Szerző: Jarabin Kinga

  • Daru Tádé

    Dobot talált Daru Tádé
    a zöld dudva aljában.
    Dérrel-durral sietett a 
    - dön-döbi dön-dön
    dib-dib-dib -
    béka-rejtő nádasba.
    
    Arra ment a tarka réce
    tíz futkosó fiával,
    ámuldoztak: mit akar a 
    - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib -
    daru itt a dobjával?
    
    Unom már a réti füvet,
    bimbós zöldet, nádfejet,
    valami friss jó falatot:
    - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib -
    békafélét keresek.
    
    Békafalka dob-nótámra
    kitáncol majd a rétre.
    Ötvenkét jó békacombot
    - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib - 
    falatozom ebédre.
    
    Nádasöblön békafalka
    fel is ijedt a zajra:
    "Itt a rabló! Fussunk, bújjunk
    - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib -
    tó alatti lakunkba!"
    
    Elmaradt a dínom-dánom
    a zöld dudva-erdőben,
    üres dobként dörömbölt a 
    - dön-döbi dön-dön dib-dib-dib -
    Daru Tádé bendője.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Ezüsterdő

    Ezüsterdő, ezüsterdő! Zizzenő, szép, bűvös erdő!

    Ezüstfákon ezüstlevél. Ezüstfű közt ezüstút.

    Út mellett az ezüsttó.

    Oda jár az ezüsttollú kis madár.

    Oda jár az ezüstkörmű őzike.

    Mit keres az ezüsttónál ezüsttollú kis madár?

    Mit keres az ezüsttónál ezüstkörmű őzike?

    Inni járnak? Enni járnak?

    Én tudom, nem azért járnak.

    Tündérek ők mind a ketten. Mikor az est csendben leszáll, leveti az ezüsttollat az az első kis tündér, és az őzbőrt, ezüstkörmöt leveti a második.

    Táncolnak és énekelnek. Tündérnótát énekelnek.

    Ezüsterdő, tündérerdő! Zizzenő, szép, bűvös erdő!

    Ember azt nem látta. Mesebeli táj az.

    De jó lenne felkeresni, s ott a kedves tündérekkel tündértáncot járni!

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Időszámítás

    Két vége tél, közepe nyár. Mi az?
    (esztendő)
    
    Két vége hideg, közepe meleg. Mi az?
    (esztendő)
    
    Hideggel jön, hideggel megy. Mi az?
    (esztendő)
    
    Megyen már, meneget,
    vissza-visszanézve,
    nyomában jön az öccse,
    vígan fütyörészve.
    Beéri az öreget,
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.
    Lépeget szótlanul,
    s mikor éjfél eljön,
    férfiasan kezet fog
    múlttal a jövenőd.
    Mi lehet ő?
    (esztendő)
    
    Temetésre készülődnek,
    közben várják születését.
    (óesztendő, újesztendő)
    
    Egy anyának tizenkét gyermeke, 
    s ötvenkét unokája van tőle.
    (év, hónapok, hetek)
    
    Kerek élet fája,
    szép tizenkét ága.
    Szép tizenkét ágán
    ötvenkét virága.
    Ötvenkét virágán
    négy gyöngy levelecske,
    négy gyöngy levelecskén
    hét gyöngy erecske.
    (év, hónapok, hetek, napok)
    
    Az Istennek van egy nagy kerek fája.
    Annak a fának tizenkét szép ága.
    Tizenkét szép ágának ötvenkét almája,
    ötvenkét almának háromszázhatvanöt cikke. Mi az?
    (év, hónapok, hete, napok)
    
    Ismerek egy magas fát,
    rajta épp tizenkét ág,
    négy fészek mindegyiken,
    hét tojás a fészekben. Mi az?
    (év, hónapok, hetek, napok)
    
    Négykerekű szekerét tizenkét ló vonja,
    a tizenkét lónak ötvenkettő lába,
    háromszázhatvanöt patkószeggel rakva.
    A kocsis és fullajtár egymást ugyan űzik,
    szekerében az ember hol izzad, hol fázik.
    (Év, hónapok, hetek, napok. A kocsis és a fullajtár a Nap és a Hold)
    
    Kerek élet fája, szép tizenkét ága,
    szép tizenkét ágán ötvenkét virága,
    ötvenkét virágán hét gyöngylevelecske,
    gyöngylevelecskéin huszonnégy erecske. Mi az?
    (év, hónapok, hetek, napok, órák)
    
