Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • Az árva kisfiú narancsa

    Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

    Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
    • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

    Felhasználási javaslat

    Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Merre van az út?

    Helyszín: tisztás

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: párosan

    Időtartam: 15-20 perc

    A játék célja: bizalom, együttműködés

    Kellékek: kendő vagy sál

    A játék felvezetése

    Ugye mindenki ismeri Jancsi és Juliska történetét? Emlékeztek arra a részre, amikor eltévedtek az erdőben, és Jancsi felmászott egy magas fa tetejére, hogy utat keressen? Amikor lejött, kézen fogta Juliskát, és kivezette az erdőből a fény felé. Mivel nagyon sötét volt, Juliska semmit sem látott. Jancsi segített neki, mutatta, hol vannak az ágak és farönkök, hogy el ne essen. Nemsokára egy kis házikóhoz értek… a mese többi részét már mindannyian ismeritek.

    A játék menete

    Állítsuk párba a gyerekeket, a pár egyik tagjának kössük be a szemét, a másik lesz a vezető. A játékvezető kijelöl egy területet, amit a pároknak be kell járnia. A csoport képességének megfelelően fokozatosan lehet nehezíteni a terepet.

    A vezető feladata, hogy végigkísérje a párját a kijelölt pályán. A kezét fogva megpróbálja elmagyarázni a párjának, hogy pontosan mit kell csinálnia, hogy biztonságban átjussanak a területen.

    A pálya végén szerepet cserélnek.

    A játék lehetséges variációi

    • Egyik játékos sem beszélhet, de hozzáérhetnek egymáshoz.
    • A párok csak a mutatóujjukkal foghatják meg egymás kezét.
    • A vezető beszélhet, de nem érintheti meg a párját.
    • 6-8 fős csoportokba osztjuk a gyerekeket, akik fogják egymás kezét. Egyedül az első embernek nincs bekötve a szeme; neki kell a csoportot végigvezetni az akadálypályán. Ebben a variációban megtilthatjuk a kommunikációt.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Franci, a huncut bábu

    Franci egy olyan rosszcsont kézbáb, aki imád belerondítani a szép mintákba.

    Korcsoport: 5-6 évesek

    Ebben segít: A számolás gyakorlásában, és a szabályszerűségek észrevételében.

    Arnoldhoz hasonlóan Franci is kézbáb. De ő sokkal gonoszabb: semmit sem élvez annyira, mint ha összekavarhatja a szép mintákat, elronthatja a számításokat és belezavarhat a számolásba.

    “Tudom, hogy kell tízig elszámolni: egy, négy, három, hat, nyolc…”

    “Tudom, hogy kell hármasával lépkedni: három, hat, tíz, tizenhárom…”

    Franci ráadásul imád titkolózni, és szándékosan elrejteni a számokat.

    “Tudom, mennyi hét meg nyolc, de a választ elrejtettem valahová, ahol senki sem fogja megtalálni!” – henceg, majd legjobb, ha ezt sátáni kacajjal kíséri: “Bruhahahaaa!”

    A gyermekek semmit sem élveznek jobban, mit legyőzni egy Francihoz hasonló gonosztevőt, és azonnal rávágják, hogy a válasz, amit elrejtett, tizenöt.

    “A csudába, ezt meg honnan tudtad?” – háborodik fel ilyenkor Franci.

    (Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

  • A répa

    Az apóka ültetett egy répát, és így bíztatgatta:

    • Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szépre kövérre, óriási nagyra!

    Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.

    Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az apóka az anyókát.

    Anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az anyóka az unokáját.

    Unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

    Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta Bogárka a tarka macskát. 

    Macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta a macska az egérkét.

    Egérke húzta a macskát,
macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

    (orosz népmese)

    (Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Maradj nyeregben!

    Nincs lovagi torna ló nélkül. A bajvívás izgalmait kicsiben is átélhetik a gyerekek, ha elkészítjük hozzá a szereplőket. Nyáron a nagy melegben jól esik a finom hideg gyümölcslé. A dobozokat ne dobjuk ki, hasznosítsuk újra!

    A papírkerekeken guruló lovakat egy pálcával kell egymással szembe tolni, miközben a vitézeknek úgy kell megülni a lovakon, hogy hátra tudjanak billenni, de ne essenek le, amikor a másik dárdája mellbe találja őket.

    A győztes az, aki a nyeregben marad!

