Mesemondó blog

Szerző: Jarabin Kinga

  • A barátságos ember

    A barátságos ember

    Amikor felépítették a várost, az emberek összegyűltek, és mindenki megmutatta a többieknek a házát, amit épített. A barátságos ember velük ment egész nap házról házra, és mindegyiküket megdicsérte, ő azonban nem beszélt a keze művéről, s nem mutatott nekik semmilyen házat. Estére járt már az idő, amikor újra mindannyian találkoztak a piactéren: egyesével felálltak egy emelvényre, majd beszámoltak a többieknek, milyen és mekkora házat építettek, és mennyi idő alatt készült el. Ennek segítségével ki lehetett találni, ki építette közülük a legnagyobb, vagy a legszebb házat. ABC szerinti sorrendben haladtak, így a barátságos embert is felszólították. Lent jelent meg az emelvény előtt, és egy nagy ajtókeretet cipelt magával. Elkezdte beszámolóját: ez az ajtókeret volt az, amit megépített a saját házából. Erre néma csend lett. Ekkor felállt a gyűlés vezetője. – Csodálkozom – mondta, és a többiek majdnem nevetni kezdtek, de a vezető folytatta: – Csodálkozom, hogy erről csak most esik szó. Ez az ember az építkezés teljes ideje alatt mindenütt ott volt, és mindenhol segített. Amit ott látnak házat, azon ő építette az oromzatot; egy másikba ő tett be egy ablakot, már nem tudom melyiket; a szemközti házat pedig ő tervezte. Nem csoda, hogy csak egy ajtókerettel jelent meg itt, ami egyébként szép darab, és hogy ő maga nem tudta felépíteni a saját házát. Tekintettel a rengeteg időre, amit a házaink felépítésére fordított, ennek az ajtókeretnek az elkészítése valóságos remekmű, ezért azt javaslom, hogy legyen az övé legeredményesebb építőnek járó díj.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni az osztályban?
    • Milyen értékmérők számítanak az osztályunkban?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?
    • Hogyan tudnánk jobban elismerni egymás teljesítményét?

    Felhasználási javaslat

    Szemléltetésként beszerezhetünk néhány fa építőkockát egy játékboltból, és a kör közepére tehetjük. Esetleg adhatunk minden résztvevőnek egy kockát. Később filctollal mindenki ráírhat a kockájára egy elhatározást, amit a jövőben kész az osztály érdekében megvalósítani.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Gyűjtsünk pontokat

    Gyűjtsünk pontokat

    Ezzel akár egy egész napot a feladatoknak szentelhetünk.

    Korcsoport: 9-10 évesek

    Ebben segít: Bármilyen matekos (vagy más) tevékenységben, amit bátorítani akarsz.

    Jelentsd be, hogy a mai napon az lesz a feladat, hogy minél több pontot kell összegyűjteni. Vagy hogy ebédidőig legalább tíz pontot kell szerezni. A győztes nyereményével kapcsolatban ködösíthetsz: mondhatod, hogy még nem tudod, mi lesz a nyeremény, illetve hogy legyen a díj meglepetés. A nap folyamán aztán, amikor olyan tevékenységhez érkeztek, amit bátorítani akarsz, kiálts fel így: “Figyelem, a következőért pedig két pont jár!”

    Ez lehetőséget teremt arra, hogy bárhol, bármikor feltegyél olyan kérdést vagy feladatot, amit csak akarsz. A kérdések között természetesen lehet matekos is. Például iskolába menet így szólsz: “Egy pont azért, ha kitalálod, mennyi lesz a visszajáró, ha egy liter tejet veszek.”

    Ha egynél több gyerekkel játszod a játékot, ügyelj arra, hogy igazságos legyél, de közben a gyerekek pontjai maradjanak mindig elég közel egymáshoz.