    Egy nagy tölgynek tizenkét ága,
    mindegyik ágon négy madár fészkel.
    Mindegyik fészekben hét tojás van, 
    mindegyik tojásból huszonnégy fióka kél,
    ezek mindegyike meghal, amint hatvan lépést tesz.
    (év, hónapok, hetek, napok, órák, percek)
    
    Kerek egy ég alja,
    kerek egy nagy fa,
    kerek egy nagy fának
    négy gyönyörű ága,
    négy gyönyörű ágának
    ötvenkét ere,
    ötvenkét érnek
    háromszázhatvanöt levele.
    (év, évszakok, hetek, napok)
    
    Van egy fa,
    annak van négy ága.
    Minden ágán van három fészek,
    minden fészekben van négy madár,
    minden madárnak van hét tojása,
    s minden tojásból huszonnégy fióka kel ki. Mi az?
    (év, évszakok, hónapok, hetek, napok, órák)
    
    Volt egyszer egy építőmester, az épített egy nagy palotát.
    A palotában volt egy nagy fa. Annak a fának volt tizenkét ága,
    minden ágának volt harminc ágacskája, és minden ágacskán volt egy fekete meg egy fehér cseresznye. Mi az?
    
    (az építőmester: Isten, a nagy fa az év, a tizenkét ága tizenkét hónap, a harminc ágacska a harminc nap a hónapban, a fekete cseresznye az éjjel, a fehér a nappal)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • Csali mese

    Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember kiment a fiával a földre szántani, s amint egyet fordul, egyszerre csak elkiáltja magát a fiú:

    • Nézze, édesapám, nézze, egy kulcsot találtam!
    • Az ám, egy kulcs, – mondja a szegény ember. – Ejnye, de jó volna, ha egy ládát is találnál hozzá!

    Na, annyiban maradtak. Tovább szántanak, kettőt-hármat térülnek-fordulnak. Megint elkiáltja magát a fiú:

    • Nézze, édesapám, megtaláltam a ládát is!

    Próbálják a kulcsot, hát jól belétalál a zárba. Kinyitják a ládát, felemelik a fedelét, nézik, mi van benne, hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurtafarkú egerecske.

    Ha az egérnek hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.

    (Benedek Elek)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)

  • Májusi dicsérő

    Május,
    mosolygó,
    békák torkát
    megoldó,
    gyöngyvirág-nyitogató,
    cserebogár, zúgató, - 
    röptetsz
    madarat,
    meghozod
    a nyarat,
    pölyhös
    fecskét,
    hólyagos cseresnyét.

    (Csanádi Imre)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989)

  • Hónapok

    Egy apának tizenkét gyermeke, egyik sem hasonlít a másikhoz. Mi az? (év, hónapok)

    Tizenkét gyermeke van egy anyának, egymást kergetik, együtt sose járnak. (év, hónapok)

    Tizenkét testvér kergetőzik, de soha nem érik utol egymást. (hónapok)

    Hosszú idő szülte őket,
    ismered is nagyon őket,
    számuk két tucatnak fele,
    négy időjós is van benne. 

    (A tizenkét hónap. A négy időjós: Február 2. Gyertya-szentelő: a medve, ha kijön barlangjából, s meglátja árnyékát, visszamegy, mert rossz idő lesz. Ha nem látja, marad, mert jó idő lesz. Február 24. Mátyás: ha jeget talál, elolvasztja, ha nem talál, csinál. Június 6. Medárd: ha esik, negyven napig esik. November 25. Katalin: ha Katalin kopog, a Karácsony locsog, ha Katalin locsog, a Karácsony kopog.)

    Domb derekán, mint az álom,
    messziről jön, havas szánon.
    Jeges trónján Télkirály ül,
    Uralkodik fagyosan, kegyetlenül.
    Szürke nappal, hosszú éjjel
    szél játszik a hópihékkel.
    A csikorgó nagy hidegben
    szánon jön, s mindig elől jár,
    nem más ő, mint... (január)
    
    Illan a, tűnik a hó,
    olvad a, reccsen a jég.
    Az eresz már meg-megcsordul,
    a jégcsap fogsora kicsorbul.
    Áll a tánc, áll a bál, hiszen itt a karnevál,
    mikor megérkezik a második hónap,.... (a február)
    
    Ébred a tavasz, a medve álma,
    pattan a rügy és zöld ruhába
    öltözik át a réti fű, 
    jókedv lesz és szép derű.
    Felébrednek mind a fák,
    előbújik a hóvirág,
    erdő, mező kivirul,
    hiszen megjött... (március)
    