    Alapanyagok:

    • üres üdítős dobozok kétféle méretben
    • színes papírok, krepp-papírok
    • vastag karton – fehér, fekete, arany, ezüst
    • kis darab hullámkarton – arany, ezüst
    • kb. 40 cm arany- és ezüstszínű farkasfog
    • 2-2 db papírgolyó
    • 2 db hurkapálca
    • 2×50 cm hosszú tiplirúd (6 mm átmérőjű)

    Egyéb kellékek:

    • lakkfilcek többféle színben
    • olló
    • ragasztó
    • sniccer

    Így készítsd el:

    Vágjunk le a kisebb doboz aljából 3 cm-t, csomagoljuk be színes papírba a nagyobb dobozzal együtt. Szabjunk a nagyobb doboz köré krepp papírból palástot.

    Vágjuk ki az alkatrészeket színes papírokból és kartonokból: lófej, sörény, sisak, 2 cm-es korong a dárdához, 7 cm-es korongok a kerekekhez, pajzs, nyereg – 18×7 cm. A kereket több rétegből ragasszuk össze, mert így stabilabb lesz. A lovagi páncélt a metálszínű hullámkartonból szabjuk. Ragasszuk egymásra az összetartozó darabokat.

    Dárda: fessük le fehérre és lakkfilccel díszítsük. Egyik végére ragasszunk egy kisebb papírgolyót, másik végére húzzunk egy színes papírkorongot és egy nagyobb papírgolyót.

    Lófej: ragasszuk a ló egyik oldalára a sörényt, majd vagdossuk be 3-4 mm-enként. Ragasszunk mindkét oldalára “fufrut”, majd rajzoljuk meg a szemeket és az orrlyukakat. Farkasfogból ragasszunk kantárt.

    Pajzs: ragasszuk fel a pajzs darabjait színes papírokból.

    Lovag páncélja: vágjuk ki a sisakrostélyt ollóval, készítsünk hajtást a fej alsó részén, majd a rostélyt ragasszuk kétoldalt a lovag fejére. Ragasszuk a hullámkartont a kis dobozra, a sisakot a tetejére, végül pedig a lovagra a pajzsot.

    Állítsuk össze a lovagokat a rajz alapján. Ragasszuk egymáshoz a dobozokat, rögzítsük a díszítőelemeket, és a tiplirudat szúrjuk át a dobozon.

    Kezdődhet is a viadal!

  • Mégsem lehet ünnepelni

    Egyszer valahol messze, Indiában vagy Kínában lakodalomra készültek. Az ifjú pár nagyon szegény volt, ezért az esküvői meghívókra ráírták, hogy mindenki hozzon magával egy üveg rizsbort, és töltse érkezésekor a bejáratnál lévő nagy hordóba. Ezzel mindenki hozzájárult volna a szép és nagyszabású ünnepséghez.

    Amikor már mindenki összegyűlt, a felszolgálók merítettek a hordóból. De amikor az ifjú pár egészségére koccintott és ivott a volna a násznép, mindenkinek lefagyott az arcáról a mosoly: ugyanis mindenkinek tiszta víz volt a poharában.

    Most aztán mindenki megbánta, hogy így gondolkodott: – Ó, azt az egy üveg vizet, amit én beleöntök, senki sem fogja észrevenni! – Csak sajnos mindenki ugyan ezt gondolta. Mindenki a másikra számított, és így akart együtt ünnepelni. Így viszont nem lehetett megünnepelni a lakodalmat.

    Visszacsatolás

    • Meddig megyünk el, ha tenni kell valamit a csapatunkért?
    • Hol ér véget nálunk a kölcsönös támogatás?
    • Mikortól érezzük úgy, hogy mi magunk csak a második helyen állunk?
    • Mi vonatkoztatható a mi csapatunkra a fönti történetből?
    • Konkrétan mit tehetünk, hogy ezt a viselkedésmódot elkerüljük?

    Felhasználási javaslat

    A következő eljárásmódok közül választhat egyet a történet feldolgozásához:

    1. Minden résztvevő kap egy kis üveg szörpöt, melynek a címkéje helyén maga a történet áll. A szörpöt aztán állandó emlékeztetőül az íróasztalra tesszük. Az se lenne rossz, ha még lennének további üres címkék, amelyekre a résztvevők ráírhatnák legfontosabb felismeréseiket vagy terveiket, majd ezt követően az üveg hátuljára ragaszthatnák.
    2. Állítsunk szimbolikusan egy üveg szörpöt és egy üveg vizet a kör közepére, mielőtt a történetet felolvasnánk! Esetleg két szörpös üveget is tehetünk a kör közepére, amelyek közül az egyikben víz van, a résztvevők azonban nem tudják, melyikben.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Képernyővédő

