Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • A három kismalac és a farkas

    Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, hogy építsenek maguknak külön házikót. A három kismalac nagy vígan dalolva útnak indult. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki zsupszalmát cipelt. Az első kismalac megszólította:

    • Szalmás bácsi, add nekem a szalmádat, hadd építsek belőle házikót!

    Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a zsupszalmát, de még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak két kismalac ballagott tovább. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki deszkát cipelt. A második kismalac megszólította:

    • Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat, hadd építsek belőle házikót!

    Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a deszkát, még segített is felépíteni a házikót. A házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is.

    Most már csak a harmadik malac ballagott tovább. Hamarosan találkozott egy emberrel, az meg téglát cipelt.

    • Téglás bácsi, add nekem a tégládat, hadd építsek belőle házikót! Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a téglát, még segített is neki felépíteni a házikót.

    A három kismalac boldogan élt a három házikóban. De egyszer csak arra tévedt a lompos farkas. Egyenest a szalmaházikó elé állt, és csúnyán kiabált:

    • Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

    Reszketett a kismalac, de azért hetykén kiáltotta a farkasnak:

    • Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be!

    A farkas tépte, marcangolta a házikót, de mire szétszedte, a kismalac a hátsó ajtón át elmenekült a deszkaházikóban lakó testvéréhez. A farkas hamarosan a deszkaházikó elé ért.

    • Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!
    • Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! – kiabált hetykén a második kismalac, és a testvérével együtt elmenekült a hátsó ajtón a téglaházikóba.

    A farkas hamarosan odaért, és csúnyán kiabált:

    • Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz, szétverem a házikódat!
    • Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! – kiáltotta hetykén a harmadik kismalac, és nyugodtan leült a testvérei mellé.

    A farkas felmászott a házikó tetejére, és a kéményen át beugrott a szobába. Csakhogy a tűzhelyen hatalmas fazékban lobogott, forrt a víz, és a mérges, lompos farkas a kéményből egyenest a forróvizes fazékba pottyant. A kismalacok meg gyorsan egy nehéz vasfedőt tettek a fazékra, aztán egymásba kapaszkodva, táncoltak és énekeltek:

    • Lompos farkas, fekete, minket ugyan nem kapsz be!

    A három kismalac azóta is boldogan él, vasárnaponként meglátogatják egymást, és olyankor jókat nevetnek a pórul járt farkason.

    (német népmese)

    (Átdolgozta: Bartócz Ilona)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Zörget a hideg

    Kinézek az ablakon,
szinte látszik a hideg,
besüvít a réseken,
az erdőt köd üli meg.

Hova lettek a csigák,
a békák, a bogarak?
Hol zümmögnek a legyek,
a szúnyognép hol maradt?

A zord hideg, a halál
leselkedik odakint,
bezörget az ablakon,
jeges szeme rám tekint.

Csak a fák nem félnek ott,
a szél bárhogy hegedül,
titkuk őrzik, a tavaszt,
együtt, mégis egyedül.

    (Szentmihályi Szabó Péter)

    (Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)

  • Menny és pokol

    Egyszer egy rabbitól azt kérdezte a fia: – Édesapán, milyennek képzeled a mennyet és a poklot? – A rabbi így felelt: – Látok egy nagy csarnokot, amiben áll egy óriási asztal, tele ételekkel. Az asztalnál ülő embereknek nagyon merev a csuklójuk. Késük és villájuk túl hosszú, és merev csuklóhoz van kötözve. Egyszer csak felhangzik egy jel, és mindenki nekilát az ennivalónak. Próbálnak a túl hosszú késekkel és villákkal enni, de nem sikerül. Egyre éhesebbek, de nem tudnak enni. Így képzelem a poklot – mondta a rabbi.

    És a menny? – kérdezte a fiú. – Képzelj el újra egy nagy csarnokot, ahol van egy nagy asztal, tele étellel. Az asztalnál ülő emberek csuklója nagyon merev. Késük és villájuk túl hosszú, és merev csuklójukhoz van kötözve. Egyszer felhangzik egy jel, és mindenki nekilát az ennivalónak. Ők azonban egymást etetik, így senki sem marad éhes az ünnepi lakomán. Így képzelem én a mennyet – mondta a rabbi a fiának.

    Visszacsatolás

    • Mi volt az első benyomása, amikor ezt a történetet hallotta?
    • Hogyan ültethető át a történet a csapatban való együttműködésre?
    • Melyek azok a tevékenységek, melyek csak kölcsönös segítségnyújtással végezhetők el?
    • Milyen következményekkel jár, ha egy csapat viselkedése a pokolban lévők magatartására hasonlít?