    Kinyílt a kertben a  hóvirág,
    barkázik, rügyezik a fűzfaág.
    Kék ég alatt kék füst tollászkodik,
    bontja a szárnyát föl a sárga napig.
    Sürögnek, forognak a szántóvetők.
    Juhnyáj lepi be a dombtetőt.
    Hosszú álmából a természet ébredezik.
    Kitaláltad már, hogy ki érkezik?
    (március)
    
    Bolondos egy kópé vagyok,
    meleget adok, s néha fagyot.
    Márciust pihenni kergetem,
    átveszem tőle a helyemet.
    Gólyák, fecskék hazatérnek,
    várnak rájuk üres fészkek.
    (április)
    
    Érkeznek már mosolyogva,
    a békák torkát megoldva,
    gyöngyvirágot nyitogatva, 
    cserebogarat zúgatva,
    röptetve a madarakat,
    hátamon hozom a nyarat.
    Jön velem a sok kis fecske,
    érik a hónapos cseresznye.
    A kertekben illatos orgona nyílik,
    tudod, ugye, hogy ki érkezik?
    (május)
    
    Tanév végi csengő csönget,
    a vakáció az ajtón zörget.
    Várnak rám a gyerekek,
    pihenést hozok és meleget. 
    Május után érkezek,
    tudod már a nevemet?
    (június)
    
    Napfénykarom ölel át,
    ha a tóra indultál.
    Megérlelem a kalászt,
    adok neked jó búzát.
    Legyen mindig friss kenyered,
    amikor én megérkezek.
    (július)
    
    Nyolcadik hó, legszebb napja
    István király ünnepe,
    Égről hull egy hulló csillag,
    mit üzen az ősz vele?
    Azt üzeni mindenkinek:
    pihenjen, amíg lehet,
    mert az öccse, szeptember jön,
    s iskolába küld minden gyereket.
    Találd ki, hogy ki lehet!
    (augusztus)
    
    Elköltöztet madarakat,
    fákról rabol levelet,
    kinyitja az iskolákat,
    s elkezdi a szüretet.
    Mondd meg, vajon ki lehet?
    (szeptember)
    
    Hónapsorban a tizedik
    gyakran deret érlelő,
    ökörnyálat húz a szél,
    álma őszbe fészkelő.
    (október)
    
    Kisöccsétől, szeptembertől
    búcsút vesz és útra kél,
    paripája sűrű felhő, 
    a hintója őszi szél.
    Sárga levél hull eléje,
    amerre vágtatva jár,
    félve nézi erdő, liget,
    de ő vágtat, meg se áll,
    míg bátyjára, novemberre rátalál.
    Ki lehet ő, tudod már?
    (október)
    
    Nyár s tél között vándorolnak
    dérrel, faggyal, hideggel,
    erdőn-mezőn, országúton
    két szomorú ember.
    Nyár mögöttük, tél előttük,
    néha meg-megállnak,
    s búcsút intenek a hervadt,
    búslakodó tájnak.
    (október, november)

    A világ három legöregebb embere. (szeptember, november, december)

    Utolsó ez az öregember,
    jövöget lassan,
    bölcsőjében szép Karácsonyt
    s új esztendőt ringat.
    (december)
    
    Malom kereke megdermed,
    utak és ösvények elvesznek.
    Éjszaka fehér világra
    nyílik a gyertyák világa.
    (december)

    (Forrás: Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés – Társ kiadó)

  • A nyúl meg a káposzta (ny-Ny)

    A szorgos kis sün káposztát termesztett. Éppen négyet. Napkeltétől napnyugtáig kapálgatta, öntözgette. Estére nagyon elfáradt. Nyikkani sem tudott.

    • Ki őrzi éjjel a káposztáimat?
    • Én megőrzöm! – ajánlkozott a nyúl.

    A sün felfogadta a nyulat káposzta-csősznek. Őrizte, őrizte a nyúl a káposztát. Éjfél felé azonban egyre nyugtalanabbul szaglászta. – Minek a sünnek ennyi káposzta? Különben is a felét nekem ígérte. – Azzal leült az első káposztafej mellé. Ette, ette, addig ette, amíg elfogyott.

    Nemsokára a másodikat kezdte körbeszimatolni. – Ennek még a szaga is pompásabb! – Befalta azt is.

    • Ó, szegény kis sün! – nyaldosta a szája szélét jóllakottan. – Fele káposztája odalett! Most már igazán feleslegesen őrzöm a többit. – Azzal megette a következő káposztafejet is.

