hogy az állat egyfajta legyező. A harmadik, aki az elefánt lábát fogta meg, élő oszlophoz hasonlította. Végül a negyedik, aki a kezét az elefánt oldalára tette, meg volt győződve róla, hogy egy trónhoz hasonló dolog áll előtte. Egyikük sem volt képes teljes képet kialakítani, vállalkozásuk eredménye teljes összezavarodás lett. Mind a négyen biztosak voltak benne, hogy igazuk van, a város lakói közül így senki sem érthette meg, mi történt valójában, mit tapasztalt ténylegesen a négy ember.

    Visszacsatolás

    • Milyen témákban különböznek a vélemények és a felfogások a közösségen belül?
    • Milyen pozitív és negatív következményekkel jár ez?
    • Valójában mennyire lehetünk biztosak abban, hogy ismerjük az igazságot?
    • Egy feltevés: Ön mit tenne, ha néhány mélyen gyökerező gondolatmenetéről – például a csapatmunkáról, a kommunikációról, a vezetésről, a kapcsolatokról és hasonlókról – hirtelen kiderülne, hogy már nem állják meg a helyüket?
    • Milyen következményekkel jár, ha szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy igazunk van?
    • Milyen következményei lennének, ha mindig mindent megkérdőjeleznénk a közösségben?
    • Konkrétan mi a történet üzenete?

    Felhasználási javaslat

    Vihetünk magunkkal egy játék elefántot a vizuális megjelenés érdekében, vagy beszerezhetünk egy elefántot ábrázoló pecsétet, amivel a tréningen felhasználásra kerülő összes moderációs kártyát lepecsételjük. Esetleg minden résztvevőnek ajándékozhatunk egy elefántot, amit emlékbe elvihet magával. Ha elég kicsik az elefántok, a tréner meg is kérheti a résztvevőket, hogy néhány hétig hordják magukkal a nadrágzsebükben vagy a kézitáskájukban, hogy így emlékeztesse őket a tréningen elhangzott megállapodásokra.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Segítsük egymást vagy mind elveszünk

    Egy Namen Choni nevű bölcs egyszer az országot járva meglátott egy embert, aki szentjánoskenyérfát ültetett. Megállt mellette, ránézett, és így szólt: – Mikor hoz majd ez a kis fa gyümölcsöt? – Az ember így válaszolt: – Hetven év múlva. – Ekkor a bölcs azt mondta: – Te bolond! Gondolod, hogy még élni fogsz hetven év múlva, hogy élvezd a munkád gyümölcsét? Ültess inkább olyan fát, ami hamarabb terem, hogy még életedben örülhess neki!

    Az ember azonban befejezte művét, boldogan nézegette, és így válaszolt: – Bölcs ember, amikor megszülettem, találtam szentjánoskenyérfákat, és ettem a gyümölcsükből, annak ellenére, hogy nem én ültettem őket, hanem az őseim. Olyan dolognak élveztem a gyümölcsét, amiért én semmit nem dolgoztam, ezért én is szeretnék ültetni egy fát a gyerekeimnek és unokáimnak, hogy ők is örömüket leljék benne. Mi, emberek, csak akkor jutunk előrébb, ha segítő kezet nyújtunk egymásnak. Látod, én egyszerű ember vagyok. Van azonban egy nagyon fontos mondásunk: egymást segítjük, vagy elveszünk.

    Visszacsatolás

    • Neked mi az első gondolatod a történet hallatán?
    • Mit gondolsz a bölcsről?
    • Mik azok a tettek a közösségünkben, a csoportban, amelyeknek a hozadéka csak később fog megmutatkozni?
    • Milyen jelentősége van az ilyen, jövőre irányuló befektetéseknek egy közösség számára?
    • Vannak-e olyan tevékenységek a közösségünkben, csoportunkban, amelyek azért nem valósultak meg, mert nem volt közvetlen hozadékuk, és előnyeit csak a közösség, a csoport későbbi tagjai élvezték volna?

    Felhasználási javaslat

    A történethez kapcsolódóan minden résztvevőnek adhatunk egy picike facsemetét emlékbe. Ha van rá lehetőség, egy kis “erdőt” is ültethetünk a csapatnak. Ha nincs kert, ültethetünk egy “benti erdőt” egy nagy bonszáj-tálba. Az erdő ápolásáért mindenki felelős, ehhez viszont szükséges, hogy egyeztessenek egymással.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)