    Felhasználási javaslat

    Kést, villát, kanalat köthetünk egy egymáteres bot végére, és a történet felolvasása közben körbeadhatjuk, vagy kitehetjük az osztályba szimbólumként.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Tekeredik a kígyó

    Helyszín: erdei tisztás, mező, játszótér

    Életkor: 6 éves kortól

    Létszám: 6-20 fő

    Időtartam: 15 perc

    A játék célja: kreativitás-, készségfejlesztés

    Kellékek: papír, színes ceruza vagy filctoll

    A játék felvezetése

    Egy szép napos délután az öreg kígyó mélyen aludt összetekeredve egy sziklán, a magas fű rejtekében. Ahogy a Nap lenyugodni készült, az öreg kígyó lassan lecsusszant a szikláról, és visszatért a bozótba. A kígyó bőrének színe biztosíték a számára, hogy más állatok ne vegyék észre.

    A játék menete

    Minden gyerek egyforma méretű papírt kap (A/4). A játékosok darabokra tépik a papírjukat, és 1-1 hosszú kígyót raknak ki a darabokból. A papírdarabokat beszínezik (érdemes kerülni a víz alapú festéket, mert a papír könnyen elszakad).

    Amikor elkészültek a kígyók, értékelhetjük a kígyó hosszát és színét.

    A játék lehetséges variációi

    • A kígyó kivágásához ollót is használhatnak a gyerekek.
    • A játékvezető találja ki, hogy milyen állatot kell a gyerekeknek létrehozniuk.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Szervezd meg a bulidat

    A gyerekek felismerik, hogy érdekükben áll besegíteni a szülinapi buli előkészületeibe.

    Korosztály: 5 éves kortól

    Ebben segít: Számtani műveletekben, alakzatokban.

    Unod már, hogy évről évre te csinálsz mindent a gyerek szülinapi bulijára? Miért is kellene mindent magadra vállalnod? Végtére is ez az ő bulija!

    Ahogy a gyerekek egyre idősebbek lesznek, kezdd el bevonni őket néhány dolog megszervezésébe – ami a leginkább felkelti majd az érdeklődésüket, az a saját szülinapi bulijuk előkészítése!

    Néhány ötlet, hogy miként tudnak segíteni:

    • Találják ki, hány gyereket hívnak meg, és menet közben mindig számolással ellenőrizzék, hogy kereten belül maradtak-e.
    • Díszítsék ők a tortát, figyeljenek arra, hogy a cukorkák egyenlően legyenek elosztva a torta tetején. Mennyi Smarties kell ahhoz, hogy körberakjuk a kerületét? Lehet, hogy kicsit több, mint háromszor annyi, mint amennyi keresztben kell?
    • Ajándékcsomagok. Kérd meg, hogy készítsék el ők a költségvetést a barátaiknak adott ajándékcsomagokhoz, és találják ki, mit tudnak megvenni az adott összegből a csomagokba! (A végső döntés természetesen maradjon a tiéd!)
    • Költségvetés. Add oda nekik a kedvenc éttermük étlapját, és határozd meg, összesen mennyit költhetnek el ott a szülinapon a barátaikkal! Hány barátot tudnak meghívni a pénzükből?

    (Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

  • Mit írjak róla?

    Mit írjak róla?
Azt, hogy szeretem?
De hisz ezt mindenki tudja,
neki mondani sem merem.

Pedig tudnia kellene, 
mert a szem sohasem hazudik.
Csak az a baj, hogy a szemek
szavait kevesen ismerik.

    (Szabó Dóra)

    (Forrás: Kincskereső – irodalmi folyóirat – 2001. február)

  • A kecskegida és a farkas

    Kecskemama megéhezett, alig várta már, hogy egy kis friss füvet haraphasson a réten. Azt mondta a kisgidának:

    • Jól figyelj rám, gidácska. Én most elmegyek egy kicsit legelni; minél zsengébb füvet harapok, annál ízesebb tejet kapsz tőlem. De nagyon vigyázz, be ne engedj senkit, amíg oda járok! Bezárom az ajtót; ki ne nyisd belülről senkinek!

    Bezárta az ajtót, aztán még beszólt az ablakon a gidának:

    • Még egyszer mondom. ki ne nyisd, hacsak a jelszónkat nem hallod. Remélem, tudod a jelszót.
    • Hess, csúnya farkas! – mekegte az ablak mögött a gida. – Hess, csúnya farkas!

    Éppen arra kullogott a farkas; meglapult egy bokorban, végighallgatta a párbeszédet, és jól megjegyezte magában a jelszót. Kecskemama nem vett észre semmit, szép csöndesen ballagott a rét felé. A farkas alig várta, hogy eltűnjék a kanyarodóban. Előlépett a bokorból, odaosont az ajtóhoz, elváltoztatta a hangját, és azt mondta:

    • Jaj, kedves gidácskám, vissza kellett jönnöm, itthon felejtettem valamit, engedj be gyorsan!

    A gidácska jól emlékezett az anyja tanácsára.

    • Beengedlek, hogyne engednélek – mondta -, csak előbb hadd hallja a jelszót!
    • No, ha csak az kell! – dörzsölte odakint a kezét a farkas, és máris összefutott a szájában a nyál, mintha gidahúst enne. Aztán kivágta a jelszót: – Hess, csúnya farkas! Hess, csúnya farkas!

    A kisgidának azonban gyanús volt ez a nagy hessegés. Mi ez az éhes lihegés hozzá? És mi ez a furcsa rekedtség?