    Végül nagy búsan leült a negyedik mellé. – Mennyire sajnállak! Itt árválkodsz magányosan. – S miközben siratta a megárvult utolsó fej káposztát, nagy bánatában azt is befalatozta.

    Reggelre kelve a szegény kis sün csak az üres, letarolt kertet találta. – Micsoda ocsmány csőszt állítottam az én gyönyörű káposztásom őrzésére! – nyöszörögte szomorúan.

    Későn jött rá az igazságra. A nyúl már túl volt árkon-bokron. Feléje sem nézett a megcsúfolt kertnek. Igaz, a kis sün sem fogadott fel többé nyulat káposzta-csősznek.

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Mit látott Dalos Jóska? (d-D)

    (Forrás: Varga Katalin, Gőgös Gúnár Gedeon – Móra Ferenc Könyvkiadó)

  • Furulyás Palkó

    Hol volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, annak egy fia: Palkó volt a neve. Nagy szegénységben éltek: mikor volt egyenek, mikor nem. Nem volt egyebük, csak egy kidőlt-bedőlt falu házuk, meg egy kertjük. Azt mondja egyszer Palkó az anyjának:

    • Édesanyám, én nem éhezem itthon többet, elmegyek szolgálni, addig haza sem jövök, amíg legalább egy borjút nem szolgálok. A kertünkben majd felnövekedik, s lesz legalább egy kicsi gazdaságunk.

    Elmegy Palkó szolgálatba, odavan egy esztendeig, szolgál egy borjút. Aztán megint elmegy szolgálatba s megint szolgál egy borjat. A harmadik esztendőben is, a negyedik esztendőben is szolgált egy-egy borjat. Volt már négy borjú, de kicsi volt a kert és kevés széna termett benne, nem volt mivel tartsák a borjakat. Ő bizony, gondolja magában, vásárra hajtja mind a négyet s eladja. El is indul a négy borjúval, de amint az úton menne, szembejő vele egy ősz öregember, s azt mondja neki:

    • Te, legény, van nekem egy szépen szóló furulyám, neked adom, ha egy borjat adsz érte.
    • Ugyan, mit gondol bátyámuram, csak nem adhatok egy borjat egy furulyáért.
    • Csak adjad, ne félj, nem olyan akármilyen furulya ez, mint a többi. Majd meglátod, hogy nagy hasznát veszed még ennek.

    Isten neki, gondolja magában Palkó s odaad egy borjat a furulyáért. Azzal tovább megy. De még egy puskalövésnyire sem mehetett, megint elejébe kerekedik az az ősz öregember s azt mondja neki:

    • Te, legény, adj még egy borjat, s nézd, ezt az egeret neked adom érte.

    Nagyot kacag Palkó:

    • Hát, hogy adnék én borjat egy egérérét, mit gondol, bátyámuram? Van otthon egér elég, mindig bosszankodik az én édesanyám miattuk.
    • Jó, jó, de ez nem olyan egér, mint a többi.

    Addig beszél az öregember, hogy Palkó odaad egy borjat az egérért. Most már két borjúval ment a város felé, de hogy, hogy nem, az égből esett-e le, vagy a földből bújt ki, megint csak eléje állott az ősz öregember, s azt mondta neki:

    • Te legény, van nekem egy futóbogaram, ez csak az igazi. Neked adom, ha egy borjat adsz érte.
    • Nem adom én – mondta Palkó – nem bolondultam meg. Elég bolond voltam, hogy két borjat már odaadtam egy furulyáért, meg egy egéréért.
    • Mondom neked, hogy adj egy borjat ezért a futóbogárért, mert bizony nagy hasznát veszed.

    Mit gondolt, mit nem Palkó, odaadta a harmadik borjat is. Ment az egy borjúval, hajtotta nagy búsan a város felé. Mindegyre vissza akart fordulni, hogyha találkozhatnék valahogy azzal az öregemberrel, mert erősen megbánta a vásárt. Na, nem kellett, hogy visszaforduljon, mert amint nagy búsan mendegélt, tűnődött magában, csak elejébe kerül az ősz öregember s azt mondja neki:

    • Hallod-e fiam? Add nekem ezt a borjat is, adok érette egy zacskót.
    • Nem adom én – mondta Palkó – bár a többit se adtam volna. Nem tudom, hogy kerülök az anyám szeme elé.
    • Csak add ide azt a borjat. Ne búsúlj semmit. Nem akármilyen zacskó ez. Tudd meg, hogy ebbe a zacskóba álom van kötve. Csak mondanod kell neki, hogy hány órát akarsz aludni, s annyit alszol, s ha mást akarsz elaltatni, azt is elaltathatod, csak szólj a zacskónak.