    A pontgyűjtés maga jó játék lesz, és ha mosolyogva és érdekes feladatokkal játsszunk, a gyerekek bármit meg fognak tenni a szorzótábla gyakorlástól kezdve a “gusztustalan” leves bekanalazásáig.”

    (Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

  • Memória

    Memória

    Helyszín: mező vagy tisztás

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: 5-12 fő

    Időtartam: 15 perc

    A játék célja: emlékezet, koncentráció, figyelem

    Kellékek: 10-12 tárgy, egy sál vagy textildarab

    A játék felvezetése

    Egy indián faluban a fiatal indiánok próbára teszik a figyelmüket és memóriájukat. Egy idősebb indián különböző tárgyakat helyez el a városban, és a fiataloknak csupán pár percük van, hogy memorizálják a tárgyakat és elhelyezkedésüket.

    Az végzi el sikeresen a feladatot, aki mindegyik tárgyat meg tudja nevezni.

    A játék menete

    Helyezzünk el 10-12 tárgyat (érme, falevél, kő, kés, kéreg, gyöngy, madzag stb.) egy nagy lepedő alatt. A játékvezető leveszi a lepedőt, így a játékosok 1-2 percig memorizálhatják az alatta lévő tárgyakat. Aztán ismét letakarja őket, és a gyerekeknek le kell írni, rajzolni a lepedő alatt lévő tárgyak nevét.

    Minden megjegyzett tárgyért kaphatnak egy pontot.

    A játék lehetséges variációi

    • Egyéni és csapatmunka is lehet, a résztvevők korától függően.
    • Nehezebb a feladat, ha több tárgyat dugunk el, vagy egy tárgyból több is van az asztalon.
    • Nehezíthetjük azzal, hogy a letakarás után a játékvezető kérdéseket tesz fel, például: Milyen színű lufik voltak az asztalon?

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • A három csibe

    A három csibe

    Élt egyszer egy tyúkanyó. Ennek a tyúkanyónak volt három csibéje. Az egyik vörös, mint a róka, a másik fekete, mint a korom, a harmadik pedig fehér, mint a frissen esett hó. S mert rosszak voltak és engedetlenek, tyúkanyó egy napon elkergette őket.

    Ment, ment a három kiscsibe, addig mendegélt, míg egy irdatlan nagy erdőbe nem ért. Ott egy kis tisztás szélén állt egy kicsi kis kunyhó.

    A fekete csibe ajánlkozott, hogy majd megvizsgálja: jól zár-e a kilincs. Azzal már be is röppent a kunyhóba, és úgy magára csapta az ajtót, hogy azon egy lélek se juthatott be.

    Csúfondárosan kiáltott ki az ablakon:

    • Künn tágas, benn szoros! Építsetek magatoknak mások kunyhót!

    Sírva bandukolt tovább a két kis testvér. Mentek, mendegéltek, míg egy másik szép kis tisztásra nem értek. Nekiálltak tüstént a kunyhóépítésnek. Amint a kunyhó elkészült, a vörös csibe ajánlkozott, hogy megnézi: jól zár-e a kilincs. Azzal máris beröppent a kunyhóba, és úgy becsapta maga után az ajtót, hogy azon egy lélek sem juthatott be. Aztán kiszólt az ablakon:

    • Most aztán eredj, építs te is kunyhót magadnak!

    A szegény kis fehér csibe ott maradt árván, egyes egyedül, nem segített rajta senki, nem volt se anyja, se testvére.

    Egyszer csak csudálatos fényesség támadt! Amikor felpillantott, egy tündér állt előtte. Olyan szép, oly kedves volt, hogy aki csak rátekintett, tüstént elfelejtette minden búját-baját.

    A kis fehér csibe elmosolyodott, és valami köszöntésfélét pityegett a maga csibenyelvén. A tündér puha tenyerébe vette a pelyhes kis jószágot, és így szólt hozzá:

    • Ne búsulj, kiscsibém, tudom én, mi bánt téged. Indulj el bátran, és ha megint tisztásra érsz, építs ott házat magadnak. Meglátod, erős lesz, mint egy vár.