    Azt mondta:

    • Most már mindjárt beengedlek, csak még előbb a lábadat szeretném látni.
    • A lábamat? – kérdezte meglepve odakint a farkas. – Miért akarod te a lábamat látni?
    • Azért, mert az én anyácskámnak szép fehér lába van; a tiéd meg – mondta a gida, kikandikálva a résen -, a tiéd meg, úgy látom, barna. Hess, csúnya farkas! Hess csúnya farkas!

    A farkas látta, hogy felsült: nem sikerült rászednie az okos kisgidát. Mi egyebet tehetett; szégyenkezve elkullogott.

    (német népmese)

    (Átdolgozta: Rónai György)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Szégyenkezve

    Egy arabnak volt egy telivér lova: olyan szép állat, hogy mindenki meg akarta szerezni. Történt egyszer, hogy egy beduin földesúr két nemes tevét ajánlott a lóért, de az arabot így sem érdekelte az üzlet. Az úr teljes tevecsordájáért sem cserélte volna el a lovát. – Ha mindenemet, amim van, felajánlom a lováért cserébe, és így sem kell neki, akkor csellel fogom megszerezni – gondolta a beduin, és koldusnak öltözött. Szörnyű fájdalmakat tettetve lefeküdt az út szélére, amin az arab nap mint nap járt a lovával. Az arab megsajnálta a koldust, és leszállt a lováról. A szegény beteg fölé hajolt, és megkérte, hogy menjen el vele egy orvoshoz. – Túl gyenge vagyok a járáshoz – panaszkodott a koldus. – Már napok óta nem ettem semmit. Nem tudok felállni, elfogyott az erőm.

    Az arab erős karjával a nyeregbe emelte a beteg koldust, aki alighogy ráült a lóra, elnyargalt vele. Az arab rájött, hogy a beduin rászedte, és a földesúr után kiáltott, hogy álljon meg, mert valamit mondania kell neki. – Elloptad a lovamat – kiáltott az arab. – Ezen már nem tudok változtatni. De ha még van egy szikrányi tisztesség a szívedben, teljesítsd egy kívánságomat, és ne meséld el senkinek, hogyan szedtél rá engem. – Miért tenném? – kérdezett vissza a földesúr gunyorosan. – Mert egyszer valóban előfordulhat, hogy egy szegény ember betegen fekszik az útszélen, és ha a viselkedésednek híre megy, senki nem fog rajta segíteni.

    A földesúr elszégyellte magát, visszalovagolt, és szó nélkül visszaadta a lovat jogos tulajdonosának.

    Visszacsatolás

    • Hogyan foglalnád össze saját szavaiddal a történet tanulságát?
    • Mennyire hasonlít a két ember viselkedése a mi közösségünkére?
    • Milyen érzéseket kelt beenned ez a történet?
    • Mit szimbolizálhat a ló a mi közösségünkben?
    • Mit vihetünk magunkkal ebből a történetből a közösségünk számára?

    Felhasználási javaslat

    A vizuális megjelenítés érdekében felhasználhatunk egy műanyag vagy fa játéklovat, a kör közepére tehetjük, vagy akár adhatunk is egy-egy kis lovat emlékeztetőül minden résztvevőnek.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Kincskeresés

    Helyszín: egy tisztás, játszótér vagy mező

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: 6-20 fő

    Időtartam: 30 perc

    A játék célja: koncentráció, figyelem, emlékezet

    Kellékek: 10-15 darab kisméretű tárgy, melyek elütnek az erdei környezettől (például teniszlabda, ceruza, palack stb.)

    A játék felvezetése

    Az erdei törpék egyik kedvenc játéka, hogy kincseket rejtenek el az erdei ösvény mellett, és az arra járó kirándulók megtalálják azokat.

    A játék menete

    20 és 100 méter hosszúság közötti területen helyezzünk el (részben rejtve) 5-25 tárgyat az út mindkét oldalán. Minden játékosnak megállás nélkül végig kell mennie az úton, de úgy, hogy közben a kincsekből minél többet felfedezzenek és megjegyezzenek.

    A végén a játékosok papírra lejegyzik – a kisebbek felsorolják – a tárgyakat, amelyeket az út során megjegyeztek.

    A játék lehetséges variációi

    • A játékvezető kimond egy tárgynevet, a gyerekek pedig megmondják, hogy az szerepel-e az elrejtettek között.
    • A játékosok csapatokat alakítanak: ekkor a csapattagok által megjegyzett tárgyak számát összesítik, és ezt vetik össze a többi csapatéval.
    • A csapatjáték során minden csapattag az útvonal különböző, jól behatárolható részein fellelt tárgyakért felelős.
    • Az útvonal bejárásának idejét is korlátozhatjuk.
    • Tárgyak helyett színes kártyákat is használhatunk: a gyerekeknek azt kell megszámolniuk, hogy színenként hány kártya van elrejtve.

    Jó tanács játékvezetőknek

    A játékosok egyesével induljanak, hogy ne tudják utolérni egymást a kincskeresés során.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)