    Azt gondolja Palkó:

    • Ha már így van, minek menjek egy borjúval a vásárra. Legyen az öregé a negyedik borjú is.

    Mikor a negyedik borjút is átaladta az öregembernek, azt mondta ez:

    • No, fiam, most menj haza. Otthon nem lesz maradásod, az édesanyád addig ver, amíg valaki ki nem szabadít a keze közül. De ha kiszabadultál, szaladj, amerre a szemed lát, s kiáltsd vissza az édesanyádnak:
    • Isten áldja meg, édesanyám, addig vissza nem jövök, amíg király nem lesz belőlem!

    Hiszen volt nemulass, mikor Palkó hazaért. Kérdezte az anyja:

    • Eladtad a borjúkat, fiam?
    • El, édesanyám, el.
    • Hát hol a pénz?
    • Nem pénzért adtam, édesanyám, hanem ezekért ni. – S előhúzta a tarisznyájából a furulyát, az egeret, a futóbogarat s az álomzacskót.

    Haj, mérgelődött az özvegyasszony! Kapott egy husángot, ütötte Palkót ahol találta, s ha által nem szalad a szomszédasszony, s ki nem szabadítja a keze közül, bizony mondom, hogy holtra veri.

    Szaladott Palkó, amerre a szeme látott, de visszakiáltott az anyjának:

    • Isten áldja meg, édesanyám. Addig vissza nem jövök, amíg király nem lesz belőlem!

    Ment, mendegélt Palkó, hetedhétország ellen, az óperenciás tengeren túl, ahol a kis kúrtafarkú malac túr, s ért egy nagy városba. Abban a városban lakott a király. Ennek a királynak volt egy gyönyörűséges leánya, de ennek a leánynak nagy betegsége volt. Olyan bánat nehezedett a szívére, hogy senki meg nem tudta nevettetni, s nem jött álom a szemére sem éjjel, sem nappal.

    A király éppen akkor hirdettette ki az egész országban, hogy annak adja a leányát és egész országát, aki a leányát megnevetteti, s olyan orvosságot ad neki, hogy mikor elkövetkezik a rendes ideje, tudjon aludni. Bezzeg jöttek a mindenféle hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények, mind szerencsét próbáltak. De a királykisasszonyt sem megnevettetni, sem elaltatni nem tudták.

    Megy Palkó is a király udvarába, s jelenti, hogy ő is szerencsét próbál. Csak üljön a királykisasszony a palota tornácára, s majd az udvaron mutat valamit.

    Kiül a királykisasszony a tornácba, kiül a király is, a felesége is, összegyűltek mind az udvarbéliek is, hadd lássák, mit tud ez a szegény legény. Akkor Palkó kivette a tarisznyájából az egeret s a futóbogarat, szépen letette a földre. Aztán fújni kezdte szépen szóló furulyáját, s hát halljatok csudát, az egér derékon kapta a futóbogarat, s járták a táncot, hogy csak úgy porzott az udvar. De uram, istenem, akkorát kacagott a királykisasszony, hogy a kacagástól csengett a palota. Kacagott a király is, a felesége is, kacagott az udvar népe is.

    • No, fiam – mondta a király – megkacagtattad a leányomat, most még csak altasd el.

    Azt mondta Palkó:

    • Csak vigyék be, felséges királyom, a királykisasszonyt a szobájába, fektessék le az ágyába s majd meglátják, hogy mindjárt elalszik.

    Mikor a királykisasszonyt lefektették, Palkó bedugta fejét a tarisznyába, s szólt a zacskónak:

    • Aludjék a királykisasszony holnap reggel nyolc óráig.

    Abban a pillanatban bekoppant a királykisasszony szeme s aludott édesen másnap reggel nyolc óráig.

    Aközben felöltöztették Palkót drága szép bíborvörös gúnyába, s amint a királykisasszony fölébredett, mindjárt nagy lakodalmat csaptak, s az öreg király átaladta a leánya kezével Palkónak az országot is.

    Hét nap s hét éjjel húzták a cigányok, járták a legények és leányok.

    Lakodalom után Palkó elment az édesanyja után, s hatlovas hintón a palotába hozta. Sóra, fára nem volt többet gondja.

    Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

    (Benedek Elek)

    (Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.)