    Helyszín: egy erdei tisztás, mező vagy játszótér

    Életkor: 6 éves kortól

    Létszám: 4 főtől

    Időtartam: 10-15 perc

    A játék célja: koncentráció, koordináció

    Kellékek: 4 db toboz

    A játék felvezetése

    Ha a számítógépet bekapcsolt állapotban egy ideig nem használják, bizonyos idő elteltével működésbe lép a “képernyővédő”. A képernyő egyik oldaláról színes pöttyök úsznak át a mások oldalra, ott nekiütköznek a képernyő szélének, és elindulnak visszafelé. Időközönként egy színes pötty jelenik meg a képernyő tetején, és hasonló utat jár be, csak éppen a képernyő felső és alsó széle között közlekedik.

    Ha ez a pötty nekiütközik egy másiknak, akkor ez a másik megváltoztatja a mozgás irányát, és onnan kezdve ő is a képernyő felső és alsó széle között ingázik. A színes pöttyök addig próbálkoznak ütközni a többi pöttyel, amíg az útjuk meg nem változik úgy, hogy a képernyő alsó és felső széle között mozogjanak.

    A játék menete

    Jelöljük ki 4 tobozzal egy négyszög alakú pálya 4 sarkát. A négyszög oldalait játékosok alkotják. Minden játékos a játéktér ugyanazon oldalán áll – 1 kivételével. Startjelre elindulnak a másik oldal felé (például keletről nyugatra).

    A játékosok különböző sebességgel, egy irányban haladhatnak: e sebesség csak akkor változtatható, amikor átérnek a játéktér túloldalára. 1 játékos ugyanezen szabályok szerint halad a játéktér tetejétől az aljáig (például észak felől déli irányba): az ő célja a másik irányban haladók megérintése. A játékos által megérintett másik játékosnak meg kell változtatnia a mozgási irányát úgy, hogy ezentúl a játéktér felső és alsó széle között mozoghat csak tovább. A játék akkor ér véget, ha minden játékos a pálya alsó és felső széle között mozog.

    A játék lehetséges variációja

    A megérintett játékosok kiesnek a játékból.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Nagyokos Arnold

    Csinálj a kezedből bábfigurát, akinek túlfejlett matekos egója van!

    Korcsoport: 7-8 évesek

    Ebben segít: úgy tehetsz fel matekos kérdéseket, hogy az nem tűnik vizsgáztatásnak.

    Az első gyakorlatban (Játszd meg az ostobát!) már volt szó róla, milyen hasznos, ha ahelyett, hogy vizsgáztatnád gyermekedet, a matekfeladatokat csapatmunkában oldjátok meg. Semmi más nem kovácsol erősebb csapatot, mint egy közös ellenség. Ez a szerep pedig a kézbábra vár.

    Tartsd fel úgy a kezdet, hogy a hüvelyk- és mutatóujj szájat formázzon. Készen is van a báb, aki alig várja, hogy beleszóljon mindenbe. “Szia, Arnold vagyok – mondja -, és valóságos matekzseni. Tudom, mennyi háromszor nyolc, amit senki más nem tud! Fogadjunk, hogy neked fogalmad sincs róla!”

    Nehéz ellenállni egy ilyen magaslabdának, és a legtöbb gyerek alig várja, hogy bebizonyíthassa Arnoldnak, mennyire nincs igaza. “Huszonnégy!” Arnold egyre mérgesebb lesz, ahogy rájön, hogy mégsem olyan utánozhatatlan matekzseni, ahogy hitte.

    Ha gyermeked nem tudja rögtön a választ, küldd el Arnoldot egy kis időre. “Jól van, én most egy kicsit eltűnök, de fogadjunk, hogy mire visszajövök, még mindig nem fogod tudni a helyes választ!” – közli pökhendin a kezed, mielőtt elvonul az asztal alá. Ekkor te és gyermeked együtt kitalálhatjátok a helyes megoldást. Hihetetlen (de amúgy nagyon aranyos), hogy még a 6-7 éves gyerek is simán elfogadja, hogy te és az egyik kezed külön személyek vagytok, és miután megvan a válasz, és Arnold előbújik, a kicsik boldogan fognak elhencegni vele, hogy tudják a megoldást, és imádják, ahogy Arnold felrobban mérgében.