    S azzal, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt. A fehér csibe csak ámult-bámult egy darabig, aztán tovább tipegett az úton. Nem kellett messze mennie, hamarosan egy szép, nagy tisztásra bukkant, s nyomban nekilátott a munkának. Ahogy elkészült a kunyhó, megcsodálta kívülről, megbámulta belülről, aztán beköltözött, és vacsorát főzött magának.

    Alig telt el néhány nap, a róka megorrontotta a csibeszomszédságot. Odalopakodott a fekete csibe házához, és se szó, se beszéd, bedöntötte a falat. A kiscsibének épp csak annyi ideje maradt, hogy elszaladjon. Addig futott, míg a vörös csibe házához nem ért. De azt hiába kérlelte, hiába könyörgött neki, nem nyitotta ki az ajtót.

    Eközben odaért a róka is. Míg a fekete csibe remegve lapult a ház egyik falához, a róka beszakasztotta a másikat. Most már együtt futott a két ostoba jószág.

    Éppen csak hogy elérték a fehér csibe házát, már jött is utánuk száját nyalogatva, nagyokat cuppogtatva a ravaszdi róka. A fehér csibe gyorsan kinyitotta az ajtót, a vörös meg a fekete – hess! – beröppent.

    • Nyissátok ki, de tüstént! – morogta vészjóslóan a róka.
    • Hát csak gyere, ha tudsz! – ingerkedett a fehér csibe.

    A róka nekirugaszkodott az ajtónak, megpróbálta betörni. De láss csodát! Az ajtó meg se mozdult, hiába döngette, feszegette. Nekifutott a róka a ház oldalának. De bárhogy erőlködött, a fal állta az ostromot. A kiscsibe meg annál bátrabban kiabált:

    • No, te híres, gyere, ha tudsz! Hadd lássuk, megbírsz-e velünk!

    A róka tehetetlen mérgében fejjel szaladt neki a falnak, és összezúzta rajta a fejét.

    A három pelyhes, a fekete, a vörös, meg a fehér csibe azóta boldog egyetértésben éldegél. Álló nap sütnek-főznek, vigadoznak.

    Legyetek ti is a vendégeik!

    Francia népmese

    (Átdolgozta: Tímár Éva)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)

  • Szögbeverő

    Szögbeverő

    Egy játék, mely összeméri az erőt, fejleszti a szem-kéz koordinációt, a kudarctűrő képességet és még az ügyességet is.

    Ezt a játékot elsősorban nagyobb, már a kalapáccsal bánni tudó gyerekeknek ajánlom. A balesetek elkerülésére mindenképp figyeljünk oda, tartsuk be a szükséges óvintézkedéseket!

    Kellékek:

    Fatuskóba beleállított szögek és kalapácsok.

    Játék menete:

    A fatuskókba egyforma számú szög legyen úgy beleverve, hogy ne essen ki és ne kelljen kézzel megfogni ahhoz, hogy tovább bele lehessen ütni a szöget a fába. Mindenki álljon a saját fatuskója mögé kalapáccsal a kezében és rajtra kezdődhet a játék.

    Az a győztes, aki a leggyorsabban beveri a szögeket úgy, hogy azok nem hajolnak el.

    A játék variációja:

    Az a győztes, aki a legkevesebb ütésszámmal veri be a szöget a fába.

