(Elnézést a cellux csíkért, ez még az én gyermekkori mesekönyvem, itt-ott már viseltes. 🙂 – a szerkesztő)
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
Szerző: Jarabin Kinga
-
Téli lakoma
Tél lett. Vastag hótakaró borította a földet. Az erdei állatok éheztek és fáztak.
Mit tett a kis sün? Tüzet rakott. Sütni való tököt vette elő. A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta. A tökdarabokat megsütötte. A tökmagot megpörkölte.
Mit tett ezután a kis sün? Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte kockás sáljával. Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kült az odúja elé.
- Itt a finom, forró mézízű eledel! – rikkantotta.
A vidám kínálgatásra odasereglettek az állatok:
a róka,
a farkas,
a vadkan és a kit fia,
az őz, a borz és a nyúl.
A hangos sürgés-forgásra felébredt barlangjában Medve Pál.
- Brumm, brumma! Mi lehet ez? – indult a lakomázók felé.
Hű, de megörült a jó ételnek! Hat darabot falt fel belőle. Mikor vége lett a lakomának, örömében meghívta magához a kis sünt téli vendégnek.
A kis sün beköltözött Medve Pálhoz.
Pipázgattak, dominóztak, és hozzá pörkölt tökmagot rágtak.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon, Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
Ki seper ki?
Hallod-e Kati, ki seper ma ki? - Seper a macska, ő a soros ma. Seperj csak macska, tiéd a laska, dió a béle, túró a széle. Seper a macska, poros a mancsa. Tüsszent egyet, s mosdani kezdett.
(Gazdag Erzsi)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Természeti jelenségek (3.)
Báránynak nevezik, bár nem béget soha, nincs gyapjú a hátán, nincs szája, sem foga, lába sincs és méis vándorol a nyájban, tavasszal és ősszel, s akkor is ha nyár van. (bárányfelhő) Kormos hasú bivalyok fellegelik a napot. Összecsapnak, láng ragyog. Tejük habzón dől, csorog. (esőfelhők) Erős, tán a legerősebb, az életnél is idősebb, s a föld színén, a föld alatt meg sem állna, mindig halad. Néha mintha szárnya volna, felszáll messze a magasba, s ha elunta égi útját, könnyei a földet mossák. (eső) Mindent lemos szappan nélkül, tőle erdő, mező zöldül. Mi az? (eső) Magasabb a toronynál, vékonyabb a nádszálnál. Mi az? (eső) Vékonyabb a nádszálnál, magasabb a toronynál. Sírva dudorászik, ezüstösen poroszkál. Mi az? (eső) Földre esem, de nem fáj, minden növény engem vár. (eső) Felhő könnye hull a földre, futó csermely lesz belőle. (eső) Felhőből jön, földre ér, onnan hamar visszatér. Mi az? (eső) Felül kopog, alul csobog. Mi az? (eső) Ló lába szúrta, kerék talpa gyúrta, disznó orra túrta, az út szélén kész a torta. Mi az? (sár) Kopogva hull le a földre, a szántóföldre, a mezőre. Nyomában letarolt határ - termést ott már senki se vár. (jégeső) Nagy meleg után érkezik, vízzel, széllel keveredik, s ahová csak elmehet, pusztítja az életet. (jégeső) Szent Péter apostol és az égi szentek, égi tekepályán gurigázni kezdtek. Nehéz golyójuknak lehallatszik hangja, dőlnek is a bábuk, visszhangzik robaja. (mennydörgés) Hegyomlás robaja füled hasogatja, vakító fénysugár szemed kápráztatja. Mi az? (mennydörgés, villámlás) Sohasem hazudik, mégis mindig becsap. Mi az? (villám) Egy lábon imbolygott, egy nagyot kacsintott. (villámlás) Paták vad vágtával messze dübörögnek, vészes csattogással egyre közelednek. Láng lobban nyomukban amíg elrobognak, szél süvít mögöttük mire elcsitulnak. (vihar) Cserfa csattan, ezer ága pattan, ezer ágán ezer fészek, ezer fészek, ezer tojás, mégis egy a székük. (napkelte) Csontkürttel kürtölnek, aranydeszkák hasadnak, földi férgek mozognak. (hajnalhasadás)
(Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)
-
Kiugrott a gombóc…
Kiugrott a gombóc a fazékbul, utána a molnár fazekastul. Stul-stul-stul, fazekastul. Elfutott a molnár fazekastul, követte őt Böske néni sodrófástul, Stul-stul-stul, sodrófástul. Futott Böske néni sodrófástul, utána meg Miska apó unokástul, Stul-stul-stul, unokástul. Futott Miska apó unokástul, követte őt a kis házuk ablakostul. Stul-stul-stul, ablakostul. Sietett a kis ház ablakostul, utánuk a kis kert eperfástul. Stul-stul-stul, eperfástul. Futott, loholt a kert eperfástul, utána meg cirmos cica kiscicástul. Stul-stul-stul, kiscicástul. Ráugrott a cirmos a gombócra, s megetette kisfiával lekvárostul. Stul-stul-stul, lekvárostul.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
A bűvös gomba
Esett, esett az eső, s a fűzfa alatt bűvös gomba nőtt.
Piros kalapban ült a fűben, s giling-galangozott, mint a harang. Meglátta a gombát a róka.
- Ez ám az igazi móka! A bűvös gombát letöröm, s a kalapomra kötözöm. Hadd harangozzon ott!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a róka.
De nemsokára arra jött a farkas.
- Ne búsulj, róka! Majd én letöröm.
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a farkas és a róka.
A róka, a farkas ült búsan. És akkor jött a medve.
- Mit búsultok? A gombát letöröm!
Kacagott, harangozott a gomba, s meg sem mozdult, bármint is erőlködött a medve, a farkas és a róka.
Nem akadt hát az erdőben senki fia, ki a gombával elbírt volna.
Körülülték az állatok, s hallgatták a gombát, ki harangozott és kacagott.
És akkor jött a kis madár, az icipici kis madár, ki kisebb volt, mint a mókus ökle, s a bűvös gombát, hopp, letörte!
Felrepült vele, fel a magas égre, a sugárzó tündöklő égre.
S a gomba ott is harangozott:
Giling-galang, furfangos róka! Ez ám az igazi móka! Farkas és medve nem bírt velem, az icipici madár elbírt velem. Giling-galang, elbírt velem.
(Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)
-
Sír-rí szegény kis cinege
Sír-rí szegény kis cinege: megázott az inge, kerítésre teregeti, gyenge szellő legyezgeti, nap sugára szárítgatja, hogy a cinke felhúzhassa.
(Gazdag Erzsi)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Az állatok nyelvén tudó juhász
Ahogy mentem, mendegéltem, elmentem Pelegre, ott láttam jászolhoz kötözve a sok mesét, abból választottam ezt a legszebbiket.
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is tulnan volt, az üveghegyen innen volt, kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala sem volt, teli volt kaláccsal, egy se volt benne. Hát hol volt, hol nem volt, egyszer egy juhász. Ahogy a juhait őrzötte az erdőben, meglátott messziről egy tüzet. Abban egy rettentő nagy kígyó sírt:
- Segítsél ki, te szegény ember, jótét helyett jót várja; mert az én édesapám a kígyók királya, és megjutalmazza a te hűségedet.
Hát kapta a juhász, levágott egy karót, s azzal kivette a kígyót a tűzből. A kígyó elmászott egy darabon. Felemeltek ott ketten egy nagy követ. A kő alatt lyuk volt; azon lementek a föld alá, a kígyók királyához. Kérdezte a kígyók királya:
- Mit kívánsz, te szegény ember, amiért a fiam életét megmentetted a haláltól?
