A vajaspánkó

Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Kéri az ember az asszonyt:

• Süss nekem anyjuk vajaspánkót.
• Ugyan, miből sütnék? Egy csepp lisztünk sincsen.
• Eh, te anyjuk! Kapard le a kosár oldalát, seperd fel a magtárt, hátha kerül így egy kis liszt.

Úgy is tett az öregasszony: lekaparta a kosár oldalát, felseperte a magtárt, s került is liszt két marékkal. A tésztába tejfelt kevert, pánkót vágott belőle, kisütötte vajban, s kitette a pánkót az ablakra hülni.

Elunta magát a vajaspánkó, legurult a lócára, a lócáról a padlóra s a padlón elgurult az ajtó felé. Átugrott a küszöbön a tornácra, a tornácról a lépcsőre, a lépcsőről az udvarra, az udvarból túl a kapun – mindig messzebb, mindig messzebb.

Gurult, gurult az úton s szembe jött vele egy nyúl.

• Megeszlek, te vajaspánkó!
• Meg ne egyél, sandaszemű! Inkább hallgasd meg, milyen szépet énekelek neked.

A nyúl hegyezni kezdte a fülét, s a vajaspánkó rákezdte az éneket:

Vajaspánkó a nevem,
elmondom eredetem:
magtárban sepertek,
kosárról kapartak,
tajfellel kevertek,
kemencében sütöttek,
ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól, 
gazduramtól, asszonyomtól,
mért féljek nyúl tőled?
Megszököm előled!

S tovább gurult. Úgy eltűnt a nyúl szeme elől, mintha ott sem lett volna.

Begurult a vajaspánkó az ösvényen az erdőbe s találkozott az ordas farkassal.

• Megeszlek, te vajaspánkó!
• Meg ne egyél, ordas farkas! Szépet énekelek neked. – És fújni kezdte:

Vajaspánkó a nevem,
elmondom eredetem:
magtárban sepertek,
kosárról kapartak,
tajfellel kevertek,
kemencében sütöttek,
ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól, 
gazduramtól, asszonyomtól,
megszöktem a nyúltól.
Miért féljek farkas tőled?
Mindjárt megszököm előled!

S tovább gurult. Úgy eltűnt a farkas szeme elől, mintha ott sem lett volna.

Gurult, gurult az erdőben s szembe jött vele a medve. Csörtetett, töri a lombot, rontja a bokrot.

• Megeszlek, te vajaspánkó!
• Ugyan miért ennél meg, te tányértalpú?

S a vajaspánkó már rá is kezdett a mondókára. Miska bá’ pedig a fülét hegyezte.

Vajaspánkó a nevem,
elmondom eredetem:
magtárban sepertek,
kosárról kapartak,
tajfellel kevertek,
kemencében sütöttek,
ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól, 
gazduramtól, asszonyomtól,
megszöktem a nyúltól,
s ordas farkas úrtól.
Miért féljek medve tőled?
Mindjárt megszököm előled!

S tovább gurult a vajaspánkó. Úgy eltűnt a medve szeme elől, mintha ott sem lett volna.

Gurult, gurult a vajaspánkó s szembe jött vele a róka.

• Jó napot, vajaspánkó. Ej, milyen jóképű, milyen pirospozsgás vagy!

De a vajaspánkó már rá is kezdte:

Vajaspánkó a nevem,
elmondom eredetem:
magtárban sepertek,
kosárról kapartak,
tajfellel kevertek,
kemencében sütöttek,
ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól, 
gazduramtól, asszonyomtól,
megszöktem a nyúltól,
s ordas farkas úrtól,
Mackó Miska úrtól,
miért féljek medve tőled?
Megszököm könnyen előled!

• Fenséges ének! – szólt a róka. – Csak az a baj, hogy megöregedtem, kedvesem, rosszul hallok. Ülj csak ide az orrocskámra, s fújd el még egyszer.

Nagyon jól esett a vajaspánkónak, hogy így megdicsérték az énekét. Felugrott a róka orrára, s újrakezdte:

Vajaspánkó a nevem...

Abban a pillanatban a róka – hamm! – bekapta.

orosz népmese

(Fordította: Áprily Lajos)

(Forrás: Bauer Gabriella, Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény – Tankönyvkiadó, Budapest 1989)