  • Az árva kisfiú narancsa

    Az árva kisfiú narancsa

    Már kisgyermekként elveszítettem a szüleimet, és kilenc évesen egy Londonhoz közeli árvaházba kerültem. Ez a hely rosszabb volt, mint egy börtön. Naponta tizennégy órát kellett dolgoznunk – a kertben, a konyhában, az istállóban és a földeken. Minden nap egyforma volt, és egész évben csak egyetlen szünnap volt: karácsony napja. Ekkor minden fiú kapott egy szem narancsot Jézus születésének ünnepére. Ez volt minden. Semmi édesség, semmi játék. De még a narancsot is csak azok kapták meg, akik az év során semmi rosszat nem követtek el, és mindig engedelmesek voltak. A karácsonyra kapott narancs az egész évi vágyakozást testesítette meg. Így érkezett el egyszer a karácsony, ami az én kis szívemnek ezúttal a világ végét jelentette. Mialatt a többi fiú az árvaház vezetője elé lépett, és mindegyikük átvette a narancsát, nekem egy szobában kellett állnom, és onnan végignéznem. Ez volt a büntetésem, mert egy nyári napon el akartam szökni az árvaházból. Amikor véget ért az ajándékozás, a gyerekek játszhattak az udvaron. Nekem a hálóterembe kellett mennem, és egész nap ott feküdnöm. Mélységes szomorúság vett rajtam erőt, és szégyelltem magam. Sírtam, és nem akartam tovább élni. Egy idő után lépteket hallottam a szobában. Egy kéz felemelte rólam a takarót, ami alá bebújtam. Ekkor felnéztem. Egy kisfiú, William állt az ágyam előtt, kezében egy naranccsal és felém nyújtotta. Nem tudtam, hogy történhet ez velem. Honnan szerezhetett a többin felül még egy narancsot? Hol Williamre, hol pedig a narancsra néztem, és tompán éreztem belül, hogy ennek az egésznek a naranccsal valami különös jelentése van. Egyszerre csak tudatosult bennem, hogy a narancs már meg is volt hámozva, és amikor közelebbről megnéztem, minden világossá vált. Könnyek szöktek a szemembe, és mikor kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem a narancsot, tudtam, hogy ügyesen össze kell szorítanom az ujjaimmal, nehogy szétessen a gyümölcs. Mert mi is történt? Tíz fiú összefogott az udvaron és eldöntötték, hogy nekem is kijár a karácsonyi narancsom. Ezért mindegyikük meghámozta a saját narancsát, és leszedett belőle egy cikket. Ezután a tíz különálló cikkből egy új, szép kerek narancsot állítottak össze.

    Ez a narancs volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Megtanította nekem, hogy az igazi barátság mekkora vigaszt jelent.

    Visszacsatolás

    • Milyen érzéseket vált ki belőled ez a történet?
    • Miben tudnánk egymást kölcsönösen még jobban támogatni a csapatban?
    • Milyen értékmérők számítanak a közösségünkben?
    • Ki és mikor van különösen ráutalva mások segítségére?

    Felhasználási javaslat

    Minden résztvevőnek adhatunk egy-egy almát a történet felolvasása előtt, ami által személyesebb lesz a történet emléke, vagy bevihetünk egy fehér moderációs kártyára nyomtatott-ragasztott narancsmotívumot, s a történethez kapcsolódóan kioszthatjuk a további feldolgozáshoz. Ezután dolgozzuk ki az egész csapattal együtt, vagy kis csoportokban, mit is tehetne a csoport annak érdekében, hogy egymást kölcsönösen jobban támogassák. A csapat nagyságától függően mindenki írjon fel a kártyájára egy, kettő vagy három erre vonatkozó ötletet. Ezeket aztán gyűjtsük össze és beszéljük meg.

    (Forrás: Detlev Blenk: Történetek trénereknek és coachoknak, tanároknak, tanácsadóknak, vezetőknek – 125 történet, Z-press)

  • Merre van az út?

    Merre van az út?