Azt mondta a szegény ember, csak azt kívánja, hogy az állatok nyelvét értse. A kígyó királya megadta, de egy feltétel alatt, hogy azt senkinek se merje elmondani, mert akkor azonnal meghal. Azzal visszajött az ember a földre.
Ahogy hazafelé utazott, meglátott egy odvas fát. Ült azon két szarka. Azt mondta egyik a másiknak:
- Hej, ha tudnák az emberek, hogy mennyi pénz van ebben az odvas fában, milyen boldogok lennének belőle!
A juhász meghallotta; megjegyezte a fát. Elment haza. Később eljött szekérrel a pénzért, hazavitte. Nagygazda lett belőle.
Elvette a számadó lányát. Az asszony mindig kérdezgette, hogy honnan van nekik annyi pénzük. A juhász azt mondta:
- Ne kérdezd, az Isten adta.
Odahaza, a szobában, a kemencenyakon ült két macska. Azt mondja az öreg macska a kismacskának, hogy mivel ő kisebb s könnyen befér a kamrába, lopjon neki szalonnát. Erre a juhász elnevette magát. Kérdezte a felesége, hogy mit nevet. Elmondta, hogy az öreg macska mit mondott a kis macskának. Kérdezte a felesége, hogy honnan érti azt a beszédet?
- Ha te tudnád! De nem szabad megmondanom, mert akkor meghalok.
- Mindegy, csak mondjad meg! – mondta a felesége.
- Nem lehet! – kötötte magát a juhász.
De egyszer vásárra készültek. Az asszony ült a kanca lóra, az ember pedig a csődörre. Az asszony elmaradt egy kicsit. A csődör ekkor rányerített a kancára, hogy miért nem jön hamarább. Ez meg azt mondta:
- Könnyű neked, te csak azt a sovány embert viszed, én meg ezt a kövér asszonyt itt-e!
A juhász ezt mind értette; megint elnevette magát. A felesége most is kérdezte, hogy mit nevet. Hát elmondta, hogy mit mondott a csődör a kancának. Az asszony rákezdte, hogy mondja meg neki, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. De a juhász azt mondta, nem szabad, mert mindjárt meghal, ha megmondja.
Hazamentek. Odahaza a farkasok elmentek bárányt kérni a kutyáktól. A kutyák azt mondták, hogy nem lehet, azután mégis négyet odaígértek. De az öreg Bodri kutya azt mondta:
- Gyalázatosak, hogy meritek a gazdánk juhait odaadni?
A gazda ezt mind értette, a kutyákat szétkergette, csupán a Bodrinak adott egy nagy karéj kenyeret.
Hát az asszony ismét kérdezte, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. A juhász azt mondta, ő meghal, ha megmondja. Az asszony erre azt mondta, hogy mindegy, ha meghal is, csak mondja meg. Erre a juhász koporsót csináltatott és belefeküdt. Még annyit mondott, hogy hadd adjon utoljára a Bodrinak egy darab kenyeret. De a Bodrinak nem kellett, mert nagyon szomorú volt, sajnálta a gazdáját.
Hanem ekkor bement a hetyke kakas, és nagy kényesen ette a kenyérdarabot. Azt mondta a Bodri neki:
- Ó, te átkozott gonosz állat, hogy esik jól a kenyér olyan kényelmesen, mikor a drága jó gazdánk most haldoklik?
De a kakas azt mondta:
- Te bolond! Te is olyan bolond vagy, mint a gazdád; nem tud egy asszonynak parancsolni. Ládd énnekem húsz feleségem van; mégis tudok mindegyiknek parancsolni.
Erre a juhász felugrott, jól megverte a feleségét, hogy többet nem kérdezte, honnan tudja az állatok nyelvét.
(Illyés Gyula)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
-
Hólabda
Csing, ling, ling, ling - az utcán csilingel a rakott szán, kocog vele a két ló, szikrázik a szép hó, fiúk labdát gyúrhatnak, piros lányok jujgatnak, - csing, ling, ling, ling - csilingel a rakott szán.
(Csanádi Imre)
(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)
