Szállj, szállj, ökörnyál, jön az ősz, megy a nyár, - megy a nyár, a nevetős, komolykodva jön az ősz, csillámló derekkel, sárga levelekkel, szőlővel, mosolygóval, fűre koccanó dióval.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)
Érik az alma, hajlik a gallya, fűre hajlik, mint egy sátor, sok édes almától. Szedjük, kapjuk, habosra harapjuk, - a többivel mi legyen? holnapra hagyjuk.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)
Felhőben születik, földön él, ha meleg éri - elalél. (hó) Fehér csillag takaró, a világnak, jaj, de jó! Kucsma ül a lámpán, bunda a házak hátán, lepedő a réten, köpönyeg a kerítésen. Foszlik, porzik, kavarog a szélben, jó meleget ad a nagy hidegben. Mi az? (hótakaró) Fehér asztalterítő borítja a földet. Mi az? (hótakaró) Fehér tehén elszalad, a fekete itt marad. (hóolvadás) A tó hátán gyémánt takaró, vas csikóval siklani rajta jó. (jég) Ma még locsog, holnap kopog, minden gyerek csúszkálni fog. (jég) Kinn kemény, akár a kő, elolvad, ha a házba jő. Mi az? (jég) Víz szülötte, földön hálok, anyám látva vízzé válok. (jég) Víztől lett és vízzé válik. Mi az? (jég) Vagyon olyan állat, ki szüli ő fiát, a fiú aztán szüli az ő anyját. Hogy lehet ez, mondd meg nekem az okát, megnyitom érette erszényemnek száját. (víz-jég-víz) Csipp, csipp, csepp, ezüst csepp. Csörren, csurran csendesen. Csipp, csipp, csepp, sok-sok csepp. Ha a nap kisüt melegen, vízzé válik, az ereszről lecsepeg. Mi az? (jégcsap) Égnek áll a gyökere, és úgy nő a földre le. Mondd meg hamar, mi lehet? (jégcsap) Eresz alatt ezüst függők. Mi az? (jégcsap) Eresz alatt ezüst korsók függnek, a nap melegétől mind kiömlenek. Mi az? (jégcsapok) Üvegfalon sosem lengő, fenyők, zuzmók, meseerdő, ezüsterdő, kristálylombok, napsütésben gyönggyé omlók. (jégvirágok) Virág - télen kivirágzik, meleg naptól elázik. Mi az? (jégvirág) Hidegben virágzik, melegben elszárad. (jégvirág) Nincs keze, nincs foga neki, mégis megmar, ha teheti. (fagy) Nincs szeme, nincs keze, mégis ír az ablaküvegre. (hideg) Szárnya nincs és mégis repül, a föld felett körös-körül. Néha fent száll, néha lent jár, ismeri őt: tavasz, ősz, nyár! A hátával napot takar, esőt zúdít, hogyha akar. Mi ez, Gyuri? Mondd meg hamar! (felhő) Hol vizet önt, hol havat hint, hol jeget szór fejedre, s elszáll - pedig szárnya sincsen - nyugatra vagy keletre. (felhő) Se oldala, se feneke, mégis megáll a víz benne. Mi az? (felhő)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
Elgurult az “o” betű a szék alá. Onnan pedig kigurult az udvarra. Meglátta a kis kakas.
Gurult, gurult a rétre, kerek réten a kúthoz. Ott megmosakodott és megtörülközött.
Arra ment a csiga. Az “o” betű felült a csiga hátára. Kilovagolt az erdőre. Hatalmas málnabokorhoz ért. Az “o” betű falatozni kezdett. A málnabokor túlsó oldalán a medve evett.
Gurult, gurult az “o” betű. Kigurult az útra. Meglátta őt a róka.
Hát amint gurult, gurult, a kis rigó elé gurult.
A kis rigó felkapta.
Itt a vége, fuss el véle!
(Forrás: Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyviadó)
Juliska a rétre ment. A Bodri vele ment. A Cirmos vele ment. A kakas vele ment. A baba vele ment. A mackó vele ment. A labda vele ment. A kosár vele ment. A bögre vele ment. A kispárna vele ment. Juliska ki a ki a rétre ment. A Bodri ki a ki a rétre ment. A Cirmos ki a ki a rétre ment. A kakas ki a ki a rétre ment. A baba ki a ki a rétre ment. A mackó ki a ki a rétre ment. A labda ki a ki a rétre ment. A kosár ki a ki a rétre ment. A bögre ki a ki a rétre ment. A kispárna ki a ki a rétre ment. Otthon maradt a kis bence.
(Forrás: Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
A kis egér látogatóba ment rokonaihoz. Közben az eső megeredt.
Mikor a kis egér hazaindult, rémülten látta: az árok megtelt vízzel.
Odarepült a kis cinke. Odarepült a kis veréb. Odafutott a kis béka.
Vastag faágat kerestek. A cinke és a veréb megfogta a faág két végét, a béka megfogta a közepét. Az árok fölé fektették.
A kis egér boldogan futott át a faágból rögtönzött hídon. A túlsó partról sokáig integetett kis barátaink. Azután hazament.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Szőkül a búza, feje földre húzza, - nosza, learatjuk, kévébe kapjuk, kepesorba rakjuk, szekéren behordjuk, asztagba tornyoljuk, cséplőgép kivereti, gőzmalom megőrleti, porzik a liszt, mint a hó, abból sül a friss cipó.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül s elindult világot látni.
Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken, völgyeken által, erdőkön, mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fényeset látott a földön.
Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja s nagyot kiált a kis prücsök:
Az ám, csakugyan krajcárka volt.
Hej, uram, teremtőm, örült a kis prücsök, de hogy örült! Tovább ugrált, szökdécselt nagy vígan s folyton azt cirpegte: “csak van, akinek van, csak van, akinek van!”
Bezzeg, hogy van, akinek van s nincs, akinek nincs. Ez már aztán szent igazság.
Hanem a jó kedve hamar búra fordult. Éppen jött az úton vele szembe egy obsitos katona. Ez meglátta a kis prücsöknél a fényes krajcárkát, s gondolta magában: ugyan minek a prücsöknek pénz.
No, ebben szent igaza volt az obsitosnak.
Hirtelen lehajolt a földre, nyakon csípte a kis prücsököt s elvette tőle a fényes krajcárkát.
Haj, de elszomorodott erre a kis prücsök! Nem is ment tovább, nagy bújában, bánatában visszafordult s meg sem állott hazáig. S amint ment, mendegélt hazafelé, folyton azt ciripelte: “Csak így bánnak a szegénnyel, csak így bánnak a szegénnyel!”
(Benedek Elek)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989.)