    Helyszín: tisztás

    Életkor: 4 éves kortól

    Létszám: párosan

    Időtartam: 15-20 perc

    A játék célja: bizalom, együttműködés

    Kellékek: kendő vagy sál

    A játék felvezetése

    Ugye mindenki ismeri Jancsi és Juliska történetét? Emlékeztek arra a részre, amikor eltévedtek az erdőben, és Jancsi felmászott egy magas fa tetejére, hogy utat keressen? Amikor lejött, kézen fogta Juliskát, és kivezette az erdőből a fény felé. Mivel nagyon sötét volt, Juliska semmit sem látott. Jancsi segített neki, mutatta, hol vannak az ágak és farönkök, hogy el ne essen. Nemsokára egy kis házikóhoz értek… a mese többi részét már mindannyian ismeritek.

    A játék menete

    Állítsuk párba a gyerekeket, a pár egyik tagjának kössük be a szemét, a másik lesz a vezető. A játékvezető kijelöl egy területet, amit a pároknak be kell járnia. A csoport képességének megfelelően fokozatosan lehet nehezíteni a terepet.

    A vezető feladata, hogy végigkísérje a párját a kijelölt pályán. A kezét fogva megpróbálja elmagyarázni a párjának, hogy pontosan mit kell csinálnia, hogy biztonságban átjussanak a területen.

    A pálya végén szerepet cserélnek.

    A játék lehetséges variációi

    • Egyik játékos sem beszélhet, de hozzáérhetnek egymáshoz.
    • A párok csak a mutatóujjukkal foghatják meg egymás kezét.
    • A vezető beszélhet, de nem érintheti meg a párját.
    • 6-8 fős csoportokba osztjuk a gyerekeket, akik fogják egymás kezét. Egyedül az első embernek nincs bekötve a szeme; neki kell a csoportot végigvezetni az akadálypályán. Ebben a variációban megtilthatjuk a kommunikációt.

    (Forrás: Lohász Cecília, Sőregi Viktória: Több, mint játék)

  • Franci, a huncut bábu

    Franci, a huncut bábu

    Franci egy olyan rosszcsont kézbáb, aki imád belerondítani a szép mintákba.

    Korcsoport: 5-6 évesek

    Ebben segít: A számolás gyakorlásában, és a szabályszerűségek észrevételében.

    Arnoldhoz hasonlóan Franci is kézbáb. De ő sokkal gonoszabb: semmit sem élvez annyira, mint ha összekavarhatja a szép mintákat, elronthatja a számításokat és belezavarhat a számolásba.

    “Tudom, hogy kell tízig elszámolni: egy, négy, három, hat, nyolc…”

    “Tudom, hogy kell hármasával lépkedni: három, hat, tíz, tizenhárom…”

    Franci ráadásul imád titkolózni, és szándékosan elrejteni a számokat.

    “Tudom, mennyi hét meg nyolc, de a választ elrejtettem valahová, ahol senki sem fogja megtalálni!” – henceg, majd legjobb, ha ezt sátáni kacajjal kíséri: “Bruhahahaaa!”

    A gyermekek semmit sem élveznek jobban, mit legyőzni egy Francihoz hasonló gonosztevőt, és azonnal rávágják, hogy a válasz, amit elrejtett, tizenöt.

    “A csudába, ezt meg honnan tudtad?” – háborodik fel ilyenkor Franci.

    (Forrás: Rob Eastaway, Mike Askew: Matek mindenhol – 101 gondolkodtató játék és feladvány – hvgkonyvek.hu)

  • A répa

    A répa

    Az apóka ültetett egy répát, és így bíztatgatta:

    • Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szépre kövérre, óriási nagyra!

    Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.

    Ment az apóka, hogy kihúzza. Húzta, húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az apóka az anyókát.

    Anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az anyóka az unokáját.

    Unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.

    Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta Bogárka a tarka macskát. 

    Macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.

    Hívta a macska az egérkét.

    Egérke húzta a macskát,
macska húzta Bogárkát,
Bogárka húzta unokát,
unoka húzta anyókát,
anyóka húzta apókát,
apóka húzta a répát -

    húzták-húzták, jót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.

    (orosz népmese)

    (Forrás: Bauer Gabriella: Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)