    (Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

  • A csillagszemű juhász

    Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, volt egyszer egy király. Ez a király nagyon szeretett tüsszenteni. Ahogy reggel fölébredt, mindjárt tüsszentett egyet. De tüsszentett ebéd után is, vacsora után is, sőt még álmában is megesett vele, hogy eltüsszentette magát. Ilyenkor pedig mindenkinek azt kellett mondani:

    • Egészségére, felséges királyatyám.

    Mondta is mindenki engedelmesen, mert a király nagyon hatalmas volt s az emberek féltek tőle.

    Élt ennek a hatalmas királynak az országában egy juhász. Ennek a juhásznak a két szeme úgy ragyogott, mint az eleven csillag. Ezért csillagszemű juhásznak nevezték.

    Egyszer a csillagszemű juhász behajtotta a nyáját a palota udvarára, mert a király birkapörköltet akart enni. Mikor a király meglátta a juhászt, nagyot tüsszentett. De a csillagszemű juhász nem kívánta egészségére. Hiába fenyegette a király, a juhász azt felelete, hogy ő ingyen nem kívánja egészségére a tüsszentést.

    • Hát mit kívánnál? – kérdezte a király.
    • Felséges királyatyám lányát kívánnám feleségül – válaszolt a juhász.
    • Hadd mehessek hozzá! – szólalt meg a királylány, mert nagyon tetszett neki a csillagszemű juhász.

    De a király nem hallgatott a lányára, hanem parancsot adott a katonáknak, hogy a juhászt vessék a fehér medve tömlöcébe. Úgy is tettek. De a medve, mihelyt meglátta a csillagszeműt, mindjárt a lábához feküdt, a kezét nyalogatta. A juhász elővette a furulyáját, muzsikált rajta, a medve pedig táncolt hozzá. A nagy muzsikaszóra odaszaladt a király, hát látta, hogy a juhásznak semmi baja nem esett.

    • Mondod-e, hogy egészségemre? – kérdezte a király.
    • Én aztán nem, míg felséged a lányát nekem nem adja – válaszolta a juhász.

    Megmérgesedett a király s megparancsolta, hogy a juhászt vessék a vadsündisznók börtönébe. Úgy is lett. Csakhát a vadsündisznók is megszelidültek, mihelyt a juhász rájuk nézett a csillagszemével. A juhász pedig elővette a furulyáját, a sündisznók meg reggelig táncoltak.

    Megint odament a király a börtönhöz. Megint látta, hogy a juhásznak semmi baja.

    • Mondod-é, hogy egészségemre? – kérdezte tőle.
    • Nem én, míg felséged a lányát nekem nem adja?
    • Akkor vessétek a kaszás verembe! – parancsolta a király.

    Megfogták a katonák a juhászt s bedobták egy gödörbe száz éles kasza közé. De most sem lett semmi baj, mert a szeme világított s maga a kaszákat mind elkerülte. Reggel ott ült a gödör szélén s vígan furulyázott.

    Belátta a király, hogy így nem boldogul a juhásszal, mást gondolt ki hát. Befogatott a hintójába, a juhászt meg maga mellé ültette. Mikor az ezüst erdőhöz értek, megszólalt a király:

    • Neked adom ezt az ezüsterdőt, ha azt mondod: egészségemre!
    • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

    Meghajtotta a király a lovakat. Nemsokára elértek az aranyvárhoz. Megszólalt a király:

    • Mondd, hogy egészségemre, s tiéd lesz ez a szép aranyvár.
    • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

    Közibe vert a király a lovaknak, szinte repült a hintó. Elértek a gyémánt tóhoz.

    • Látod-e ezt a gyémánt tavat? – kérdezte a király.

    A juhász intett, hogy látja.

    • Ez is a tiéd lesz, ha azt mondod: egészségemre.
    • Nem mondom én – felelt a juhász -, míg a lányát nekem nem adja.

    Mit tehetett a király, odaadta a lányát a csillagszemű juhászhoz. Hét országra szóló lakodalmat tartottak. Az első tál étel tormás hús volt. A király a tormától akkorát tüsszentett, hogy lecsúszott az aranykorona a fejéről.

    • Egészségére királyatyám! – kiáltott a juhász, s attól kezdve egyre ezt ismételgette. Végtére a király kérlelni kezdte, hogy hagyja abba, inkább neki adja fele királyságát.

    A csillagszemű juhász elfogadta a fele királyságot. Mindjárt megkoronázták őt is, feleségét is. Azóta is uralkodnak, ha még meg nem haltak.

    (Kolozsvári Grandpierre Emil)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)